Megtalálták csütörtök este Antall József volt miniszterelnöknek Pestújhelyről a hét végén eltűnt fejszobrát - közölte Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese....
A lakossági ellenérzések miatt meghiúsulhat az MSZP terve, hogy a VII. kerületi István utcában építsék fel új székházukat. Mióta kiderült, hogy az István utcában a szocialisták építkeznének, már többtucatnyi kifogás érkezett.
Tűz ütött ki a Budapest XII., Rőzse utcai gyermekotthonban csütörtök este - értesült az MTI. Az épületet kiürítették, a tüzet eloltották. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője...
Kigyulladt egy volt malomépület Pécsett csütörtökön este, a tűzoltók két órán belül eloltották a tüzet - közölte a baranyai katasztrófavédelem ügyeletese. A 40x10 méteres, háromszintes...
Kigyulladt és három szinten teljes terjedelmében égett csütörtökön éjjel egy lebontásra ítélt egykori malomépület Pécsett. Hat gázpalackot a tűzoltók kivittek az épületből, három azonban felrobbant, de senki nem sérült meg.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter csütörtökön, röviddel moszkvai útja előtt közölte, hogy Washington és szövetségesei "nagyon aggódnak" a Kreml jelenlegi politikája, többek...
Összeesküvés és a terrorizmus anyagi támogatása miatt vádat emeltek egy guantánamói katonai bíróságon a jemeni Szálem Ahmed Hamdan, Oszama bin Laden terroristavezér volt sofőrje ellen - közölte...
A német nyelvi írásbeli vizsgákkal folytatódnak ma reggel nyolc órakor a tavaszi érettségik, a diákok közép- és emelt szinten adnak számot középiskolai tanulmányaik alatt szerzett tudásukról....
A Fidesz Oroszország Klubot alapít a magyar és a orosz kapcsolatok javítására. Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: tény, hogy nem felhőtlen a viszonyuk Oroszországgal, de a politikájuk nem oroszellenes.
Magyarországra érkezett a cseh Kofola - írja a Népszabadság. Az itteni leánycég szerint a kóla ízű üdítő már most kapható két nagy hálózatban, és a nyár elejétől több más kereskedelmi láncban is me...
Bejutott az 52. Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjébe a Magyarországot képviselő Rúzsa Magdi a csütörtöki, a Helsinki Hartwall Areena-ban rendezett elődöntőn. Vele együtt Fehéroroszország, Macedónia, Szlovénia, Grúzia, Lettország, Szerbia, Bulgária, Törökország és Moldova versenyzői kerültek a döntőbe.
Egy csepeli családi ház előtt találták meg a volt miniszterelnök ellopott szobrát csütörtökön késő este - mondta a Független Hírügynökségnek Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
87 éves joghallgató a korelnök egy kínai egyetemen, de nem azért, mert 18 esztendős kora óta mindig megbukik. A bácsi csak nemrégiben kezdett egyetemistáskodni, mert lakását illetően peres...
Napjaink társadalma még igényli az alacsony színvonalú tömegkultúrát, Buda Béla pszichiáter szerint azonban ez hamarosan változni fog. A szakember úgy véli: a társadalmat is erősen megosztó bulvárkultúra rövidesen kimerül, és az emberek a színvonalasabb médiatermékek felé fordulnak majd.
Péntek reggel nyolc órakor a német írásbeli vizsgával folytatódik az érettségi időszak. Idén 29 ezer diák teszi próbára a tudását középszinten, emelt szinten több mint 1900-an vizsgáznak.
Lapinformáció szerint olyan törvényjavaslat készülhet, mely szerint kötelező szabadságok következtében a közintézmények egy rész egy hónapra is bezárhatna
Újabb összecsapások törtek ki péntekre virradóra a Gázai övezet több pontján a Hamász és a Fatah fegyveresei között. A palesztin csoportok közti tűzharcoknak legkevesebb hat sebesültje volt.
Többmillió repülőjegyet kínálnak olcsón a fapadosok, két meghatározó légitársaság között ugyanis árháború kezdődött - írja a Világgazdaság. Ennek legfőbb oka, hogy a légitársaságok az utasok reményében egyre több gépet vásárolnak, azokat azonban meg is kell tölteni. Mindkét cég bízik abban, hogy a nyári szezonban visszafordíthatja a kihasználtságban tapasztalható visszaesést.
A család hagyományos értékeinek tiszteletére szólította fel csütörtökön a brazíliai látogatáson tartózkodó XVI. Benedek pápa a fiatalokat a Sao Paulo-i stadionban tartott találkozón. Az...
Öt gyermeket vittek kórházba csütörtök éjjel egy kigyulladt XII. kerületi gyermekotthonból. A Rőzse utcai intézetben egy szekrény kapott lángra, amit a dolgozók még a tűzoltók kiérkezése előtt eloltottak.
Alig percekkel azután, hogy Tony Blair brit miniszterelnök és munkáspárti vezető bejelentette, hogy június 27-én benyújtja lemondását II. Erzsébet királynőnek, pártjának honlapja érdekes változáson ment keresztül. Eltűnt ugyanis a Blair-éveket meghatározó "Új Munkáspárt, új Britannia" logó és helyére a hagyományos, rózsás jelkép került.
Egy plágiumkereső program segítségével ellenőrizhetik akár már a mostani vizsgaidőszakban a főiskolai vagy egyetemi hallgatók beadott szakdolgozatait vagy diplomamunkáit - írja a Magyar Hírlap.
Pályázat nélkül kíván dönteni öt színház igazgatói posztjáról a főváros szocialista kulturális vezetése. A javaslat Horváth Csaba főpolgármester-helyettestől ered, aki szerint úgysincs jelentkező. Bár a politikus kitart álláspontja mellett, a javaslat tárgyalását néhány hétre elnapolta, addig a koalíciós partnerrel vitatná meg a kérdést. Az SZDSZ határozottan ellenzi az elképzelést.
Egy hónapon belül nyilvánosságra hozza a Magyar Rádió (MR) vezetése, mely regionális stúdióik maradnak meg. Várhatóan július elsejével lép életbe az új regionális str...
94,5 órán keresztül vezetett műsort Nyeste Attila, a Fehérvár Rádió munkatársa, ezzel sikerült rekordot felállítania. A maratoni rádiózás hétfőn reggel nyolckor kezdődött és pénteken reggel fél hétkor ért véget. A rádiós most pihen, de este már újra dolgozna.
Hu Csin-tao kínai elnök meghívta George Bush amerikai elnököt a 2008. évi pekingi nyári olimpia megnyitójára - jelentette pénteken a hongkongi South China Morning Post című lap. A lap, meg...
Az AUD-NZD-nek ma sikerült folytatnia az elmúlt napok emelkedö trendjét, és 1,1340-röl 41 pippel 1,1381-re emelkedett árfolyama. Miután a new yorki kereskedelemben az 1,1350-es támogatás alá ment az árfolyam, ismét a felsö oldal került a középpontba. Ha átlépik az 1,1380-90-es értéket, 1,14-re emelkedhet az árfolyam. Ha ezt is átlépik, tesztelhetik az 1,1481-es éves csúcsot. Az 1,1350-es és az…
A versenyt még márciusban Lázár Ervin emléke előtt tisztelegve általános iskolás tanulók részére hirdették meg a szervezők. Az elődöntők alapján 13 alsó és 12 felső tagozatos diák jutott be a döntőbe.
Újabb súlyos anyagi megterhelést jelent a családoknak és a fiataloknak a májusi ismételt jegy- és bérletáremelés. A kormány tájékoztatása szerint átlagosan bruttó 17 százalékkal drágult a belföldi helyközi vonatközlekedés, és 4 százalékkal a buszközlekedés - írja Pest Megye Közgyűlésének elnöke.
Az amerikai képviselőház csütörtökön megszavazta az amerikai csapatok finanszírozásáról szóló törvényt, az előre bejelentett elnöki vétó ellenére. A képviselők csak júliusig adnának pénzt az iraki háborúra, és a következő összeget csak bizonyos, pontosan meg nem határozott eredmények elérése után adnák meg.
Nem kérdezte meg a kormányzat az ingatlanszakma képviselőit az ingatlanadóval kapcsolatban – olvasható a Magyar Hírlapban. Egy tegnapi konferencián az érintettek jó néhány aggályt megfogalmaztak. Az SZDSZ ellenzi az adó bevezetését
Sokkolóan hatott a németekre az a felmérés, amelybõl kiderült, hogy négy német férfi közül három túlsúlyos - igaz, a nõk 59 százalékáról is elmondható ugyanez
Szilvásy szerint az embereknek joguk van ahhoz, hogy ne csak az ellenzék, hanem a kormány véleményét is ismerjék, egyben sajnálatát fejezte ki, hogy kevés pénzük van a kommunikációra. Mint mondta, arra sincs keretük, hogy az internetre feltegyék a tanulmányaikat. A dispután többször kinevették a minisztert.
Mr. Milan, patetikusabban mondva, ő maga a mai Milan. Alig akad olyan társa, aki ne hangsúlyozná, számára megtiszteltetés az olasz futball első számú szimbóluma mellett futballozni. Több mint húsz éve futballozik a piros-feketék első csapatában, ő az egyetlen, aki a Berlusconi-éra első, valamint eddigi utolsó nemzetközi kupadöntőjében is pályán volt. Az athéni BL-döntő előtt az InfoRádió honlapján…
Miután a BoE 25 bázisponttal 5,5%-ra emelte alapkamatát, számos befektetö megszüntette longjait. A devizapár megközelítette a 2,0000-es értéket a spekulációk miatt, melyek szerint a bank a vártnál nagyobb mértékben emelheti alapkamatát. A piaci megfigyelök szerint miután a bank az emelés után a vártnál kevésbé kamatemelésre utaló hangot ütött meg nyilatkozatában, ellenpozíciókat hoztak létre a…
A Gázai övezetben újabb összecsapások voltak éjszaka a Hamász és a Fatah fegyveresei között. Az első hírek szerint a palesztin csoportok közötti tűzharcokban legalább hat ember megsebesült.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok ma is lejtőn kezdenek, az e heti csúcsdöntéseket követő profitkivételben, követve a tegnapi New York-...
Olaszországban 100 elfogató parancsot adtak ki a hatóságok péntek hajnalban a Nápoly környéki szervezett bűnözés, a Camorra legnagyobb klánjainak tagjai ellen.
Az orr és a torok területén kialakuló daganatok gyógyítása valósulhat meg azon módszer segítségével, mely a páciens fehérvérsejtjeit teszi képessé a betegség önálló leküzdésére.
Bár a kivitel továbbra is húzza a GDP-t, a kiigazítás hatására valószínűleg az utóbbi tíz év legkisebb ütemű gazdasági növekedését hozta az idei első negyedév. 2007 egészére 2,8 százalék az átlagos elemzői várakozás, 2008-ra pedig három százaléknál valamivel nagyobb ütemre számítanak.
Önök azt a pénzt akarják szanaszét osztani, ami a járulékbefizetőktől beérkezik. Tegyék előbb rendbe, - s ne a kezüket rá!- az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat, és utána tárgyalhatunk.
Sólyom László köztársasági elnök pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között átadja Kovács Attila, az egészségügyi tárca új államtitkárának kinevezését a Sándor-palota Tükörtermében.
Bács-Kiskun megyében lőfegyvereket foglalt le a rendőrség Kiskunhalason és Kecskeméten. A hatóságok mindkét esetben visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel bűntett gyanúja miatt indítottak nyomozást.
Bács-Kiskun megyében lőfegyvereket foglalt le a rendőrség Kiskunhalason és Kecskeméten. A hatóságok mindkét esetben visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel bűntett gyanúja miatt indítottak nyomozást.
A napközis étkeztetés térítési díját több szülő a felszólítások ellenére sem hajlandó kifizetni, a tartozások pedig egyre tetemesebbek. A zalaszentgróti Csányi-Zrínyi Általános Iskolának már 280 ezer forint körüli kintlévősége van - írja a Zalai Hírlap.
Megterhelte az eurót az EKB további kamatstratégiájával kapcsolatos bizonytalanság. Miután a devizapár árfolyama visszaesett 1,35 alá, az ázsiai kereskedelemben sem sikerült összeszednie magát. Ma reggel 1,3470 és 1,3488 között jegyzik az EUR-USD-t, így maga mögött hagyhatta 1,3464-es minimumát. Az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet csak a júniusi sajtókonferencián árulja el a bank további…
A fogyasztói árak az idén áprilisban 0,5 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 8,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai...