2007. május 9. szerda

máj. 9
4:41
Tízmilliók indulhatnak meg Európa felé (Infostart)
A kormánytól és a nagyvállalatoktól vár segítséget a környezetvédelmi rendellenességek leküzdésében, illetve megelőzésében Láng István akadémikus, aki szerint Persányi Miklós tevékenysége során nem lett a politika kiemelkedő része a környezetvédelem, ezért Fodor Gábortól nagyobb lendületet vár.
máj. 9
5:14
Elakadhat a panelprogram (Infostart)
Miközben a panelprogram hét évvel ezelőtti elindítása óta jellemzően már március elején kiírták a panellakások korszerűsítését szolgáló pályázatokat, az idén még jelenleg is csak azok átdolgozásán fáradoznak.
máj. 9
5:58
Horn: "Olyan rossz a helyzet, hogy nem tartható tovább" (Infostart)
Elsősorban a járóbeteg-ellátás fejlesztésére van szükség az egészségügyben, és a magánbiztosítók belépése javítana ezen a színvonalon - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az SZDSZ ügyvivője. Horn Gábor szerint megállapodhatnak a pártok a pártfinanszírozás átalakításáról, ugyanis valamennyien egyetértenek abban, hogy a jelenlegi rendszer tarthatatlan.
máj. 9
7:09
Az édesanya megrázó vallomása: "nem volt szívműködése sem, újra kellett éleszteni" (Infostart)
Egy házaspár per indítását tervezi a váci kórház ellen, ugyanis úgy vélik, gyermeküket nem megfelelő körültekintéssel látták el, és ezért lett olyan súlyos az állapota, hogy újra kellett éleszteni. A 16 éves fiú már jobban van, most egy fővárosi kórházban ápolják. A váci kórház ugyanakkor úgy véli: körültekintően jártak el.
máj. 9
7:24
Lebukott egy csempész bűnszövetkezet Szabolcsban (Metropol)
Lebukott egy csempész bűnszövetkezet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, amelynek tagjai közel kétszázmillió forint értékű cigarettát hoztak át illegálisan a határon - adta hírül szerdai számában a térség napilapja, a Kelet-Magyarország.
máj. 9
8:38
Több autó koccant a 43-as főúton (Metropol)
Egy kamionról leeső akkumulátor miatt torlódás alakult ki Szőreg és Deszk között, a 43-as főúton - tájékoztatott a rendőrség.
máj. 9
9:15
Így fúrnak ők szépen, csendben (Infostart)
Több mint egy hónappal az első fúrópajzs után elindult a második is a fővárosi 4-es metró építésén - értesült az InfoRádió. Az első pajzs eddig hatvan métert haladt. Korábban Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a sebességről szólva azt mondta: "embernek, gépnek és talajnak az első 300 méteren össze kell szoknia. Ezután automatikus üzemre, elektronikus vezérlésre áll át a pajzs".
máj. 9
9:35
A nap híre: Fodor Gábor egy megállót metrózik (Infostart)
A kormányülést követően szerda kora délután Fodor Gábor tárcavezető metrón tér vissza a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumba - közölte a távirati iroda, amely tudósít az eseményről.
máj. 9
9:43
Az adókkal, a rendőrséggel és a bíróságokkal leginkább elégedetlenek az emberek (Infostart)
Kevesebb panasszal fordultak az emberek az ombudsmani hivatalhoz tavaly, mint a korábbi években. Elsősorban az adókkal, a bíróságokkal és rendőrséggel kapcsolatban panaszkodtak az emberek.
máj. 9
10:40
Gumitéglákon játszhatnak a gyerekek (Infostart)
Használt gumiabroncsból készült gumitéglákon ugrálhatnak a gyerekek a józsefvárosi Vajda Péter iskola udvarán. Csécsei Béla kerületi polgármester az InfoRádiónak elmondta, hogy az egyik nagy gumigyárral kötött megállapodás alapján a cég ingyen rakja le a gumitégla-borítást a kerület iskoláinak udvarain.
máj. 9
10:58
Göncz: Magyarország határozott elnöke lesz az Európai Uniónak (Infostart)
Magyarország határozott uniós elnökségre készül 2011-ben - mondta a külügyminiszter a Budapesten megrendezett Európa Napon.
máj. 9
11:35
Rengeteg életet menthet meg az új pécsi labor (Infostart)
Életeket menthet a Pécsi Tudományegyetem új diagnosztikai laboratóriuma azzal, hogy néhány óra alatt meg tudja határozni a vérmérgezéses betegek kezelésének pontos módját. Az egyetem Diagnosztikai és Menedzsment Intézetének igazgatója elmondta: a fejlesztések keretében az új laboratóriumban az országban egyedülálló hormonvizsgálatokat és daganatvizsgálatokat is elvégeznek.
máj. 9
11:56
Fidesz: diplomát minden második fiatalnak! (Infostart)
A Fidesz a felsőoktatási törvény módosításakor el akarja érni, hogy a kormány radikálisan változtasson hibás felsőoktatási politikáján. Pokorni Zoltán, a párt alelnöke szerint a törvénycsomagban inkább rossz elemek vannak, mint jók.
máj. 9
11:57
Választási szabályokat is kérdeztek a történelem érettségin (Infostart)
Rendben befejeződtek a történelem írásbeli érettségi vizsgák. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium tájékoztatása szerint középszinten mintegy 88 ezer 400, emelt szinten több mint 9 ezer diák adott számot tudásáról.
máj. 9
12:44
PDSZ: 14 ezer pedagógus állása kerülhet veszélybe (Infostart)
Tizenegyezer pedagógust bocsáthatnak el országszerte az iskolákat fenntartó önkormányzatok, ha a parlament a tervek szerint módosítja a közoktatási törvényt - állítja a Pedagósusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Kerpen Gábor az InfoRádiónak elmondta, elsősorban az általános iskola felsőtagozatán tanítóknak van félnivalója.
máj. 9
12:47
Egy galériának adták el az ellopott Lotz-képet (Infostart)
A rendőrség megtalált egy áprilisban ellopott, közel tízmillió forint értékű Lotz Károly-képet - közölte Kovács László rendőr alezredes. Dunakeszi rendőrkapitánya hozzátette: az elkövetők még szökésben vannak.
máj. 9
12:54
Felborult egy autó az M5-ösön - nézze meg! (Infostart)
Egy ember megsérült, amikor szerdán nem sokkal egy óra után felborult egy személyautó az M5-ös autópályán - tudta meg az InfoRádió.
máj. 9
13:48
Söröshordót guríttották át a drága völgyhídon (Infostart)
A hagyományoknak megfelelően egy söröshordó átgurításával avatták fel a kőröshegyi völgyhidat. Az autósok csak augusztustól használhatják az építményt, de valószínű, hogy addig is nyitva lesz a gyalogos, illetve a biciklis forgalom előtt.
máj. 9
15:20
Iskolai tananyag lesz a fogyasztóvédelem (Infostart)
A fogyasztóvédelem megerősítéséről döntött a kormány.
máj. 9
16:27
Egész nyáron dugó lehet a Hűvösvölgyi úton (Infostart)
Értetlenül állnak a főpolgármesteri hivatal szakemberei a Hűvösvölgyi út közmunkák által kiváltott dugók előtt, amelyekben alkalmanként akár másfél órát is eltöltenek az autósok.
máj. 9
16:43
Jön a forgalomarányos útdíjfizetés (Infostart)
Napokon belül kiírják azt a nemzetközi tendert, amelynek eredményeként a teherautók esetében már jövőre, a személygépkocsiknál pedig 2011-2012-től elektronikus módon fizethetnek az autópályák használói itthon és külföldön is - mondta el az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szóvivője.
máj. 9
16:45
Több mint 800 millió forint a parlagfű elleni védekezésre (Metropol)
Az idén 820,6 millió forint áll rendelkezésre a parlagfű okozta károk elleni védekezésre - mondta Gólya Gellért, a növényvédelmi hatóság vezetője az MTI-nek szerdán.
máj. 9
17:55
Április végi közúti ellenőrzési akció: 300 szabálysértési eljárás (Metropol)
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) ellenőrei 2007. április végén 3 napos országos összehangolt közúti ellenőrzést tartottak, mintegy 5.300 járművön, csaknem 11.500 vizsgálatot végeztek el, és ezek során 300 alkalommal kezdeményeztek szabálysértési eljárást - tájékoztatta a hatóság az MTI-t szerdán.
máj. 9
19:05
Lehetne, még sincs abortusztabletta (Infostart)
Bár a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium már két éve hozzájárult a használatához, manapság sem lehet hozzáférni Magyarországon az úgynevezett abortusztablettához. Úgy tűnik, egyik forgalmazó vagy gyártó sem vállalja a törzskönyvezéssel és az engedélyeztetéssel járó költségeket.
máj. 9
19:15
Ismét Gergényi a téma (Infostart)
A rendészeti miniszter nem tud arról, hogy a budapesti rendőrfőkapitány nyugdíjazását kérné. A Fidesz szerint viszont már régen meneszteni kellett volna Gergényi Pétert.
máj. 9
19:24
Persányi lehet ismét az állatkert vezetője (Infostart)
A főpolgármester Persányi Miklós volt környezetvédelmi minisztert javasolja a fővárosi állatkert megüresedő főigazgatói posztjára. Demszky Gábor közölte: Bogsch Ilma jelenlegi főigazgató már eljuttatta hozzá május végi nyugdíjba vonulási szándékát jelző levelét.
máj. 9
19:30
Pályázhatnak a szakellátás fejlesztésére, de miből? (Infostart)
Főként uniós forrásból fejlesztené a kistérségek járóbeteg-szakellátását az Egészségügyi Minisztérium - közölte a tárcavezető az országos kistérségi tanácskozáson.
máj. 9
19:36
Megdobálták Gyurcsányt (Infostart)
Magyarországon a szeretet, a demokrácia és a megértés országát akarjuk, Magyarországon ne mások mondják meg, milyennek kell lennünk - mondta az MSZP Békelánc elnevezésű budapesti rendezvényén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfőt beszéde közben ellentüntetők fütyüléssel, fújolással és tojásdobálással próbáltak megzavarni, a rendezvény résztvevői viszont "Hajrá, Feri!" bekiabálással…
máj. 9
19:40
A sok gyermek gazdagít (Infostart)
Nem feltétlenül jelent szegénységet Magyarországon a több gyermek vállalása, sőt, egy testvérek között felnövő gyermek élete kifejezetten gazdagabb, mint egyke társáé - állítja a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese.
máj. 9
19:50
Gyurcsány: Európa nem dobhatja be a törülközőt (Infostart)
A 2009-es európai parlamenti választások előtt el kell fogadni a közösség új alkotmányos szerződését - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Külügyminisztériumban tartott Európa Napon. Ehhez az év végéig el kell készíteni a dokumentum végleges szövegét.
máj. 9
20:00
Ötvenéves a papírjaguár (Infostart)
Idén ötven éve annak, hogy megkezdték a Trabant gyártását. A szocialista időkre emlékeztető autó Magyarországon reneszánszát éli, hiszen mind a belföldi, mind a külföldi turisták előszeretettel furikáztatják magukat Budapesten és környékén a legendás pöfögő masinával.

Keresés