Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Miskolcon szolgáló rendőrök bizonyultak a legjobb közlekedési forgalomirányítónak, ők nyerték az országos versenyt, amely pénteken fejeződött be Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn - közölte a házigazda Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője. Egyéniben Bene Ferenc törzszászlós szerezte meg az első helyet, ő 1989 óta a miskolci kapitányság…
A pénteki londoni lapok szerint David Beckham visszatér az angol labdarúgó-válogatottba, de a keretét szombaton kihirdető Steve McClaren szövetségi kapitány ezt nem erősítette meg. Az elmúlt időszakban sokat bírált szakvezető azonban nem is zárta ki a korábbi csapatkapitány meghívását.
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy állítsa le a stratégiai magyar cégek privatizációját - jelentette ki Varga Mihály. Az ellenzéki párt alelnöke hangsúlyozta: az újabb privatizációk...
Persze tudtam én, hogy a második terhességem nem ugyanolyan lesz, mint az első. De ilyen komoly különbségekre álmomban sem gondoltam volna.Első alkalommal „megváltozott az életem”. Vagy, tudjátok mit, nem is...
A három még kiesés ellen küzdő csapatot kivéve – REAC, Győr, Pécs – az utolsó forduló csupán jutalomjáték lesz, ám előzetesen azért azt még érdemes megemlíteni, hogy a péntek esti Vasas–Honvéd, valamint a hétfői MTK–Újpest budapesti rangadók azért még tartogatnak érdekes pillanatokat.
A Nemzetbiztonsági Iroda vezetője, Buzálné Szabó Mária "kitalációnak" nevezte pénteken az MTI-nek nyilatkozva, hogy a titkosszolgálat ítélte volna hallgatásra azt a fiatal lányt, akit a gyanú szerint rendőrök erőszakoltak meg május elején. "A Blikk közlése az első szótól az utolsóig kitalált történet, a fantázia szüleménye, semmiféle alapja nincs" - mondta Buzálné Szabó Mária.
Péntektől láthatja a közönség a Dzsingisz kán és öröksége című tárlatot a Nemzeti Múzeumban. A Mongol Birodalom nyolcszáz éves történetét bemutató kiállítást szeptember 2-ig nézhetik meg a látogatók.
Olcsóbban is nyújthatják a mobiltelefonok külföldi használatának, azaz a roamingnak a díját a szolgáltatók, mint ahogy azt az európai uniós rendelettervezet tartalmazza - közölte Herczog Edit...
A rendőrök által elkövetett jogsértések kiszűrése, visszaszorítása érdekében péntektől ismét megkezdte működését a rendőrség mobil ellenőrző egysége - közölte Juhász István ezredes, főkapitányi biztos. Az egység tagjai több csoportban, az ország bármely pontján, bármely időszakban végrehajthatnak ellenőrzéseket, így megjelenhetnek bárhol, bármelyik egységnél, és akár közterületen, a közvetlenül…
Egy óra alatt eloltották pénteken a tűzoltók a közel 540 méter magas osztankinói tévétorony egyik erkélyén keletkezett tüzet Moszkvában. A lángok 340 méteres magasságban keletkeztek délelőtt egy erkélyen, magában a toronyban nem észleltek tüzet vagy füstöt - közölte az orosz katasztrófavédelmi minisztérium.
Élő csirke fejét harapja le és köpi ki a brit uralkodó testőri szolgálatát ellátó elitalakulat egyik katonája a YouTube videomegosztó portál felvételén, amely hatalmas felháborodást kavart...
Új gyártóbázist, valamint egy speciális hőkezelő üzemet és laboratóriumot épít a győri ipari parkban a Borsodi Műhely Fémmegmunkáló Kft. - erősítette meg a Napi Gazdaság információit Horváthné Borsodi Mónika, a társaság gazdasági igazgatója. A cél a repülőgépiparba való beszállás.
A megmaradt közvagyon privatizálásától tart a Fidesz. Varga Mihály szerint a további magánosítás - ugyanúgy, mint eddig - nem hozná meg a kívánt gazdasági eredményeket és nem szolgálja a nemzet érdekeit. A Fidesz által korábban javasolt költségvetési hivatal létrehozását a kormány eddig mindig leszavazta, most azonban Veres János egy konferencián a kormány saját ötleteként már megvalósíthatónak…
Tizenhárom évvel a GSM szolgáltatás hazai indulása után, áprilisban a mobiltelefon előfizetések száma meghaladta a lakosság lélekszámát – közölte a Nemzeti...
Új költségvetési szabályokat kíván kialakítani 2009-től a Pénzügyminisztérium, amely már 2008-ban pozitív elsődleges költségvetési egyenleget határozna meg, maximalizálná az ország GDP-arányos...
Az FKF Rt.-től kapott információk alapján a gyűjtőszigetek használatának intenzitása az évszakoktól, az ünnepnapoktól és az életritmusunktól egyaránt függ. Még mindig vezet a papír és a műanyag.
Nagy-Britanniában a gazdasági növekedés viszonylag erős, elemzők szerint talán kibír még egy kis központi banki szigort. A brit GDP az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a taval...
Büntetőfeljelentést tett az egészségügyi miniszter ellen a Legfőbb Ügyészségen az EDDSZ elnöke. Cser Ágnes szerint Horváth Ágnes rágalmazott és rémhírt terjesztett, amikor azt mondta, hogy minden negyedik, kórházban elhunyt ember haláláért az egészségügyi dolgozók felelnek. Az egészségügyi miniszter reagálásában kiemelte, hogy kórházak jelentései alapján mondta el beszédét.
Az Arany Penge Kreatív Reklámfesztivál díjátadó gáláján a Leo Burnett csapata vehette át a legsikeresebb ügynökségnek járó Arany-Gordiusz díjat, amit tavaly nem ítéltek oda egy ügynökségnek sem. A Leo Burnett kétszer annyi pontot szerzett idén, mint a pontlista második helyén álló DDB. A május 24-én tartott díjkiosztó gálán hat aranyat, 21 ezüstöt, és 19 Bronz Pengét osztottak ki.
Olcsóbban is nyújthatják a mobiltelefonok külföldi használatának, azaz a roamingnak a díját a szolgáltatók, mint ahogy azt az európai uniós rendelettervezet tartalmazza - közölte Herczog Edit szocialista európai parlamenti (EP) képviselő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Élelmes szerb vállakozók hamis horvát rendszámtáblákat kínálnak a horvát tengerpartra készülő honfitársaiknak. Bár az utóbbi időben mintha enyhült volna a feszültség a két ország között, még mindig előfordul, hogy a horvát nacionalisták megrongálják a szerb rendszámú autókat.
A morvaországi Brünnben hivatalosan is megkezdődött a 14. közép-európai államfői csúcstalálkozó. A rendezvényen Magyarországot Sólyom László államfő képviseli. A köztársasági elnök találkozott a Brünnben tanuló magyar diákok Kazinczy Ferenc Diákkörének képviselőivel is.
Leánykereskedelem miatt javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI); az eljárás adatai szerint öt gyanúsított Magyarországon adott-vett fiatal lányokat pár százezer forintért, majd prostituáltként dolgoztatta őket Hollandiában - tudatta a nyomozó iroda pénteken. A nyomozás eddigi adatai szerint 2006. január 16-án K. István 160.000 forintért megvásárolt H. Ferenctől egy 20 éves tiszadadai…
Mindannyian hallottunk történeteket, olvastuk a könyvet, F.ker pedig most egy életközelinek tûnõ teszkós hússzállítós módszert vázol: Csak érdekességképpen, csak nektek: feleségem öccse rendszeresen szállított X helyrõl húst a Tesónak, néha elkísértem...
Sólyom László is ott lesz pénteken a Közép-európai Államok elnökeinek 14. találkozóján Brünnben. Az államfőt Václav Klaus, a Cseh Köztársaság elnöke hívta meg. Sólyom László már csütörtök este megérkezett a helyszínre, és részt vett két megemlékezésen.
Péntek délután megkezdődik a hosszú hétvégét megelőző csúcsforgalom a fővárosból kivezető utakon. A dugókat, az araszolást azonban valószínűleg azok sem ússzák meg, akik szombat délelőtt indulnak a pünkösdi kikapcsolódásra.
Tilos lesz áramot exportálni, és az éppen nem működő blokkokat is el kell indítani, ha megint előfordul a hétfőihez hasonló áramhiány – mondta a gazdasági miniszter azt követően, hogy megbeszélést folytatott a rendszerirányító Mavir vezérigazgatójával.
Kiss Péter visszautasítja az ÉS című hetilapban megjelent írás "csúsztatásait", miszerint köze lenne a őszödi beszéd nyilvánosságra kerüléséhez, és jogi úton vesz elégtételt - ezt maga a szociális és munkaügyi miniszter közölte az MTI-vel pénteken. "Az Élet és Irodalom 2007. május 25-én megjelent lapszámában +Az őszödi Nagy Testvér+ címen megjelent írás csúsztatásai azt a hazug látszatot akarják…
A női kézilabdacsapat elnöksége úgy döntött, hogy a szezon végén Megválnak Kovács Pétertől. Az egyesület közös megegyezéssel kívánja majd felbontani a tréner megállapodását. (hírTV)
A háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai az ausztrál legfelsőbb bírósághoz fordult azért, hogy ne adják ki a magyar hatóságoknak - jelentette a The Australian című napilap pénteki száma. A testület előtt várhatóan jövő szerdán folytatódik az eljárás. A múlt hónapban egy fellebbviteli bíróság elutasította Zentai fellebbezését, amelyet a magyar hatóságoknak való kiadatásról szóló határozat ellen…
Három éve elkészült a szakképzési stratégia, mégis úgy tűnik, hogy egyelőre nem sikerült az oktatásnak a gazdasági szféra igényeit ellátni, több külföldi nagyvállalat marad megfelelően képzett munkaerő nélkül Magyarországon - írja a Figyelőnet a Világgazdaság nyomán.
A húsvét utáni ötvenedik napon, idén május 27-én ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét (protestáns megfogalmazásban a Szentlélek kitöltését), egyben az egyház születésnapját, azaz pünkösd napját.
A BoC keddi kamatdöntése elött megállt az USD-CAD visszaesése. A kereskedök arról számoltak be, hogy a nyersolaj és más nyersanyagok árfolyamának visszaesése csökkentette a devizapár nyomását. Ha a BoC kísérö nyilatkozata kamatemelésre utaló hangot üt meg, fennáll a további veszteségek veszélye. Míg a technikai ellenmozgás ellenállásokkal találja szembe magát 1,0899-nél és 1,0962-nél, az…
Büntetőfeljelentést tett az egészségügyi miniszter ellen a Legfőbb Ügyészségen az EDDSZ elnöke. Cser Ágnes szerint Horváth Ágnes rágalmazott és rémhírt terjesztett, amikor azt mondta, hogy minden negyedik, kórházban elhunyt ember haláláért az egészségügyi dolgozók felelnek.
Cáfolta pénteken Simon Ibolya, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány megbízott kuratóriumi elnöke, hogy a Szilvásy-családhoz és a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz az alapítványnak bármi köze is lenne. Az alapítvány sajtótájékoztatóján ugyanakkor elismerte, hogy ő maga korábban nemzetbiztonsági szolgálatot látott el, majd nyugállományba vonult, és ügyvédként folytatta tevékenységét.
Viktor Juscsenko ukrán elnök pénteken rendeletben hatáskörébe vonta a belügyi erőket, arra utasította a rendőrséget, hogy vonja ellenőrzése alá a fontosabb hatalmi intézményeket, emellett menesztette Vaszil Cusko belügyminisztert, aki ellen a főállamügyész bűnvádi eljárást indított hivatali visszaélés gyanújával. Az elnöki rendelet pénteken jelent meg az ukrán államfő internetes honlapján. Viktor…
Ukrajnában Viktor Juscsenko elnök rendeletet adott ki, amelyben átvette a hatalmat a belügyi erők felett, és arra utasította a rendőrséget, hogy vonja ellenőrzése alá a fontosabb hatalmi intézményeket. Viktor Janukovics miniszterelnök azt mondta: az elnök rendelete alkotmányellenes és beavatkozás a kormány ügyeibe.
Idén eddig 5,7 millió forintnyi közvetlen kárt okoztak a MÁV-nak a kábeltolvajok, a közvetett kár azonban még az óvatos becslések szerint is eléri a 3-4 milliárd forintot - írja a Népszabadság.