Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága nagy többséggel elfogadta a mai napon Schmitt Pál (EPP-ED/Fidesz), "A sport szerepe az oktatásban" című jelentését. A jelentés...
Közös fellépést terveznek az európai autógyártók az Unió szigorú széndioxid-kibocsátási javaslata ellen, amely 2012-ig drasztikusan csökkentené a járművek káros anyag emisszióját. Erről a Porsche cég vezetője, Wendelin Wiedeking beszélt a német Handesblatt című gazdasági lap hétfői számában.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium rendelete szerint szeptember 14-ig, péntekig kérhetik az érintett gazdák a belterületi fagykár-enyhítési támogatást.
Átadták a forgalomnak az M7-es autópálya első öt kilométerének felújított két forgalmi sávját - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. A társaság emlékeztetett: az eredeti tervek szerint csak szeptember 18-ára fejeződtek volna be a munkálatok.
Több mint 800 legyengült vagy már elpusztult fecskét gyűjtöttek össze a Magyar Madártani Egyesület fenékpusztai Madárgyűrűző és Madármentő Állomásán. A kismadarakat sajátos eledellel erősítették fel afrikai útjuk előtt: még macskaeledelt is kaptak.
A hatóságok lezárták a pesti alsó rakpartot. A Dráva utcától a Közraktár utcáig tartó szakaszra délután negyed ötkor rendelték el a zárást. Este hat óra után pedig elkezdik a budai oldal lezárását is.
Másként vélekednek a szakértők a Széna téri túszdrámában megsérült, a bankban tartózkodó ügyfelek sérüléseinek okáról. Az egyik meglőtt túsz ügyvédjének szakértői állítják: rendőri mulasztás okozta a sérülést.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium rendelete szerint szeptember 14-ig, péntekig kérhetik az érintett gazdák a belterületi fagykár-enyhítési támogatást - közölte a tava...
A Duna áradása miatt megkezdődött a pesti alsó rakpart lezárásra - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője az MTI-vel hétfőn délután. Horváth László ismertetése szerint először az...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 242,66 pontos csökkenéssel, 26.351,06 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,91 százalékos gyeng...
Némi meglepetésre a nacionalista Isztikal Párt szerezte a legtöbb mandátumot a marokkói parlamenti választásokon. A pénteki voksolás hivatalos végeredményét hétfőn tették közzé.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 242,66 pontos csökkenéssel, 26.351,06 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,91 százalékos gyengülés.
Az oroszok akadályozták meg az emberiség elleni bűncselekményekkel vádolt Radovan Karadzsics letartóztatását. Ezt állítja egy volt magas rangú ENSZ-diplomata most megjelent könyvében. A volt boszniai szerb elnököt azóta hiába keresik.
Legalább 23 halottja és 35 sérültje van Mexikóban annak a hétfői balesetnek, amelyben egy robbanóanyagot szállító kamion repült a levegőbe. Az áldozatok közt 4 újságíró is van; ők a balesetről készítettek felvételeket, amikor a detonáció bekövetkezett.
Meglepetést okozott a francia ipari termelés, hiszen júliusban a várt 1,2% helyett 2,6%-kal emelkedett. A feldolgozóipari termelés júliusban 2,9%-os emelkedést mutatott, meghaladva ezzel az 1,4%-os elörejelzést. Legutóbb még -0,8%-os értéket hozott a mutató. Az augusztusi brit termelöi árak +0,1%-kal emelkedtek az elörejelzett +0,2% helyett. Az elözö havi érték +0,2% volt. A cseh fogyasztói árak…
Töretlen az EUR-NZD emelkedö trendje. Emelkedö trend alakult ki egy tipikus 45 fokos Gann-vonal képében. A trendvonal támogatása 1,9600-nál fut. Elönyben részesíthetik a csökkenö árfolyam melletti longokat. Stopot az érték alatt kell elhelyezni. Támogatás 1,9800-nál, ellenállás pedig 2,0183-nál található. In-GFX
Hétfői londoni elemzések szerint látótávolságba került a 4,75 százalékos, sőt, akár a 4,50 százalékos - vagyis a jelenleginél fél-háromnegyed százalékponttal alacsonyabb - ame...
Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy 33 éves nőt, aki autójával az árokba hajtott Kiskunmajsa és Jászszentlászló között hétfőn - közölte az MTI-vel a rendőrség. A gyermekülésben...
Az amerikaiak többsége nem tart attól, hogy a jelzálogpiaci válság miatt esetleg pénzügyi nehézségei támadnának, de az aggodalmak a jövedelmek szerint megoszlanak.
Ingyenes tánciskolát indít a diákoknak a VII. kerületi önkormányzat L. L. Junior énekes, zenész segítségével. A tanfolyamokra első körben a helyi Baross Gábor Általános Iskola diákjai jelentkezhetnek, de ha a táncórák népszerűek lesznek, bárki bekapcsolódhat a kerületből. A beiratkozás hétfő délután volt; eddig összesen 70 diák jelentkezett.
Észak-Olaszországban ketten meghaltak, tíz embert füstmérgezés miatt kórházba kellett vinni, amikor egy baleset után tűz ütött ki a Milánót Bergamóval összekötő autópálya egyik alagútjában.
Lezárták a pesti alsó rakpartot a Duna áradása miatt. Horváth László, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője az InfoRádióban elmondta: már korábban döntöttek a budai alsórakpart Halász és Mozaik utca közötti szakaszának lezárásáról, arról pedig este 7 óra után határoznak a szakemberek, hogy szükség van-e további korlátozásokra.
A náci idők családpolitikájának magasztalása okozta egy német médiasztár bukását. A sajtóban szinte páratlan egyetértés fogadta, hogy az észak-német közszolgálati rádió és televízió (NDR) elbocsátotta sztár-műsorvezetőjét, Eva Hermant, aki a német anyák megtestesítőjének és legfőbb képviselőjének számított.
Elutasította a Pest Megyei Bíróság hétfőn az ügyészség perújítási indítványát a dunavarsányi kettős gyilkosság ügyében. Az ügyészek szerint az az 52 éves férfi ölt több mint 10 évvel ezelőtt a Pest megyei településen, aki jelenleg egy másik emberölésért tölti jogerős büntetését. A bíróság azonban úgy döntött, a beismerő vallomás nem hihető.
Ketten meghaltak, tízen füstmérgezést szenvedtek abban a tűzben, amely egy baleset nyomán ütött ki hétfőn az észak-olaszországi Lecco közelében a Milánót Bergamóval összekötő autósztráda egyik...
Elfogadta a parlament a vagyontörvényt. A Fidesz és a KDNP kérésére a kórháztörvény után a vagyontörvényről is név szerint szavazott az országgyűlés. A Parlament előtt a feldühödött tüntetők megdobálták a szocialista képviselőket és köpködtek feléjük.
Az InfoRádió úgy tudja, hogy Demszky Gábor az épülő 4-es metró Gellért téri munkagödrében fogadja a pénteken Magyarországra látogató Nicolas Sarkozy francia államfőt.
Egy százalék az esélye annak, hogy az árvíz miatt felduzzadt talajvíz problémát okozzon a 40 méter mélyen fekvő Gellért téri metróállomásnál - mondta az InfoRádió érdeklődésére a DBR Metró projektigazgatóság szóvivője.
Az olvasás bonyolultabb szem- és agytevékenység, mint azt eddig feltételezték. Brit kutatók egy csoportja bebizonyította, hogy az olvasási idő közel felében a szemeink nem ugyanarra a betűre fókuszálnak, hanem különbözőekre, majd a két képet az agy eggyé állítja össze.
Csaknem másfél év után ismét Budapesten lép fel a világ egyik legjobb lemezlovasa. A Grammy-díjas Dj és producer Paul van Dyk szombaton este tart lemezbemutató koncertet a SYMA Csarnokban.
Némi meglepetésre a nacionalista Isztikal Párt szerezte a legtöbb mandátumot a marokkói parlamenti választásokon. A pénteki voksolás hivatalos végeredményét hétfőn tették közzé.
Az európai uniós energiapolitikában a túlzott orosz befolyás kockázataira hívta fel a figyelmet Keith Smith, a washingtoni központú CSIS intézet vezető kutatója egy szakmai konferenci...
Várhatóan jogerős ítéletet hirdet a Pécsi Ítélőtábla kedden, a marcali önkormányzat volt MDF-es képviselője ügyében, aki tavaly hat lövéssel végzett egy vele üzleti kapcsolatban lévő férfival - közölte a táblabíróság sajtótitkára.
Továbbra is megoldatlan az 1994-es dunavarsányi kettős gyilkosság, a Pest Megyei Bíróság (PMB) hétfőn elutasította az ügyészség perújítási indítványát.
A negyedik negyedévben rekordárat számíthat fel az orosz Gazprom az európai ügyfeleinek szállított földgázért – derül ki a Troika elemző ház összegzéséből. A szakértők ezt azzal hozzák összefüggésbe, hogy a földgáz árának alakulásában meghatározó üzemanyagárak jelentős mértékben drágultak az elmúlt hónapokban. A GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője ugyanakkor úgy véli, hogy a földgáz ára nem…
Legkevesebb huszonnyolc halálos áldozattal járó öngyilkos merénylet történt hétfőn Afganisztán déli részén, mintegy hatvanan megsebesültek - közölte a helyi rendőrség. Egy rendőr arról számolt be,...
Japánban minden várakozást alulmúlt a gazdasági növekedés üteme a második negyedévben. A GDP a kormány által előzetesen közölt 0,5 százalékos bővülés helyett 1,2 százalékkal csökkent. A Solar Capital tőzsdeügynökség vezérigazgatója szerint a lassulásban a beruházási aktivitás és a lakossági fogyasztás visszaesése játszott szerepet. Az elemzők ezért arra számítanak, hogy a japán jegybank a…
Lemondott Kovács Attila, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára - tudatta a szaktárca közleményben hétfőn az MTI-vel. A politikus négy hónapig volt hivatalban.
A parlament jövő héten megkezdi a vitát a magyar vállalatok felvásárlásával összefüggő szabályozás megváltoztatásáról. Az úgynevezett „lex Mol” törvényjavaslat alapján a kiszemelt cégeknek lehetőségük lenne arra, hogy az eddiginél erőteljesebben védekezzenek más társaságok nyilvános vételi ajánlataival szemben. Az igazságügyi tárca osztályvezetője szerint a módosítás az energetikai cégek és a…
Jelentős növekedési potenciált jelenthet a magyar mezőgazdaság számára az új típusú energianövények termesztése – mondta el az agrártárca államtitkára egy szakmai konferencián. Gőgös Zoltán szerint jelenleg a magyar termőföldek 10-15 százaléka alkalmatlan gabona termesztésére, így ezekre a helyekre lehetne telepíteni az energia előállítására alkalmas növényeket. Az államtitkár úgy véli, hogy ennek…
Komoly- és népzenei koncertek, Petőfi Sándor mellszobrának felavatása, és a Kodály-kiállítás megnyitója is szerepelt egyebek mellett a Kínai Kulturális Évad első hetének programjai között.
Arcátlan pimaszságnak nevezte a szlovák kormányfő azt a felvetést, hogy Szlovákia is kérjen bocsánatot Magyarországtól a kölcsönösség jegyében. Robert Fico azt követően tette ezt a kijelentést,...
Kizárhatják a McLaren Mercedes csapatát a Forma 1-es világbajnokság idei, és jövő évi szezonjából is. A Nemzetközi Automobil-szövetség csütörtökön ül össze, és dönt majd arról, hogy a wokingiaknak van-e közük a Ferraritól ellopott technikai információkhoz.