Életművének elismeréséül Arany Pálma díjat nyújtott át szombaton este a 69 éves Jane Fonda amerikai filmszínésznőnek Gilles Jacob, a cannes-i nemzetközi filmfesztivál elnöke. Ezt megelőzően a fesztivál bő hatvan esztendős történetében csak háromszor ítéltek oda díjat egy egész életmű elismeréseként - Alain Resnais és Gérard Oury francia rendezőknek, valamint Jeanne Moreau francia színésznőnek.
Egyelőre tisztázatlan okok miatt az egyik pécsi felüljárón rátámadt egy fiatalember egy hazafelé tartó, középkorú férfire. Ököllel arcon ütötte, mire a férfi menekülőre fogta, de felbukkant a támadó társa is, aki kocsijával beérte.
A Múzeum körúti erőszak sértettjének ügyvédjét nem lepte meg a mobiltelefonok cellainformációiról megjelent hír, amely a sértett állítását igazolhatja. Tuza Péter szerint a nyilvánosságra került bizonyíték is alátámasztja: nem blöffölt, amikor arról beszélt, hogy több olyan, a sértett állítását igazoló bizonyíték is létezik, amelyet a gyanúsítottak még nem ismernek.
Izrael tovább folytatja a válaszcsapásokat, senki sem érezheti magát biztonságban azok közül, akiknek köze lehet a rakétatámadásokhoz - jelentette be Ehud Olmert a Szderótot ért támadás után. Az izraeli városra négy rakétát lőttek ki palesztin fegyveresek, egy civil meghalt egy pedig megsebesült. A tíz napja tartó izraeli légicsapás-sorozatban, több mint negyven palesztin vesztette életét, de a…
Az MTK megállapodott az FC Liverpoollal Németh Krisztián és Simon András átigazolásáról. A megállapodás értelmében az angol klub mindkét játékos játékjogát megvásárolja – jelent meg közleményben a kék-fehérek hivatalos honlapján, az mtkhungaria.hu.
Jordán Tamás jövő év szeptemberétől - a most létrejövő - szombathelyi színház igazgatója lesz. A Nemzeti Színház éléről - mandátuma lejártával - távozó művész hangsúlyozza: nem menekül el a problémák elől, egyszerűen szüksége van új kihívásokra. Jordán Tamást egyébként most választották be a Halhatatlanok Társulatába.
Megegyezés született Viktor Juscsenko ukrán elnök vasárnap hajnali bejelentése szerint közte és politikai ellenfele, Viktor Janukovics kormányfő között arról, hogy szeptember 30-án előrehozott választásokat rendeznek Ukrajnában.
Ruud van Nistelrooy, a Real Madrid holland csatára beismerte, kézzel ért a labdához szombat este, a Deportivo elleni bajnoki mérkőzésen, csapata első gólja előtt.
Az orosz melegek vasárnap mégis meg akarják tartani moszkvai felvonulásukat, annak ellenére, hogy a város vezetősége betiltotta, a szélsőjobb pedig ellentüntetésre készül, közölték a meleg szervezők még szombaton este.
Szól a dal: Hippokrátesz örök, mint a seb utáni hegek. Kérdezték volna a T. Házban, az újdondász egészségügyi miniszter asszonytól: milyen orvos az, ki nem emlékszik az esküjére, melynek alaptétele, - NE ÁRTS!
Összeverekedett két csoport a XIV. kerületi Syma-csarnokban tegnap este. Ketten megsérültek, egyiküket megszúrták, a másikukat pedig állkapocstörés miatt vitték kórházba. Három embert előállítottak. Azt nem tudni, hogy mi volt az oka a dulakodásnak. A Syma-csarnokban egy világhírű holland lemezlovas lépett fel. (hírTV)
A mentőben életét vesztette az a férfi, akit szombaton késő este ütöttek el a XIII. kerületben. A férfi át akart szaladni az úttesten, valószínűleg a villamosmegállóba, de elütötte egy Alfa Romeo....
Kenyértörésre került sor Didier Deschamps, a Juventus edzője és a klub között. A B liga megnyerését éppen a szombati fordulóban bebiztosított egyesület honlapján tudatta: felbontották a szerződést Deschamps-pal.
Szombat reggeltől vasárnap délig időközi választásokat tartanak Olaszországban, egy évvel a tavalyi parlamenti választások után. A most ellenzéki Berlusconi szerint a szavazók a balközép Prodi-kormány sorsáról döntenek, míg a miniszterelnök úgy véli, nem befolyásolja a kabinet jövőjét, hogy milyen eredmény születik a 12 millió most voksoló olasz polgár véleménye nyomán.
Május utolsó vasárnapja a Magyar Hősök Napja. Az idei megemlékezésen a Hősök terén és az Újköztemetőben az állami és katonai vezetők mellett civil szervezetek is részt vettek.
A lerobbantómesterek fő célpontja mégsem az ilyen-olyan fegyveresek, gumigolyósok, titkosszolgák tömege. A hon-, rend- meg nemzetvédelemnek ma az egészségügy, az oktatás, a művelődés, a környezetvédelem, az erkölcsi világ területén van a fő hadszíntere.
Prágában több ezren tüntettek szombat délután a Csehországba tervezett amerikai radarállomás ellen. A Vencel téren megtartott rendezvény szónokai bírálták a Mirek Topolánek vezette kormányt amiatt, hogy tárgyalásokat kezdett Washingtonnal, és úgy vélték, hogy a kérdésben népszavazást kell kiírni.
Az I. és II. világháborúban elesett hősi halottakra emlékeznek ma országszerte. Budapesten a Hősök Terén megkoszorúzták a Nemzeti Hősök emlékművét és az ismeretlen katona emlék-kövét.
Pünkösd a kereszténység harmadik legszentebb ünnepe, a szentlélek eljövetelét dicséri a keresztényvilág ezen a napon. Ugyanakkor népszokások sora is körbelengte egykor az ünnepet. Mára már megkoptak ezek a régi szokások, azonban a magyar kultúrához továbbra is hozzátartoznak.
Az Alkotmánybíróság keddi teljes ülésén folytatja a Fidesz és a KDNP népszavazási indítványát. Legutóbbi ülésén helybenhagyta az Országos Választási Bizottság azon határozatát, amely elutasította az esküdtszék létrehozását szorgalmazó népszavazási kezdeményezést.
Koalíciós viszály alakult ki Németországban a fejlett ipari államokból és Oroszországból álló, G8-csoport közelgő csúcstalálkozója előtt életbe léptetett, rendkívül szigorú biztonsági intézkedések kapcsán. A szociáldemokraták biztonságpolitika szakértője, Dieter Wiefelspütz egy vasárnapi nyilatkozatban alkotmányellenesnek minősítette a Wolfgang Scha:uble belügyminiszter által elrendelt…
Ukrajnában szeptember 30-án előrehozott választásokat tartanak - ha az éjszaka megkötött megállapodást a parlamenti pártok is elfogadják. A két Viktor, Juscsenko és Janukovics - feloldandó az egyre fokozódó feszültséget, kompromisszumra jutott.
A moszkvai rendőrség őrizetbe vette vasárnap egy hatóságilag nem engedélyezett melegtüntetés több részvevőjét, köztük a német Zöldek egyik parlamenti képviselőjét. Az olasz törvényhozás és az Európai Parlament néhány képviselője is részt vett a melegek moszkvai nagygyűlésén; Volker Beck Bundestag-képviselővel együtt petíciót akartak átnyújtani a moszkvai polgármesteri hivatal valamely…
Az egymást szerető emberek közösségeire épülő társadalom fontosságát hangsúlyozta Harrach Péter a Tisztviselő-telepi Magyarok Nagyasszonya-templom kápolnájának megnyitóján. Az Országgyűlés alelnöke a legfőbb értéknek a gyermeket nevezte.
Az MSZP Vérmező úti székházában is tartottak egyeztetéseket Gyurcsány Ferenc részvételével az új igazságügy-miniszter személyéről. A kormányfő a lapnak adott interjújában elmondta: személyi kérdésekben sokak véleménye eljut hozzá, de ilyenkor általában hallgat; először találkozik a jelöltekkel, és csak az utolsó éjszaka dönt - írja a Vasárnapi Blikk.
Megkezdődtek a helyi választások vasárnap Spanyolországban. A voksolás fontos próbatétel lesz a kormányzó szocialista párt számára a jövőre esedékes parlamenti választások előtt. Spanyolország egész területén választanak polgármestereket. Ezen kívül a 17 tartományból 13-ban regionális parlamentet is.
Több mint 20 millió forint értékű heroinra bukkantak a pénzügyőrök a röszkei határátkelőnél egy lengyel autó hátsó lökhárítójában - mondta el a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője.
Vízbe fulladt egy 17 éves magyar fiú a lignanói tengerparton, ahol iskolai kiránduláson vett részt - erősítette meg Korsós Tamás milánói magyar főkonzul. Még vasárnap hazaindulnak Lignanoból a szerencsétlenül járt szombathelyi fiú osztálytársai - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az iskola igazgatója. Azt továbbra sem tudni, pontosan miért fulladt vízbe a fiú.
A pünkösd egy egyházi ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek eljövetelének emlékét üli meg. Húsvét után az ötvenedik napon tartják. Görög nevének a jelentése is ötven, a magyar pünkösd szó ebből származik.
Iránban nyugati - amerikai és brit - megrendelésre dolgozó kémhálózatokat lepleztek le a teheráni állami tévé szombati jelentése szerint, amely a titkosszolgálatokat felügyelő információs minisztérium sajtóközleményét idézte.
Azok előtt az ismeretlen hősök előtt tisztelgünk a Magyar Hősök Emlékünnepén, akik életüket adták a hazáért - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter vasárnap Budapesten a Hősök terén. A...
Egységes fogyasztóvédelmi szervezetre, valamint a fogyasztóbarát terméket és szolgáltatást jelölő embléma bevezetésére is javaslatot tesz a kormány a fogyasztóvédelmi politikáról szóló határozatban, amely a Magyar Közlöny legújabb számában jelent meg.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 37,02 ponttal, 0,14 százalékkal gyengült, 25.843,16 ponton zárt pénteken. A vezető részvények közül a Mol és az Egis nyereséggel, az OTP, a Richter és a Magyar Telekom veszteséggel zárta a hetet.
A magyar vámosok 2,2 kilogramm heroint találtak vasárnap hajnalban egy lengyel férfinél a röszkei határállomáson. A kábítószer értéke eléri a 22 millió forintot. A Szerbiából érkező személyautó hátsó lökhárítójában talált kábítószer értéke eléri a 22 millió forintot - erről a Vám és Pénzügyőrség szóvivője tájékoztatta a Független Hírügynökséget. Sipos Jenő hozzátette: a férfi ellentmon...
Ma van a Magyar Hősök Emléknapja. Ebből az alkalomból országszerte tartanak megemlékezéseket. Budapesten a Hősök terén és a Rákoskeresztúri Újköztemetőben, a Magyar Hősök Emlékparkjában rendeztek ünnepséget.
Több ezer dühös ember tüntetett Venezuela fővárosában, Caracasban szombaton (magyar idő szerint vasárnap hajnalban) a legnagyobb kereskedelmi televízió védelmében, bírálva az államfőt, aki nem újította meg a tv engedélyét.
A tömeg a szakadó eső ellenére transzparensekkel és az áldozatok fotóival menetelt végig a belvároson egészen a kommunista kormányzat épület-együtteséig. A kínai demokrata mozgalom minden évben megrendezi az emlékezést. Már május végén megkezdik a felvonulásokat, bár maga az évforduló június 4-ére esik. A kínai rezsim 1989-ben tankok és a hadsereg segítségével kegyetlenül szétverte a Tienanmen…
Részleges helyhatósági választások kezdődtek vasárnap Olaszországban. Hét tartomány vezetőit és 866 település polgármestereit, illetve tanácsait választja meg mintegy tízmillió olasz szavazó....