A 45 nap helyet Paris Hiltonnak valószínűleg csak három hetet vagy kevesebbet kell rács mögött ülnie a bonyolult börtönszabályozás és a túlzsúfoltság miatt azért a súlyos közlekedési vétségért,...
Már csak bő tíz nap van hátra május 21-e éjfélig, ameddig a 2006. évi szja-bevallásokat szankció nélkül be lehet adni - hívta fel a figyelmet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH)....
Berlinben informatikusoknak sikerült olyan számítógép-programot kidolgozniuk, amely lehetővé teszi a széttépett iratok összeillesztését és elolvasását. Ezzel felgyorsul az egykori keletnémet titkosszolgálat fecnikre őrölt aktatömegeinek olvashatóvá tétele.
Az arany árfolyama ma 15,95 dollárral 665,03 dollárra csökkent. A közelgö amerikai adatok csökkenthetik a Feddel kapcsolatos kamatcsökkentési elvárásokat, így tovább folytatódhat az EUR-USD és az arany korrekciója. Tegnap megtörték a január óta tartó emelkedö trendet, mely 675-nél fut. Ezzel csökkenö potenciál nyílt 645-ig. Itt található az októberi emelkedö trend támogatása. A technikai tényezök…
Egyértelmű támogatásáról biztosította Gordon Brown pénzügyminiszter kormányfői ambícióit pénteken Tony Blair brit miniszterelnök, aki előző nap jelentette be, hogy június végén lemond. Blair...
A Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME) PPP-konstrukcióban megépült 400 férőhelyes Soproni Diákhotelének átadási ünnepségét rendezik május 14-én, hétfőn 14 órakor Sopronban a Baross u. 6-8. szám alatt.
A KDNP minden eszközzel meg kívánja akadályozni a könnyű drogok liberalizálását, és a drogellenes harcban a megelőzés, a felvilágosítás érdekében kíván lépéseket tenni - mondta Hoffmann Rózsa...
A tavalyinál kisebb profit és emelkedő bevétel jellemzik a Magyar Telekom első negyedévét. A társaság gyorsjelentése alapján romlik a cég működési hatékonysága - állítja a Budacash Brókerház elemzője. Fazakas Péter szerint mindez a távközlési piac telítődésének is köszönhető. Bodnár Kriszta interjúja következik
Innováció a turizmus és vendéglátásban címmel rendez szakmai napot a Károly Róbert Főiskola (KRF) május 14-én, hétfőn a Károly Róbert Hotel Konferenciatermében. A rendezvényt a KRF Turizmus és Területfejlesztési Tanszéke, a Magyar Turisztikai Egyesület (MATUR) Heves megyei Tagozata és a Magyar Földrajzi Társaság Gyöngyös-Mátravidéki Osztálya közösen szervezte.
A tavaszi fagy 40 milliárd forintos kárt okozott a hazai gyümölcsösökben. A kevés csapadék miatti aszály pedig, a gabonák felét tette tönkre. A gazdaszervezetek most azon dolgoznak az agrártárcával közösen, hogy enyhítsék a termelők anyagi veszteségeit. Erre főleg úgy lett volna lehetőség, ha év elején többen fizetnek be az önkéntes kárenyhítési alapba. Ezt a termelők alig 6 százaléka tette meg.…
Újabb történet arról, hogyan szívassunk meg valakit a hatóságok segítségével. Mondjuk be tartózkodási címként egy ellenségünk lakhelyét kihallgatáskor, később, ha már úgy is szökésben vagyunk, ne érezze magát jól ő...
Értékalapú fizetési rendszerrel és negyed százalékos adókulccsal elfogadható lehet az ingatlanadót – hangzott el a portfolio.hu szakmai konferenciáján. A szakemberek egyetértenek abban, hogy az ingatlanadót csak megfelelő előkészítés után lehet bevezetni. Oszkó Péter, a Deloitte üzletviteli és vezetési tanácsadó cég elnök-vezérigazgatója szerint azonban a költségvetés állapota nem indokolja, hogy…
Ma 162,50 alatt maradhat az EUR-JPY árfolyama. A 161,50 alatti zárás esetén romlanának a chart-technikai kilátások. A jövö héten megszüntethetik a 161,00 alatt levö longokat. Ellenállás 161,91-nél, támogatás pedig 161,26-nál található. In-GFX
A főpolgármester plusz két milliárd forintot kért az idei budapesti útfelújításokra, amikor a gazdasági miniszterrel tárgyalt. Kóka János szerint egy külön megállapodásra is szükség van, amelyben a következő 3 év várható útfelújításai munkáihoz ütemezik a támogatásokat. Nagy Károly összeállítása.
A módosított határidőnél várhatóan egy hónappal korábban, augusztus végén átadják az M3-as autópálya Görbeháza-Nyíregyháza közötti szakaszát; erről Szerencsés László, a kivitelező Betonút ZRt....
Miként az várható volt, Gordon Brown pénzügyminisztert látná legszívesebben utódaként Tony Blair. A távozásának időpontját csütörtökön bejelentő brit miniszterelnök "rendkívüli és ritka tehetségnek" nevezte politikustársát.
Ha a dél-csehországi temelíni atomerőmű bezárását követelő osztrák aktivisták ma délután valóban lezárják a cseh-osztrák határátkelőket, és ezzel megbénítják a forgalmat, Csehország a...
Ezentúl nemcsak nézni lehet a Google Earth térképeit, hanem hallgatni is. A New Scientist cikke szerint Bernie Krause negyven éven át gyűjtötte világunk hangjait, és több mint 3500 órányi hangfelvétele...
Jogi lépésekre készül a Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője a Magyar Narancsban megjelent róla szóló cikk miatt. Vajda Péter szerint Ungváry Krisztián valótlan dolgokat állít írásában.
A Vodafone új szolgáltató központot hoz létre Budapesten: a 9 milliárd forintos beruházással 700 új munkahely jön létre - hangzott el a Vodafone Magyarország és a Gazdasági és Közlekedési Minisztrérium (GKM) közös sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten.
A részvénypiaci gyengeségére való tekintettel növelte veszteségeit a zloty. Az EUR-PLN csúcsot ért el 3,7874-nél. A figyelmet a 3,80-as ellenállás vonja magára. Ha továbbra is kedvezötlen marad a részvénypiaci helyzet, átléphetik az értéket. In-GFX
A világ legnagyobb fejlődő piacain, például Indiában, Kínában és Oroszországban olykor tőkekivitellel is terjeszkedő magyar vállalatok gyorsíthatják a magyar gazdasági növekedést - mo...
Műsorvezetési világrekordot állított fel Nyeste Attila, a Fehérvár Rádió műsorvezetője: 94,5 órán keresztül vezette a műsort a rádió 94,5 Mhz-es hullámhosszán, kezelte a technikát és fogadta a...
A "ha egy üzlet egyszer beindul..." mondást úgy látszik a FOX-nál is ismerik, hiszen a szakemberek által csak a "nézettségi listák Halálcsillaga" néven emlegetett American Idol jövőre már egy spinoffal...
Az amerikai képviselőház törvényjavaslata a nyár végéig biztosítaná az iraki háborúhoz szükséges forrásokat. További dollármilliárdokat viszont csak akkor adna, ha bizonyos feltételek teljesülnek az arab országban. Elemzők szerint, noha a javaslatot a képviselőház elfogadta, az nem fog átmenni a szenátuson, és Bush elnök vétója is biztosra vehető.
A világ legnagyobb fejlődő piacain, például Indiában, Kínában és Oroszországban olykor tőkekivitellel is terjeszkedő magyar vállalatok gyorsíthatják a magyar gazdasági növekedést
Los Angeles - Halálosan megfenyegették leendő rabtársai Paris Hiltont (25). A 45 nap elzárásra ítélt örökösnő rajongói Arnold Schwarzeneggernél könyörögnek kegyelemért, de Paris legfeljebb arra számíthat, hogy 24 órás védőőrizettel, egy falatnyi cellában próbálják megvédeni.
Megtörtént a délvidéki Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) pártként való hivatalos bejegyzése, s ezzel négyre emelkedett a Vajdaságban működő magyar pártok száma. Az MPSZ három évvel ezelőtt...
Budapesten hozza létre új szolgáltatóközpontját a Vodafone. A 9 milliárd forintos beruházás 2009-ben készülhet el; a távközlési cég ezzel több, mint 700 munkahelyet teremt az országban.
Cristiano Ronaldo után egy másik futballsztár, David Beckham is a nyilvánosságtól kér segítséget a Portugáliából múlt csütörtökön eltűnt hároméves brit kislány, Madeleine McCann megtalálásához.
Az egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet hozott márciusi Európa-bajnokság után már a május 21-én rajtoló zágrábi egyéni vb-re készül a magyar asztalitenisz-válogatott, amely szinte ugyanabban az összeállításban lép asztalhoz a horvát fővárosban, mint tette azt a belgrádi kontinensviadalon.
A Vodafone csoport új szolgáltató központot hoz létre Budapesten; a 9 milliárd forintos beruházással 700 új munkahely jön létre - hangzott el a Vodafone Magyarország ...
A magyarországi kutatás első eredményei alapján a magyar lakosság mintegy 10 százaléka kevésbé fogékony az AIDS-et okozó HIV vírusfertőzésre, mint akár az afrikai, akár a mediterrán vidékeken élők - jelentette be a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetének igazgatója.
Semmilyen mértékű, még a szakma által elfogadhatónak tartott 0,25 százalékos ingatlanadó beveztését sem támogatja a Fidesz. Az ellenzéki párt felszólítja a kormányt, hogy álljon el ettől a tervtől és ne az embrekkel fizettesse meg az elhibázott gazdaságpolitika árát.
A Fidesz elhibázottnak és kifejezetten károsnak tartja az ingatlanadót, a Fidesz-frakció pedig a leghatározottabban ellenzi bevezetését. Varga Mihály rámutatott: az országgyűlési választások óta folyamatos adóemelési politikát folytat a kormány.
Ma emelkedett az EUR-CZK árfolyama, és a tegnapi 28,223 és 28,275 közti sávban mozog. A hét végén az Emerging-Markets-devizák körüli hangulat határozhatja meg a korona sorsát. Azonban lehet, hogy mivel cseh kamatemelésre számítanak, jól tartja magát a deviza. Támogatás 28,190-nél, ellenállás pedig 28,300-nál található. In-GFX
Simor András jegybankelnök szerint hosszabb távon kedvező hatása lesz a magyar cégek külföldi beruházásainak, rövid távon azonban egyelőre nehéz megítélni a hatást
Első alkalommal osztották ki tegnap a Szélessáv Díjat a hazai infokommunikáció legnagyobb szakmai fórumán, az idén 8 éves Internethajón. A Szélessáv Alapítványtól a Leginnovatívabb Szolgáltatónak...
Az Ötös csatornán kiderül, hogyan vesztette el Anettka a szüzességét. Aki pedig a tévé bemutatóján részt vett, döbbenetes élményei mellett Dolly zeneszámát és Charlie magánszámát is őrzi.
Nem tartotta magát az 1,9850-20-as támogatás, ami azt jelenti, hogy kárt szenvedett a devizapár emelkedö trendje, és további konszolidációra van szükség, mielött tesztelik a 2,0100-as értéket. Nem valószínü, hogy 1,9660 alá esik vissza az árfolyam. A jövö hét elején emelkedés várható 1,9870-ig. in-GFX
(Szögletes zárójel: volt annak idején egy sorozatunk Ebéd ezer alatt címmel, szuper és kevésbé szuper ebédelõhelyekrõl. Most lehet, hogy újraélesztjük, mert rájöttünk, hogy azóta is folyamatosan eszünk.) Szomjas György, a totális...