2007. augusztus 24. péntek

aug. 24
5:39
Pihentetés helyett stresszel a rövid nyaralás (Infostart)
Egy nagy-britanniai felmérés szerint a hosszú nyaralás helyett egyre többen mennek többször néhány napos utakra, ezek azonban kevésbé pihentetőek, sőt, sokszor nagyobb stresszt okoznak, mint az otthon maradás.
aug. 24
5:39
Élni és túlélni Magyarországon (Spa Trend Online)
Valamivel több mint egy hét múlva, augusztus 30-án, az este hét órakor induló ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a mára már hagyományossá vált ARC palkátkiállítás. Az idén nyolcadik alkalommal megrendezendő rendezvényt szeptember 18-ig bezárólag rendezik az 56-osok terén, régebbi nevén a Felvonulási téren. Az Élni és túlélni Magyarországon jelmondatú klasszikus ARC, valamint az ahhoz kapcsolódó…
aug. 24
5:40
Jár a pihenő nap (Alternatív Energia)
A KDNP és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) szerint az élelmiszer-kereskedelmi dolgozóknak is jár a vasárnapi pihenőnap, ezért el kívánják érni, hogy a hétvégi pihenőnapon ne nyissanak ki az élelmiszerüzletek sem. A kereskedők és az élelmiszer-áruházláncok egy része azonban a vásárlói szokások változására és a munkaerő megtartására hivatkozva ellenzi ezt a kezdeményezést.
aug. 24
5:45
"Diana hercegnő várandós volt a halálakor" - videókkal (Infostart)
Egy francia oknyomozó újságíró hamarosan megjelenő könyvében azt állítja, hogy a tíz éve elhunyt Diana walesi hercegnő 9-10 hetes várandós volt, amikor balesetben életét vesztette. Chris Laffaille szerint ez azt is jelenti, hogy nem Diana akkori partnere, Dodi Fayed volt az apa.
aug. 24
5:56
Meglepő titkokat tár fel az ősi gyémánt (Infostart)
A Föld létrejötte után nem sokkal keletkezett gyémántszemcséket fedeztek fel ausztrál tudósok. A Nyugat-Ausztráliában megtalált, több mint négymilliárd éves apró drágakövek csak mintegy 300 millió évvel fiatalabbak a bolygónál.
aug. 24
5:57
Több száz rendőr biztosítja majd a Magyar Gárda tisztavatását (Alternatív Energia)
Fokozott rendőri biztosítás várható a hétvégén, szombaton vonul először utcára a szélsőjobboldali "önvédelmi" alakulat, a Magyar Gárda. A szervezet megalakulása erős felháborodást és félelmet keltett; a miniszterelnök a törvényességi felügyeletet gyakorló ügyészségtől kért fokozott figyelmet. Számos civil szervezet, párt nyilatkozott már a szélsőséges fekete seregről, egyedül Sólyom László államfő…
aug. 24
5:58
Egy lépéssel közelebb az ember eredetének megfejtéséhez (Infostart)
Az emberi faj történetének eddig teljesen ismeretlen részeinek megismeréséhez nyújtanak segítséget azok a maradványok, amelyeket kutatók Etiópiában fedeztek fel. A mai gorillákra hasonlító őslény mintegy 10 millió évvel ezelőtt élt.
aug. 24
6:08
Min vitatkozik az MSZP és az SZDSZ? (Infostart)
Jelenleg is zajlik a vita a koalíciós pártok között arról, pontosan hogyan is nézzen ki a több-biztosítós egészségügyi rendszer. Az InfoRádió a GKI Egészségügy-kutató Intézet igazgatóját kérdezte arról: pontosan miben is különbözik egymástól a koalíciós pártok álláspontja.
aug. 24
6:17
Amikor nem a többség mondja a tutit (Privátbankár)
Pánik idején a befektetési alapokból általában jelentős pénz áramlik ki, eufória esetén ugyanakkor nagy mennyiségű tőke érkezik
aug. 24
6:17
A testen kívüli élmény hamarosan valóság lehet (Infostart)
Svájci és brit kutatók megtalálták a módját annak, hogyan érhető el a testen kívüli élmény. Önkénteseken már tesztelték az eljárást, amely segíthet a távoperációk lebonyolításában is, de a játékiparnak is jól jöhet a felfedezés.
aug. 24
6:28
Előnyök a teniszpályáról (Piac és Profit)
Dr. Fazakas Szabolcs az Európa Parlament elnökségének tagja, questori minőségben. Jól teniszezik, s a sportpályán szövődő sportbarátságokat remekül hasznosítja munkájában. Egyedüli magyarként beválasztották az elnökségbe, ahol jóval nagyobb lehetősége van a stratégiai döntésekbe is belelátni.
aug. 24
6:28
Személyi sérüléseket is okozott az éjszakai orkán (Privátbankár)
Szélvihar érte el csütörtökön késő este Budapestet. Az orkán erejű szél fákat csavart ki és villamos vezetékeket rongált meg szerte a fővárosban, személyi sérüléseket okozva. A mentők tájékoztatása sz...
aug. 24
6:30
(Ki)vasalt diák - majd jövőre? (Piac és Profit)
Fellélegezhetünk, a sulisáv a töredékére csökken,. legfeljebb egyetemisták teszik azt, amit eddig a középiskolások is: rohangálnak a kocsik között.
aug. 24
6:37
Lengyel katonák elfogták a tálibok egyik vezetőjét (Kripto Akadémia)
Lengyel katonák Afganisztánban elfogták a vallási fanatikus tálib lázadók egyik magas rangú vezetőjét - jelentette be csütörtökön a lengyel nemzetvédelmi miniszter. Aleksander Szczyglo közlése szerint a "Puma" álnéven emlegetett fegyveres a negyedik helyen szerepel a legkeresettebb afganisztáni terroristák listáján.
aug. 24
6:43
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant Spanyolországban (Kripto Akadémia)
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant pénteken a kora hajnali órákban Spanyol Baszkföldön, Durango városában - közölte a spanyol sajtó rendőrségi forrásokra hivatkozva. A robbanószerkezet a helyi csendőrség laktanyája előtt lépett működésbe, két csendőr könnyebben megsérült, az anyagi kár jelentős.
aug. 24
6:44
Az OVB csak félig jutott a 66-os úton (Privátbankár)
Az Alkotmánybírósághoz fordul az Országos Választási Bizottság az azonos tartalmú népszavazási kérdések ügyében - döntött a testület csütörtök esti ülésén
aug. 24
6:48
Elfogták a tálib Pumát (Infostart)
Afganisztánban szolgáló lengyel katonák elfogták a lázadók egyik magas rangú vezetőjét - jelentette be a varsói nemzetvédelmi miniszter.
aug. 24
7:00
Ünnepek a Hankooknál: hamarosan okosabbak leszünk (Privátbankár)
Folyik a munkaügyi ellenőrzés a Hankook Tire rácalmási gumiabroncsgyárában, lezárása szeptember végére várható, eredményéről akkor tájékoztatják a közvéleményt
aug. 24
7:04
Orkán erejű szél tombolt Budapesten és a Dunántúlon - képgaléria (Infostart)
Orkán erejű szél és vihar érte el csütörtök éjszaka Budapestet, amely fákat csavart ki és villamos vezetékeket rongált meg. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: a károk elhárítása akár egész pénteken eltarthat.
aug. 24
7:10
Vihar tombolt Budapesten (HírExtra)
Több mint 100 riasztást kaptak a tűzoltók Budapesten, miután csütörtök éjjel erős vihar csapott le a fővárosra és környékére. Csapadék nem volt sok, a szél okozott károkat több helyen. A XIII. kerületben, a Béke téren egy épület tetejét tépte le 300 négyzetméteren, majd az ott parkoló autóknak csapta.
aug. 24
7:15
Idén már nem lesz nagyobb meglepetés adóügyben (Infostart)
Nem készít nagyobb meglepetést az őszi adócsomagban a Pénzügyminisztérium az eddig megismert módosításokhoz képest, továbbá sem az MSZP, sem az SZDSZ nem áll elő új javaslatokkal az adótörvények vitájában.
aug. 24
7:15
"Két magyar értékrend ütközéséről" ír az új Szó (Kripto Akadémia)
Duray Miklós "lezáratlan ügye" maholnap két évtizede terheli Szlovákiát és Magyarországot - fogalmaz a pozsonyi Új Szó pénteki számának cikkírója, aki a Duray Miklósnak tulajdonított bezárkózás és Bugár Béla politikájában követett párbeszéd politikai koncepcióját összevetve, Duray "lezáratlan ügyét" a mentális zavar kategóriájába sorolva felveti: nem kicsi, de elvégzendő feladat lesz annak…
aug. 24
7:16
Tőzsdeválság: hátra van még a feketeleves? (Privátbankár)
A legnagyobb amerikai jelzáloghitelező vezére szerint a lakóingatlanpiac hanyatlása recesszióba sodorja az amerikai gazdaságot - közben a BNP Paribas újra megnyitja korábban felfüggesztett alapjait
aug. 24
7:21
Belletti Londonba költözött (HírExtra)
A spanyol FC Barcelona brazil világbajnok, BL-győztes hátvédje, a 31 éves Juliano Belletti az angol élvonalbeli Chelsea FC-hez szerződött - jelentette be a londoni klub hivatalos honlapján.
aug. 24
7:26
Tarlós: "Remélem, hogy javul majd a Fidesz és az MDF kapcsolata" (Infostart)
Stratégiát, operatív terveket is tartalmaz az a budapesti városterv, amelyet a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője jegyez. Tarlós István az InfoRádiónak elmondta: a közgyűlésben az ellenzéknek megalapozott és hiteles kritikát kell megfogalmazni a budapesti vezetésről.
aug. 24
7:26
Egy fa zuhant a nőre a Margitszigeten (HírExtra)
Súlyosan megsérült egy nő Budapesten a csütörtök esti viharban. A Margitszigeten dőlt rá egy fa, a mentők az Országos Sürgősségi és Baleseti Intézetbe szállították. Az intézmény ügyeletesének tájékoztatása szerint operációra nem volt szükség, a sérült állapota súlyos, de nem életveszélyes.
aug. 24
7:27
Hazafőzik magukat a szakácsok? (Piac és Profit)
Titkos hadsereggel rendelkezik a vendéglátóipar - a többször 300 milliárd forintot kitevő fejlesztést a szakemberhiány nem fogja megbénítani.
aug. 24
7:31
Megint kikaptak a lányok (HírExtra)
Elszenvedte második vereségét a magyar női vízilabda-válogatott a házigazda Oroszország ellen a Kirisiben zajló olimpiai kvalifikációs tornán. Godova Gábor szövetségi kapitány együttese Stieber Mercédesz három gólja ellenére 10-8-ra maradt alul az orosz nemzeti csapattal szemben.
aug. 24
7:31
300 milliós bírság árkartell miatt a British Airwaysnek és a Korean Airlinesnak (Gondola)
Egy amerikai bíróság 300-300 millió dolláros bírságra ítélte csütörtökön a brit British Airways és a dél-koreai Korean Airlines légitársaságokat árkartell miatt, amellyel az utas- és...
aug. 24
7:37
Hillary Clintont akarják legkevésbé elnöküknek az amerikaiak (Gondola)
Az Egyesült Államok elnöki posztjára pályázó politikusok közül Hillary Clinton demokrata párti szenátor élvezi a legkisebb támogatást a szélesebb amerikai közvélemény körében. A volt first ladyre,...
aug. 24
7:38
Még fokozható a közlekedési káosz? (Privátbankár)
Ma megkezdődik a XII. kerületi Kútvölgyi út felújítása a Szilágyi Erzsébet fasor és Harangvölgyi út között, a munkálatok várhatóan október 3-ig tartanak - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodáj...
aug. 24
7:47
Követték Dominik apját a gengszterek (BorsOnline)
Beszélt védôjével Komló Péter, az eltûnt Dominik apja a Venyige utcai börtönben. A férfi eddig csak egy rövid vallomást tett, de megígérte, segíti a rendôrök munkáját. Komló Dominik eltünése elôtt vette észre, hogy követik.
aug. 24
7:48
Gubacsit elütötték a folytatástól (HírExtra)
Gubacsi Zsófia már az első fordulóban búcsúzott a US Open Grand Slam-torna női egyesének selejtezőjében, miután a világranglistán 253. teniszezőnő kikapott a spanyol Marta Marrerótól kétjátszmás mérkőzésen. A selejtező első fordulójában Czink Melinda az amerikai Asia Muhammeddel, Nagy Kyra a horvát Ivana Abramoviccsal mérkőzik majd.
aug. 24
7:48
IC-vel Ferihegyre Kecskemétről és Szegedről (HírTV)
Péntektől a szegedi Intercityk is megállnak Ferihegyen. A múlt hónap közepétől mostanáig csak a főváros és Szolnok közti személyvonatokkal lehetett a reptérre jutni. A MÁV-Start Zrt. közleménye szerint ha a pályafelújítás jól halad, a jövő év elejétől a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza között közlekedő IC-k is megállnak majd Ferihegynél.
aug. 24
7:48
87 iraki menekültre bukkantak Görögországban (Gondola)
A görög rendőrség nyolcvanhét iraki illegális bevándorlóra bukkant egy lezárt teherautóban a fővárostól északra egy gyorsforgalmi út mellett. A 14 és 25 év közötti arab fiúk és fiatal férfiak már...
aug. 24
7:52
Gesztesi: Claudia nélkül halott lennék (BorsOnline)
Állj az oltár elé kedveseddel, és nyersz néhány évet az élettôl, ha férfi vagy! Mindezt a SOTE Magatartástudományi Intézetének kutatói állítják, akik szerint a házasság jót tesz a férfiaknak. Gesztesi szerint is.
aug. 24
7:53
Zsanett ügy: "Kétségkívül lezajlott nemi erőszak" (HírTV)
Hiteles és valóságos a vallomás, kétségkívül lezajlott nemi erőszak - áll a napokban elkészült igazságügyi pszichológus szakértői véleményben, melyet a Múzeum körúti erőszak ügyében Zsanett jogi képviselője, Tuza Péter bizonyítékként csütörtökön nyújtott be a Budapesti Nyomozó Ügyészségre.
aug. 24
7:53
A BÉT intézményi befeketői találkozót rendez (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) immáron ötödik alkalommal rendezi meg hazai intézményi befektetői találkozóját augusztus 30-án, ezúttal a KBC Securities Magyarországgal társszervezésben. Az esemény -...
aug. 24
7:59
A VMSZ Sólyomtól az állampolgársági törvény módosítását kéri (HírExtra)
Sólyom László magyar államfő szeptember 13-i szabadkai látogatásán, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) személyesen az államfőnél fogja szorgalmazni, hogy éljen alkotmányos jogával, és javasolja a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását.
aug. 24
7:59
Halott csecsemőket találtak bőröndben, Franciaországban (HírTV)
Három, évekkel ezelőtt meghalt csecsemő földi maradványaira bukkantak a rendőrök egy bőröndbe és egy dobozba rejtve Franciaország délkeleti részén, a népszerű téli üdülőhelyen, Albertville-ben. A gyerekek 36 éves anyját csütörtökön őrizetbe vették.
aug. 24
7:59
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant Spanyol Baszkföldön (Gondola)
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant pénteken a kora hajnali órákban Spanyol Baszkföldön, Durango városában - közölte a spanyol sajtó rendőrségi forrásokra hivatkozva. A robbanószerkezet a helyi...
aug. 24
8:00
Gázáremelés: nem téma (Privátbankár)
Lapinformáció szerint szerint idén már nem lesz áremelés sem az áram, sem a földgáz esetében
aug. 24
8:01
Magyar Gárda: Sólyom László eddig nem reagált (HírTV)
Fokozott rendőri biztosítás várható a hétvégén Budapesten, mert szombat délután zászlót bont a Magyar Gárda, a szélsőjobboldali csoportokhoz köthető félkatonai egység - írja a Népszava. A szervezet pártok és határok felett álló önvédelmi szervezetként kíván működni, megalakulása ellen már többen tiltakoztak.
aug. 24
8:03
Vizsgálatot indított a versenyhivatal az RTL, a TV2, az ATV és a Spektrum ellen (BorsOnline)
Tovább folynak a vizsgálatok a tévécsatornák háza táján: mint megírtuk, a Gazdasági Versenyhivatal négy tévé, az RTL Klub, a TV2, az ATV és a Spektrum TV játékaival kapcsolatban indított eljárást.
aug. 24
8:04
Potyaszörfözőt fogtak Angliában (Gondola)
"Potyaszörfözés" gyanújával tartóztattak le Londonban egy internetezőt. A feltételezett tettest egy nyugat-londoni ház előtt látták meg a járőrök. A kerítés tetején ücsörgött, ölében laptoppal. A...
aug. 24
8:04
Sok helyen már nem fogadják el a régi ezrest (HírTV)
Több szórakozóhelyen, étteremben és kávézóban már nem fogadják el a régi - rézcsík nélküli - ezerforintost, pedig a hónap végéig még lehet vele fizetni - írja a Népszava.
aug. 24
8:06
Tavasszal jöhet a vita az új adócsomagról (HírTV)
Nem várható komolyabb vita a koalíciós pártok között az ősszel parlament elé kerülő adócsomag miatt - írja a Napi Gazdaság. Jövő tavasszal azonban már a nagyobb horderejű adójavaslatok kidolgozása kerül terítékre, úgy mint az ingatlanadó.
aug. 24
8:08
Kelemen Anna pornóbotrányaitól tart a felső tízezer (BorsOnline)
Kelemen Anna bevallotta a Borsnak, hogy róla szól Havas Henrik hamarosan megjelenô botránykönyve. Annácska nyíltan beszél kábítószerezésérôl és a hazai hírességekkel folytatott vad orgiáiról is.
aug. 24
8:09
Szávay szárnyal (HírExtra)
Szávay Ágnes két játszmában legyőzte a nyolcadik helyen kiemelt orosz Alona Bondarenkót a 600 ezer dollár összdíjazású new haveni WTA-torna negyeddöntőjében. A kiskunhalasi születésű teniszezőnő kétszettes győzelmével újabb bravúrt mutatott be az egyesült államokbeli viadalon, a második kiemelt Daniela Hantuchova búcsúztatása után.
aug. 24
8:10
Orkán erejű szél tombolt, Érden tűz is volt (Metropol)
Mintegy négyszáz riasztás érkezett a csütörtök késő esti orkán erejű vihart követően a katasztrófavédelemhez; egy ember életveszélyesen megsérült; a meteorológia viszonylag későn adott riasztást a vihar gyors mozgása miatt, Budapesten narancs fokozat volt érvényben.

Keresés