Újabb elemzéseket kér, ezért a jövő hétre halasztotta a döntést budapesti bázisáról a SkyEurope, a munkavállalókat ugyanakkor tegnap arról tájékoztatták, hogy a Ferihegyen 2003 novemberében debütáló fapados légitársaság csoportos létszámleépítést hajt végre a munkaügyi hivatalnál.
A Parlament őszi ülésszakának első napján napirend előtt fel fog szólalni az államfő - tudta meg az InfoRádió a Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai Elemző Főosztályának vezetőjétől. Kumin Ferenc a beszéddel kapcsolatban annyit közölt: az elnök a demokratikus államszervezet értékeinek megerősítéséről beszél, olyan témákról, amelyek a közvéleményt foglalkoztatják.
A líbiai legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács amnesztiában részesített 2091 bebörtönzöttet a Moammer Kadhafit hatalomra segítő forradalom 38. évfordulója alkalmából - jelentette be pénteken az...
Az éjszakai órákban kevés lesz a felhő hazánk felett, a déli megyékben is csökken a felhőzet, csapadék már nem valószínű. Gyenge illetve mérséklet marad az északi, északnyugati szél, hajnalban a szélvédett völgyekben pára- és ködfoltok is kialakulhatnak.
A legfrisebb speciális Eurobarometer felmérés tanúsága szerint az unió lakosságának jelentős többsége erősítené az együttműködést az unióval határos országokkal.
George Bush bírálta a mianmari katonai juntát az e heti tüntetéseken részt vevő ellenzékiek letartóztatásáért. Az amerikai elnök felszólította az ázsiai ország kormányát, hogy engedje szabadon a politikai foglyokat, ideértve Aung San Suu Kyit, az ellenzék Nobel-békedíjas vezetőjét, valamint oldja fel a humanitárius szervezeteket sújtó korlátozásokat. Tom Lantos képviselő, Mitch McConnell és Dianne…
Második félidei jobb játékával a Milan megérdemelten nyerte meg Monacóban az európai Szuperkupát, a gólokat Inzaghi, Jankulovski és Kaka illetve Renato szerezte (3-1). A Sevilla öt megnyert kupadöntő után veszített - a Milan viszont ötödször nyerte meg a hajdanán hollandok által "kitalált" kupát.
Nem nyújt valódi megoldást az éghajlatváltozás problémáira a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS) - derül ki a Magyar Természetvédők Szövetsége által a környezetvédelmi tárcához benyújtott szakértői véleményből, melyet 30 regionális civil szervezet támogatott. A természetvédők szerint gyökeres társadalmi és gazdasági változásra van szükség.
A magyar éljátékos a cseh Vladimira Uhlirova oldalán két szoros játszmában, 7-5, 7-5 nyert a US Open, az amerikai nyílt teniszbajnokság női párosversenyének 2. fordulójában.