2007. május 18. péntek

máj. 18
12:47
Bús: Megvan az egészségügyi reform első fővárosi áldozata (Infostart)
A III. kerület fideszes polgármestere törvénytelennek minősítette a Margit Kórház működését, és az egészségügyi átalakítás első fővárosi áldozatának a kórház sebészetén elhunyt 70 éves beteget tartja. Bús Balázs az InfoRádiónak hozzátette: az Alkotmánybírósághoz és az ügyészséghez fordult az egészségügyi ellátórendszer átalakításának törvénytelenségei miatt.
máj. 18
12:49
Megkezdődött a szegedi kajak-kenu világkupa (HírTV)
51 ország csaknem ezer versenyzőjének részvételével megkezdődött Szegeden a Mol Kajak-kenu Világkupa. A viharos szél és a hatalmas hullámok miatt rövid időre félbeszakították a viadalt.
máj. 18
12:51
Zöld utat kapott a zöldüzlet (Piac és Profit)
Három és félmilliárd forintos beruházás valósul meg a Mártai Erőmű területén, a bioüzemanyag-gyártás már most helyzetbe hozta az agrártermelőket.
máj. 18
12:51
Gyurcsány határozott intézkedéseket akar (Privátbankár)
A kormányfő pénteken utasította a rendészeti minisztert, hogy rendelje magához a rendőrség vezetőit és tegyen határozott intézkedéseket a rendőrök által elkövetett bűncselekmények ügyében.
máj. 18
12:54
USD-CHF Nagyobb emelkedés elött (HírTV)
A technikai elemzök szerint folytatódik a devizapár emelkedö trendje. Az 1,2240 és 1,2260 közti ellenállás átlépése után a carry trade-erek spekulatív vételei miatt 1,2360-ra emelkedhet az árfolyam. Az sem kizárt, hogy a Michigan Sentiment Index közzététele után megközelítik az 1,2420-as értéket. In-GFX
máj. 18
12:55
Gyurcsány felháborodott és megdöbbent - vajon van mire? (Gondola)
Valami nagyon nincsen rendben a rendőrségnél, az ország helyzetéhez hasonlóan mély morális válságba került a testület – szögezte le a Fidesz. A párt a rendészeti miniszternek, az országos és a budapesti főkapitánynak távoznia kell posztjáról. Gyurcsány is közleményt adott ki a helyzetről, melyben felháborodásának ad hangot.
máj. 18
12:56
Chrysler-ről Deutsche Bankra váltott Dubai (Privátbankár)
A kis közel-keleti olajemírség, Dubai fokozatos eladásokkal megvált DaimlerChrysler részvényeitől, két évvel azután, hogy beszállt az autógyárcsoportba, közölte az állami pénzügyi bef...
máj. 18
13:00
Egészségpártot alakított az orvostársadalom (HírTV)
Az Összefogás Nemzetünk Egészségéért Párt jobb egészségügyet és a szakma megbecsülését tűzte ki célul. A párt elnöke Lőke Miklós Péter sebész főorvos egykori évfolyamtársaival alakította meg a szervezetet, amely egyébként minden parlamenti párttól elhatárolódik.
máj. 18
13:00
Magyar-horvát villamosenergia-összeköttetés (Gondola)
A dél-dunántúli térség ellátásbiztonságának javítása érdekében 2004-ben üzembe került Paks-Pécs kétrendszerű 400 kV-os összeköttetés az idei évben egy 5 milliárd forintos – a...
máj. 18
13:01
Felfüggesztett büntetés és felmentés a szegedi betegcsere ügyben (Privátbankár)
A szegedi betegcsere ügyben az elsőrendű vádlott beteghordót és a másodrendű vádlott szakápolót foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnös...
máj. 18
13:03
220 milliót ad a főváros a BRFK-nak (Privátbankár)
A főváros idén 220 millió forinttal támogatja a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK), az erről szóló közszolgáltatási szerződést pénteken írta alá Demszky Gábor főpolgármester és Gergényi P...
máj. 18
13:05
EUR-HUF Kamatelvárások (HírTV)
A hét végén 250,13 és 251,48 között mozog az EUR-HUF árfolyama, folytatva ezzel az emelkedö trendet. A piac azzal számol, hogy a magyar Központi Bank a jövö héten csökkenti alapkamatát. Ez a vélemény hatással van a jegyzésekre is. Ellenállás 253,10-nél, támogatás pedig 249,93-nál található. In-GFX
máj. 18
13:06
Gyurcsányt megdöbbentik a rendőrök magatartása (Alternatív Energia)
A kormányfő pénteken utasította a rendészeti minisztert, hogy rendelje magához a rendőrség vezetőit és tegyen határozott intézkedéseket a rendőrök által elkövetett bűncselekmények ügyében. "Felháborítanak és megdöbbentenek azok az esetek, amelyek az elmúlt napokban nyilvánosságra kerültek, és amelyek egyes rendőröket érintenek" - fogalmazott közleményében Gyurcsány Ferenc a Széna téri túszügy…
máj. 18
13:07
Magyar-francia együttműködés a betétbiztosításban (Privátbankár)
Együttműködik a magyar és a francia betétbiztosító, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Fonds de Garantie des Depots (FGD), az erről szóló keretmegállapodást pénteken írták alá a két ...
máj. 18
13:10
Kerékpárost gázoltak Balatonlellén (HírTV)
A helyszínen életét vesztette az a kerékpáros, akit péntek délelőtt gázolt el egy személygépkocsi a Somogy megyei Balatonlellén.
máj. 18
13:23
Gyurcsányt is beszervezték volna (Privátbankár)
KISZ-titkárként Gyurcsány Ferenc is úgynevezett hivatalos kapcsolatnak számított, ő azonban nem működött együtt a titkosszolgálattal, úgy ahogy mások tették
máj. 18
13:26
Délelötti kommentár (HírTV)
Az euró ma is gyengült a dollárral szemben, és ismét 1,3500 alá esett vissza árfolyam. A piac kedvezöen fogadta a legutóbbi amerikai adatokat. A devizapárt 1,3473-mal napi minimumának közelében jegyzik. Az EUR-JPY árfolyama 162,86 körül mozog. Miután átmenetileg napi csúcsot értek el 163,88-nál, a napi minimum közelében jegyzik a devizapárt. Az USD-JPY-t 120,78-cal majdnem napi minimumán jegyzik,…
máj. 18
13:26
Az EU nem tartja indokoltnak a lengyel húsokra kivetett orosz embargót (Gondola)
Az Európai Unió nem tartja indokoltnak, hogy Oroszország embargót tart fenn a lengyel húskészítmények importjára - jelentette ki pénteken José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a Volga...
máj. 18
13:30
Ősi perui és inka kincsek Budapesten (Infostart)
Budapesten megnyílt az ősi perui és inka kincseket bemutató kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.
máj. 18
13:30
Vesztegetés, hivatali visszaélés: felfüggesztettet kaptak a rendőrök (Infostart)
Jogerősen másfél év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt két rendőrjárőrt a Legfelsőbb Bíróság.
máj. 18
13:31
Szabadfi: visszaállítják a rendőrség belső ellenőrzését (HírTV)
Várhatóan még idén visszaállítják a rendőrségen a 2004-ben megszüntetett belső ellenőrzési szolgálatot - jelentette be az országos rendőrfőkapitány helyettese pénteki sajtótájékoztatóján.
máj. 18
13:32
Biztonsági védőfalat építtetne a metróba Tarlós (Infostart)
Védőfallal látná el a 4-es metró állomásait Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője, a Városüzemeltetési Bizottság tagja. A politikus szerint a csak a beálló metrószerelvény ajtajaival együtt nyíló biztonsági ajtó rengeteg balesetet megakadályozhatna.
máj. 18
13:34
Amerikai bankot perelnek az oroszok (Infostart)
Az orosz vámhivatal 22 és fél milliárd dollárra pereli a Bank of New York-ot az Orosz Föderációnak okozott pénzmosási károk miatt.
máj. 18
13:36
EUR-JPY Nyereség-kivétek (HírTV)
Az EUR-JPY-t 162,96-tal napi minimumának közelében jegyzik. A devizapár átmenetileg napi csúcsot ért el 163,88-nál. Ennek hátterében a japán szolgáltatási index csökkenése állt. Egy kereskedö szerint nyereség-kivétekre került sor. Ellenállás 162,99-nél és 163,12-nél, míg támogatás 162,87-nél található. In-GFX
máj. 18
13:37
Tizenkilenc éves amerikai lány a világ tetején (Gondola)
Egy 19 éves amerikai lánynak sikerült feljutnia a Föld legmagasabb csúcsára, a Mount Everestre (Csomolungma), és ezzel ő a legfiatalabb külföldi lány, akinek ez sikerült - közölte pénteken a...
máj. 18
13:42
Légicsapásban meghalt tizennégy tálib Afganisztánban (Gondola)
Tizennégy tálib felkelő meghalt, tízen pedig megsebesültek egy hét járműből álló konvojt ért légicsapásban Afganisztán nyugati részén - jelentette be pénteken a tartományi kormányzó. A...
máj. 18
13:42
USD-JPY Emelkedö trend (HírTV)
Az USD-JPY-t 120,90-en jegyzik, miután átmenetileg . napi csúcsot ért el 121,43-nál, majd visszaesett 120,68-ra. Egy kereskedö nyereség-kivétekröl számot. Míg a legutóbbi japán adatok csalódást, addig az amerikai adatok kellemes meglepetést okoztak. Az elemzök szerint a Michigan Sentiment Index támogathatja a devizapár emelkedö trendjét. Az indexnél a 87,1 pontról 86,5 pontra való csökkenéssel…
máj. 18
13:47
Eltűnt asszonyt keresnek Piliscsabán (Gondola)
Nagy erőkkel keresik azt a 81 éves, családjával együtt Piliscsabán élő asszonyt, aki csütörtök reggel ment el otthonról, és azóta sem tudni róla - közölte a Budaörsi Rendőrkapitányság...
máj. 18
13:48
A Fidesz még gondolkodik a bocsánatkérésen (Alternatív Energia)
Bocsánatkérésre szólította fel az SZDSZ új fővárosi elnöke pénteken Tarlós Istvánt, a szabad demokraták fővárosi frakcióvezetőjére tett sértő kijelentése miatt. Szűcs Somlyó Mária, a Fidesz frakcióvezetőjének sajtófőnöke közölte, hogy később reagálnak.
máj. 18
13:53
Magyarországon az emberek 30 százaléka lelki sérülés miatt munkaképtelen (Gondola)
Ma Magyarországon az emberek 30 százalékát azért nyilvánítják rokkanttá, mert olyan lelki sérülése vagy lelki betegsége van, amit képtelen feldolgozni vagy a munkaképességét érinti - mondta a...
máj. 18
13:55
Szigorítaná a büntetést a rendőrök esetében a szaktárca (Privátbankár)
Az igazságügyi és rendészeti miniszter jövő héten olyan javaslatot terjeszt a kormány elé, hogy módosítsák a büntető törvénykönyvet (Btk.), és ha az erőszakos közösülést hivatalos eljárásban k...
máj. 18
14:01
István Dani: "egyéjszakást bármikor kaphatnék!” (Blikk)
Május 22-én 16 órától István Dániel lesz a Sztárchat vendége. Kérdezz Tőle te is!
máj. 18
14:04
Rodin kiállítás Szegeden - egyetlen alkotással (HírTV)
Egyetlen remekműből nyílik kiállítás pénteken a szegedi Fekete házban - Rodin Csók című alkotását a látogatók május 29-ig nézhetik meg. A szobor május 31-én átkerül a Móra Ferenc Múzeumba, amikor több mint hatvan remekmű is érkezik még Szegedre a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből.
máj. 18
14:04
EB - magyar ügynökséget bízott meg (Kreatív Online)
Az Európai Bizottság (EB) egy magyar ügynökséget bízott meg az Európai Fúziós Fejlesztési Együttműködés (European Fusion Development Agreement , EFDA) kommunikációs tevékenységének auditálásával. Az EB három ügynökség közül választott.
máj. 18
14:05
Aki bankol, az vásárol is (Piac és Profit)
Egyre több PC-használó internetes banki műveletekre, vásárlásra vagy internetes árveréshez is használja számítógépét.
máj. 18
14:09
A rendészeti miniszter kezdeményezi a Btk. módosítását (Gondola)
Az igazságügyi és rendészeti miniszter jövő héten olyan javaslatot terjeszt a kormány elé, hogy módosítsák a büntető törvénykönyvet (Btk.), és ha az erőszakos közösülést hivatalos eljárásban...
máj. 18
14:15
Felfüggesztettet kaptak a korrupt rendőrök (HírTV)
Jogerősen másfél év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt két rendőrjárőrt a Legfelsőbb Bíróság.
máj. 18
14:15
Galaktikus katasztrófába "rohan" a Nap (Gondola)
A Tejútrendszer és az Androméda - galaxis hárommilliárd év múlva összeütközik, ami igen súlyos következményekkel járhat a Földre nézve is. A kozmikus katasztrófát Thomas James Cox és Abraham...
máj. 18
14:15
radiocafé 98.6 - világrekord kísérletre készül (Kreatív Online)
Maratoni adásra, vagyis 125 órás műsorra készül a radiocafe 98.6. A Millenáris Parkból két műsorvezető bonyolítja a hosszúkávé! névre keresztelt rekordkísérletet, amelynek népszerűsítésére kampány indult május 14-én.
máj. 18
14:20
Írországban kivonják a gyilkos gyógyszert (HírTV)
Írországban a gyógyszerészeti hatóság azonnali hatállyal kivonta a forgalomból a nimesulid hatóanyagú láz- ás fájdalomcsillapítókat, a mellékhatásaik miatt. Ilyen készítmények hazánkban is forgalomban vannak, de az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) megvárja az uniós gyógyszerügyi hatóság döntését.
máj. 18
14:24
Szívfájdító videó a magányos kis gyilkos bálnáról (Infostart)
Vérző újszülött gyilkos bálnát találtak egy mexikói strand közelében. Azóta folyik a vita arról, mi legyen az állat sorsa. Mexikóban nincs a számára elég nagy medence - vagyis elpusztul. Minden valószínűség szerint ez lesz a sorsa akkor is, ha szabadon engedik. A San Diego-i Sea World boldogan befogadná, de ezt a környezetvédők minden eszközzel meg akarják akadályozni.
máj. 18
14:25
OÉT: Továbbra sincs egyezség a munkaidő szervezéséről (Gondola)
A szakszervezeti elutasító és a munkáltatói támogató álláspont ismertetését követően nem kezdődhetett meg az alku egy esetleges kompromisszumról az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki...
máj. 18
14:27
Nem nyújtotta be lemondását Petrétei (Privátbankár)
Nem nyújtotta be lemondását Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter - mondta pénteken a kormányszóvivői iroda vezetője az MTI érdeklődésére. A miniszterelnöknek nem áll sz...
máj. 18
14:30
Pénz áll a Fradi házához (Infostart)
A Ferencváros megnyerte a Huszti Szabolcs ügyében indított pert a Metz csapatával szemben - olvasható az FTC honlapján.
máj. 18
14:31
A házi vinotéka kialakítása (HírTV)
Egy otthoni borválogatás összeállítása csak a tapasztalatlanabb borszeretők számára tűnik nehéz feladatnak, ám ha tudjuk, milyen felszerelés szükséges a borkóstoláshoz, és tisztában vagyunk a bortárolás főbb szempontjaival, máris csak ízlés kérdése az egész. Lássuk, mit kell mindenképpen beszereznünk ahhoz, hogy kialakítsuk házi vinotékánkat.
máj. 18
14:31
MDF-SZDSZ egyetértés körvonalazódik több kérdésben (Gondola)
Egyetértés körvonalazódott az igazságosabb, egyszerűbb adórendszer létrehozásában, az egyes állami vállalatok tőzsdére vitelében és a korrupció felszámolásának fontosságában az MDF és az...
máj. 18
14:41
A Ferencváros nyerte a Huszti-pert (HírTV)
A nemzetközi sportdöntőbíróság úgy döntött, hogy a Ferencváros jogosan követelt nevelési költségtérítést a Metztől, amelyik 2005 nyarán szerződtette a tavaly óta a Hannovert erősítő Huszti Szabolcsért. A CAS úgy határozott, hogy a magyar futballklubnak 305 ezer euró (mintegy 76 millió forint) jár, ezt harminc napon belül meg kell kapnia.
máj. 18
14:42
Egy lánykereskedő banda kilenc tagját tartóztatták le Bécsben (Gondola)
Lánykereskedelem miatt a hét elején őrizetbe vették Bécsben egy nemzetközi bűnszövetkezet kilenc feltételezett tagját, akik a gyanú szerint Szlovákiából, Magyarországról és Bulgáriából, részben...
máj. 18
14:43
Tisztogatna az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció szerint el kell érni, hogy a Rába tiszta legyen, és hogy ne épüljön meg a Szentgotthárd térségbe, a határ osztrák oldalára tervezett szemétégető - hangoztatta Orosz Sándor, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának szocialista alelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 18
14:43
EUR-PLN Emelkedett a lengyel fizetési mérleg deficitje (HírTV)
Márciusban 424 millióról 539 millió zlotyra emelkedett a lengyel fizetési mérleg deficitje, miközben csupán 512 milliós értékkel számoltak. A kereskedelmi mérleg deficitje 60 millióról 627 millióra nött, miközben 359 milliós értékböl indultak ki. Ellenállás 3,8055-nél, támogatás pedig 3,7858-nál található. In-GFX

Keresés