Augusztus 20-án utoljára halad át UV típusú villamos a budapesti Szabadság hídon, ezt követően az 50 éves villamosok eltűnnek a főváros utcáiról - értesült a HavariaPress.
Augusztusban 90,4 pontról 83,3 pontra csökkent az amerikai fogyasztói bizalom, miközben 88,5 pontos értékkel számoltak. A fed meglepö kamatcsökkentése után az EUR-USD az 1,3489-es ellenállással harcol. Az érték tartóy átlépése esetén 1,3558-ig nyílhat potenciál, ahol a következö ellenállás van. Átmenetileg napi csúcsot értek el 1,3521-nél. In-GFX
Már több száz ötlet érkezett a kormányzati negyed elnevezésére csütörtökön meghirdetett pályázatra - tájékoztatta Láng Balázs, a kormányzati negyed projekt kommunikációs vezetője az MTI-t pénteken....
Hamisított bankkártyával próbált pénzt felvenni egy automatából két férfi Miskolcon, a plasztiklapot a gép elnyelte, a férfiakat keresik - közölte a rendőrség pénteken. Az egyik miskolci ATM-ből készpénzt szeretett volna felvenni két férfi, bankkártyájukat azonban az automata bevonta - tájékoztatott Egyedné Novodonszki Éva a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A bank belső…
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken bejelentette, hogy elrendelte a honi hadászati bombázók rendszeres repüléseinek felújítását. Putyint orosz hírügynökségek idézték, a bejelentés a...
Támogatta pénteken a Főpolgármesteri Kabinet a Belváros megújítását, élhetőbbé tételét szolgáló Budapest Szíve - Városháza Fórum tervpályázat kiírását. A kérdésben hó végén dönt a Fővárosi Közgyűlés. Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a projekt megvalósításával új városközpont jöhet létre. A fejlesztés eredményeként a térség a főváros legfontosabb…
Hárommillió fontjába (1,15 milliárd forint) került a brit adófizetőknek a Litvinyenko-ügy, vagyis az orosz titkosszolgálat volt ügynökének, Alekszandr Litvinyenkónak, a Moszkvában sokmilliós sikkasztással és pénzmosással vádolt Borisz Berezovszkij orosz pénzmágnás szövetségesének londoni megmérgezése radioaktív polóniumizotóppal.
A Norges Bank kamatemelése után k9tört felfelé a NOK-SEK többhónapos ékéböl. Ma teherbírónak bizonyult a január óta tartó ék felsö oldala. A NOK-SEK-et 1,1614-en jegyzik, és ismét visszaesett az ékbe. Támogatás 1,1600-nál található. Ha az érték alá megy az árfolyam, 1,1550-ig nyílhat csökkenö potenciál. In-GFX
Pávián és Kabóca - így hívják a katasztrófavédelem két új hangágyúját, amelynek segítségével - szükség esetén - már augusztus 20-án is tájékoztatják a tömegeket a szükséges információkról.
Szombaton a keleti és eleinte a déli országrészben gyakran lesz felhős az ég, szórványosan várható zápor, zivatar, lokálisan jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Az északnyugati, északi szél...
A legfőbb közjogi méltóságok jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett vonják fel a Magyar Köztársaság lobogóját hétfőn reggel a Parlament előtt, az államalapítás 1007. évfordulóján rendezendő ünnepségen. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem végzett fiataljait az idén az eddigiektől eltérően nem a Kossuth téren, hanem a Hősök terén avatják honvédtisztté. A délelőtt 10 órakor kezdődő eseményen…
Orosz és kínai egységek közös hadgyakorlatot kezdtek pénteken az Urál-hegység déli részén, a két ország államfőinek a jelenlétében. Vlagyimir Putyin és Hu Csin-tao a Sanghaji Együttműködési Szervezethez tartozó további négy állam vezetőivel együtt szemlélte, amint orosz és kínai harci gépek, helikopterek meg tüzérségi lövegek támadást intéztek egy képzeletbeli város ellen, amelybe terroristák…
Jövő csütörtökön megkezdik a Rajk László által készített és Veszprémben, a színházkertben felállított 1956-os emlékmű elbontását; a műtárgynak a Barátság Parkba való áthelyezéséről április végén döntött a helyi képviselő-testület. A bontás megkezdéséről maga a művész számolt be pénteken, miután kézhez kapta a veszprémi városfejlesztési iroda vezetőjének tájékoztató levelét. Rajk László elmondta: a…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 336,43 pontos csökkenéssel, 25.558,16 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 1,30 százalékos gyengülés.
Elfogta a rendőrség a három héttel ezelőtti prostituáltgyilkosság gyanúsítottját. A 26 éves nagykanizsai férfi a gyanú szerint július végén megölt egy 18 éves, nyírvasvári örömlányt, aki a 7-es főút mellett dolgozott.
A legfőbb közjogi méltóságok jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett vonják fel a Magyar Köztársaság lobogóját hétfőn reggel a Parlament előtt, az államalapítás 1007. évfordulóján rendezendő...
Az AUD-JPY ma átmenetileg éves minimumot ért el 85,99-nél, majd az Intraday-fordulat után ismét összeszedte magát 90,20-igezzel sikerült visszahódítani a 88,46-os értéket, mely a március és július közti rally teljes korrekcióját jelenti. Az erös Intraday-fordulatok a biztonsági stopokra vezethetök vissza. 85,99 alatt gondokkal találták magukat szembe az emelkedésben bízó mínuszba jutottak a piaci…
Öt ember könnyebben megsérült, amikor a főváros VII. kerületében a Hernád utca és a Thököly út kereszteződésében összeütközött a 7-es busz és egy személygépkocsi pénteken - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A szóvivő elmondta, hogy a balesetben a BKV menetrendszerinti 7-es számozású járatán négyen - két nő és két gyermek - sérültek meg, illetve a busszal összeütközött autó…
A posztjáról távozó Karl Rove-nak, George Bush amerikai elnök stratégiai tanácsadójának nem sikerült a Gallup cég szerint erős, domináns Republikánus Pártot teremtenie. A közvélemény-kutató cég...
A díjtételek megállapításának mechanizmusáról nem született végleges döntés a koalíciós pártok közötti egyeztetésen - mondta Havas Szófia, az MSZP szakpolitikusa pénteken. Az MSZP álláspontja az, hogy a kötelezően fizetendő egészségbiztosítási járulék megállapítása maradjon továbbra is az Országgyűlés hatáskörében, míg az SZDSZ egy kormányszintű bizottságot hozna létre - közölte Havas Szófia.…
Bár augusztus 20-ával számos Balaton-parti fesztivál véget ér, a jövő héten még mindig színes programok várják azokat, akik a szezon végén a Balatont választják. Szent István napján, hétfőn hagyományosan az új kenyér ünnepével és tűzijátékkal zárul számos fesztivál, nyári programsorozat és több napos rendezvény a Balaton partján. Augusztus 20-án ér véget többek között a balatonboglári Szüreti…
Öt ember könnyebben megsérült, amikor a főváros VII. kerületében a Hernád utca és a Thököly út kereszteződésében összeütközött a 7-es busz és egy személygépkocsi pénteken - közölte Győrfi Pál, az...
A díjtételek megállapításának mechanizmusáról nem született végleges döntés a koalíciós pártok közötti egyeztetésen - mondta Havas Szófia, az MSZP szakpolitikusa. Az MSZP álláspontja az, hogy a...
Balatonfüred Szombaton eldől, ki lesz a Blikk idei szépe! A Földön, vízen, levegőben elnevezésű rendezvényen ugyanis a számos program és koncert mellett megválasztják a Miss Blikkini győztesét. Aki pedig a szép lányok helyett inkább a mozgásra szavaz, az a sztárokkal együtt versenyezhet. Ma bárki nyeregbe pattanhat vagy akár vitorlásra szállhat értékes nyereményekért.
A "Tűzraktár" és "Tűzraktér" nevek az Art Sector Alapítvány által bejegyeztetett védjegyek, ezeket senki sem vásárolta meg - közölte a Tűzraktér Független Kulturális Központ. A központ erről azért...
Egy fejkvóta-bizottság és egy díjtétel-bizottság is működne az új egészségbiztosítási rendszerben - közölte Béki Gabriella, az SZDSZ szakpolitikusa pénteken. A liberális parlamenti képviselő elmondta: a kormánypártok szakpolitikusainak csütörtöki egyeztetésén sok részletkérdésről megállapodtak, véleménye szerint a működés szempontjából a reform legfontosabb eleme, hogy a bevételeket milyen logika…
Jóváhagyta az augusztus 20-i állami rendezvények biztonsági terveit a biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs - közölte a Kormányszóvivői Iroda pénteken.
A mai nyitáskor tették közzé a német termelöi árakat, megyek +1,1%-kal elmaradtak a +1,4%-os elvárástól. Az adatok nem voltak különösebb hatással a jegyzésekre. Csalódást okoztak a kanadai nagykereskedelmi forgalmak, mivel júniusban csupán 0,2%-kal emelkedtek, miközben +0,3%-os értékkel számoltak a legutóbbi +0,8% után. A Fed ma meglepöen 50 bázisponttal 6,25%-ról 5,75%-ra csökkentette…
Öt ember - köztük két kisgyerek - sérült meg pénteken délután a fővárosban, amikor a 7-es busz összeütközött egy személyautóval. A karambol a Thököly és Hernád utca kereszteződésénél, a Keleti pályaudvar közelében történt.
Egy fejkvóta-bizottság és egy díjtétel-bizottság is működne az új egészségbiztosítási rendszerben - közölte Béki Gabriella, az SZDSZ szakpolitikusa. A liberális parlamenti képviselő elmondta: a...
A Szépség és fájdalom című, Francisco Goya, William Blake és Kondor Béla grafikáit, festményeit bemutató tárlattal, valamint a mai képzőművészek alkotásait felvonultató Kortárs Szeged című kiállítással nyílt meg pénteken délután a szegedi Reök-palota. Botka László polgármester a közelmúltban felújított épület megnyitóján kiemelte: a szecessziós palota átadásával a város egy új kulturális…
Idén új elemekkel bővül az augusztus 20-ai budapesti tűzijáték, öt helyszínről lövik majd fel a rakétákat, amelyeket már a Duna 3700 méternyi partszakaszán lehet majd teljes pompájukban élvezni
A Pentagon azt tervezi, hogy jövő augusztusig kivonja Irakból az összes olyan katonát, akit az idei csapaterősítési akció keretében vezényeltek az arab államba - közölte Raymond Odierno tábornok, az Irakban állomásozó amerikai haderő második számú parancsnoka pénteken egy washingtoni videokonferencián Bagdadból. A tábornok arról is beszámolt, hogy az amerikai haderő gyors támadásokat hajt végre az…
Emlékbizottságot állít fel a honvédelmi miniszter a kormányfő kérésére, hogy az 1950. augusztus 19-én koholt vádak alapján kivégzett Sólyom-per áldozatai előtt méltóképpen tisztelegjen a magyar...
Százhat országban csaknem 5000 gyanúsítottat érintő, kiterjedt internetes pedofilhálózat felgöngyölítését jelentette be pénteken Németországban a baden-württembergi rendőrség. Németországban 2006 nyara óta több mint 700 olyan személyt azonosítottak, akik gyermekpornográf tartalmakat kínáltak a világhálón vagy töltöttek le onnan - olvasható a Stuttgartban kiadott közleményben. A baden-württembergi…
Négy éve rendezik meg Nyírbátorban az Amatőr Zenekarok Fesztiválját több mint félszáz fiatal összefogásával, segítségével, óriási sikerrel - mondta pénteken Balla Jánosné, Nyírbátor szocialista polgármestere, aki szerint valótlanságokat tartalmaz a Magyar Nemzetírása. A polgármester azzal kapcsolatban nyilatkozott a távirati irodának, hogy a Magyar Nemzet pénteken azt írta, "rejtett kamerás…
A Pentagon azt tervezi, hogy jövő augusztusig kivonja Irakból az összes olyan katonát, akit az idei csapaterősítési akció keretében vezényeltek az arab államba - közölte Raymond Odierno tábornok,...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 336,43 pontos, 1,30 százalékos csökkenéssel, 25558 ponton zárt pénteken. A részvénypiacon 79,9 milliárd forint értékben születtek üzletek, a legnagyobb forgalmuk az OTP részvényeknek volt.