Szlovákia legkeletibb városában, Szobráncon tartotta kihelyezett ülését a pozsonyi kormány. Az ukrán határhoz közeli régió az ország legszegényebb vidékének számít.
Nem támogatta a III. kerületi MSZP-frakció Tarlós Istvánt, volt óbudai polgármester díszpolgári címét. A fideszes többség azonban megszavazta Tarlós. Pető György, az MSZP III. kerületi...
A Fidesz szeretne betekinteni azokba a dokumentumokba, amelyeket a hírek szerint Szilvásy György kancelláriaminiszter egyik testvére által alapított "Kormányzati Tanácsadó Jósda" küld a...
Közös megegyezéssel felbontotta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt a szerződést, amelyet egy külső céggel kötött a fővárosi objektumok védelmére - mondta a BRFK szóvivője szerdán. Jármy Tibor további részleteket nem kívánt elárulni a szerződésbontás okáról, csak annyit mondott, hogy a felek a szerződés megfelelő pontjára hivatkozva, közös megegyezéssel döntöttek erről. A szóvivő arra sem…
Júliustól nagyobb igazolványképekkel készítik a jogosítványokat Új-Zélandon. A jelenlegi okmányokon ugyanis olyan kicsik a képek és annyira apróbetűs a szöveg, hogy nehéz azonosítani a jogosítványok tulajdonosait.
A muzulmán többségű Malajzia legfőbb világi bírósága elutasította egy kikeresztelkedett muzulmán kérelmét, hogy hivatalosan ismerjék el keresztényként. A döntés szerint az ügy a muzulmán vallási bíróságokra tartozik, amelyek viszont élesen ellenzik azt, hogy valaki hátat fordítson az iszlámnak.
Az egyház-finanszírozásról, az oktatási normatíváról, az 1 százalékos felajánlásról és a tervezett ingatlanadó hatásairól tárgyaltak a három történelmi keresztény egyház vezetői. Egyeztetett álláspontjukat a legközelebbi találkozón tervezik ismertetni a kormány illetékeseivel.
Lengyelország az európai alkotmányszerződés helyett kidolgozandó megállapodáscsomagban meg akarja változtatni a különböző EU-intézményekben az egyes országokat megillető szavazati arányokat....
Kiskunlacháza - Fantasztikus örömhírt kapott Festő Alex (2) édesanyja. Az izomtónuszavarban szenvedő kisfiú újabb kilométerekkel került közelebb a gyógyuláshoz. Mára már az egész ország tudja, hogy műanyag kupakot kidobni szigorúan tilos, hiszen egy kis ember élete múlhat rajta. Az országos gyűjtésbe a Kiskunlacházi Általános iskola is beszállt, a beteg kisfiúnak 150 000 darab kupakot gyűjtöttek,…
A Microsoft Digital Advertising Solutions (MDAS) áprilistól a Microsoft online szolgáltatásainak magyarországi felületeit az év elején alakult ab&c Target Media sales house-on keresztül árulja. A Microsoft magyarországi hirdetési piacra való közvetlen belépésének hátteréről Arend Hendriks, a MDAS zürichi központjának Közép-Európáért felelős regionális vezetője beszélt a Kreatív Online-nak.
Pszichológussal vizsgáltatja meg a lengyel gyermekjogi biztos, hogy a Teletubbies sorozatban jelen van-e rejtett homoszexualitás. Ewa Sowinska gyanúját az egyik figura keltette fel, amely annak ellenére piros női kézitáskát hord a kezében, hogy valójában fiú. A kezdeményezés óriási vitát okozott arról, ellenőrzi-e egyáltalán valaki mit néznek a televízióban a kisgyermekek.
Lezárták és fallal vették körül a német hatóságok a jövő heti G8 csúcs helyszínét. Az észak-németországi Heiligendam városát 12 kilométer hosszú beton és szögesdrót kerítéssel zárták körül.
Budapest - Mint Kosztolányi Dezső fái, úgy tartozom az Üllői úthoz.” Nincs olyan ember az országban, aki vitatkozna Albert Flórián (65) ezen kijelentésével. Abban ugyanis még a legvérmesebb Újpest-, Vasas-, Diósgyőr-szurkolók is egyetértenek a fradistákkal, hogy Albert neve egyet jelent a Ferencvárossal. A magyar futball Császára a tegnap megjelent, Életem a Fradi című könyvében mesél a csodálatos…
Zsúfolt programja volt szerda délelőtt a spanyol királyi párnak. I. János Károly és felesége látogatásuk második napját tölti Budapesten. A királyi pár negyed kettőkor díszebéden vett részt a Parlamentben.
A Fidesz szóvivője szeretne betekinteni azokba a dokumentumokba, amelyeket a hírek szerint Szilvásy György kancelláriaminiszter egyik testvére által alapított "Kormányzati Tanácsadó Jósda" küld a kormánytagoknak - Szijjártó Péter erről szerdai sajtótájékoztatóján beszélt. A Fidesz kommunikációs vezetője elmondta: a levélben arra kéri Szilvásy Györgyöt, hogy egy héten belül adjon időpontot, amikor…
A kormány betiltaná a nyilvános zárt helyeken a dohányzást; Magyarország ezt az álláspontot fogja képviselni az Európai Bizottság egészségügyi miniszteri találkozóján Brüsszelben - mondta Horváth Ágnes szakminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.
A rendőrség tisztességes emberekből áll - mondta az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt az országos rendőrfőkapitány-jelölt. Bencze József hozzátette: az egyik fő feladatának az emberek bizalmának visszaszerzését tekinti. Bencze József országos rendőrfőkapitánnyá történő kinevezését az Országgyűlés rendészeti bizottságának kilenc kormánypárti tagja támogatta, hat ellenzéki…
Közös megegyezéssel felbontotta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt a szerződést, amelyet egy külső céggel kötött a fővárosi objektumok védelmére - mondta a BRFK szóvivője szerdán....
"Életem a Fradi" címmel mutatta be életrajzi könyvét az egyetlen magyar Aranylabdás, Albert Flórián, az Üllői úti labdarúgópályán. A 171 oldalas műben, a Császár idézi fel az ötvenöt év legemlékezetesebb pillanatait, amit a Ferencvárosnál eltöltött.
A néhány napja megjelent, és azóta megerősített sajtóhírek szerint Szilvásy György egyik testvére egy olyan Kormányzati Tanácsadó Jósdát üzemeltet, ami bizalmas jelentéseket készít a Gyurcsány-kormány tagjainak, sőt magának a miniszterelnöknek is.
Nem fenyeget az orosz-amerikai kapcsolatok megrontásával az az új interkontinentális ballisztikus rakéta, amelyet kedden sikeresen teszteltek Oroszországban - mondta el az InfoRádió által megkérdezett haditechnikai szakértő.
A kormány betiltaná a nyilvános zárt helyeken a dohányzást; Magyarország ezt az álláspontot fogja képviselni az Európai Bizottság egészségügyi miniszteri találkozóján Brüsszelben - mondta Horváth Ágnes szakminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. Magyarország ezzel csatlakozni kíván a brüsszeli bizottság Dohányfüstmentes Európáért Zöld Könyvéhez, amelynek célja, hogy…
Egy Európai Uniós összehasonlító elemzés megdöbbentő eredményeket mutat Magyarország pénzügyi kultúrája tekintetében. A június 1-jén nyíló háromnapos Pénzexpon egy nagy bankfiókká válik a budapesti Sportaréna, ahol a Privátbankár.hu munkatársai ingyenes tanácsadással és ügyintézéssel várják a látogatókat
A kormány betiltaná a nyilvános zárt helyeken a dohányzást; Magyarország ezt az álláspontot fogja képviselni az Európai Bizottság egészségügyi miniszteri találkozóján Brüsszelben - mondta...
A török kormány újabb csapatokat küldött az Irakkal határos délkeleti országrészbe. A húsz teherautón szállított tank egy Szíriához közeli török laktanyából indult a határ felé, ahol már több napja tart a hadsereg tisztogató hadművelete a Kurdisztáni Munkáspárt szeparatistái ellen.
A kormány betiltaná a nyilvános zárt helyeken a dohányzást; Magyarország ezt az álláspontot fogja képviselni az Európai Bizottság egészségügyi miniszteri találkozóján Brüsszelben - mo...
A kormány lemondását és előre hozott választások megrendezését tartaná az egyetlen becsületes megoldásnak Traian Basescu román államfő, aki szerdán a parlament két házának együttes ül...
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 6 tartózkodás mellett támogatta szerdai ülésén Bencze József országos rendőrfőkapitányi kinevezését.
A kormány lemondását és előre hozott választások megrendezését tartaná az egyetlen becsületes megoldásnak Traian Basescu román államfő, aki szerdán a parlament két házának együttes ülésén mondott beszédet. A korábban a parlament által felfüggesztett, majd a május 19-i népszavazás révén tisztségébe visszatért Basescu ismételten azzal vádolta a felfüggesztését megszavazó politikai erőket, hogy…
A Magyar Nemzeti Galéria alapítólevele 1957. május 23-án kelt. Az első kiállítás 1957 őszén nyílt meg az egykori Kúria épületében, a Kossuth téren. A Budavári Palota már több mint 30 éve ad otthont a gyűjteménynek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közös megállapodással felbontotta a Reál-Véd Kft-vel kötött, a kerületi kapitányságok védelméről szóló szerződést - mondta el a Független Hírügynökségnek Jármy Tibor, a fővárosi rendőrség szóvivője. A Független Hírügynökség értesülése szerint a BRFK és a Bodrácska János, egykori budapesti rendőrkapitány nevével fémjelzett Reál-Véd Kft között létrejött szerződést…
Több mint 208 millió forintért őrziteti idén a MÁV a 14 bezárt szárnyvonalán lévő ingatlanokat, vágányokat és vezetékeket - tudta meg a Magyar Nemzet. A megfelelő védelmet 14 mobil járőrpár és négy állandó őrhely biztosítja.
A kormány lemondását és előre hozott választások megrendezését tartaná az egyetlen becsületes megoldásnak Traian Basescu román államfő, aki szerdán a parlament két házának együttes ülésén...
Megtartotta első ülését szerdán Szentgotthárdon a Rába szennyezését vizsgáló közös magyar-osztrák akciócsoport, amelynek a két ország környezetvédelmi miniszterének megállapodása szerint legkésőbb szeptemberig konkrét javaslatokat kell tennie a Rába szennyezésének megszüntetésére.
A Fidesz szóvivője szeretne betekinteni azokba a dokumentumokba, amelyeket a hírek szerint Szilvásy György kancelláriaminiszter egyik testvére által alapított "Kormányzati Tanácsadó Jósda" küld a kormánytagoknak - Szijjártó Péter erről szerdai sajtótájékoztatóján beszélt. A Fidesz kommunikációs vezetője elmondta: a levélben arra kéri Szilvásy Györgyöt, hogy egy héten belül adjon időpontot, amikor…
Nyomott árakkal reagáltak az európai tőzsdék arra, hogy szerdán drámai módon, hat és fél százalékkal esett a vezető kínai tőzsdeindex. Mindez reakció volt arra, hogy Peking háromszorosára emelte a részvénykereskedelmi adót. Elemzők ugyanakkor nem tartanak válságtól.
Újabb, Iránban élő iráni-amerikait tartóztattak le kémkedés gyanújával - adta hírül szerdán a Kajhan című iráni lap. Ali Shakeri, aki egy amerikai nem kormányzati konfliktusmegelőző...
A Greenpeace szerint többszörösen túllépte a megengedett határértéket több vegyület, amelyet a Rába folyóba engednek az osztrák bőrgyárak. Mindezt az ipari szennyvízből vett minták alapján állapították meg. Ez hangzott el a szervezet grazi sajtótájékoztatóján.
A román környezetvédelmi hatóság visszavonta a Petrom két romániai finomítója közül az egyik környezetvédelmi engedélyét, mert az osztrák OMV tulajdonában lévő cég nem korszerűsítette idejében a túlzottan szennyező üzemet.
A Pilisi Pálos Passió mostani előadása ősbemutató. Szövegkönyve Hadnagy Bálint 1511-ben írott munkáján alapul, mely – eddigi ismeretek szerint – Európa legkorábbi passió szövege.
Az USD-JPY-nak ma nem sikerült komolyabban veszélyeztetnie a 121,80-as ellenállást. 121,74-gyel sokkal inkább folytatódik az alacsonyabb csúcs elérésének tendenciája, ami a chart-technikusok szerint óvatosságra int. Ha nem sikerül hamarosan átlépni a 122-es értéket, nagy esély van rá, hogy 120,35-58-ra esik vissza az árfolyam. Jelenleg 121,50 körül jegyzik a devizapárt. In-GFX
Kábítószer-termesztőt leplezett le a rendőrség Szentendrén, a férfit előzetes letartóztatásba helyezték - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán. A Szentendrei Városi Bíróság egy helyi lakost "kábítószer termesztésével, előállításával, megszerzésével, az országba behozatalával, onnan kivitelével, vagy az ország területén átvitelével elkövetett visszaélés kábítószerrel bűntett…
Megtartotta első ülését szerdán Szentgotthárdon a Rába szennyezését vizsgáló közös magyar-osztrák akciócsoport, amelynek a két ország környezetvédelmi miniszterének megállapodása szerint...
Támogatta Bencze József országos rendőrfőkapitánnyá történő kinevezését szerdai ülésén az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága. Bencze József a testület előtt hangsúlyozta: a bűnnel szemben könyörtelen, a polgárokkal tisztelettudó és politikamentes rendőrséget szeretne.
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon szerdán; a sanghaji tőzsde hat százalékos zuhanásának hatását a feltörekvő piaci valuták is megérezték. Az eurót fél négy körül 251,3...
A Nemzetbiztonsági Iroda (NBI) szerdán befejezte vizsgálatát a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kapcsolata ügyében; az erről szóló jelentést Buzálné Szabó Mária, az NBI vezetője felterjesztette Szilvásy György kancelláriaminiszternek, aki a vizsgálatot elrendelte - tudta meg a távirati iroda a Nemzetbiztonsági Irodától. A közlés szerint a miniszter tájékoztatja…