"A pápa füvezik". Az 1960-as években született "ellenkultúra" ismerői jól ismerik azt a híres fotómontázst, amelyen a szentatya hamiskás mosollyal emeli ajkaihoz a marihuánás cigarettát.
Továbbra sem tudni, miért éhezett az a háromtagú család, melynek két, még életben lévő tagjára óbudai panellakásukban találtak rá. Szigeti József, a nyomozást vezető alezredes vasárnap az...
Független szervezetekkel világíttatja át az igazságszolgáltatást a főbíró. Lomnici Zoltán elmondta: az eljárás a bírói ítélkezés és az igazgatás egészét érinti, és arra is javaslatot vár, hogy kell-e módosítani a bírósági törvényeket, és ha igen, miként.
Németország kitart az afganisztáni szerepvállalás mellett, s továbbra is részt vesz a nemzetközi békefenntartásban a közép-keleti országban - erősítették meg vasárnap Angela Merkel kancellárral...
A főváros lakói is igénybe vehetik a rendészeti dolgozók és a vasutasok mellett a Radó György Központi Honvédkórház szolgáltatásait, amely legalább tíz évvel meghaladja korát orvostechnikában és az ellátás szervezettségében - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter, amikor vasárnap ünnepélyesen átadta a kórház épületét.
Három-öt évre előre tervezi a fontos kiállításokat a Szépművészeti Múzeum. Azt már tudni, hogy 2008. január 28-án a firenzei reneszánsz legszebb alkotásaiból nyílik tárlat Budapesten.
Az Európai Uniónak közös politikára van szüksége olyan stratégiai kérdésekben, mint az energia; elfogadhatatlan, hogy Magyarország, a magyar kormány e téren külön utakon járjon - mondta az...
Amennyiben nem lesz esti futam a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj, akkor törölhetik a versenynaptárból. Ezt Bernie Ecclestone, az autós gyorsasági világbajnokság elsőszámú vezetője nyilatkozta a Sunday Herald Sun című ausztrál lapnak.
A rendszerváltást átélt 29 közép- és kelet-európai ország lakóinak többsége úgy érzi, nem él jobban ma, mint 1989-ben, ez derült ki az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a Világbank közös felméréséből.
Családi vetélkedőt rendez a Fővárosi Állatkert vasárnap a Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napja alkalmából. A résztvevők játékos formában ismerkedhetnek meg Madagaszkár élővilágával. Emellett vasárnap még látható a Nőszirom-kiállítás is.
Erős Európáról, a munka megbecsüléséről és a közös energiapolitikáról beszélt hozzászólásában Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke a Fidesz XXII. Tisztújító Kongresszusán.
Az Európai Néppárt-Európai Demokraták elnöke a Fidesz XXII. tisztújító kongresszusán kijelentette: ismét Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének kell kormányra kerülnie Magyarországon.
Debrecen polgármestere, a Fidesz egyik alelnökjelöltje szerint a mai Magyarországon nem polgári, hanem szocialista demokrácia van. Kósa Lajos erről a Fidesz XXII. tisztújító kongresszusán beszélt
A rendszerváltást átélt 29 közép- és kelet-európai ország lakóinak többsége úgy érzi, nem él jobban ma, mint 1989-ben, ez derült ki az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a...
Németország kitart az afganisztáni szerepvállalás mellett, és továbbra is részt vesz a nemzetközi békefenntartásban a közép-keleti országban - erősítették meg vasárnap Angela Merkel kancellárral az élen a berlini kormány vezető politikusai. Az állásfoglalások azt követően hangzottak el, hogy előző nap egy tálib öngyilkos merénylet során az északi Kunduz városában életét vesztette a német hadsereg…
Kósa Lajos szerint jelenleg posztkádári Magyarországon élünk, ahol nem polgári, hanem szocialista demokrácia van - mondta a Fidesz egyik alelnök-jelöltje, Debrecen polgármestere a párt...
A legújabb felmérések szerint leginkább a 13-17 éves korosztály van kitéve az új internetes támadásoknak, a cyberbullying-nak - közölte a Symantec magyarországi képviselete az MTI-vel.
Az utolsó három percben kapott két gólt, így kikapott a Várhidi Péter által irányított magyar U19-es labdarúgó válogatott a 2007-es utánpótlás Eb dublini selejtezőjének harmadik fordulójában szombat este.
A főváros lakói is igénybe vehetik a rendészeti dolgozók és a vasutasok mellett a Radó György Központi Honvédkórház szolgáltatásait, amely legalább tíz évvel meghaladja korát orvostechnikában és...
Gyűlnek a javaslatok a Dunakanyar-Pilis kistérség 7 csodájára, eddig csaknem 1000 helyi lakos nyilvánított ebben az ügyben véleményt - közölte az akciót meghirdető Szentendrei Új Kulturális Központ igazgatója az MTI-vel
A portugál rendőrséghez közelálló források szerint akadályozza a nyomozást a 2,5 millió fontos (1 milliárd forintos) nyomravezetői díj a Madeleine McCann-ügyben. A magas összeg miatt túl sok hamis információ érkezik be a rendőrségre, amit ellenőrizni kell, és ez a nyomozástól von el jelentős erőket.
Anyukák is jelentkezhetnek titkos ügynöknek az MI6-hoz. A brit titkosszolgálat szeretné bővíteni kémnőtáborát, és ezért munkaerőtoborzó felhívásában külön hangsúlyozza, hogy mennyire...
A MAFSZ – a Magyar Független Film és Video Szövetség – 2007. május 17. és 20. között Siófokon rendezte meg soron következő, 54. Országos Függetlenfilm Fesztiválját. A verseny első díját a Hír Televízió munkatársa, Fehér Zsuzsa Gyurika című filmje nyerte.
A borászok és a politikusok focicsapatának mérkőzésével, gyerekprogramokkal és koncertekkel, valamint borkóstolókkal folytatódik vasárnap az 5. Etyeki Pincefesztivál. Az idei év újdonsága, hogy első alkalommal ítélik oda kizárólag a meghívott borászok szavazatai alapján a "Borászok borásza" címet is.
George Bush amerikai elnök elbújhat gazdagságban alelnöke, Dick Cheney mögött - közölte a newsmax hírportál. Közben az is kiderült, a távozó Chiracnak sem lesznek anyagi gondjai
Talmácsi Gábor a negyedik lett a 125 köbcentiméteres kategóriában a gyorsaságimotoros-világbajnokság Francia Nagydíján, a futamot a spanyol Sergio Gadea nyerte.
Kósa Lajos szerint Magyarországon mára kialakult a tökéletes posztkádári rendszer. A politikus a Fidesz XXII. kongresszusán vasárnap úgy vélekedett: amiben ma élünk az az igazi szocialista demokrácia.
Vasárnap fogadja a miniszterelnök Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt, akiket távozásra szólított fel a rendőri visszaélések miatt. Sajtóértesülések szerint a két főrendőr távozása lavinát indíthat el.
Kincses Réka alkotása, a Balkán bajnok című film nyerte el a csíkszeredai Film.dok magyar-román dokumentumfilm-fesztivál fődíját. A filmet a Portré kategóriában nevezték versenybe, Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvédet mutatja be. A történet két idősíkon fut: az egyik 1989 végétől a 2004-es választásokig, a másik pedig a 2004-es választási kampány idején, amelynek zártával a győztesek ünnepelnek,…
A főváros lakói is igénybe vehetik a rendészeti dolgozók és a vasutasok mellett a Radó György Központi Honvédkórház szolgáltatásait, amely legalább tíz évvel meghaladja korát orvostechnikában és az ellátás szervezettségében - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter, amikor vasárnap ünnepélyesen átadta a kórház épületét Budapesten.
3 millió 600 ezer forintért kelt el a Kieselbach Galéria szombati fotóárverésen André Kertész 1931-ben készült Iskolaudvar című fotója. Magyarországi aukción ennyit még soha nem fizettek egyetlen fényképért sem.
Ki védi meg a betegek jogait? Kilátástalan helyzetbe sodort családok. Miért rossz a kormány külföldi megítélése? Nem kell félni, nem fog fájni. Kőbe vésett akkreditáció. Katasztrófa előjelei a Homokhátságon! Mint a mesében…
Kósa Lajos szerint jelenleg posztkádári Magyarországon élünk, ahol nem polgári, hanem szocialista demokrácia van; a Fidesz egyik alelnök-jelöltje, Debrecen polgármestere erről a párt tisztújító kongresszusán beszélt vasárnap Budapesten.