Csaknem 12 ezer fővel csökken év végig a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a háttérintézmények létszáma, míg a csapatoknál 6 ezerrel bővítik az állományt - közölte a HM kedden. A tavaly megkezdett átalakítások előtt a csaknem 30 ezres teljes létszámból majdnem 15 ezren a minisztériumban és a háttérintézményeknél dolgoztak, és ennél kicsivel többen az alakulatoknál. Az év végére a tervek szerint 24…
Újabb rendkívüli ülést tart a pécsi közgyűlés csütörtökön, hogy eldöntse, elrendeli-e a változtatási tilalmat a Tubesre tervezett katonai radarállomás építési helyszínére - közölte a közgyűlés...
Axel Weber kamattal kapcsolatban optimista kommentárja tolta 1,35 fölé az EUR/USD jegyzését. Weber szerint a már bekalkulált júniusi emelést további emelések fogják követni, még az idei évben. Elképzelhető, hogy az EKB kénytelen lesz az árstabilitás megtartása miatt fékezni a gazdaságot, nyilatkozta Weber. A jegyzés meg sem állt 1,3521-ig, ahonnan közben kissé visszaesett. (OT/GFX)
A Fiatal Baloldal hozta létre és működteti az oszodibeszed.com weboldalt - tudta meg az MTI a szervezethez közel álló körökből. Az internetes oldal - amelynek létrejöttéről emailt kapott több...
Kedden elindult a kereskedés az RFV Regionális Fejlesztés, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén. Az ünnepélyes nyitány alkalmából a cég igazgatóságának elnöke, Soós Csaba szólaltatta meg a kereskedés kezdetét jelző csengőt.
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság 2006-2007-es szezonjának utolsó mérkőzésén a Derby Country minimális különbséggel verte a West Bromwich Albion csapatát, így eldőlt, hogy a Gera Zoltánt is a soraiban tudó együttesnek a nyáron ismét a másodosztályú szereplésre kell felkészülnie.
Újabb gazdasági szankciókat rendelt el kedden George Bush amerikai elnök Szudán ellen: a szigorúbb büntetőintézkedésekkel az Egyesült Államok arra próbálja kényszeríteni Kartúmot, hogy vessen...
Schobert Norbi után Béres Alexandra is belépett a fitnesz-piacnál jóval nagyobb üzleti lehetőségeket kínáló potenciálisan többmilliárdos forgalmú életmódpiacra. A két „guru” meg nem erősített információk szerint egy „túlsúlyosokkal” készülő valóságshow-ra készül a közeljövőben - olvasható a Kreatív júniusi számában. A hat-hat fős, túlsúlyosokból álló két csapat a minél nagyobb súlyvesztésért száll…
A Fiatal Baloldal (FIB) hozta létre és működteti az oszodibeszed.com weboldalt - tudta meg az MTI a szervezethez közel álló körökből. Pápai Gábor, a FIB irodavezetője a távirati irodának kedden annyit mondott: az internetes oldalt ők hozták létre ugyan, de önmagukat megnevezni nem kívánó emberek, társadalmi munkában töltik fel rá a tartalmat. Az irodavezető hasonló példaként említette a…
164,28-nál új csúcsot hozott az EUR/JPY árfolyama. A gyenge japán kiskereskedelmi forgalmak és egy friss carry trade hullám terhelte a jent. Az euró ugyanakkor jelentősen profitálhatott Axel Weber kamattal kapcsolatban optimista kommentárjából. A hirtelen emelkedés elképzelhető, hogy utat nyit a 164,50-es ellenállás felé, amit a 165,85-ös érték követne. Jelentősebb támaszt 162,90-nél találhatunk.…
A költségvetési törvényből kiviláglik, önök is jól tudják, hogy óriási mértékben csökkent az egyes évfolyamok alapfinanszírozása, és a közoktatási törvény ezt a pénzkivonást nemhogy korrigálná, hanem megerősíti.
Elkészült a főváros és az agglomeráció zajtérképe. A dokumentum szerint 86 ezren élnek olyan helyen, ahol az egészségügyi határértéket jóval meghaladó szintű, éves átlagban számított 75 decibelnyi zajterhelés éri a környezetet a közlekedés vagy az üzemek miatt.
Három külföldi olajtársaság, a szlovén Petrol, a magyar Mol és a horvát INA nyújtott be ajánlatot a Montenegro bonus nevű montenegrói állami olajvállalattal megalakítandó közös vállalatra
Leopárd lepett meg egy alvó családot Izraelben. A családfő puszta kézzel fékezte meg a kiéhezett nagymacskát. Arthur Du Mosch békésen aludt családjával együtt, és egyszer csak arra riadt,...
Szentendre - Tíz kiskutya születésénél bábáskodott Antal Imre (71) és barátja, Józsi. A humoristának ugyanis nem sikerült megakadályoznia, hogy az általuk ideiglenesen befogadott kutyalány szerelembe essen saját kutyájukkal.
A mezőgazdasági szakértőkről és tanácsadókról szóló szabályokkal javasolja kiegészíteni az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter - a szöveg a parlament honlapján érhető el.
A Fidesz várja az új országos rendőrfőkapitány-jelölt szakmai programját, enélkül nem tud véleményt mondani Bencze József alkalmasságáról - közölte Lázár János, a Honvédelmi és Rendészeti...
Budakalász - Spitzer Gyöngyi (38) Soma új szenvedélyének hódol nap mint nap. Mamagésa futni kezdett, és annyira hozzászokott, hogy nem érzi jól magát, ha nem futhatja le dombnak föl, völgynek le az egyórányi távot. Az eredmény: tizenegy kiló mínusz.
Erősödött a forint kedden a bankközi devizapiacon, az eurót 15 óra körül 249,50/60 forinton jegyezték a pénteki 250,20/30 forint után. A forint 25 bázisponttal 11,62 százalékra erősöd...
Falbontással törtek be a Budapesti Városvédő Egyesület budapesti, Kossuth Lajos utcai irodájába ismeretlenek - közölte a szervezet egyik képviselője. Vitkay Katalin elmondta: a hosszú...
Háromnapos állami látogatásra kedden kora délután Budapestre érkezett a spanyol királyi pár. I. János Károlyt és feleségét, Zsófiát Sólyom László köztársasági elnök és felesége, Erzsébet fogadta ünnepélyesen a Várban, a Sándor-palota előtt.
Gyurcsány Ferenc rendkívüli sajtótájékoztató keretein belül nevezte meg az új rendőrfőkapitányt. A Fidesz várja Bencze József szakmai elképzeléseit. Gergényi elköszönt rendőreitől és elismerte, „olykor kemény volt”.
Még nem tudni, hogy szembesítik-e a fiatal lányt azokkal a rendőrökkel, akik a gyanú szerint megerőszakolták őt a Múzeum körúton - mondta el az InfoRádiónak a sértett védője. Tuza Péter annak kapcsán beszélt erről, hogy a mobiltelefonok cellainformációi cáfolták a rendőrök vallomásait. A másodrendű gyanúsított jogi képviselője ugyanakkor nem tekinti hivatalos bizonyítéknak a cellainformációról…
Kilencedszer rendezik meg a Szenvedélyek Napját kedden a Corvin Budapest Filmpalotában és a Kultiplexben. A két helyszínen előadások, filmek, kerekasztal-beszélgetések szólnak majd a témáról.
Vakmerő betörők 2,5 millió euró - 623 millió forint - értékű Stradivari-hegedűt loptak el a hétvégén Bécsben egy művész lakásának páncélszekrényéből. Az osztrák rendőrség keddi közlése szerint a 49 éves hegedűművész - akinek nevét nem árulták el - vasárnap este egy németországi koncertjéről hazaérkezve fedezte fel az értékes hangszer eltűnését. A rendőrség feltételezi, hogy tapasztalt bűnözők jól…
Bors névre váltott a Színes Bulvár Lap. A Híd Rádió Kiadó az olvasók szavazatai alapján választotta ki a napilap új nevét, emellett pedig a lap weboldalát is megújították.
A Magyar Szocialista Párt nagyon jó választásnak tartja az országos rendőrfőkapitány-jelöltet, mert belülről és kívülről is ismeri a rendőrséget. "Nagyon jó jelöltnek tartjuk Bencze...
Jogerősen tizenöt év fegyházban letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta, és 10 évre kitiltotta Magyarország területéről a Szegedi Ítélőtábla tanácsa kedden azt a román állampolgárságú férfit, aki megölt egy 77 éves asszonyt - tudatta a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkára. Bátyi Zoltán közölte: a 31 éves, nős, négy általános iskolai osztályt végzett, az ügyben harmadrendű vádlott rendszeresen járt…
Bryan Adams kanadai énekes és Rúzsa Magdi lesz a 11. T-Mobile Kapcsolat koncert sztárvendége június 30-án, szombaton - hangzott el a rendezvényről tartott keddi budapesti tájékoztatón. A 18 órakor kezdődő koncertet az 56-osok terén, a volt Felvonulási téren rendezik, és ez alkalommal is százezreket várnak.
A magas vérnyomás betegség korai felismerésére, kezelésére, illetve a vérnyomásértékek alacsony szinten tartására a korábbi években többféle programot kidolgozó szakmai testület, a Magyar Hypertonia Társaság a közeli napokban - május 31-én, és június 2-án - két budapesti betegszervezeti eseményre várja az érdeklődőket - adta hírül a társaság közleménye.
A BoC mai ülésén változatlanul 4,25 %-on hagyta a kanadai alapkamatot. A kísérő kommentár kimondottan optimista hangvételű volt. További kamatemelésekre lehet ugyanis szükség, hogy kordában tarthassák az inflációt. Az első negyedéves gazdasági növekedést 3,5 % körüli értéken várja a BoC. A CAD a vártnál nagyobb mértékben erősödött. Az USD/CAD a kommentár közzététele után 30 éves mélypontra zuhant…
A Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden kihirdetett első fokú ítélete szerint pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért elnevezésű civil szervezet a térfigyelő kamerák ügyében. A bíróság döntése értelmében több fővárosi önkormányzat köteles a térfigyelő kamerákra vonatkozó információkat átadni, mert azok közérdekű adatnak minősülnek.
Logisztikai fejlesztésre 2007 és 2013 között mintegy 850 milliárd forint beruházás valósulhat meg - mondta Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára.
Svéd lapinformációk szerint az amerikai Ford eladná a Volvo személyautó gyártó részlegét. A Göteborg-Posten úgy tudja, hogy az érdeklődők között van a BMW és a Renault-Nissan.
Oroszország kedden bejelentette, hogy sikeresen kipróbált egy új generációjú interkontinentális ballisztikus rakétát. Oroszország területén belül 6 ezer kilométeres távon próbálták ki a szerkezetet.
A tervezettnél később adják át az M0-ás körgyűrű 4-es utat az M3-as autópályával összekötő új, 26,5 kilométeres szakaszát - mondta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. sajtóreferense.
A májusi amerikai fogyasztói bizalom 108,0 pontos értéket hozott a várt 105,0 helyett. Az előző havi értéket 104,0 pontról 106,3-ra módosították. A jelenlegi helyzet megítélésének szubindexe 133,5-ről 136,1-re emelkedett, míg a jövőbeni elvárások szubindexe 88,2-ről 89,2-re emelkedett. A meglepően jó amerikai adatok ismét 1,35 alá tolták a jegyzést. (OT/GFX)
Csúszik az M0-ás körgyűrű 4-es utat az M3-as autópályával összekötő új, 26,5 kilométeres szakaszának átadása, mert lassú a kisajátítás jogi menete - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint átmenetileg északkeleten csökken, majd ismét többször erősen megnövekszik a felhőzet, de emellett szerdán is számíthatunk kevés napsütésre....
Nem az utóbbi hetekben kirobbant rendőrségi botrányok miatt hozták létre a rendőrség belső ellenőrzési csoportját - mondta el a Független Hírügynökségnek az egység vezetője. Juhász István főkapitányi biztos kifejtette: a Mobil Ellenőrző Egységről a javaslatot még Petrétei József, lemondott igazságügyi és rendészeti miniszter és Bene László, menesztett országos rendőrfőkapitány terjesztette elő.