2007. május 22. kedd

máj. 22
18:27
Exportra kell termelni az optimizmushoz (Privátbankár)
A vállalatok továbbra is borúlátóak saját helyzetüket illetően, a jövőbeli lehetőségeket azonban az eddiginél kedvezőbben értékelik - áll az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézetének áprilisi felmérésében. A legoptimistábbak az európai konjunktúrának köszönhetően az exportáló cégek, a belföldre termelő vállalatok szerényebb teljesítményt várnak. A társaságok idén nem terveznek nagyobb…
máj. 22
18:30
Óriási MOL-kötés a tőzsdén (Infostart)
Az Általános Értékforgalmi Bank vásárolhatta meg a MOL 1,1 millió darab, 24,6 milliárd forintot érő részvényét - mondta a portfolio.hu elemzője brókerkörökből származó információra hivatkozva.
máj. 22
18:35
Júniusban új cég debütál a BÉT-en (Privátbankár)
Az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyrt. kérelmezte törzsrészvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT)  - közölte a BÉT a honlapján. Az energetikai szolgáltatá...
máj. 22
18:37
Még egy esélyt kapott Janics Natasa (Infostart)
A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége keddi ülésén úgy döntött, hogy nem fogadja el Angyal Zoltán szövetségi kapitány lemondását. A testület előtt Fábiánné Rozsnyói Katalin, Janics Natasa edzője bejelentette: kész visszafogadni a kétszeres olimpiai bajnok versenyzőt, ha szerda délután 3 órakor megjelenik az edzésen.
máj. 22
18:37
35 Vas megyei településen szűrnek (HírExtra)
Szerdán kezdődik, június végéig tart a mobil méhnyakrák-szűrés Vas megyében. Harmincöt településen vehetnek részt a nők a rákmegelőző vizsgálaton - írja a Vas Népe.
máj. 22
18:38
Börtön vár a volt szerb miniszterelnök gyilkosaira (HírTV)
Szerdán várhatóan véget ér a Zoran Djindjic szerb miniszterelnök gyilkosai ellen indított per, s pontosan három évvel és öt hónappal az első tárgyalási nap után kimondják a minden bizonnyal elmarasztaló ítéletet.
máj. 22
18:42
A parlamentben hallgatták meg az áruházláncok képviselőit (Infostart)
A kereskedők és a fogyasztóvédelmi hatóság közötti együttműködés erősítését szorgalmazta az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának elnöke. Alexa György azután beszélt erről, hogy a testület áruházláncok képviselőit hallgatta meg.
máj. 22
18:43
Kisvárdai emberrablás: két rendőr előzetesben (HírTV)
Ötből négy gyanúsítottnál rendelt el előzetes letartóztatást a Nyíregyházi Városi Bíróság a kisvárdai emberrablás ügyében.
máj. 22
18:46
Világbörze: az üzlet folytatódik (Privátbankár)
Világbörze minden nap 17,40-kor a Gazdasági Rádióban, együttműködésben a Solar Capital Zrt.-vel.
máj. 22
18:48
Hatalmas robbanás a török fővárosban (Infostart)
Erős robbanás történt kedden a török főváros, Ankara egyik belső kerületében - a detonációban a BBC brit közszolgálati televízió szerint többen megsérültek.
máj. 22
18:48
Hatalmas robbanás rázta meg Isztambul üzleti negyedét (HírTV)
Hatalmas robbanás rázta meg kedden kora este a török főváros üzleti negyedét. Egyelőre nem tudni, hogy merénylet vagy baleset történt-e.
máj. 22
18:52
Gyurcsány nagyobb versenyt szeretne a bankok között (Privátbankár)
Soha nem látott mértékű változásokat vár a magyar bankszektorban a következő időszakban a pénzügyminiszter. Veres János szerint az ország a jogi szabályozás szempontjából már meg is tette az első lépéseket az egységes európai piac felé. A miniszterelnök elsősorban a versenyszabályok és a magánérdek összehangolását sürgeti a banki területen; Gyurcsány Ferenc ugyanakkor kedvezően értékeli, hogy az…
máj. 22
18:54
Az összeomlás szélén volt a villamosenergia rendszer hétfő délután (Gondola)
Régen nem tapasztalt válságos órákat élt át a magyar villamosenergia rendszer május 21-én, azaz hétfőn délután, több erőművi, illetve hálózati üzemzavar miatt - fogalmaz az üzemzavar...
máj. 22
18:59
Washington elítélte a palesztinok elleni célzott támadásokat (Infostart)
Ellenzi az izraeli hadsereg palesztinok elleni célzott támadásait az amerikai kormány, amely szerint a zsidó államnak joga van védekeznie a támadásokkal szemben, de mindent meg kell tennie a civil áldozatok elkerüléséért.
máj. 22
19:00
Vitát váltott ki az 50 százalékos utazási kedvezmény megszüntetése (Gondola)
A szakszervezetek kifogásolják, hogy a kormány megszüntette a munkavállalók és családtagjaik évi egyszeri 50 százalékos utazási kedvezményét és erről nem tájékoztta előre a szakszervezeteket, a...
máj. 22
19:00
Gyurcsány nekiment Szekeresnek - Györgyi Kálmán lehet Petrétei utóda (HírTV)
Az MSZP frakcióülést tart a miniszterelnök részvételével. Gyurcsány Ferenc hivatalosan a kormány egy évéről és a konvergenciaprogram teljesítéséről tájékoztatja a nagyobbik kormánypárt képviselőit, de minden bizonnyal tárgyalnak az új igazságügyi és rendészeti miniszterről és a rendőrség új vezetőiről is.
máj. 22
19:05
Erős robbanás történt Ankarában (Gondola)
Erős robbanás történt kedden a török főváros, Ankara egyik belső kerületében - a detonációban a CNN-Turk televízió jelentése szerint többen megsérültek. Az okát még nem tudni biztosan, de az...
máj. 22
19:11
A diákkedvezmények megvonásáért tüntet a Fidelitas (HírExtra)
A Fidelitas szerdán délutánra demonstrációt szervez a Gazdasági Minisztérium elé, hogy így fejezze ki tiltakozását a diákokat sújtó utazási kedvezmények megvonása miatt.
máj. 22
19:11
Mikola: a több-biztosítós rendszer szociális katasztrófához vezet (Gondola)
A több-biztosítós egészségbiztosítási rendszer bevezetése szociális katasztrófa lesz - jelentette ki Mikola István (Fidesz) Debrecenben. A Fidesz egészségpolitikusa szerint egyre közeledik a...
máj. 22
19:15
Pert nyert a Suzuki szakszervezeti vezetője (Infostart)
Jogerősen pert nyert Párma Zsolt, az Esztergomi Gépkocsigyártók Független Szakszervezetének elnöke a Suzuki Zrt. ellen.
máj. 22
19:16
OKF: nincs országosan kiterjedt viharzóna (Gondola)
Nincs országosan kiterjedt viharzóna, amely jelentősebb műszaki mentést tenne szüksége; évszaknak megfelelő jelenségről van szó - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi...
máj. 22
19:17
Nem tudnak dönteni a Főgáz Zrt. új vezetőiről (Infostart)
Mivel a fővárosi MSZP és SZDSZ között még nem jött létre megegyezés, ezért a döntésre jogosult fővárosi szakbizottság nem tudott határozni a Főgáz Zrt. új vezérigazgatójáról és a társaság vezetőiről.
máj. 22
19:27
Vakolatdarab esett le a plafonról a miskolci megyei kórházban is (Gondola)
Vakolatdarab hullott le egy kórteremben Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház belgyógyászati osztályán, senki sem sérült meg; hasonló baleset történt a hétvégén, akkor a Művészetek...
máj. 22
19:30
Orbán: a politika tette tönkre az országot (Infostart)
A Fidesz elnöke szerint az elmúlt öt évben az emberek nem dolgoztak sem kevesebbet, sem rosszabbul, mint előtte, így világos, hogy a politika tette tönkre az országot. Orbán Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte:egyenes, őszinte, megbízható, szavahihető politikára van szükség.
máj. 22
19:34
Grafika Press: érdemes volt befektetni (Piac és Profit)
Sikeres exittel zárult a Magyar Fejlesztési Bank több mint két éves tőkebefektetési időszaka a Grafika Press Nyomdaipari Zrt-ben. A Bank 2005 januárjában 323 mFt-t fektetett a Társaságba. A tőkeemelésnek köszönhetően olyan fejlesztésre vált képessé a társaság, mellyel a korábbi megrendelések sokszorosát tudja teljesíteni.
máj. 22
19:36
A hideg napok sötét napokhoz vezetnek? (Piac és Profit)
Lehűtöttük magunkat is, kedélyeinket is: a gombamódra elszaporodott berendezésekkel a klimatizálás az első igazán meleg napon üzemzavart okozott.
máj. 22
19:43
Gyurcsány: Önszabályozást a bankszektorba! (HírExtra)
A kormányfő szerint átláthatóbb szabályozásra, a fogyasztók tudatosságának erősítésére, tisztább versenyre és elsősorban önszabályozásra van szükség a bankszektorban, mert így jöhet létre egy fogyasztóbarát, átlátható és versengő rendszer - jelentette ki Gyurcsány Ferenc kedden a lakossági pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos konferencia megnyitóján.
máj. 22
19:48
A szcientológia egyház venné meg az OPNI ingatlanokat? (HírTV)
Ellenzéki politikusok az OPNI bezárása és a szcientológia egyház kapcsolatáról kérdezték a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatóját, Katona Béla ezredest az ügyet vizsgáló bizottsági ülésen. Katona elmondta, hogy a hivatal nem adhatja ki információit az üggyel kapcsolatban. A két bizottság azt is vizsgálta, hogy sérülnek-e a betegek jogai a pszichiátriai intézet felszámolásával.
máj. 22
20:06
Miért nem utazhatnak féláron? (Piac és Profit)
A szakszervezetek kifogásolják, hogy a kormány megszüntette a munkavállalók és családtagjaik évi egyszeri 50 százalékos utazási kedvezményét és erről nem tájékoztta előre a szakszervezeteket, a minisztérium szerint viszont tájékoztatták az érdekegyeztetésben a partnereket, de korábban nem hangzott el kifogás részükről az intézkedés ellen.
máj. 22
20:08
Elevenen temetett el két embert a 22 éves rém (Infostart)
Az oszakai bíróság halálra ítélt egy 22 éves fiatalembert, aki két esztendővel ezelőtt különös kegyetlenséggel meggyilkolt két embert.
máj. 22
20:09
10 évet kaphat a férfi, ha épelméjű (HírExtra)
Igazságügyi elmeszakértő vizsgálja meg kedden azt a férfit, akit halott feleségével és éhező kislányával együtt találtak meg pénteken, budapesti lakásukban. A férfit egyelőre megfigyelik, megvizsgálják, ha kiderül, hogy elmebeteg, kezelik is a rabkórházban, ahová hétfőn került. Ha épelméjű, és a bíróság bűnösnek találja, akár 10-12 év börtönbüntetésre is számíthat.
máj. 22
20:12
Szívrohamot okozhat a cukorbetegség elleni gyógyszer (Infostart)
Közel ötven százalékkal növeli a szívroham kockázatát a cukorbetegség elleni legnépszerűbb gyógyszer - derült ki egy új kutatásból. A kettes típusú cukorbetegség elleni gyógyszert világszerte legalább hétmillióan szedik - egyelőre.
máj. 22
20:17
Rövid életet jósolnak a szőrös orrúaknak (Infostart)
A Scientific American című magazin összeállította annak a tíz állatnak a listáját, amelyek a következő évtizedben kihalhatnak.
máj. 22
20:19
Akár már a héten hazamehetnek a kecskeméti fertőzöttek (Infostart)
Valamelyest javult a kecskeméti kórház intenzív osztályán ápolt tüdőgyulladásos férfi állapota - mondta el az ÁNTSZ Dél-Alföldi Regionális Intézetének vezetője.
máj. 22
20:23
"Egy állat feldolgozásakor minden részt fel kell használni" (Infostart)
Egyre sötétebb titkokra derül fény az élelmiszeriparban. A fogyasztóknak fogalmuk sincs arról, hogy az, amit esznek, milyen anyagokat tartalmaz. Tóth Gábor élelmiszermérnök az InfoRádiónak elmondta: a veszteség csökkentése alapelv, vagyis egy állat feldolgozásakor annak minden részét fel kell használni annak érdekében, hogy a profitot minél nagyobb legyen.
máj. 22
20:28
Futurisztikus műszerrel ismerhető fel a rák? (Infostart)
Amerikai kutatók közelebb kerültek ahhoz, hogy kifejlesszenek egy, a Star Trek-filmekben már látott műszerhez hasonló eszközt, amely felismeri a különböző betegségek jeleit, és megállapítja a diagnózist.
máj. 22
20:33
Alvászavarra szedjen Viagrát! (Infostart)
A Viagra nem csak potencianövelőnek jó, de csökkenti a hosszú, több időzónát átívelő repülőút okozta kellemetlenségeket: az alvás- és koncentrációs zavart - legalábbis a hörcsögöknél. Argentin kutatók egyelőre állatkísérletekkel bizonyították a szer áldásos hatását.
máj. 22
20:37
Elégedettek a megszorításokkal a gazdasági elemzők (HírTV)
A GKI szerint a megszorításokkal és a reformokkal egyértelmű egyensúlyi pályára állította a gazdaságot a kormány. A kutatóintézet a márciusi, 6 és fél százalékkal szemben most már csak 6,2 százalékos, GDP-arányos államháztartási hiányt valószínűsít 2007-re. Ez még mindig a legmagasabb deficit az Európai Unióban. Elégedett az eddigi megszorításokkal a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési…
máj. 22
20:40
Napi egy pohár bor, és elkerülhető az aggkori elbutulás (Infostart)
Napi egy pohár bor javítja a memóriát, és csökkenti a demencia kialakulásának veszélyét - állítják olasz tudósok.
máj. 22
20:41
Ömlik a fegyver a NATO ellenségeihez (Infostart)
Megerősítették brit katonai források, hogy az Afganisztánban a NATO-vezette csapatok ellen harcoló tálibok jelentős fegyverszállítmányokat kapnak, amelyek legnagyobb része valószínűleg Iránból származik.
máj. 22
20:41
Leszakadt a plafon a kórházban (HírExtra)
Leszakadt a plafon egy darabja a Borsod Megyei Kórház belgyógyászatának egyik kórtermében hétfőn. A leomló vakolat csak azért nem okozott sérülést, mert az alatta lévő ágyakon épp nem feküdt senki.
máj. 22
20:41
Jégeső pusztított Nyíregyházán (Gondola)
Jégeső zúdult Nyíregyháza déli és keleti részére kedden este - jelentette az MTI Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkatársa. A zivatarfelhőből eleinte borsószem nagyságú jég is hullott az...
máj. 22
20:45
Játékpisztollyal fenyegette meg a tanárt a kisdiák (Infostart)
Fegyverrel fenyegette meg a tanárát egy 12 éves diák egy sydneyi iskolában; csak később derült ki, hogy a pisztoly nem volt igazi. A gyereket az dühítette fel, hogy a tanára megdorgálta, mert megsértette a házirendet.
máj. 22
20:51
Bort kapott ajándékba az elvonókúráról "szabadult" sztár (Infostart)
Nem ismerte fel Nicole Kidman férjét a légiutas-kísérő, ezért ajándékozta meg egy üveg borral az alkoholelvonó-kúráról éppen kiengedett Keith Urbant. A country-énekes azonban nem csábult el, változatlanul tiszta - sietett leszögezni Urban menedzsere.
máj. 22
20:52
A szép színésznő férjét társai ajánlgatják (Infostart)
Felesége, Sheree Murphy, az egyik legszebb angol színésznő - mégsem erről híres. Az athéni találkozó előtt az Inforádio honlapján bemutatjuk a Liverpool és a Milan 15-15 játékosát. Ezúttal a Liverpool középpályása, Harry Kewell a "soros".
máj. 22
20:56
Gyáván lemészárolják Julia Robertset (Infostart)
Julia Roberts elvállalta, hogy eljátssza a meggyilkolt brit természetvédő, Joan Root szerepét.
máj. 22
20:58
Navracsics: az út, amit a szocialisták mutatnak, nem vezet sehova (Gondola)
A magyar lakosság az elmúlt öt évben megtapasztalhatta, hogy az az út, amit a szocialisták mutatnak nem vezet sehova, csak a megszorítások és a hanyatlás felé megy az ország - mondta Navracsics...
máj. 22
21:00
Ezrével menekülnek a palesztinok a libanoni táborból (Gondola)
Több ezer palesztin fogott menekülésbe észak-libanoni táborából, amikor kedd este szünet állt be az iszlamista fegyveresek és a hadsereg három napja tartó tűzpárbajában. A tudósítások...
máj. 22
21:01
Befűt a Google a tanulmányíró vállalkozásoknak (Infostart)
Letiltja a tanulmányírásra szakosodott vállalkozások hirdetéseit a Google, miután az egyetemek arra panaszkodtak: a plágium veszélyezteti a diplomák feddhetetlenségét.
máj. 22
21:03
Gyurcsány szerint nehéz volt a kormány elmúlt éve (Infostart)
A kormány elmúlt egy évét értékelte a miniszterelnök az MSZP-frakció informális budapesti ülésén. Gyurcsány Ferenc szerint számítottak a nehézségekre.

Keresés