2007. május 20. vasárnap

máj. 20
13:18
Protokoll-rendezvények díszvendégeként elvegyülnek… (Gondola)
Hiller úr pártja nagy szószólóitól eltérően fölöttébb udvarias ember. Izzad is a tenyere, mert szembesülni az ígéretekkel mégsem oly egyszerű dolog, főleg nem felelős kormánytagként, ám nem habozik: pillanatok alatt szivárványt fest a rózsaszín égre.
máj. 20
13:24
Civil sérültjei is vannak a kormányerők és a Tamil Tigrisek összecsapásainak (HírExtra)
Hat halottja van a hétvégi összecsapásoknak Sri Lankán. Az ázsiai szigetország északi részének függetlenné válásáért évtizedek óta fegyverrel küzdő Tamil Tigrisek és a kormányerők az utóbbi 24 órában több helyszínen is tűzpárbajt vívtak.
máj. 20
13:24
Szekeres: a Magyar Honvédségben rend van (Gondola)
A Magyar Honvédségben rend van, fegyelem és magas erkölcsi színvonal, a magyar katonák a társadalom elismert tagjai, helyt állnak Magyarországon és a világ más tájain - jelentette ki a...
máj. 20
13:24
Lemondott Petrétei József (HírTV)
Lemondott Petrétei József rendészeti miniszter - jelentette be Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök elfogadta és tudomásul vette a tárcavezető lemondását. Felmentését kérte Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány és a Rebisz parancsnoka, Dobozi József is. A miniszterelnök az országos rendőrfőkapitányt is felmentette.
máj. 20
13:26
Mérséklődnek a roaming-díjak (Gondola)
Az utolsó pillanatban elért kompromisszumnak köszönhetően már csütörtökön, május 24-én szavazhat az Európai Parlament a roaming-díjak jelentős mérsékléséről. A pártfrakciók közös javaslatát a...
máj. 20
13:28
Lemondott a rendészeti miniszter (Gondola)
Lemondott Petrétei József rendészeti miniszter - jelentette be Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök elfogadta és tudomásul vette a tárcavezető lemondását. Felmentését kérte a Rebisz...
máj. 20
13:29
Távozik Petrétei József is (Index)
Miután a miniszterelnök magához kérette az igazságügyi és rendészeti minisztert, Petrétei József benyújtotta lemondását, amit Gyurcsány Ferenc el is fogadott.
máj. 20
13:29
Petrétei József és a Rebisz vezetője is távozik posztjáról (Blikk)
Felmentették tisztségükből május 31-i hatállyal Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Budapesten.
máj. 20
13:37
Halálba ugrott a cápavadász (BorsOnline)
máj. 20
13:40
Egy kórsó sör miatt ugrott az álomesküvő (HírExtra)
Egy korsó sör süllyesztett el egy frigyet Nagy-Britanniában. A vőlegény még akart inni egyet, menyasszonya viszont nem, és mivel az arának nem sikerült rábírni leendőbelijét a hazamenetelre, egyedül távozott a kocsmából, majd összepakolta a férfi összes holmiját annak furgonjába, az autót pedig belesüllyesztette a tengerbe, négy méter mély vízbe.
máj. 20
13:40
Petrétei, Bene és Gergényi is távozik posztjáról (Gondola)
Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter benyújtotta felmentési kérelmét vasárnap Gyurcsány Ferenc kormányfőnek, amelyet a miniszterelnök elfogadott - jelentette az MTI tudósítója....
máj. 20
13:42
A Fidesz alelnökei 2002-től kezdenék újra - kortesbeszédek (Gondola)
Kósa Lajos, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán és Varga Mihály is elindult a Fidesz alelnöki pozíciójáért. Alábbi összeállításunk a jelöltek beszédeinek összefoglalóját tartalmazza.
máj. 20
13:42
Forgács Gáborért "harcolnak” (Blikk)
Az örökké mosolygós jódli művész bebizonyította, a már-már feledésbe merült tárgyak is lehetnek nagyon értékesek. Forgács Gábor azt a gitárt ajánlotta fel jótékony árverésünkre, amellyel 1972-ben nyert a Ki mit Tud?-on.
máj. 20
13:44
Meghalt a bölcsis, miután a dadus leragasztotta a száját (Infostart)
Egy bölcsődei dolgozót vettek őrizetbe egy kétéves gyermek meggyilkolásának gyanújával az Egyesült Államokban.
máj. 20
13:45
Brit lap: Busht figyelmeztették, hogy Brown nem lesz háborúpárti (Gondola)
Fordulat várható az iraki katonai jelenlét melletti, eddig feltétlen brit elkötelezettségben, amikor Tony Blair néhány hét múlva esedékes távozása után Gordon Brown veszi át a brit...
máj. 20
13:47
Pusztavacsi tézisek (Gondola)
Csupa felkiáltójeles mondatok. A Centrum az ország földrajzi közepét Pusztavacsot választotta, testületi üléseinek helyszínéül ezzel is érzékeltetve, hogy a párt a politikai életben középen áll, és ezen a jövőben sem kíván változtatni.
máj. 20
13:47
Polanski botrányosan távozott a sajtótájékoztatóról (Blikk)
Faképnél hagyta az újságírókat a Cannes-i Filmfesztiválon Roman Polanski lengyel származású filmrendező egy sajtóértekezleten, mert szerinte csupán "üres" kérdéseket tettek fel.
máj. 20
13:51
Pelczné: Nem látható fény az alagút végén (HírTV)
Pelczné Gáll Ildikó leszögezte: Magyarországot mélypontra juttatta a kormány, és ebből a társadalom nagy részének elege van. A politikus beszélt a nők társadalomban betöltött szerepéről is.
máj. 20
13:53
Újra nagy dobás a Nemzeti Múzeumban: Dzsingisz kán (Privátbankár)
Megkezdték a Dzsingisz kán és öröksége című kiállítás műtárgyainak kicsomagolását a Magyar Nemzeti Múzeumban; elsőként a május 24-én nyíló tárlat legértékesebb darabjai közül került ki kettő a dobozokból
máj. 20
13:56
A libanoni katonaság megrohamozott egy házat Tripoliban, 5 halott (Gondola)
Három iszlamista harcos, egy libanoni tiszt és egy polgári személy vesztette életét tűzpárbajban az észak-libanoni Tripoliban, amikor a hadsereg megrohamozott egy lakóházat, amelyben a Fatah...
máj. 20
13:56
Pokorni: A kormány józansága mintha eltűnt volna (HírTV)
Sok munkára és rengeteg időre lesz ahhoz szükség, hogy jóvá tudják tenni a szocialista kormányok hibáit - hangsúlyozta beszédében Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a párt XXII. Tisztújító kongresszusán.
máj. 20
13:56
Tíz civil halottja van a gardezi önygilkos merényletnek (HírExtra)
Öngyilkos merénylő robbantotta fel a testére erősített pokolgépet vasárnap reggel egy afgán város központjában, a piactéren. A detonáció megölt legkevesebb tíz civilt, köztük nőket, és megsebesített több mint harminc embert.
máj. 20
13:58
Szijjártó: Kár, hogy nem háromnapos a kongresszus (Gondola)
Tapsviharral fogadták a Fidesz kongresszusi küldöttei, amikor Szijjártó Péter, a párt szóvivője bejelentette a hírt, hogy lemondott Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter. Szijjártó...
máj. 20
13:58
Varga: Még mindig van lejjebb (HírTV)
Felelőtlen káoszkormányzás folyik hazánkban, folyamatosan rossz irányba mennek a dolgok - jegyezte meg beszédében a Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a párt XXII. Tisztújító Kongresszusán.
máj. 20
14:02
Talmácsi negyedik (HírExtra)
Talmácsi Gábor a negyedik lett a 125 köbcentiméteres kategóriában a gyorsaságimotoros-világbajnokság Francia Nagydíján, a futamot a spanyol Sergio Gadea nyerte. A vb-pontversenyt továbbra is a cseh Lukas Pesek vezeti, Talmácsi - kilenc ponttal lemaradva - megőrizte második helyét.
máj. 20
14:02
Kedden sztrájk lesz az Alitaliánál, 394 járatot törölnek (Gondola)
A légiirányítók nyolcórás sztrájkja miatt az olasz Alitalia légitársaság 394 járatát törli kedden, ebből 207 a nemzetközi járatok száma. A reggel tíztől este hatig tartó sztrájk miatt kiesik...
máj. 20
14:03
Elfogadta Petrétei József felmentési kérelmét a kormányfő (Alternatív Energia)
Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter benyújtotta felmentési kérelmét Gyurcsány Ferenc kormányfőnek, amelyet a miniszterelnök elfogadott.
máj. 20
14:04
Miniszteri áldozat (Piac és Profit)
A budapesti és az országos rendőrfőkapitány és Dobozi József a REBISZ vezetője mellett Petrétei József miniszter is távozik posztjáról május 31-től - jelentette be Gyurcsány Ferenc a Parlamentben.
máj. 20
14:04
A Szépművészeti álomprojektjei (HírExtra)
Három-öt évre előre tervezi a fontos kiállításokat a Szépművészeti Múzeum. Azt már tudni, hogy 2008. január 28-án a firenzei reneszánsz legszebb alkotásaiból nyílik tárlat Budapesten.
máj. 20
14:05
Felmentették tisztségükből az országos és a budapesti rendőrfőkapitányt és a Rebisz vezetőjét (Alternatív Energia)
Felmentették tisztségükből május 31-i hatállyal Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap Budapesten. A kormányfő közölte: távozik posztjáról Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) vezetője is.
máj. 20
14:05
Pelczné: "A férgesének hullani kell" (Infostart)
A Fidesz alelnökjelöltjei közül Pelczné Gáll Ildikó a kormány hitelvesztéséről, Pokorni Zoltán a mértéktartás fontosságáról, Varga Mihály pedig a gazdaság, az állam szerepéről szólt kortesbeszédében a Fidesz XXII. tisztújító kongresszusán.
máj. 20
14:07
Tapsvihar Petrétei lemondásának hírére a Fidesz kongresszuson (Gondola)
Tapsviharral fogadták a Fidesz kongresszusi küldöttei, amikor vasárnap Szijjártó Péter, a párt szóvivője bejelentette a hírt, hogy lemondott Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter....
máj. 20
14:13
Szomorú vasárnap az ETO-ban (HírExtra)
Vasárnap este a Dunaferr elleni mérkőzés előtt búcsúztatja távozó játékosait a Győri Audi ETO kézilabda csapata. A bajnok és kupagyőztes gárdából Kovacsicz Mónika és Juhász Gabriella a Ferencvárosba igazol, míg Guiu kapus valószínűleg hazatér Romániába, Bojana Radulovics pedig befejezi pályafutását.
máj. 20
14:13
Népszavazás - Újra: OVB, kontra Alkotmánybíróság (Gondola)
Az Alkotmánybíróság hétfői napirendjén szerepel Sólyom László államfő azon indítványa, amelyben a köztársaság elnök kitüntetés-adományozási jogkörének értelmezését kéri. Kedden újra megkezdik a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezését érintő OVB határozatok elleni kifogások tárgyalását is.
máj. 20
14:15
Kincseken sétálnak az inka utódok (BorsOnline)
máj. 20
14:16
Teljesült a Manchester régi álma (Infostart)
A Bayern München megegyezett a Manchester Uniteddel, így Owen Hargreaves a következő idényben az angol bajnokot erősíti - jelentette be Franz Beckenbauer, a bajor labdarúgóklub elnöke.
máj. 20
14:18
Az SZDSZ konkrét lépéseket vár az MSZP-től (HírExtra)
Az SZDSZ szerint jó, hogy a rendőrség botrányainak személyi konzekvenciái vannak, de a vezetők lemondását önmagában kevésnek tartják. Intézményes garancia kell arra, hogy a hatóság morális szétzüllése elkerülhető legyen - mondta a Független Hírügynökségnek Horn Gábor, a párt ügyvivője.
máj. 20
14:18
Újraválasztották Orbán Viktort (+videó) (HírTV)
A Fidesz XXII. Tisztújító Kongresszusán ismét Orbán Viktort választották a párt elnökének. Kósa Lajos a késő Kádár-kori időszakhoz hasonlította a Gyurcsány kormány hatalomgyakorlását. Felszólalt az Európai Néppárt elnöke is, aki szerint Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének kell ismét kormányra kell kerülnie Magyarországon.
máj. 20
14:21
Ismét Orbán Viktor a Fidesz elnöke (Infostart)
A Fidesz tisztújító kongresszusán ismét Orbán Viktort választották a párt elnökének. A politikus 1608 támogató, 39 elutasító voksot kapott, 9 szavazat érvénytelen volt.
máj. 20
14:23
Fordulat várható az iraki politikában (Kripto Akadémia)
Fordulat várható az iraki katonai jelenlét melletti, eddig feltétlen brit elkötelezettségben, amikor Tony Blair néhány hét múlva esedékes távozása után Gordon Brown veszi át a brit miniszterelnöki tisztséget - vasárnapi londoni sajtóértesülés szerint tanácsadói erre figyelmeztették George Bush amerikai elnököt.
máj. 20
14:24
Ez sem sikerült (HírExtra)
Az utolsó három percben kapott két gólt, így kikapott a Várhidi Péter által irányított magyar U19-es labdarúgó válogatott a 2007-es utánpótlás Eb dublini selejtezőjének harmadik fordulójában szombat este. A vereséggel a magyar csapat a harmadik helyen végzett csoportjában, és nem jutott ki a kontinenstornára.
máj. 20
14:24
Szíria ideiglenesen lezárta határát Észak-Libanonnál (Gondola)
Szíria ideiglenesen lezárta vasárnap két határátkelőjét az észak-libanoni határon a Tripoliban dúló összecsapásokkal kapcsolatos aggodalom miatt - jelentette be a damaszkuszi belügyminisztérium....
máj. 20
14:24
Orbán Viktort választották a Fidesz elnökének (Blikk)
Újra Orbán Viktort választották a Fidesz elnökének a párt tisztújító kongresszusán, vasárnap Budapesten.
máj. 20
14:26
Lezsák: Új lakitelki nyilatkozat kell (HírExtra)
Új lakiteleki nyilatkozat megalkotására készül a Nemzeti Fórum, amelyet az eredeti dokumentum aláírásának huszadik évfordulóján fogadhatnak el, az MDF jelenlegi képviselőit azonban nem hívják meg az eseményre - mondta el az MTI-nek Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke a Fidesz XXII. tisztújító kongresszusán vasárnap.
máj. 20
14:27
Orbán: a Fidesz a magyarok utolsó esélye (Infostart)
A Fidesz ma a magyarok utolsó reményét és esélyét jelenti - mondta Orbán Viktor újraválasztott elnök a Fidesz budapesti tisztújító kongresszusán. Hozzátette: az új többség az új korszak politikájára vár, ezt kell a Fidesznek megalkotnia.
máj. 20
14:28
A 100 legjobb portugál csaj közt van Fehér Orsi (HírExtra)
Egy portugál magazin címlapjára került Fehér Orsi, a 3 évvel ezelőtt egy labdarúgó mérközés közben meghalt Fehér Miklós húga - számolt be a Vasárnapi Blikk. A modell két éve költözött Portugáliába, miután beleszeretett testvére korábbi csapattársába.
máj. 20
14:29
Fidesz kongresszus: megtartották kortesbeszédeiket az alelnök-jelöltek (Gondola)
A Fidesz alelnökjelöltjei közül Pelczné Gáll Ildikó a kormány hitelvesztéséről, Pokorni Zoltán a mértéktartás fontosságáról, míg Varga Mihály a gazdaság, az állam szerepéről szólt...
máj. 20
14:35
Új lakiteleki nyilatkozatra készül a Nemzeti Fórum (Gondola)
Új lakiteleki nyilatkozat megalkotására készül a Nemzeti Fórum, amelyet az eredeti dokumentum aláírásának huszadik évfordulóján fogadhatnak el, az MDF jelenlegi képviselőit azonban nem hívják...
máj. 20
14:36
Komoly változások a rendőrségnél (Alternatív Energia)
Távozik posztjáról Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint három rendőri vezető: Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány, illetve Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) vezetője - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap Budapesten.
máj. 20
14:40
Megújult a KRESZ Park (HírExtra)
A jelzőtábláktól a virágágyásokig mindent kicseréltek a budapesti KRESZ Parkban. A felújítást a Szeretem Magyarországot Klub önkéntesei végezték az elmúlt pár hétben. A KRESZ park a főváros legnagyobb oktató parkja volt a 70-es, 80-as években.

Keresés