Lehessen egy helyen elintézni a gyerek születésével kapcsolatos hivatalos ügyeket. Legyen ott a világhálón kitölthető formában minden, az állampolgárok és vállalkozások ügyeinek intézéséhez szükséges hivatali űrlap - ezt célozza a kormány bürokrácia-mentesítő csomagja, aminek előkészítését a mai kormányülésen tekintik át a miniszterek. A cél, hogy a jövő év végére ötödével csökkenjen a vállalatok…
Gwyneth Paltrow egy ideje távol tartotta magát Hollywoodtól, hogy minden idejét két gyermeke nevelésére fordítsa. Az "Istennő" most visszatér - és rá sem lehet ismerni.
Várhatóan novemberben nyílik meg Magyarország első IMAX rendszerű mozija. A legtöbben ugyanakkor nem biztos, hogy tudják, mitől is olyan különleges az ilyen fajta vetítőterem. A hatalmas vásznon, és a különleges kivetítőn túl tű éles képek, térhatású hang, és három dimenziós filmek is várják majd a látogatókat. Úgy, ahogy eddig Budapesten még nem láthattuk.
Bár ma már a kötelező legkisebb bér sem adómentes, a minimálbérre bejelentett munkavállalók mégse nagyon élhetnek a különféle adókedvezmények kínálta lehetőségekkel
Tíz ország tizenkét együttese vesz részt az Európai Nemzetközi Kórusszervezet (Europa Cantat) Éneklő hét elnevezésű kórusfesztiválján hétfőtől Nyíregyházán. Az egyhetes komolyzenei rendezvényre számos országból kórusok érkeznek a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyre, s lépnek fel a hazai együttesekkel.
Augusztus 16 és 20 között az 56-osok terén ismét várja a Borfalu az érdeklődőket. A negyedik alkalommal megrendezett esemény célja, hogy a hazánkban található több mint félezer szőlő és bortermelő település közül minél többen kapjanak lehetőséget a bemutatkozásra. A finom borok kóstolgatása mellett gazdag kulturális programot is szerveztek a rendezők. Mindenki megtalálhatja az ízlésének valót,…
Röviddel a felszállás után lezuhant egy utasszállító repülőgép Francia Polinéziában csütörtök este, legkevesebb tizennégyen meghaltak - közölték a papetee-i francia hatóságok.
Az angolszász zenéé lesz a főszerep ma a Sziget nagyszínpadán: az amerikai Pinket a brit Madness követi. A magyarok közül a Ladánybene 27, Sub Bass Master, az Animal Cannibals valamint Ganxsta Zolee és a Kartel is fellép a harmadik napon.
Szakértők szerint a magyarok többsége továbbra sem mer beszélni a szexualitásról, a felületes információk miatt pedig egyre terjednek a szexuális betegségek és egyre több az abortusz is
Újabb tárgyalások kezdődnek Belgrádban a Szerbiához tartozó, többségében albánok lakta Koszovó jövőjéről. Csütörtök este már megérkeztek a szerb fővárosba az Európai Unió, Oroszország és az Egyesült Államok küldöttei.
Alig szakított Pete Dohertyvel, máris heves bulizási rohamot kapott Kate Moss. A szupermodell a jelek szerint új lovagot is talált: csütörtök reggel egy ezidáig ismeretlen férfi lakásából távozott.
Két újabb holttestet találtak csütörtökön az egyesült államokbeli Minnesota államban, a Minneapolisban leomlott híd roncsai között - közölte a rendőrség. Ezzel hétre emelkedett az augusztus 1-jei szerencsétlenség halálos áldozatainak száma. Nyolc ember szerepelt az eltűntek listáján a Mississipi folyón átívelő híd leomlása után. Nyolc sérültet továbbra is kórházban ápolnak.
A somogyi megyeszékhely északi részén, a 67-es főút mellett nyitotta meg 16. magyarországi áruházát a Praktiker. A 6400 négyzetméteres új üzletegység 70 embernek ad majd munkát.
A kísérletek szerint erősebb és hosszabb ideig tartó erekciót okoz az új gumióvszer - jelentette be a gyártó. Az óvszer csak jövőre kerül forgalomba, de a cég részvényei máris emelkedtek a tőzsdén.
Csütörtökön újabb történelmi csúcsra emelkedett a búza ára az irányadó novemberi határidőre a párizsi gabonatőzsdén. A malmi búza tonnánkénti ára a délelőtti kereskedésben rekord szintre, 227,00 eurór...
Halálra ítéltek két kínai banki biztonsági őrt, mert ellopták a gondjukra bízott 51 millió jüant (1,236 millió forintot). A két biztonsági őr az állami tulajdonú agrárbank hantani fiókjából a...
Önmagát kötözte meg az a zsanai benzinkútkezelő, aki a rendőrséget rablásról értesítette - mondta Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. ...
Majdnem minden negyedik munkavállaló legalább egy órát ingázik a munkahelyére, ám arra kevesen hajlandók, hogy más településre utazzanak vagy akár elköltözzenek egy állás miatt.
Annak ellenére, hogy a rendőrség két hete fokozott ellenőrzést jelentett be, még mindig osztanak szórólapot a forgalmas budapesti kereszteződésekben. Csütörtök reggel is talált az RTL Klub szerkesztőségének egy tagja több ilyen társaságot a Ferenc körúton. Rendőrt is az aluljáróban, aki azt mondta, azért nem intézkednek, mert nem hagyhatják el a szolgálati helyüket.
Vécélehúzás elmulasztása miatt tanácsoltak el öt diákot egy középiskolából Kínában. A szülők igencsak felháborodtak a szigoron, ám a tanintézet nem változtat döntésén, még tárgyalni sem hajlandó...
A hazai bürokráciát csökkentő közigazgatási csomag előkészítéséről tárgyal ma a kormány - írja a Népszava. A cikk szerint a következő két év alatt a polgárok és a vállalkozások által ...
Az egészségügyben elindított változásokat akár már jövőre is lehet majd érzékelni, amelyeket az uniós fejlesztések is látványosabbá tehetnek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Egészségügyi Minisztérium államtitkára. Kovács Attila szerint a jelenleginél lényegesen több helyen lehetne bevezetni az úgynevezett egynapos sebészetet.
Pénteken bizonytalannak ígérkezik a forintpiac, miután a nem elsőrendű amerikai jelzálogkölcsönök okozta piaci idegesség és hitelszűke csütörtökön átterjedt Európára is, az eu...
A spanyol élvonalban (Primera División) szereplő Racing Santander szerb válogatott csatára, Nicola Zigics csütörtökön ötéves szerződést kötött a Valenciával. Spanyol lapértesülések szerint Zigics 20 millió euró fejében váltott klubot.
Hat NATO-tagállam szerint előrelépést jelent, de a vártnál kevesebbet nyújt az amerikai vízummentesség kibővítéséről szóló törvény, amelyet a kongresszus július végén fogadott el. A Lettország,...
Önmagát kötözte meg az a zsanai benzinkútkezelő, aki a rendőrséget rablásról értesítette. A 26 éves férfi azt állította, hogy két ismeretlen augusztus 7-én éjszaka kirabolta a benzinkutat, ahol...
Röviddel a felszállás után lezuhant egy utasszállító repülőgép Francia Polinéziában csütörtök este, legkevesebb tizennégyen meghaltak - közölték a papetee-i francia hatóságok. A Moorea Air...
Egy trilliárd jen (8,4 milliárd dollár) értékű intervenciót hajtott végre a pénzpiacokon a japán jegybank pénteken. A beavatkozást az indokolta, hogy a Nikkei 225 tőzsdeindex nyitás után több mint...
Nemzetközi folklórfesztivál keretében emlékeznek kultúrájuk közös bölcsőjére a Bukovinából elszármazott népcsoportok a hétvégén Bonyhádon; a Tolna megyei településen tizedik alkalommal rendezik meg a világban 18 éves hagyománnyal rendelkező találkozót.
A fegyverhamisítókra panaszkodott csütörtökön a világ legjobb géppisztolyának tervezője, Mihail Kalasnyikov orosz mérnök. A 87 éves konstruktőr a Moszkvától 1300 kilométerre keletre fekvő Izsevszk város fegyvergyárában tartott sajtóértekezleten "sportszerűtlenségnek" minősítette, hogy más országok hasonló géppisztolyokat gyártanak.
Mindössze 43 év a közlekedési rendőrök várható átlagélethossza Kína nagyvárosaiban a rendkívül rossz levegő és munkakörülmények miatt - áll egy kínai felmérésben. Nyolc városban vizsgálták több...
Ha például a gyermekbűnözés kilencven százaléka a szőke kislányokhoz köthető, aggályos minden alkalommal megemlíteni, hogy szőke kislány ragadta el a nyugdíjas néni táskáját. Mert ez a fajta sulykolás ellenszenvet, előítéletet képezhet a szőkék iránt – igazságtalanul.
Leégett a híres római filmstúdió, a Cinecitta több ezer négyzetmétere péntekre virradóra, a tüzet a tűzoltóknak több órai munka után sem sikerült lokalizálniuk. Az olasz főváros történelmi...
A szerda óta tartó viharos esőzés miatt egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült Svájcban, az ítéletidő okozta károk meghaladták az 50 millió svájci frankot (30,3 millió euró). Egy 66 éves...
Bérelniük kell saját székházaikat az állami hivataloknak - írja a Népszabadság. A cikk szerint, ha januárban tényleg megalakul az új vagyonkezelő szervezet, az már számlával, pénzért ...
Hrepka Ádám, az MTK válogatott csatára csütörtökön a holland élvonalban szereplő NEC Nijmegen csapatához szerződött. A 20 éves játékost egy évre adta kölcsön a kék-fehér alakulat.
Országos Véradó Napot szervez a Magyar Vöröskereszt és a Tesco áruházlánc pénteken az ország 32 pontján. A 18 és 65 év közötti, egészséges felnőtteket délután kettőtől este hét óráig várják.
Több mint háromszáztizenötmillió forintba kerültek azok a vízágyúk, amelyeket a rendőrség vásárolt Izraelből. A gépek csúcstechnikát képviselnek. Ék alakú vezetőfülkéjük rácsokkal védett, belülről zárható.