2007. augusztus 22. szerda

aug. 22
10:56
GBP-USD Némi erösödés (HírTV)
A GBP-USD árfolyama eddigi, 1,9142 és 1,9905 közti sávjában mozog felfelé. A sterlingnek nem sikerült összeszednie magát. Ez azt sugallja, hogy a sterling további veszteségeire lehet számítani. A figyelmet a 12.00 órakor megjelenö CBI-ipari jelentés vonja magára, ahol 10 pontos értékkel számolnak. In-GFX
aug. 22
10:59
A Milan mégis leszerződtette a brazil válogatott korábbi csapatkapitányát (Infostart)
A Milan mégis csak szerződtetett egy brazil válogatottat a nyáron - igaz nem Ronaldinhót, s még csak nem is Júlio Baptistát. A Puma, azaz Émerson visszatér Olaszországba, az AS Roma és a Juventus egykori játékosa a Milan mezét viseli majd.
aug. 22
11:03
402 milliárdot hagytak itt a külföldiek (Privátbankár)
Az év első felében 17,3 millió külföldi látogató 402 milliárd forintot költött el Magyarországon, ehhez képest a magyarok külföldi költései 236 milliárd forintot tettek ki - közölte a Központi Statisz...
aug. 22
11:03
Robbanás egy szentendrei benzinkúton, egy súlyos sérült (Infostart)
Egy ember súlyosan megsérült, amikor kisebb robbanás történt Szentendrén, a Vasvári Pál-lakótelep melletti benzinkúton szerdán nem sokkal fél tíz előtt - közölte a Pest Megyei Rendőrkapitányság sajtóügyeletese.
aug. 22
11:05
A vihar óta 250 riasztást kapott a fővárosi tűzoltóság (HírTV)
Az elmúlt napokban viharkár miatt csaknem 250 alkalommal avatkozott be a fővárosi tűzoltóság. Az augusztus 19-i vihar óta folyamatosan érkeztek a segélykérések a tűzoltóság 105-ös számára, s kisebb számban ugyan, de még mindig vannak bejelentések.
aug. 22
11:07
Kettős baleset miatt teljes útzár az M5-ösön (HírTV)
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Kecskemét külterületében, ahol egymás közelében két baleset is történt szerdán délelőtt - értesült a HavariaPress. A Szeged felé vezető pályatest 89-es kilométerénél nem sokkal tíz óra előtt ütközött össze két személyautó, a belső sávban.
aug. 22
11:16
Délben zárják le az M7-est (Gondola)
Burkolatfelújítás miatt lezárják az M7-es autópálya 12-es és 17-es kilométerköve közötti szakaszát szerdán délben a Balaton irányába; a forgalmat előreláthatólag három-négy hétig az M1-es sztrádára...
aug. 22
11:16
USD-JPY Szárnyakat adó kamatkilátások (HírTV)
Az USD-JPY árfolyama ma 115,08-ra emelkedett. A jent megterheli, hogy egyre kisebb a BoJ kamatemelésének esélye. Ehelyett azzal számolnak, hogy a BoJ csak novemberben emel. Arra számítanak, hogy 114,00 és 115,00 között alakulhat az árfolyam. In-GFX
aug. 22
11:16
Expressz - változás a menedzsmentben (Kreatív Online)
Távozott az Expressz Magyarország marketingkommunikációs vezetője, Gombos Péter. Átszervezések után a pozíciót a kiadó megszüntette, marketingigazgatóként viszont új szakember csatlakozott a céghez - tudta meg a Kreatív Online.
aug. 22
11:17
Kigyulladt egy teherautó M5-ösön - több sérült két balesetben (Alternatív Energia)
Két baleset is történt szerdán az M5-ön Kecskemét közelében, először két személyautó, majd egy kilométerrel arrébb teherhautók ütköztek össze, az egyik teherkocsi kigyulladt - közölte a Rendvédelmi Biztonsági Szolgálat (Rebisz) helyettes szóvivője. A Budapestről kifelé vezető oldalon Kecskemét külterületén, a 89-es kilométernél két magyar személyautó ütközött a belső sávban - mondta el Lukács…
aug. 22
11:19
Robbanás egy szentendrei benzinkúton - egy súlyos sérült (Privátbankár)
Egy ember súlyosan megsérült, amikor kisebb robbanás történt Szentendrén, a Vasvári Pál lakótelep melletti benzinkúton szerdán nem sokkal fél tíz előtt - tájékoztatta az MTI-t a Pest Megyei Rendőr-kap...
aug. 22
11:20
Rákoskeresztúrtól Újpalotáig visz az új 46-os buszjárat (Infostart)
Új, maratoni buszjárat indult Rákoskeresztúr és Újpalota között. A 46-os jelzésű busz húsz kilométer hosszú vonalán 43 megálló található, a járművek pedig átlagosan húszpercenként követik egymást - mondta az InfoRádiónak a BKV sajtóosztályának vezetője.
aug. 22
11:21
A hőség miatt áramhiány Tokióban (Infostart)
A Tokiót és környékét ellátó elektromos művek a nagy hőség miatt tizenhét éve most először kénytelen a nagy fogyasztókat arra kérni, hogy csökkentsék felhasználásukat.
aug. 22
11:21
EU-s ipari megrendelések: +4,4%- elörejelzés: +1,9% (HírTV)
Júniusi EU-s ipari megrendelések: +4,4%- elörejelzés: +1,9%- elözö havi érték: +1,7%. Részletek következnek… in-GFX
aug. 22
11:21
NHH - nyilvánosak a digitális pályázati tervek (Kreatív Online)
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) nyilvános konzultációra bocsátotta honlapján a digitális átállást megalapozó, országos földfelszíni televíziós és rádiós műsorszóró pályázatok kiírási dokumentációját. A pályázatok eredményhirdetése 2008 elején várható és a digitális földfelszíni műsorszórás már jövőre beindulhat Magyarországon.
aug. 22
11:22
Még nem tudni, okozott-e bénulást a zuhanás (Alternatív Energia)
Stabil az állapota annak a nőnek, aki kislányával az augusztus 20-i tűzijáték után esett le a Lágymányosi híd és a Petőfi híd közötti nyolc méter magas partfalról, de még nem ítélhető meg, hogy lesz-e maradandó károsodása - közölte szerdán az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet (OBSI) orvos-igazgatója. A nőt súlyos gerincsérülése és lábszártörése miatt kedden megműtötték, jelenleg az intenzív…
aug. 22
11:23
Somogyi Ferenc lesz az új washingtoni nagykövet (HírTV)
Távozik posztjáról Simonyi András washingtoni nagykövet, aki öt éven keresztül képviselte Magyarországot az Egyesült Államokban. A távozó diplomata helyét csütörtökön veszi át Somogyi Ferenc volt külügyminiszter.
aug. 22
11:25
EUR-USD Emelkedö EU-s beérkezett megrendelések (HírTV)
Júniusban éves szinten 13,8%-kal emelkedtek az EU-s iparba beérkezett megrendelések, miközben csupán 12,4%-os plusszal számoltak az elözö havi +7,5% után. Az EUR-USD árfolyama 1,3450 és 1,3550 között mozog. Bár a technikai helyzet a felsö oldal mellett szól, sok múlik az EUR-JPY sorsának alakulásán. In-GFX
aug. 22
11:29
Finn egyetem keres magyar partnereket (Piac és Profit)
Nemzetközi környezetvédelmi kutatásokhoz keres többek között magyarországi partnereket az alkalmazott tudományokkal foglalkozó finn turkui egyetem (TUAS).
aug. 22
11:32
Stabil állapotban van a partfalról lezuhant nő (Gondola)
Stabil az állapota annak a nőnek, aki kislányával az augusztus 20-i tűzijáték után esett le a Lágymányosi híd és a Petőfi híd közötti nyolc méter magas partfalról, de még ítélhető meg, hogy lesz-e...
aug. 22
11:32
A 2007-08-22 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2007-08-22 10:21:00
aug. 22
11:35
Csökkent a forgalomban lévő állampapírok állománya (Privátbankár)
Az állampapír-piacon az év második negyedévében kismértékben csökkent a forgalomban lévő papírok állománya - áll a Magyar Nemzeti Bank szerdai jelentésében. A csökkenés az MNB-kötvény...
aug. 22
11:43
Vészharangot kongattak Debrecenben (Gondola)
A Márciusi Charta alapítói tegnap Debrecenben vitatták meg a hazánk közállapotát meghatározó kérdéseket. A Csoóri Sándor író által életre hívott autonóm értelmiségi mozgalom tagjai és az érdeklődők a Református Kollégium Oratóriumában tartották tanácskozásukat.
aug. 22
11:46
Ellepték a csigák a brit szigeteket (Privátbankár)
Csigainváziót idézett elő a brit szigeteken a heteken át tartó esőzés, a puhatestűek elszaporodásában közrejátszott az enyhe tél is. Közben a tengerparton medúzariadót fújtak a hatóságok.
aug. 22
11:48
Teherautók ütköztek az M5-ön, az egyik kigyulladt (Gondola)
Két baleset is történt szerdán az M5-ön Kecskemét közelében- közölte az MTI-vel a Rendvédelmi Biztonsági Szolgálat (Rebisz) helyettes szóvivője. A Budapestről kifelé vezető oldalon Kecskemét...
aug. 22
11:48
Kóka: nem időszerű az autonómia és a kollektív jogok kérdése (Kripto Akadémia)
Néhány évvel ezelőtt valóban az autonómia és a kollektív jogok lehettek a legfontosabb kérdések, Románia és Magyarország európai uniós tagsága után azonban ezek nem igazán időszerűek - jelentette ki Kóka János, a Szabad Demokrata Szövetség (SZDSZ) elnöke.
aug. 22
11:54
EUR-JPY Megfeneklés (HírTV)
Az EUR-JPY felfelé mutató korrekciója megfeneklett a legutóbbi visszaesés 38,2%-os Fibonacci-korrekciós szintje alatt. Ha sikerül átlépni az értéket, a következö erös ellenállás 159,60-75-nél található. Amíg azonban alatta marad az árfolyam, az alsó oldal marad a középpontban. Elönyben részesíthetik a csökkenö árfolyam melletti vételeket 153,40-nél. Stop 152,60-nál található. In-GFX
aug. 22
11:54
Lezuhant egy amerikai helikopter Irakban: 14 halott (Gondola)
Tizennégy amerikai katona meghalt szerdára virradóra, miután helikopterük lezuhant Irak északi részén - jelentette be az országot megszálló amerikai hadsereg. A Task Force Lightning egység...
aug. 22
11:54
Kigyulladt egy teherautó az M5-ön (Blikk)
aug. 22
11:54
Cseh jelölt az IMF élére - Csehország nem támogatja (Kripto Akadémia)
Josef Tosovsky volt cseh kormányfő és a prágai központi bank kormányzója elfogadta Oroszország jelölését a Nemzetközi Valutalap élére. A Cseh Köztársaság viszont nem őt, hanem az Európai Unió jelöltjét fogja támogatni. A cseh bankvezetőt az orosz pénzügyminisztérium jelölte e posztra és a jelölést Tosovsky elfogadta - közölte Tosovsky-nak a Nemzetközi Elszámolások Bankjában (BIS) lévő irodája.
aug. 22
11:56
Jövőre jön a földfelszíni digitális műsorszórás (Infostart)
A Nemzeti Hírközlési Hatóság nyilvánosságra hozta a digitális földfelszíni rádió- és tévéműsor-sugárzás pályázati tervét. Azt ígérik: ezen még érdemben tudnak változtatni, és a digitális műsorszórás jövőre elindulhat.
aug. 22
11:59
Kóka: új válaszokra van szükség (Gondola)
Néhány évvel ezelőtt valóban az autonómia és a kollektív jogok lehettek a legfontosabb kérdések, Románia és Magyarország európai uniós tagsága után azonban ezek nem igazán időszerűek - jelentette...
aug. 22
11:59
Fidesz: Magyarországon az a gyanús, aki nem gyanús (HírTV)
A Fidesz azt követeli a kormánytól, hogy ne akarja megfélemlíteni és megsarcolni a vállalkozókat a vagyonosodási vizsgálatokkal.
aug. 22
12:04
On-Air Group - hivatalosan is megalakult (Kreatív Online)
Megalakult augusztus 17-én a televíziók on-air promóciójával és a tévés arculattal foglalkozó On-Air Group. Az egyesület elnöke Varga Gábor, az Interaktív promóciós- és kreatívvezetője. A 15 alapító célja, hogy összefogja a televíziós arculati és promóciós szakmát, és emelje annak kreatív színvonalát.
aug. 22
12:04
Amerikai helikopter zuhant le Irakban: 14 halott (HírTV)
Meghalt 14 amerikai katona Irakban, amikor lezuhant az őket szállító helikopter szerdán, áll az Egyesült Államok hadseregének közleményében. A gép az első jelek szerint működési hiba miatt zuhant le, és nem lelőtték.
aug. 22
12:14
Tandíjmentesség 130-as IQ felett (Blikk)
aug. 22
12:14
Lezárták az M7-est Törökbálint és Érd között (Blikk)
Folyamatos dugókra kell felkészülnie azoknak az autósoknak, akik az M1-M7 közös szakaszán szoktak közlekedni. Burkolatfelújítás miatt ugyanis szerdán délben lezárták az M7-es autópálya 12-es és 17-es kilométerköve közötti szakaszát a Balaton irányába. A forgalmat három-négy hétig az M1-es sztrádára és M0-ás autóútra terelik.
aug. 22
12:14
Google - reklámok YouTube-os filmekben (Kreatív Online)
A Google speciális hirdetési formát dolgozott ki kifejezetten a YouTube videói között szörfölő felhasználóknak. A YouTube-on ezentúl egyes feltöltött filmekben is lesznek reklámok, egy új technológia segítségével - írja a BrandRepublic.
aug. 22
12:18
Fidesz: a kormány zsarolja és sarcolja a vállalkozókat (Privátbankár)
A Fidesz azt követeli a kormánytól, hogy a vagyonosodási vizsgálatokkal ne félemlítse és zsarolja meg a hazai kis- és közepes vállalkozásokat - közölte Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képvise...
aug. 22
12:19
A Fidesz szerint az APEH "zaklatja, zsarolja és sarcolja" a vállalkozókat (Infostart)
A vagyonosodási vizsgálatok módszerének nyilvánosságra hozatalát követeli a kormánytól a Fidesz. Az ellenzéki párt szerint az APEH ezzel "zaklatja, zsarolja és sarcolja" a vállalkozókat.
aug. 22
12:20
Keresik Sissi hasonmását (HírTV)
Erzsébet Királyné hasonmásverseny lesz Gödöllőn ősszel. Ez lesz az első ilyen rendezvény, ezentúl évente szeretnék megtartani. Szeptember végéig lehet jelentkezni, eddig 20-an neveztek. A zsűri nem csak külsőt néz, az egész személyiséget vizsgálja majd.
aug. 22
12:22
Fidesz: a kormány sarcolja és zaklatja a magyar vállalkozókat (Alternatív Energia)
A Fidesz azt követeli a kormánytól, hogy a vagyonosodási vizsgálatokkal ne félemlítse és zsarolja meg a hazai kis- és közepes vállalkozásokat - közölte szerdai sajtótájékoztatóján Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője. "Demokráciában elfogadhatatlan módon" az APEH vagyonosodási vizsgálatokkal "zaklatja, zsarolja és sarcolja a kormány gazdaságpolitikáját nyíltan bíráló hazai…
aug. 22
12:25
Brit CBI-ipari jelentés: 9,0 pont- elörejelzés: -4,0 pont (HírTV)
Augusztusi brit CBI-ipari jelentés: -9,0 pont- elörejelzés: -4,0 pont- elözö havi érték: -6,0 pont. Részletek következnek… in-GFX
aug. 22
12:27
EUR-HUF Erösödö forint (HírTV)
Az EUR-HUF árfolyama ma visszaesett 260 alá, miután tegnap este még 261,75-ön jegyezték. A kereskedelem hektikus, és a hangulat hajlik a további, amerikai kölcsönpiaci krízissel kapcsolatos negatív hírekre. In-GFX
aug. 22
12:29
A külföldiek kevesebbet, a magyarok többet költöttek (Piac és Profit)
Az év első felében 17,3 millió külföldi látogató 402 milliárd forintot költött el Magyarországon, ehhez képest a magyarok külföldi költései 236 milliárd forintot tettek ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
aug. 22
12:29
130-as IQ felett nem kell tandíjat fizetni (Spa Trend Online)
A németországi Freiburg am Brisgauban és Konstanzban ingyenes egyetemi oktatásban részesülnek azok, akik bizonyítani tudják, hogy intelligencia-hányadosuk 130 felett van. A freiburgi Albert Ludwig egyetemi tanács képviselője szerint nem akarnak ezzel nemzetközi precedenst teremteni, csupán az a céljuk, hogy felhívják a különleges tehetségek figyelmét intézményükre. A leendő diákok e célból történő…
aug. 22
12:29
Az SZDSZ törvényt hozna a betelefonálós műsorokról (Privátbankár)
Az SZDSZ szerint az emelt díjas hívásokkal és SMS-ekkel elérhető televíziós játékok burkolt szerencsejátékok, ezért indokolt megalkotni szabályozásukat.
aug. 22
12:31
AUD-USD Fair értékelés (HírTV)
Az AUD-USD-t jól értékelik 0,80-nál. Lehetséges, hogy rövidtávon 0,8200-re emelkedik az árfolyam, majd ismét visszaesést mutat. A cél a 0,7800-as és a 0,7700-as érték. in-GFX
aug. 22
12:31
Használt evőpálcikákat adtak el (Blikk)
aug. 22
12:32
Egyelőre helyén marad Rajk László '56-os emlékműve (Alternatív Energia)
Mégsem kezdik meg csütörtökön Rajk László '56-os emlékművének bontását Veszprémben; az önkormányzat megvárja a bontási határozat jogerőre emelkedését - tudatta Horváth György, a veszprémi polgármesteri hivatal szóvivője szerdán. A bontásról azért hozott határozatot augusztus 3-án a hivatal, mert az emlékműnek az eredeti tervektől eltérően megvalósított alapszerkezetére az építtető nem kért…

Keresés