2007. május 9. szerda

máj. 9
19:50
Gyurcsány: Európa nem dobhatja be a törülközőt (Infostart)
A 2009-es európai parlamenti választások előtt el kell fogadni a közösség új alkotmányos szerződését - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Külügyminisztériumban tartott Európa Napon. Ehhez az év végéig el kell készíteni a dokumentum végleges szövegét.
máj. 9
19:52
Önmagában nem oldható meg a Rába-szennyezés MDF-es EP-képviselő szerint (HírTV)
Az MDF európai parlamenti képviselője szerint akkor is folytatódik a Rába habzása, ha visszavonják az érintett ausztriai bőrgyár vízjogi engedélyét. Ennek egyik oka, hogy az üzem a hatályos osztrák törvények szerint ezután még egy évig működhet, majd akár a "végtelenségig" perelhet - olvasható Olajos Péter nyílt levelében, amelyet a magyar kormányhoz címzett.
máj. 9
20:00
Ötvenéves a papírjaguár (Infostart)
Idén ötven éve annak, hogy megkezdték a Trabant gyártását. A szocialista időkre emlékeztető autó Magyarországon reneszánszát éli, hiszen mind a belföldi, mind a külföldi turisták előszeretettel furikáztatják magukat Budapesten és környékén a legendás pöfögő masinával.
máj. 9
20:10
"Nincs más út, csak az öngondoskodás" (Infostart)
A szakmai szervezetek csütörtökre ígértek előzetes becslést a fagykárokról. A termelők szerint az államnak mindenképpen támogatnia kellene a kárt szenvedett gazdákat, a minisztérium államtitkára ugyanakkor hangsúlyozta: a termelőknek az öngondoskodást is komolyan kell venniük.
máj. 9
20:12
Dráma a Magyar Kupa döntőjében (Infostart)
Tizenegyesekkel nyerte meg a labdarúgó Magyar Kupát a Budapest Honvéd. A mérkőzés a rendes játékidőben 1-1-es döntetlennel végződött, majd a hosszabbításban a Honvéd és a Debrecen is szerzett egy-egy gólt.
máj. 9
20:14
Vízilabda Euroliga: a vasas nyert, a honvéd kikapott (HírTV)
A Vasas csapata hazai medencében győzött a címvédő horvát Jug Dubrovnik ellen, a Honvéd kikapott görög Olympiakosz Pireusz otthonában a férfi vízilabda Euroligában.
máj. 9
20:18
Ittasan vezetett az apa: három gyermeke megsérült (Infostart)
Ittasan, jogosítvány nélkül vezette autóját egy 28 éves férfi a Veszprém megyei Devecser és Kolontár között, amikor egy kanyarban a jármű felborult, és az autóban utazó három gyermek megsérült - közölte a rendőrség.
máj. 9
20:20
Brutális összeget fizettek a dinnyéért (Infostart)
Több mint 25 és fél millió dollárt (több mint 4,6 milliárd forintot) fizetett egy műgyűjtő Paul Cezanne egyik vízfestményért egy New York-i aukción.
máj. 9
20:23
Szólítsátok Andreának, talán nem pusztít el mindent (Infostart)
Támad a hurrikánévad első vihara, amelynek már neve is van. Andrea a hivatalos hurrikánszezon kezdete előtt több mint három héttel alakult ki az Egyesült Államok délkeleti partjainál.
máj. 9
20:26
A Honvédé a Magyar Kupa (HírTV)
Hosszabbítás után, büntetőlövésekkel dőlt el a labdarúgó Magyar Kupa 2006-2007-es kiírásának döntője szerda este. A sorozat győztese ebben az évben büntetőrúgások után a Budapest Honvéd csapata lett.
máj. 9
20:28
Ötnapos látogatásra Brazíliába érkezett a katolikus egyházfő (Gondola)
Ötnapos látogatásra Brazíliába érkezett szerdán XVI. Benedek pápa. A pápai trónt két éve elfoglaló Joseph Ratzinger először utazik Latin-Amerikába: hatodik külföldi vizitje egyben az első...
máj. 9
20:35
Mourinho: "Imádkoznunk kell" (Infostart)
Hiába az idei kimerítő sorozat és a régen látott sérüléshullám, José Mourinho nem akarja jelentősen megnövelni a Chelsea labdarúgó-csapatának keretét. A portugál szakember a fiatalokra is számít, és nem aggódik a jövő év elején esedékes Afrikai Nemzetek Kupája miatt.
máj. 9
20:43
Háromszázmillió oldalas enciklopédia az interneten (Infostart)
Hatalmas vállalkozásra készülnek a világ tudósai. Terveik szerint összeállítják minden idők leghatalmasabb enciklopédiáját, amelyből minden megtudható majd a Föld eddig ismert 1,8 millió élőlényéről. Ráadásul az információkért fizetni sem kell majd, mert ingyen elérhetők lesznek az interneten.
máj. 9
20:48
Ittasan vezetett - három gyermeke megsérült (HírTV)
Ittasan, jogosítvány nélkül vezette autóját egy 28 éves férfi a Veszprém megyei Devecser és Kolontár között, amikor egy kanyarban a jármű felborult, és az autóban utazó három gyermek megsérült - közölte a rendőrség.
máj. 9
20:51
Felszólalt a palesztin parlamentben az olasz törvényhozás elnöke (Gondola)
Felszólalt szerdán a palesztin parlament rámalláhi ülésén Fausto Bertinotti, az olasz törvényhozás elnöke. Beszédében Bertinotti üdvözölte, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök és Ehud Olmert...
máj. 9
20:53
Szolidaritásukról biztosították Észtországot az EP képviselői (Gondola)
Szolidaritásukról biztosították Észtországot Oroszországgal szemben az Európai Parlament képviselői szerdán, a testület brüsszeli plenáris ülésének keretében, emellett több frakció a jövő héten...
máj. 9
20:54
A rapper is adakozik Dianáért (Infostart)
Sir Tom Jones és a rapper P Diddy is hozzájárul a Diana hercegnő emlékére megrendezendő koncerthez, amelyet július 1-jén tartanak a Wembley stadionban.
máj. 9
20:55
Rendkívüli állapotot vezetnének be a radikálisok Szerbiában (HírTV)
Ha a szerb parlament rendkívüli állapotot vezetne be, meggátolhatnák ezzel, hogy Borisz Tadics államfő kiírja a rendkívüli parlamenti választásokat - mondta szerdán este Tomiszlav Nikolics a parlament radikális elnöke.
máj. 9
20:57
Tojással dobálták meg Gyurcsányékat (Blikk)
máj. 9
20:58
A tornádó sújtotta kansasi kisvárosba látogatott az amerikai elnök (Gondola)
George Bush szerdán felkereste a néhány napja tornádó sújtotta kisvárost Kansas államban. Az amerikai elnök helikopteren érkezett az 1600 lelket számláló Greensburgbe, hogy személyesen győződjön...
máj. 9
21:25
Négy embert állítottak elő a rendőrök a Kossuth téren (Gondola)
Négy embert állítottak elő a rendőrök szerda este a budapesti Kossuth téren - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI-vel. Három embert jogszerű intézkedéssel szembeni...
máj. 9
21:28
Pórul járt kínai álriporter (Gondola)
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték azt a kínai álújságírót, aki befolyásos szerkesztőnek mondva magát közel félmillió dollárt (mintegy 90 millió forintot) csalt ki áldozataitól hivatali...
máj. 9
22:37
Chelsea-MU: gól nélküli, de nem békés döntetlen (Infostart)
Az aranyérmes Manchester United gólnélküli döntetlent játszott a Chelsea otthonában az angol labdarúgó-bajnokság szerda esti rangadóján.
máj. 9
23:00
A hülyék bolthálózata? (Gondola)
„Hülye, aki nem ünnepel!” Ezt harsogja a reklámszöveg. Kurva országban hülye vásárlók tenyésznek. A térségben a hülyézéssel lehet feltűnést kelteni. Ez is egyfajta kultúra. Távoli a poéta kultúrájától, hiszen ő nem volt böszme: még azt is tudta, hol lakott itt Vörösmarty Mihály.
máj. 9
23:05
Kormányon a Fidesz-KDNP felszámolja a több-biztosítós rendszert (Gondola)
Ha a Fidesz-KDNP hatalomra kerül, akkor a több-biztosítós rendszert felszámolják - közölte Nagy Kálmán a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője szerdán, Budapesten....
máj. 9
23:08
Enyhítették Hágában egy srebrenicai elítélt büntetését (Gondola)
Enyhítette a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék szerdán egy boszniai szerb tiszt büntetését a srebrenicai mészárlásokban való...
máj. 9
23:09
Kritizálták, ezért hazatér nyaralásáról Nicolas Sarkozy (Gondola)
A bejelentett korzikai visszavonulás helyett a francia elnökválasztás konzervatív győztesének, Nicolas Sarkozynek máltai luxusnyaralását szerdán élesen kritizálták ellenzéki politikusok és a...
máj. 9
23:29
Nem tetszik a Thomson-Reuters ügylet a Citynek és a hitelminősítőknek (Gondola)
Nem fogadta osztatlan lelkesedés sem a Cityben, sem a hitelminősítői iparágban a kanadai-amerikai Thomson pénzügyi adatszolgáltató csoport és a brit Reuters piaci információszolgáltató tervezett...
máj. 9
23:46
A Hamász elítélte a BBC-tudósító elrablóit (Gondola)
A Hamász palesztin mozgalom szerdán elítélte az Iszlám Hadsereg nevű szélsőséges csoportot, amely bejelentette, hogy az ő emberei rabolták el a Gázai övezetben Alan Johnstont, a brit...
máj. 9
23:56
Erősödik a nappali felmelegedés, 20-25 fok lesz (Gondola)
Csütörtökön a középső és a keleti országrészben eleinte még sok lesz a felhő, és szórványosan kisebb csapadék is kialakulhat, majd ott is kisüt a nap. Csütörtökön a délnyugati szél többfelé...

Keresés