A hamarosan leköszönő Tony Blair brit miniszterelnök veheti át júliustól a Világbank elnöki tisztét - állította a szervezet belső forrásaira hivatkozva a Le Journal du Dimanche című francia lap. A Financial Times viszont úgy tudja, hogy a brit miniszterelnök lemondása után a létrehozandó EU-elnöki posztot foglalhatja el.
A Heineken mellett idén új szereplőként a Clean & Clear jelent meg a Viva Comet zenei díjátadó gála szponzoraként. A könnyűzenei eseményen - amelyet sajtókampány népszerűsít majd - hat kategóriában értékelik a hazai énekeseket, együtteseket.
Észak-Korea kész arra, hogy rövid idő alatt leállítsa atomreaktorát, ha hozzájut azokhoz a pénzalapokhoz, amelyeket egy bankvitában befagyasztottak - közölte hétfőn a phenjani...
A Zenepalota épülete idén a Miskolci Egyetem vagyonkezelésébe került, így a Miskolc önkormányzatával való megállapodás alapján a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola kiköltözik a házból. A felújítást követően azonban az egyetem továbbra is hangszeres gyakorlási lehetőséget biztosít az épületben a szakközépiskola diákjainak.
Montenegró európai árakkal várja a turistákat, jobbára két-három csillagos szállodákat kínálva. A nyilvánosságra hozott hivatalos árjegyzék szerint a főidényben a félpanziós szállodai árak 25 és 45 euró, azaz 6 és 11 ezer forint között alakulnak.
A diabétesz okozta fekélyeket mézzel kell bekenni, s így elkerülhető a fertőzött láb amputálása - állítja egy amerikai kutató, aki már fél tucat beteg végtagját mentette meg a kezeléssel.
A hétvégén hétszázszor kellett kivonulniuk a tűzoltóknak az esőzés és a viharok miatt. Ez nagyjából háromszor több, mint egy átlagos hétvégén - mondta a Független Hírügynökségnek Dobson Tibor az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Az MTI-nek nyilatkozó politológusok szerint nem várható jelentős változás a magyar-francia kapcsolatokban azt követően, hogy Nicolas Sarkozy nyerte a francia elnökválasztást
A japán exportörök eladásai után ma 162,99-re esett vissza az EUR-JPY árfolyama. Jól jött az eurónak, hogy a francia elnökválasztásokon a közép-baloldali Sárközy nyert. Bizonytalanok azonban a politikus árfolyam-politikáját illetöen. Támogatás 162,53-nál, ellenállás pedig 163,44-nél található. In-GFX
Feladta munkáját, nem fizette háza törlesztő részleteit, pénzügyileg segítette a családját és megtakarításait az élet élvezetére költötte az a férfi, akinek az orvosok azt mondták, hogy már csak egy éve van hátra. Aztán váratlan fordulat következett...
Fodor Gábor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium új vezetője átvette miniszteri kinevezési okmányát Sólyom László államfőtől hétfőn a Sándor-palotában. Az államfő Fodor Gábort hétfői...
Katonatársa szerint Adolf Hitler azért választotta később emblematikussá vált bajuszformáját, mert eredeti, pödrött szőrdísze nem fért be a gázmaszk alá.
Londonban tizenkét vak páciens vesz részt egy olyan génterápiás klinikai vizsgálatban, amelytől azt várják, hogy legalábbis részben helyreállítja ezeknek az embereknek a látását.
Az államnak nem kell belenyúlnia a felsőoktatás rendszerébe, legfeljebb azt mondhatja meg, hány diákot „rendel meg", és hogyan biztosítja ennek finanszírozását - jelentette ki Magyar Bálint. A volt oktatási miniszter véleménye szerint változtatásokra szorul a mostani tandíjrendszer.
Három év után ismét tagválasztó közgyűlést tart ma a Magyar Tudományos Akadémia. Az egyes akadémiai osztályok összesen 28 megüresedett helyre jelöltek levelező tagokat, hogy a testület létszáma ismét 365 főre egészüljön ki.
Az Echo Awards nemzetközi zsűrijének első alkalommal lesz tagja magyar szakember. A direktmarketing-kommunikációs szakmai versenyen Nádassy-Bátor Marianna, a Café Contact kreatívigazgatója is értékeli a pályamunkákat.
Nicolas Sarkozy nyerte meg a francia elnökválasztás második fordulóját vasárnap, így ő lett az új államfő. Az eredmény bejelentése után Franciaország-szerte zavargások törtek ki.
A hamarosan leköszönő Tony Blair brit miniszterelnök veheti át júliustól a Világbank elnöki tisztét - állította a szervezet belső forrásaira hivatkozva a Le Journal du Dimanche
A mai napon magyar nyelv és irodalomból adnak számot tudásukról az érettségizők. Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont illetékes vezetője korábban elmondta: az idén összesen 125 és fél ezren tesznek vizsgát. Középszintet több mint 92 ezren az emelt szintet közel 4300-an választották.
Két fideszes interpelláció elhangzását sem engedélyezi Szili Katalin házelnök az Országgyűlés, valamint Szilvásy György tekintélyére hivatkozva – értesült a Magyar Nemzet. Az ügy pikantériája, hogy az egyik kifogásolt mondat éppen egy, a kormányfőtől származó idézet.
Körülbelül fél év múlva átszervezik a járóbeteg-szakrendelői struktúrát - nyilatkozta az egészségügyi miniszter. Most mérik fel a rendelőintézeteket, s ahol szükséges, ott a lakossági igényeknek megfelelően átcsoportosítják az egyes szakmákat.
Folytatódhat az optimizmus hétfőn is a Budapesti Értéktőzsdén. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint változatlanul kedvező a tőkepiaci hangulat, így várh...
A nyereségérdekelt magánbiztosítók beengedéséről az egészségügyi alapellátásba még nem született döntés, az egészségügyi rendszer reformjának folytatásában viszont egyetértettek a koalíciós pártok. Gyurcsány Ferenc, az MSZP és Kóka János, az SZDSZ elnöke a lovasberényi találkozó után adott ki közös közleményt.
A V4 országok együttmûködése 2003 óta mûködik. A négy közép-európai ország szívesen válna az orosz turisták célállomásává - 2007 első 3 hónapjában 10 százalékkal többen jöttek
Kockázatos, ha közösen építkezik állam és magánszféra – ezt állítják a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakemberek. Az angol kifejezés rövidítésével csak PPP-konstrukciónak nevezett együttműködés lényege a kockázatok és a költségek megosztása, Magyarországon azonban eddig rendre balul sültek el az ilyen típusú beruházások.
Elpusztult a "felesége" annak a szudáni férfinak, akinek tavaly februárban kecskét kellett elvennie büntetésből, mert megrontotta az állatot. Az aráért ráadásul a vőlegény...
Jól jött az eurónak a konzervatív Sárközy francia választási gyözelme, mivel Sárközyvel valószínübbé válik az európai alkotmány elfogadása. Emelkedés esetén 1,3665-ig nyílhat potenciál az EUR-USD számára. Az 1,3585-ös érték alá való visszaesés esetén az alsó oldal kerülnek a középpontba, és visszaesés következne 1,3560-ig, vagy 1,3535-ig. in-GFX
Solymár - Szobájában Hitler és Oszama bin Laden kivágott képe van kitűzve, ágya körül fegyverekről szóló könyvek hevernek. Elit kiképzést kapott a híres Furkó Kálmán-féle ejtőernyős deszantnál Cseh István (†40), a Széna téri túszejtő. Az OTP-ben lelőtt férfi katonaként a puszta kézzel való gyilkolás és az ejtőernyős bevetés minden csínját-bínját kitanulta, leszerelése után is rajongott a…
Az elveszített bajnoki cím után Jose Mourinho, a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője még büszkébb csapatára, mint akkor, amikor a londoni kékek megnyerték a bajnokságot. Erről az Arsenal elleni 1-1-es döntetlen után beszélt a portugál szakember.
Hétfő reggel hatodik napja olcsóbbodott a kőolaj szabadpiacon, miután az utóbbi napokban is sokat vesztett, azokra az előrejelzésekre, hogy az amerikai olajfinomítók termelése rövides...
Kártérítést ítélt meg a brazil bíróság egy hivatásos sörkóstolónak, aki elmondása szerint alkoholista lett munkája miatt. Az elsőfokú ítélet szerint az Ambev cégnek 49 ezer dollárt, vagyis csaknem kilencmillió forintot kell fizetnie.
Az eddig rendelkezésre álló információk szerint rendben és minden probléma nélkül megkezdődtek hétfőn reggel a magyar írásbeli érettségik az ország középiskoláiban: a diákok emelt és ...
Szerény, mintegy harmincmillió forintos többlettel zárta tavalyi évét a Duna Televízió - közölték az intézmény vezetéséhez közel álló források hétfőn az MTI-vel. Emlékeztettek arra, a...
Ma reggel jelentösen emelkedett az AUD-USD árfolyama. Az ausztrál dollárnak jól jöttek a dollár veszteségei és az emelkedö nyersanyagárak. A 0,8250-nél található eladási utasítások végül mégis megállították az emelkedést. Elönyben részesíthetik az eladásokat. A cél a 0,8170-es érték. In-GFX
Házi készítésű pokolgép robbant egy zsinagógában hétfőre virradóra Oroszország Szaratovi területén, a detonációban senki sem sérült meg - jelentették orosz hírügynökségek. A kis hatóerejű...
Lassan végleg elbúcsúzhatunk a magnókazettáktól. Nagy-Britanniában például az utolsó nagy kereskedelmi lánc is leveszi polcairól ezt a terméket a jelentősen visszaeső kereslet miatt. A CD-k és az mp3 ugyanis kivégezte az elavultnak számító szalagos kazettákat.
A forint alig változott hétfőn reggel a bankközi devizapiacon, az eurót fél tíz körül 246,35/70 forinton jegyezték, míg péntek délután 246,35/40 forint volt az árfolyama. A dollár jeg...
Fodor Gábor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium új vezetője átvette miniszteri kinevezési okmányát Sólyom László államfőtől hétfőn a Sándor-palotában.
Az Ellenség azért legyőzendő Antal szerint, mert érdekük, hogy a „mostani állapot maradjon fenn”. Miről beszélünk? Az üzleti biztosítóknak ahhoz fűződik erős érdekük, hogy a főorvosok-professzorok osztályaik-klinikáik feletti rendelkezési jogát csökkentsék, majd emberi gyarlóságaikat átneveléssel nullára redukálják?
Még néhány hétig látható, de hétfőn elbúcsúztatják a régi típusú 4-6-osokat. Már Magyarországon mind a 40 megrendelt Combino. A pesti Hungária kocsiszínbe hétfőn gurul be az utolsó Combino villamos. A negyvenedik ilyen típusú szerelvény érkezésével egyúttal az Ipari csuklós villamosok is elköszönnek a Nagykörúttól.
A Loch Ness-i szörny valójában egy béka a Massachusetts Institute of Technology (MIT), az egyik legrangosabb amerikai kutatóegyetem tudósai szerint. Az MIT kutatócsoportja hanglokátorral...
A Karrier Iroda és a Várfok Alapítvány projektasszisztensi képzést tart ifjúsági civil szervezetek részére, május 8. és 10-én valamint 16-án 13-19 óra között Veszprémben, a Pannon Egyetem B épületi konferenciatermében.
Ismét lemondásra szólította fel hétfőn Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt Benjamin Netanjahu, a jobboldali ellenzék vezetője, arra hivatkozva, hogy a közvélemény „elsöprő többsége” is a távozását akarja.