Pénteken délután mind a hat ötszáz méteres középfutamból döntőbe jutottak a magyar egységek a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon. Az olimpiai kvalifikációs vb-n eddig 12 számból egy kivételével mindegyik fináléban lesz magyar versenyző. Egyedül Sáfrán Mátyás (kenu egyesben) jutott a B-döntőbe.
A szerbek és az albánok számára is elfogadható kompromisszumos megoldást keresnek Koszovó problémájára a nemzetközi közvetítők - jelentette ki pénteken Belgrádban Frank Wisner, az Egyesült Államoknak a dél-szerbiai tartomány kérdésében illetékes főmegbízottja. Wisner az EU-országok által delegált Wolfgang Ischinger német, valamint Alekszandr Bocan-Harcsenko orosz diplomatával együtt érkezett…
Az angol bajnoki címvédő Manchester United labdarúgócsapata pénteken bejelentette, hogy Carlos Tevez már hivatalosan is tagja az együttesnek. A "vörös ördögök" megerősítették, hogy az argentin támadót két évre vették kölcsön a West Ham Unitedtől. Ezzel a nyár egyik legnagyobb átigazolási kötélhúzása zárult le.
Egy feltehetően második világháborús gránátot találtak a Hajógyári szigeten péntek délután. A bombát egy fürdőző találta a folyóban, a sziget északi csücskénél, majd kivitte a partra.
A szerbek és az albánok számára is elfogadható kompromisszumos megoldást keresnek Koszovó problémájára a nemzetközi közvetítők - jelentette ki pénteken Belgrádban Frank Wisner, az Egyesült...
A Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete a Ferihegyi Repülőtér felügyeleti szerveihez, a rendőrséghez és a Polgári Légügyi Hatósághoz fordul, annak érdekében, hogy fény derüljön...
A rendőrséghez és a Polgári Légügyi Hatósághoz fordul a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete a vasárnapi sztrájk idején, a Budapest Airport vezetése által hozott intézkedések kivizsgálása érdekében. Az érdekképviselet közölte: egyre több olyan információt kapnak, hogy a munkabeszüntetéskor az ellenőrzési és operatív feladatokat szakmai felkészültséggel nem rendelkező dolgozókra…
Nem zavarta meg a Sziget Fesztivál rendezvényeit a Dunában talált második világháborús aknagránát felrobbantása - tudta meg a Független Hírügynökség a fesztivál kommunikációs vezetőjétől. Marinka Csaba elmondta: az a partszakasz, ahol egy német turista rábukkant a robbanószerkezetre, kívül esik a Sziget Fesztivál területétől.
Pervez Musarraf pakisztáni elnök beleegyezett abba, hogy vasárnap felszólaljon az afganisztáni és pakisztáni törzsi vezetők kabuli békegyűlésén - jelentették be pénteken Iszlámábádban. Az államfő "elvileg" elfogadta Hamid Karzai afgán elnök meghívását, és az úgynevezett "békedzsirga" zárónapján beszédet mond a mintegy 700 résztvevő előtt. A tanácskozásról még tavaly ősszel döntött a két…
Egy koccanásos baleset miatt hat kilométer hosszan torlódik a kocsisor az M7-esen, a 25-ös kilométerkőnél - közölte az Autópálya Rendőrség szóvivője pénteken az MTI-vel. A Budapestről kifelé vezető sávban két baleset történt, mindkettőben hét-hét autó ütközött egymással - részletezte a történteket Gálik Viktória, hozzáfűzve, hogy a balesetben senki sem sérült meg. A forgalom jelenleg a leálló…
Büntetést szabott ki az Egészségügyi Minisztériumra az V. kerületi vezetés, a rendőrséghez fordul az egyik ferihegyi szakszervezet, megérkezett Székesfehérvárra az eddig Magyarországon ki nem állított Székely Bertalan-kép - a nap legfontosabb hírei.
Parkolásra használt közterületek után több mint 10,5 milliárd forintot kell kifizetnie az Egészségügyi Minisztériumnak - közölte Belváros-Lipótváros polgármestere sajtótájékoztatóján.
Akár 1.75 pip (vétel/eladás) spread-el is kereskedhet az új FEXtraderPro devizaonline rendszeren. A GlobalFX és partnere az FXdirekt Bank új generációs deviza online rendszerrel jelent. FEXtraderPro néven indult útjára a legújabb fejlesztésű program, melyet minden befektetéssel foglalkozó magánszemély és vállalkozás, intézmény ingyen kipróbálhat. Nem kell mást tenni csak a www.globalfx.hu…
A kedvezőtlen időjárás miatt a tervezett 15 óra helyett csak háromnegyed ötkor indult el Mányoki Attila, hogy hosszában átússza a Balatont. A 34 éves zalaegerszegi úszó Balatonkeneséről indult, és várhatóan 24 óra múlva ér partot Keszthelyen.
A helyszínen robbantották fel azt a második világháborús harckocsi aknát, amelyet az óbudai Hajógyári sziget északi csücskénél találtak péntek délután - közölte a Honvédelmi Minisztérium...
Pervez Musarraf pakisztáni elnök beleegyezett abba, hogy vasárnap felszólaljon az afganisztáni és pakisztáni törzsi vezetők kabuli békegyűlésén - jelentették be pénteken Iszlámábádban. Az államfő...
Egy koccanásos baleset miatt hat kilométer hosszan torlódik a kocsisor az M7-esen, a 25-ös kilométerkőnél - közölte az Autópálya Rendőrség szóvivője pénteken az MTI-vel. A Budapestről kifelé vezető...
Egy koccanásos baleset miatt hat kilométer hosszan torlódik a kocsisor az M7-es fővárosból kifelé vezető oldalán, a 25-ös kilométerkőnél - közölte az Autópálya Rendőrség szóvivője.
Gyilkosság áldozata lett az a 34 éves mezőcsokonyai nő, akinek a holttestét a település külterületén egy kukoricásban találták meg - közölte a rendőrség pénteken. Az eddigi adatok alapján a csütörtökön a helybeliek által megtalált háromgyermekes családanyát megfojtották. Halálát az orvos szakértő véleménye szerint fulladás okozta - tájékoztatott a somogyi rendőrség szóvivője. Bíró Gábor…
Három ember életét vesztette pénteken egy bányaszerencsétlenségben az Egyesült Államok Indiana államában. Nem robbanás, nem is bányaomlás okozta a szerencsétlenséget, de egyelőre még nem tudni, hogy pontosan mi történt a princetoni szénbányában - mondta a helyi rendőrség szóvivője a CNN hírtelevíziónak. Annyi bizonyos, hogy egy épülő szellőzőaknában történt a szerencsétlenség. A bányaigazgatóság…
A Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége (MACOSZ) célkitűzései között szerepel, hogy betegtársaságba szervezze a 14 év alatti diabéteszes gyerekeket is. Jelenleg ugyanis a 2600 érintett közül mindössze 4-500 csatlakozott valamely cukorbeteg szervezethez, holott sok gyakorlati tapasztalatot és információt oszthatnak meg a "cukrosok" egymás között, aminek segítségével önálló cukorbeteg-életvitelre…
Az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága az első félévben mintegy 208,9 milliárd forintot szedett be a kiemelt adó- és járuléknemekben, ez 15,6 százalékkal, 28,0 milliárd forinttal több, mint a múlt év hasonló időszakában - tájékoztatta Tamásné Czinege Csilla igazgató.
Az amerikai énekesnőnek több mint 500 ezer dollár (90 millió forint) kártérítést ítélt meg egy amerikai bíróság, miután első férje azzal fenyegetőzött, hogy egy könyvben mindent kitálal házasságuk 11 hónapjáról.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) regionális irodáiban térítés nélkül helyet ad a települések építészeti emlékeit megőrző civil egyesületeknek, hogy azok hozzájuthassanak a legfrissebb örökségvédelmi információkhoz és munkájukat hatékonyabban szervezzék - közölte a szervezet elnöke pénteken Tatán. "Ellenszolgáltatásként szeretnénk, ha segítenének összeállítani egy olyan értékleltárt,…
Dél-koreai tisztségviselőkkel egyeztett két tálib vezető a koreai túszok sorsáról - közölte mindezt pénteken az afgán kormány egy magas rangú tisztségviselője. Az iszlamista szervezet szóvivője...
Gyilkosság áldozata lett az a 34 éves mezőcsokonyai nő, akinek holttestét a település külterületén egy kukoricásban találták meg - közölte a rendőrség.
Harmadszor is a müncheni repülőteret választották Európa legjobb légikikötőjévé egy nemzetközi közvélemény-kutatáson. Világszerte 7,8 millió légi utast kérdeztek meg, akik mintegy 170 repülőteret...
Pénteken érkezik vissza a Körmaraton Jótékonysági Futóexpedíció Budapestre. A futók idén a cukorbetegség ellen küzdő Egy Csepp Figyelem Alapítvány célkitűzéseit népszerűsítették 47 városban. Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem alapítója szerint a cukorbetegség megelőzése a legfontosabb, ehhez a futás remek lehetőséget nyújt.
A forró fém- és kőlapokon, rácsokon sülő hús illata tölti meg a levegőt jövő szerdától hat napon át a csongrádi megyeszékhelyen, ahol ötödik alkalommal rendeznek nemzetközi grillfesztivált az újszegedi ligetben. A gasztronómiai seregszemlén lesz grillverseny hazai és nemzetközi csapatokkal, beavatják az érdeklődőket a zöldségszobrászat rejtelmeibe, s a vendégek megkóstolhatják egy királyi…
Három ember életét vesztette pénteken egy bányaszerencsétlenségben az Egyesült Államok Indiana államában. Nem robbanás, nem is bányaomlás okozta a tragédiát, de egyelőre még nem tudni, hogy...
Csütörtökön megműtötték a székesfehérvári Cornexi-Alcoa irányítójának térdét. Tápai Szabina az első szakvélemények szerint négy hét múlva kezdheti meg az edzéseket - közölte az együttes honlapja pénteken.
Nem engedte tovább úszni a vízirendőrség Mányoki Attilát, aki péntek délután indult el Balatonkeneséről, hogy hosszában átússza a Balatont. A 34 éves zalaegerszegi férfit este nyolc óra körül szedték ki a vízből egy vihar miatt, amely 80-100 kilométer per órás széllökésekkel közeledett feléje.
A külügyminiszter szerint nincs üzenete annak, hogy Magyarország nem írta alá azt a tiltakozó jegyzéket, amelyben a régió országai keveslik az előrelépést az amerikai vízummentesség kiterjesztése ügyében. Göncz Kinga az InfoRádiónak elmondta: az Egyesült Államok a vízummentességet kétoldalú megállapodások útján adja majd meg.
Az Egyesült Államok jelzáloghitel piacának válsága komoly problémát okoz az európai pénzpiacon is. Miután az egynapos bankközi hitelkamat az ezredforduló óta a legmagasabb szintre szökött, az Európai Központi Bank közbelépett, és csütörtökön 95 milliárd, pénteken 61 milliárd eurót pumpált az euróövezet pénzügyi rendszerébe.
Valki László nemzetközi jogászprofesszor szerint a mai napig rendezetlen az Északi-sark jogállása, ezért Kanada és Oroszország nem tart jogosan igényt a sarkvidékre, és a jégtakaró alatt rejlő óriási mennyiségű ásványkincsre. Az egyetemi tanár az InfoRádiónak elmondta, diplomáciai versenyfutás kezdődött az Északi-sarkért, de csak egymás igényének az elismerése rendezné a kérdést.
Gyilkosság áldozata lett az a 34 éves mezőcsokonyai nő, akinek a holttestét a település külterületén egy kukoricásban találták meg - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel. Az eddigi adatok...
Egy spanyol turistabusz félig leszaladt az útról Norvégia nyugati részén, Olden falu közelében, és egy szakadék szélén állt meg úgy, hogy egy része a mélység felett lóg. Senkinek sem esett baja...
Egy spanyol turistabusz félig leszaladt az útról Norvégia nyugati részén, Olden falu közelében, és egy szakadék szélén állt meg úgy, hogy egy része a mélység felett lóg.Senkinek sem esett baja ebben a majdnem balesetben, de a kiszállás meglehetősen körülményesre és izgalmasra sikerült. A mentőbrigádok rögzítették a buszt egy másik autóbuszhoz, egy traktorhoz és egy tűzoltóautóhoz, nehogy az utasok…
Halálra sújtott egy pásztort és 300 juhot egy gömbvillám Dél-Oroszországban - jelentette az Interfax orosz hírügynökség pénteken.A jelentés szerint a rendkívül ritka természeti jelenség két másik pásztort megsebesített. Mint a polgári védelem közölte, a gömbvillám csütörtökön keletkezett egy zivatar alkalmával. A pásztorok a dagesztáni tagköztársaság egy magas hegyvidéki területén, Agul városának…
Mihail Szaakasvili grúz elnök pénteken közölte, kész találkozni orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal, hogy kiutat keressenek abból a feszült helyzetből, amely a héten amiatt keletkezett, hogy egy orosz gyártmányú harci gép rakétát dobott le grúz területre, 65 kilométerre Tbiliszitől. Grúzia agressziónak minősítette az akciót, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának a rendkívüli összehívását kérte. A…
Halálra sújtott egy pásztort és 300 juhot egy gömbvillám Dél-Oroszországban - jelentette az Interfax orosz hírügynökség pénteken. A jelentés szerint a rendkívül ritka természeti jelenség két másik...
Kikötött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) közép-európai idő szerint péntek este az Endeavour amerikai űrrepülőgép, amelyet két napja indítottak útjára a floridai Cape Canaveralon lévő Kennedy űrközpontból. A dokkolási műveletet Scott Kelly parancsnok hajtotta végre. Az Endeavour gond nélkül hozzákapcsolódott a jelenleg a Földtől 344 kilométer magasságban keringő űrállomás Destiny nevű moduljához.…
Kikötött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) közép-európai idő szerint péntek este az Endeavour amerikai űrrepülőgép, amelyet két napja indítottak útjára a floridai Cape Canaveralon lévő Kennedy...
Az ausztrál zöld párt szóvivője, Christine Milne szenátor, az eskimo productions új média cég és John Clarke komikus egyesítik erőiket, hogy a klímaváltozás okozta természeti változásokra felhívják a figyelmet.
A Kárpát-medence tizenkilenc szentkirály nevet viselő településéről több mint négyszázan vesznek részt az idei, pénteken kezdődött háromnapos, porrogszentkirályi találkozón. Erdélyből hat, Szlovákiából három település képviselői vesznek részt az eseményen, a többiek Magyarországról érkeztek - mondta Szlávecz Károlyné, a házigazda szerepét most először vállaló somogyi település polgármestere.
A Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ) arra kéri az illetékes hatóságokat, vizsgálják ki, hogy a Budapest Airport (BA) Zrt. vezetősége az augusztus 5-i sztrájk napján...
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint csütörtökön a Somogy megyei Mezőcsokonyán egy kukoricásban megfojtott egy nőt. A nő holttestét helybeliek találták meg. Az elfogott helyi férfi részben már beismerte a rendőröknek a tettét.