A Vajdaságban ismét megjelentek a magyarellenes falfirkák. Egy hete Szabadkán egy fatelep falára ismeretlen tettesek azt írták szerbül, hogy Halál a magyarokra!, majd néhány nap múlva egy bontásra ítélt épületre azt, hogy Öljük meg a magyarokat!
A Co&Co Communications egy újonnan alakult ügynökséggel, az SK&Co-val együttműködve bővíti szolgáltatásainak körét. Az új ügynökséget a BrandScope nemrég távozó ügyvezetője, Stróbel Klára alapította meg júliusban.
Tízezernél is több veszélyes játék kerülhetett Magyarországra az elmúlt évek alatt. A Mattel játékgyártó cég termékei közül 12 babáról és a Verdák sorozat Sarge nevű kisautójáról derült ki, hogy problémás lehet: a babákon olyan apró mágnesek vannak, amiket esetleg lenyelhetnek a kisgyerekek, az autó festéke pedig ólmot tartalmaz.
Megkezdôdött a visszaszámlálás, már csak hét nap van hátra az év mérkôzéséig: a magyar válogatott augusztus 22-én este a Puskás Ferenc Stadionban lép pályára a világbajnoki címvédô olaszok ellen. Olaszországban viszont még igencsak visszafogottan foglalkoznak a mérkôzéssel, az itáliai drukkereket egyelôre sokkal jobban érdekli, hogy Nesta nemrégiben lemondta a válogatottságot.
Spanyol lapértesülések szerint a Chelsea és a Sevilla megegyezett Daniel Alves átigazolási díjáról. A brazil hátvéd 32+4 millió euróért költözhet Londonba. Ezzel Alves a második legdrágább védő lehet a világon. Ennél többet csak Rio Ferdinandért fizettek, őt 44 millió euróért vette meg a Manchester United 2002 nyarán.
Tíz év alatt annyi régészeti lelet került elő az épülő autópályák nyomvonalán, mint korábban száz év alatt. De mi lesz velük? A megyei múzeumoknak nincs pénzük, helyük, emberük és idejük azok raktározására és feldolgozására.
Ismeretlenek fejlövéssel végeztek hat emberrel szerdára virradóra a németországi Duisburgban. A helyi rendőrség azt gyanítja, hogy a hat, 16 és 39 év közötti olasz áldozatnak köze lehet a calabriai maffiához.
Bő féléves mélyponton nyitott ma reggel a forint - a tegnap kiadott lesújtó, második negyedéves GDP és inflációs adatok hírére. Elemzők szerint elképzelhető, hogy tovább veszíthet értékéből a magyar fizetőeszköz.
Júniusban az egy évvel korábbihoz képest 8,9 százalékkal nőtt az ipari termelés, az előző hónappal összevetve 2,7 százalékkal, az év első felében pedig 8,3 százalékkal volt magasabb a Központi Statisztikai Hivatal által mért index. Az átlagadatok mögött azonban aggodalomra okot adó részletek találhatók.
Bő féléves mélyponton nyitott ma reggel a forint - a tegnap kiadott lesújtó, második negyedéves GDP és inflációs adatok hírére. Elemzők szerint elképzelhető, hogy tovább veszíthet értékéből a magyar fizetőeszköz.
Távoli országok táncosainak részvételével 12. alkalommal rendezi meg Székesfehérvár önkormányzata a nemzetközi néptáncfesztivált. Szerdától augusztus 20-áig minden este más-más ország kultúrája mutatkozik be a királyok városában.
A Fidesz szerint kilátástalan állapotban van a magyar gazdaság, és bebizonyosodott, hogy a kormány gazdaságpolitikája megbukott - mondta Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A Raiffeisen Bank 2007 első félévében 17,85 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 46 százalékkal többet a tavalyi első félévinél - jelentette be, sajtótájékoztatón Horvát...
Divatba kell hozni az életen át tartó tanulást: az kiutat jelenthet a szegénységből, mivel piacképes tudással a tartósan munkanélküliek is álláshoz juthatnak.
lyet még a sci-fikben sem lehetett látni. A legújabb, okos telefonnal kombinált Mio DigiWalkerrel, az A501-es típusú GPS-sel nemcsak eltévedni nem lehet, nemcsak üzleti és magán elektronikus levelezésre alkalmas, hanem az első olyan készülék, amely egy fénykép, vagy egy e-mailen érkezett cím alapján is odatalál, ahova gazdája szeretné.
A duisburgi gyilkosság hat olasz áldozatának köze lehet a calabriai maffiához, a ,Ndranghetához. Az ANSA olasz hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Reggio Calabria-i prefektúra az Interpol római irodájával és a duisburgi rendőrséggel karöltve megállapította: a hat férfi, akiket golyóval a fejükben találtak meg a német város pályaudvarának közelében szerdára…
Mint a Keresztapa c. filmben: az éjjel Duisburgban hat olasz állampolgárt gyilkoltak meg autójukban - a rendőrség szerint a körülmények példa nélküliek
Egy utas kulcscsomója okozott káoszt a melbourne-i belföldi reptéren helyi idő szerint hétfőn. Több ezer utast szállítottak le a gépekről vagy hívtak vissza a beszálló kapuktól, hogy újra átvizsgálják őket és a kézipoggyászaikat, mert egy utas kulcscsomóját a reptér rendszere nem tudott azonosítani.
A részvénypiaci veszteségekre való tekintettel ma tovább folytatódott az NZD-JPY zuhanórepülése. A 85,17-es érték alá való visszaeséssel 77,39-ig nyílt csökkenö potenciál. Mivel tovább folytatódik a korrekció és a carry trade-ek megszüntetése a részvénypiacokon, további visszaesés várható a devizapárnál. 82,00-nél található támogatás. In-GFX
Peking visszautasította a spekulációkat, melyek szerint csökkentik a dollár arányát a devizatartalékokban. Nem régen azt beszélték, hogy Kína komoly gazdasági fenyegetésekkel teletüzdelt kampányt tervez az USA ellen.. A PBoC az 1.400 milliárd dollárt meghaladó devizatartalékokkal rendelkezik, melynek csak 2/3-át tartják dollárban. A kíni kormány felelösségteljes befektetönek tartja magát.…
Elképzelhető, hogy a Pécsi Építési Szabályzat módosítása miatt nem épülhet fel a Tubesre tervezett NATO-radar. A módosítást tavasszal kezdeményezte a város önkormányzata.Az objektum jogerős építési engedélyét többen is megtámadták a Fővárosi Bíróságon. Arról még nem született döntés, hogy ezt, a per végéig felfüggesztik-e.
Egy gazdasági és közlekedési minisztériumi rendelet szerint bár kötelező az autópálya matricát a szélvédőre kiragasztani, az ellenőrök mégsem bírságolnak, ha ezt az autós nem teszi meg, ugyanis a bírságról nem szól a rendelet. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. rendszere már felkészült arra, hogy kizárólag elektronikusan, az autók rendszáma alapján ellenőrizze a díjfizetést.
Egy kisebb világbajnoksággal is felér a földkerekség leghíresebb klubjainak ifitornája. Malajziában a résztvevő 16 gárda között olyan neves alakulatok lépnek pályára, mint a Flamengo, a Boca Juniors, a Barcelona, az Arsenal, a Manchester United, a Bayern München, s nem utolsósorban az Inter, a Juventus és az AC Milan 19 éveseinek csapata.
Japán kutatók megállapították, miért kell ásítania az embernek, ha mást ásítani lát. Egy autista és egészséges gyerekekkel végzett vizsgálat kimutatta, hogy az ásítás ragadósságáért az empátia a felelős.
Az elmúlt két hétben 330-an adták be pótfelvételi jelentkezésüket a Dunaújvárosi Főiskolára. Az idei mindössze 108 ezres összjelentkezőhöz képest magas az idei pótjelentkezések száma.
Aer Lingus ír légitársaság 2008. február 25-től közvetlen menetrendszerinti járatot indít az észak-ír főváros, Belfast és Budapest között - jelentette be a légitársaság. Az Aer Lingus már repül...
A rendőrök szerint száz kilométeres sebességgel hajtott egy üzlet kirakatába egy kisbusz a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunmadarason szerdán délelőtt. A baleset feltehetően azért történt, mert a sofőr rosszul lett és elvesztette uralmát a kisbusz felett. Az ütközésben a kisbusz vezetője sérült meg.
Csütörtökön este tartják a Drakula című musical ősbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A romantikus musical-dráma Bram Stoker regényének színpadi adaptációja. A címszerepben Pintér Tibort láthatja a közönség.
Becslések szerint 80 millió forintos veszteséggel zárt az idei Sziget fesztivál - mondta az esemény főszervezője. Gerendai Károly hozzátette: a kedvezőtlen időjárás miatt a tavalyinál idén körülbelül 15 ezerrel kevesebben látogattak ki a Hajógyári-szigetre.
A Fidesz szerint kilátástalan állapotban van a magyar gazdaság, és bebizonyosodott, hogy a kormány gazdaságpolitikája megbukott - mondta Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője. A kormány vessen véget az ámokfutásnak.
A japán Showa Shell Sekiyu K.K. olajipari vállalat 15 milliárd jent (mintegy 24 milliárd forintot) invesztál a világ legnagyobb gyártási kapacitású második generációs napelem gyártó üzemének
Kiderült, ki az a titokzatos magas barna lány, akivel a Magyar Nagydíj utáni vakációján olyan egyetértésben töltötte idejét Lewis Hamilton, a vb-pontversenyt vezetô újonca.
Magyarországon az április-júliusi időszakban közel 11 milliárd forint volt a jégkrémek kiskereskedelmi forgalma, az eladott mennyiség meghaladta a 16 millió litert a Nielsen Piackutat...
Az OMV olaj-és gázipari konszern számíthat az osztrák kormány támogatására abban a szándékában, hogy szövetségre lépjen a magyar Mol-lal - erősítette meg a Kurier szerdai számában Martin Bartenstein osztrák gazdasági miniszter.