2007. május 29. kedd

máj. 29
10:18
NBA: egy győzelemre a Spurs a nagydöntőtől (HírTV)
A San Antonio a döntő küszöbén áll az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), miután magyaridő szerint mára virradóra 91-79-re legyőzte idegenben a Utah Jazzt. A Spurs ezzel 3-1-re vezet az egyik fél negyedik győzeméig tartó párharcban, és hazai pályán lezárhatja a sorozatot.
máj. 29
10:19
Ágyában győzte le a nagymacskát (Infostart)
Egy izraeli férfi puszta kézzel tette ártalmatlanná a házába besurranó leopárdot. Arthur du Mosch húsz percig nyomta földre a nagymacskát, amíg megérkeztek az állatvédők.
máj. 29
10:19
Súlyos összecsapások Hamburgban (Infostart)
Keddre virradó éjszaka súlyos összecsapás volt Hamburgban a rendfenntartók és a tüntetők között, akik az Európai Unió és a Délkelet-Ázsiai Országok Szervezetének külügyminiszteri találkozója ellen tiltakoztak. Az összetűzésekben több, mint 150-en megsebesültek és közel száz tüntetőt vettek orizetbe.
máj. 29
10:20
Privatizációs stopra kéri a kormányt a Fidesz (Privátbankár)
A Fidesz ismételten a stratégiai cégek privatizációjának leállítására szólította fel a kormányt. Az ellenzéki párt alelnöke szerint a vállalatok magánkézbe adása az elmúlt években nem járult hozzá a gazdasági növekedés gyorsításához, az államháztartási hiány továbbra is az egyik legmagasabb a régióban. Varga Mihály elsősorban a Budapest Airport, illetve a Postabank elmúlt években megvalósult…
máj. 29
10:21
A vihar nyomán keletkezett tűz miatt kiköltöztették az ivádi községházát (Gondola)
Kiköltözött a helyi közigazgatás kedden az ivádi községházáról, azt követően, hogy éjszaka jelentős tűzkár keletkezett az épületben - tájékoztatta az MTI-t a Heves megyei település...
máj. 29
10:22
Még mindig kérdéses a magyar ingatlanpiac pontos mérete (Privátbankár)
A rendszeres ingatlanpiaci felmérések ellenére továbbra sem lehet megbecsülni a magyar ingatlanpiac pontos méretét - mondta a Gazdasági Rádió Nap Vendége című műsorában az AL Holding vezérigazgatója. Illy Péter szerint az ingatlancégek már megtették az első lépéseket tevékenységük összehangolására a piac pontos feltérképezése érdekében. A vezérigazgató ugyanakkor problémaként említette, hogy az…
máj. 29
10:22
Segítenek a fagy miatt kárt szenvedett termelőknek (Privátbankár)
A kormány törvénymódosítással és kedvezményes hitellel segít a fagy miatt kárt szenvedett termelőknek. A gazdáknak július 15.-ig ismét lehetősége nyílik belépni a nemzeti kárenyhítési alapba, így részesülhetnek ennek támogatásából. Az új belépők önrésze 1 milliárd forinttal bővítheti a keretet. A kormány emellett 20-25 milliárd forint értékű hitel felvételére ad lehetőséget, a kamatok felét az…
máj. 29
10:23
Rádiós rekordok - maratoni adással (Kreatív Online)
A radiocafe 98.6 és a Fehérvár Rádió is sikerrel teljesítette a maratoni adást, mindkét adó rekordot döntött meg. A budapesti rádió két műsorvezetője 125 órás műsort vezetett, míg a székesfehérvári rádió egyik műsorvezetője 94,5 órát volt adásban.
máj. 29
10:24
Kamerák előtt veszítette el a szüzességét (Infostart)
Megvadultak a brit nők azért a férfiért, aki 26 évesen, a tévékamerák előtt vesztette el a szüzességét. Több száz lány jelentkezett, hogy szeretne randizni vele.
máj. 29
10:24
Balti euró: csak 3-5 év múlva (Privátbankár)
A belső kereslet felfutása hosszabb távon makrogazdasági egyensúlytalanságot okozhat a balti államokban. A Standard&Poor’s hitelminősítő a kockázatokra hivatkozva nemrég rontotta Lettország hosszú távú szuverén adósbesorolását, illetve Litvánia szuverén adóskockázati osztályzatának kilátását. A Kopint-Tárki elemzője szerint a balti országokban lévő inflációs nyomás miatt az euró bevezetése csak…
máj. 29
10:26
Fontosabb a pénz, mint a külső (Infostart)
A britek kétharmada szerint fontosabb, hogy mennyit keres a partnerük, mint az, hogyan néz ki. Legtöbben azt állítják, meg tudják állapítani, milyen gazdag valaki - abból, ahogyan beszél.
máj. 29
10:26
KSH: kevesebb a születés, több a halálozás (Gondola)
Kevesebb gyermek született és több lakos halt meg az év első három hónapjában, mint az előző esztendő azonos időszakában; nagyobb mértékű volt a természetes fogyás, mint 2006 első negyedévében,...
máj. 29
10:26
DDB - új pr-vezető (Kreatív Online)
Pr-vezetőt nevezett ki a DDB Reklámügynökség - értesült a Kreatív Online. A posztra kinevezett szakember az Mmd pr-ügynökségnél dolgozik jelenleg, és június 4-én kezdi meg munkát új munkahelyén.
máj. 29
10:26
Nyugdíjba menekülnek a rendőrök (HírTV)
A rutinos zsaruk közül sokan elhagyják a rendőri testületet. Idén akár ötezer rendőr is kérheti nyugdíjazását az országban. Csongrád megyében a rendőrök átlag életkora alig éri el a 33 évet. A nyugdíjba vonulók kivétel nélkül tapasztalt rendőrök. Távozásuk működési zavarokat is okozhat - írja a Délmagyarország.
máj. 29
10:28
Idős férfit keresnek a körösszegapáti bányatóban (Blikk)
máj. 29
10:29
Keresik, ki lőtte hátba a robogóst (HírTV)
Tovább keresi a rendőrség azt az ismeretlent, aki a hétvégén légpuskával hátba lőtt egy motorost a szabolcsi Magosliget határában - értesült a HavariaPress.
máj. 29
10:29
Lassan indul be a forintpiac (Privátbankár)
Erősödéssel nyitott a forint a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc óra körül 249,90/250,00 forinton jegyezték a pénteki 250,20/30 forint után. Nem sokkal ezelőt azonban már ismét 250,3 forintot adt...
máj. 29
10:30
Megerőszakoltak egy 11 éves kislányt Kőröshegyen (Gondola)
Megerőszakoltak egy 11 éves kislányt a hétvégén Kőröshegyen - közölte a siófoki rendőrkapitányság szóvivője. A kislányt Kőröshegyen, az utcán szólította meg egy eddig ismeretlen férfi, aki...
máj. 29
10:30
EUR/CHF Svájc: csökkent a kereskedelmi mérleg többlete (HírTV)
Svájcban áprilisban csökkent a kereskedelmi mérleg többlete. A mutató 0,63 milliárd CHF-es értéket hozott a várt 0,85 milliárd helyett. Az előző érték 0,67 milliárd CHF volt. Az EUR/CHF következő ellenállása 1,6524-nél, támasza pedig 1,6499-nél található. (OT/GFX)
máj. 29
10:31
Jaj a jogsértőknek! (Privátbankár)
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség koordinálhatja a fogyasztóvédelemmel is foglalkozó hatóságok munkáját, a jogsértők nevét pedig szélesebb körben hozzák majd nyilvánosságra
máj. 29
10:32
Megromlott a munkaképes korú lakosság egészségi állapota (HírTV)
Szakemberek szerint az elmúlt években nagyon megromlott a munkaképes korú lakosság egészségi állapota. A legrosszabb helyzetben a 10, 20 évvel nyugdíj előtt állók vannak - írja a Békés Megyei Hírlap.
máj. 29
10:32
EUR/USD Adatokra várva (HírTV)
Délután 16:00-kor teszik közzé a májusi amerikai fogyasztói bizalom mutatóit (előrejelzés: 105,0 az előző 104,0 után). 10:00-kor teszik közzé a márciusi EU-s fizetési mérleg mutatóit. Ellenállásokat 1,3444-nél és 1,3477-nél, támogatást pedig 1,3410-nél találhatunk. (OT/GFX)
máj. 29
10:34
Merkel kompromisszumot vár el az uniós vezetéstől (HírExtra)
A siker érdekében kompromisszumot sürgetett az európai alkotmányozás folyamatában Angela Merkel német kancellár. Az Európai Unió elnöki tisztét betöltő kancellár asszony hétfőn a késő esti órákig egyszerre három uniós kollégájával, Alfred Gusenbauer osztrák kancellárral, valamint Andrus Ansip észt miniszterelnökkel és Aigars Kalvitis lett kormányfővel tárgyalt Berlinben az alkotmányos válság…
máj. 29
10:34
EUR/SEK Svédország: csalódást okozó svéd kiskereskedelmi forgalmak (HírTV)
Az áprilisi svéd kiskereskedelmi forgalmak 6,5 %-kal emelkedtek a várt 7,5 % helyett. Az előző érték 9,5 % volt. Ellenállást 9,2450-nél, támaszt 9,2055-nél találhatunk. (OT/GFX)
máj. 29
10:34
Elsikkadt holland számlák (Privátbankár)
Hollandiában az egyéni fogyasztóknak kiküldött számlák mintegy 3 százalékát soha nem rendezik. A holland cégek pedig számláik 1,8 százalékát nem fizetik ki - ez nagyjából megfelel az európai átlagnak....
máj. 29
10:35
Június 18-án találkozik a magyar és a szlovák kormányfő (Infostart)
Megerősítette a magyar külügyminiszter, hogy június 18-án Pozsonyban, a visegrádi négyek kormányfői tanácskozásán kétoldalú megbeszélést folytat Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök.
máj. 29
10:36
EUR/CZK Csehország: javuló üzleti hangulat (HírTV)
Májusban -1,8 %-kal csökkent a cseh fogyasztói bizalom. Korábban -0,8 %-on állt a mutató. Az áprilisi üzleti hangulat indexe 27,2 %-ot mutatott az előző 26,8 % után. Ellenállást 28,365-nél és 28,470-nél, támaszt 28,278-nál találhatunk. (OT/GFX)
máj. 29
10:38
"80 kórház megy csődbe" (HírTV)
Mikola István szerint az egészségügyben csődközeli helyzet van és anarchikusak a viszonyok. A fideszes politikus úgy véli, válságos a kormányzati kommunikáció, amely szerint egyensúlyba került az egészségbiztosítás gazdálkodása, mert az intézményeknek egyszerűen nem adják oda a pénzt.
máj. 29
10:39
A legirigyeltebb férfi a világon (Infostart)
A hollywoodi sztárt, Brad Pittet irigyli a legtöbb férfi. Egy frissen készült felmérés szerint a megkérdezettek több mint negyedet olyan szeretne lenni, mint ő.
máj. 29
10:40
Göncz Kinga megerősítette, hogy lesz szlovák-magyar kormányfői találkozó (Gondola)
Megerősítette Göncz Kinga külügyminiszter, hogy a magyar és a szlovák miniszterelnök külön is találkozik egymással június 18-án Pozsonyban, a visegrádi négyek kormányfői tanácskozásának...
máj. 29
11:23
Megélhetésükért dolgoznak nyáron a diákok (BorsOnline)
máj. 29
11:25
Veseátültetésre vár? Nyerje meg! (Infostart)
A Big Brother gyártója botrányos új vetélkedőt indít: három súlyos beteg fiatal vetélkedik majd azért, melyikük kapja meg egy haldokló asszony veséjét.
máj. 29
11:26
Gergényi: "Ez egy nagyon nagy dolog" (Infostart)
Elégedetten távozik a budapesti rendőr-főkapitány. Gergényi Péter az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: sikerült céljait megvalósítani, mert Budapest az egyik legbiztonságosabb főváros lett az Európai Unióban. A főkapitány május 31-ig marad a hivatalában, miután a miniszterelnök menesztette, mert a gyanú szerint több rendőr megerőszakolt egy fiatal nőt.
máj. 29
11:27
Drágább a régi, mint az új? (Privátbankár)
Lakásvásárláskor az egyik leghamarabb eldöntendő kérdés, hogy újat, használtat, vagy esetleg újszerűt akarunk-e venni. A minőség és állapot mellett több szempontból is érdemes mérlegelni a döntést - az Otthon Centrum elemzése
máj. 29
11:27
A személygépkocsi elütötte (HírExtra)
Elütött egy kerékpárost egy személygépkocsi Kecskemét belterületén hétfőn délelőtt, a még ismeretlen személyazonosságú biciklis férfi a helyszínen meghalt - közölte az MTI-vel a rendőrség.
máj. 29
11:27
Változnak a bankszabályok (Gondola)
Könnyebb lesz váltani, és tervezik az önkéntes alapú pozitív adóslista bevezetését is. Egy éven belül változhatnak a lakossági banki szolgáltatást érintő lényeges szabályok. Gaál Gyula...
máj. 29
11:27
Elhunyt az alapító főigazgató (HírTV)
Életének 87. évében elhunyt Prof. Dr. habil Hegedűs Gyula egyetemi magántanár, a győri egyetem jogelőd intézménye, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola alapító főigazgatója, Győr Megyei Jogú Város Pro Urbe díjasa, a Közlekedéstudományi Egyesület és a Bécsben székelő Tarifőrök Nemzetközi Szövetségének örökös tagja.
máj. 29
11:29
Borsra váltott a Színes Bulvár Lap (Privátbankár)
Borsra változtatta nevét a Színes Bulvár Lap. Pallagi Ferenc főszerkesztő közlése szerint az volt ezzel a céljuk, hogy frappáns és magyar címe legyen az újságnak. Mint mondta, megjegyezhetetlenül hoss...
máj. 29
11:29
9500 állami állás szűnt meg tavaly (Piac és Profit)
Felgyorsult Franciaországban az állami munkahelyek megszüntetésének üteme: a tervezett 5400 állás helyett 9500 szűnt meg tavaly - adta hírül hétfőn a Le Figaro című francia napilap.
máj. 29
11:29
Erdő Péter Magyarország újra-evangelizálásáról (HírExtra)
Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek szerint nagyon sokan vannak, akik nem fordultak el Jézus Krisztus örömhírétől, nem tagadják meg azt, de keveset hallottak róla.
máj. 29
11:29
EUR/GBP Márciusi EU-s fizetési mérleg (HírTV)
A márciusi EU-s fizetési mérleg 8,8 milliárd eurós többletet mutat az előző 5,7 milliárdos deficit után. EUR/GBP-n a március közepén kialakított oldalirányú sáv kialakítása után sikeresen tesztelte a jegyzés a sáv alsó szélét 0,6750-nél, majd innen enyhén emelkedni kezdett. A következő ellenállást 0,6797-nél, támaszokat pedig 0,6754-nél és 0,6748-nál találhatunk. (OT/GFX)
máj. 29
11:31
Idős ember erőszakolta meg a 11 éves kislányt (HírTV)
Egy idősödő, ősz hajú férfit keres a rendőrség egy 11 éves kislány megerőszakolásának gyanújával Somogy megyében - értesült a HavariaPress. Az eset még pénteken késő délután történt, a tettes azonban még jelenleg is ismeretlen.
máj. 29
11:31
Botrány Angliában, dokumentumfilm a haldokló Diana hercegnőről (HírTV)
Hatalmas felháborodást okozott Nagy-Britanniában a Channel 4 tévétársaság terve, mely szerint egy közeljövőben sugárzandó dokumentumfilmben olyan képeket is bemutatnának, amely a haldokló Diana hercegnőt mutatják.
máj. 29
11:32
Nemzetközi prostituált hálózat működtetése miatt javasol vádemelést az NNI (Gondola)
Magyarország, Svájc, Olaszország és Franciaország területén működött az a szervezet, amely nyelveket beszélő, fiatal, dekoratív prostituáltak kiközvetítésével foglalkozott; a Nemzeti Nyomozó...
máj. 29
11:33
A vihar megbénította a vonatközlekedést a Dunakanyarban (HírTV)
Több órára megbénult a vonatforgalom a Dunakanyarban, miután a vihar elszakított egy vasúti felsővezetéket Verőce térségében - értesült a HavariaPress.
máj. 29
11:35
Kétszer annyi támogatója van a Fidesznek, mint az MSZP-nek (HírTV)
Továbbra is kétszer annyi támogatója van a Fidesznek, mint az MSZP-nek. A Szonda Ipsos májusi felmérése szerint a szocialistákat a biztos pártválasztók körében 29 százalék támogatja, míg a Fidesz mögött 58 százalék áll.
máj. 29
11:36
A szavazók 97 százaléka támogatta a szíriai elnököt (HírTV)
Újabb hét évre Bassar Asszad lett Szíria elnöke. A vasárnap tartott népszavazáson, amelyen az volt a kérdés, hogy támogatja-e Asszad újraválasztását, az emberek 97 százaléka válaszolt igennel - közölte kedden a belügyminiszter. Asszad csakúgy, mint hét éve, most is egyedül indult a megmérettetésen. A most 41 éves Asszad hét évvel ezelőtt, apja halála után jelöltette magát elnöknek. Akko...
máj. 29
11:37
Prodi és Sarkozy is az uniós értékek mellett (HírExtra)
Az Európai Unió intézményeinek megerősítése mellett foglalt állást az olasz miniszterelnök és a francia államfő hétfői párizsi tárgyalásukon.
máj. 29
11:37
Gergényi elégedett saját munkájával (HírTV)
Elégedetten távozik a budapesti rendőr-főkapitány. Gergényi Péter az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: sikerült céljait megvalósítani, mert Budapest az egyik legbiztonságosabb főváros lett az Európai Unióban.
máj. 29
11:37
Mélyponton a házasságkötések és születések száma (HírTV)
Az év első három hónapjában 2 százalékkal kevesebb gyerek született és ugyanennyivel többen haltak meg, mint az előző év azonos időszakában. Ez azt jelenti, hogy a természetes fogyás a tavaly tavasszal mért 10 ezer 108-cal szemben már 11 ezer 237 volt az idei év első három hónapjában - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi gyorstájékoztatójából.

Keresés