Lemondott Róth Kálmán, a Győri Audi ETO női kézilabda csapatának vezetőedzője. A szakember nem indokolta döntését, de nem hivatalos információk szerint távozása hátterében az állhat, hogy visszafordíthatatlanul megromlott a viszonya játékosaival.
Ikrekkel volt terhes egy budapesti nő, akin abortuszt hajtottak végre egy fővárosi kórházban, ahol azonban csak az egyik magzatot távolították el. A nő később a lakásán elvetélt, majd halott magzatával sétált be a rendőrségre feljelentést tenni.
Jelentősen megkönnyítheti az ekcémás betegek életét, hogy hongkongi kutatók felfedezték a vérben azt a két kémiai anyagot, amely a viszketésért felelős. A viszketés csak az egyik, de a legkellemetlenebb tünete a betegségnek, amely minden tizedik gyereket kínozza.
A kor nem akadály, hogy az ember élvezze a szexet. Az amerikai idősek legalábbis nem azért nem élnek aktív szexuális életet még hetven-nyolcvan évesen is, mert nem akarják - vagy nem lennének képesek rá.
Rekord mennyiségű ópiumot termesztettek idén Afganisztánban - derül ki az ENSZ hétfőn közzétett jelentéséből. A tavalyi évhez képest 34 százalékkal többet állítottak elő a heroin alapanyagának számító drogból, a két évvel ezelőtti mennyiséget pedig megduplázták. Afganisztán ezzel továbbra is a legnagyobb drogtermelő ország az egész világon.
Vizsgálatot indít a honvédelmi miniszter amiatt, hogy a Magyar Honvédség egykori református tábori lelkésze közreműködött a Magyar Gárda szombati rendezvényén.
Két éven keresztül volt leszbikus viszonya Mel B-nek, a Spice Girls énekesnőjének, méghozzá egyszerre két nővel - derítették ki a bulvárlapok. Az énekesnő akkor szakított a barátnőivel, amikor szerelmes lett Eddie Murphy-be.
George Bush amerikai elnök hétfőn méltatta az iraki vezetők közötti új politikai megállapodást, de leszögezte, hogy még sok lépést kell tenni a válság leküzdésére az arab országban. Miközben...
Pontosztozkodással ért véget az Újpest és a Vasas összecsapása háromezer néző előtt a Megyeri úton. A szomszédvárak csatájában 1-1-es végeredmény született a Szusza Ferenc-stadionban.
A novemberre tervezett, Egyesült Államok által szponzorált nemzetközi konferencia az izraeli-palesztin megbékélésről eleve kudarcra van ítélve, mert az az izraeli érdekeket fogja szolgálni -...
Hatvan év után megváltozik az amerikai százdolláros bankjegy külalakja. A Benjamin Franklin képmását viselő papírpénzt lencsékkel kombinált mikronyomatból álló biztonsági csíkkal látják el.
A Viagra és a többi, merevedést segítő gyógyszer nem csupán fizikai hatással van a férfiakra, de szerelmessé is teszi őket - derítették ki amerikai kutatók.
Kylie Minogue újabb trükköt vetett be, hogy provokálja párját, Olivier Martinezt: a nemrég rákkezelésen átesett énekes bombanőként robbant be a londoni éjszakába.
A magyarországi politikai identitásválság újabb jelének tartja Kóka János és Gyurcsány Ferenc autonómiával kapcsolatos nyilatkozatait az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Ifjak. A szervezetek úgy vélik, hogy nem véletlen elszólásokról van szó.
A nyár a strand, a napozás időszaka. Ebben az évszakban, amikor csak tehetjük szívesen tartózkodunk a szabadban, s egy kellemes vacsora is jobban esik a hűvös teraszon. Nem árt azonban ügyelnünk, a kerti grillen elkészített finomság ugyanis veszélyes is lehet.
Már apósa is bírálja Amy Winehouse-t és férjét, Blake Fielder-Civilt, a házaspár önpusztító életvitele miatt. Giles Civil szerint, ha így folytatják, úgy végzik, mint a Sex Pistols énekese és annak barátnője.
Nagy lökést adott Kevin Rudd választási kampányának az a hír, hogy az ausztrál Munkapárt vezetője egy hivatalos New York-i látogatáson beugrott egy sztriptízbárba, ahol saját bevallása szerint úgy berúgott, hogy nem emlékszik semmire.
Továbbra is válságos az állapota Antonio Puertának, a Sevilla labdarúgójának. Az UEFA-kupa győztes védő - csapata tegnapelőtti, Getafe elleni bajnoki mérkőzésének a 35. percében vesztette eszméletét.
Ahelyett, hogy visszaadnák a tulajdonosának, elárverezik az elveszett csomagokat a légitársaságok. A British Airways a bevételt jótékony célokra fordítja.
Koszovó arra számít, hogy közvetlenül december 10-e után kikiáltja elszakadását Szerbiától - jelentette ki Pristinában a dél-szerbiai tartomány miniszterelnöke. "Az egyetlen fejlemény, amelyre...
Kedvezően értékelte hétfőn a bukaresti képviselőház jogi bizottsága azt a törvényjavaslatot, amely megtiltaná a ciántechnológia alkalmazását a romániai bányaiparban. A jogszabály elfogadása esetén meghiúsulna az erdélyi Verespatakra tervezett színesfémbánya.
Kedd estig hazánk területén időnként erősen megnövekszik a felhőzet, és éjszaka helyenként, holnap szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél napközben megélénkül, kedden néhol megerősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
Genetikai okai vannak annak, ha egy gyerek nem hajlandó új ízeket kipróbálni - állapították meg brit kutatók, akik ikreken vizsgálták, milyen mértékben öröklött az "étel neophobia".
Szeptember végére kész lesz az új török alkotmány tervezete, amely több személyes szabadságjogot biztosít ahhoz a jelenleg érvényes alaptörvényhez képest, amelyet katonai vezetők alkottak meg...
Egy öngyilkos merénylő megölt hétfőn kilenc embert a Bagdadtól nyugatra lévő Fallúdzsa egyik mecsetében, köztük egy imámot, aki a rendőrség szerint nyíltan felemelte a szavát az al-Kaida terrorszervezet ellen.
Felfüggesztették az állásából azt az indiai börtönőrt, aki megölelte búcsúzásképpen az óvadék ellenében szabadlábra helyezett bollywoodi filmsztárt, Sanjay Duttot.
Egy öngyilkos merénylő megölt hétfőn kilenc embert a Bagdadtól nyugatra lévő Fallúdzsa egyik mecsetében, köztük egy imámot, aki a rendőrség szerint nyíltan felemelte a szavát az al-Kaida...
Cigarettára gyújtott, így ünnepelte századik születésnapját egy brit nyugdíjas, aki még az I. világháború kirobbanása utáni napokban szokott rá a dohányzásra. Naponta öt szálat szív el, így a születésnapi a 170 ezredik volt.
Szeptember végére kész lesz az új török alkotmány tervezete, amely több személyes szabadságjogot biztosít ahhoz a jelenleg érvényes alaptörvényhez képest, amelyet katonai vezetők alkottak meg csaknem három évtizeddel ezelőtt - jelentette be hétfőn a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) az alkotmánymódosító bizottság első ülése után.
A gyurcsányi mondat így hangzott: „Az az igazság, hogy én mélyen ellenzem, hogy itt van. Szerintem ez a parlament a köztársaság parlamentje, és nem jó a királyság jelképét idehozni.” A Szent Koronára célzott. A királyságot szidta. Nesze neked spanyol János Károly, angol második Erzsébet, holland Beatrix királynő, norvég ötödik Harald király…
Felvágta ereit és bevett egy marék gyógyszert Owen Wilson, akire testvére talált rá Los Angeles-i lakásában. A Starsky és Hutch mozifilm sztárja nemrég szakított barátnőjével, Kate Hudsonnal.