2007. szeptember 11. kedd

szept. 11
8:14
Hatalmi harc dúl az NBH-ért (Alternatív Energia)
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke szerint példátlan, hogy nem a nemzetbiztonság védelmét ellátó szolgálatok csúcsvezetője alakította át a szervezetet, hanem a főigazgató leváltása után egy, az illetékes miniszter közvetlen utasításait szervilisen végrehajtó, megbízott vezetőre hárult a feladat - Simicskó István erről a Magyar Hírlap keddi számában nyilatkozott.
szept. 11
8:17
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
A CAD-JPY ma reggel erösödést mutatott, és napi csúcsot ért el 108,37-nél. A kereskedök a 108,24-es érték átlépése esetén további emelkedéssel számolnak. Támogatás 107,80-90-nél, míg ellenállás 109,00-nél található. A NZD-USD ma maga mögött hagyta a 0,70-es értéket, és visszaesett 0,6963-ról 42 pippel 0,6921-re. Már többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült átlépni a kerek 0,70-es értéket. A…
szept. 11
8:19
Budapesten Bosznia-Hercegovina kormányfője (HírTV)
Kedden Budapesten tárgyal Bosznia-Hercegovina miniszterelnöke. Nikola Spirics délelőtt Gyurcsány Ferenc kormányfővel tárgyal és várhatóan gazdasági egyezményeket is aláírnak, délután pedig fogadja őt Sólyom László államfő és Szili Katalin Házelnök is.
szept. 11
8:26
Az R-GO együttes negyedszázados jubileumi koncertje (Spa Trend Online)
Az R-GO együttes szombat este tartja 25 éves jubileumi koncertjét a Kisstadionban, a Szikora Róbert vezette zenekar ez alkalommal eredeti felállásban lép színpadra - tájékoztatták az esemény szervezői az MTI-t.
szept. 11
8:28
Német nagykereskedelmi árak: +2,5% (HírTV)
Augusztusi német nagykereskedelmi árak: +2,5%- elözö havi érték: +2,6%. Részletek következnek… in-GFX
szept. 11
8:28
Chippendale-show női börtönben (Gondola)
Chippendale-show lop egy kis változatosságot szeptember végén egy litván női börtön lakóinak egyhangú életébe. Panevezys-ben működik Litvánia egyetlen női büntető-javító intézete, ahol jelenleg...
szept. 11
8:29
Perdöntő bizonyítékok az eltűnt kislány ügyében (Infostart)
Egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a Portugáliában eltűnt Madeleine McCann szülei, miután megtalálták a kislány vérmintáját a szülők bérelt autójában.
szept. 11
8:34
Újabb videofelvétel az interneten Oszama bin Ladennel (Gondola)
Az internetre került kedden egy olyan újabb videofelvétel, amelyen Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezetője látható - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió. Az újabb videó megjelenése...
szept. 11
8:34
Kártalanítja ügyfeleit a Bella Tours (HírTV)
80 utas tegnap a repülőtéren tudta meg, hogy csődbe ment az utazási iroda, ezért nem tudtak elutazni Görögországba. A cserbenhagyott ügyfelek közül, többen feljelentést tettek a reptéri rendőrségen, majd 20-an a Bella Tours egyik irodája elé vonultak, hogy pénzüket követeljék.
szept. 11
8:36
Tovább növekszik az amerikai csapatok létszáma Irakban (Gondola)
Miközben Washingtonban a politikusok már múlt időben beszélnek George Bush iraki csapaterősítési politikájáról, az amerikai erők létszáma az arab országban folyamatosan növekszik. A legtöbb...
szept. 11
8:36
Szeptember 11.: Al-Kaida videó jelent meg az interneten (HírTV)
Az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadásokra emlékeznek kedden világszerte. Kedd reggel időzített Al-Kaida videó jelent meg az interneten. A videót Oszama Bin-Ladenről készült fotókból állították össze.
szept. 11
8:37
Depardieu, mint lakodalmas dalnok (Spa Trend Online)
Xavier Giannoli francia rendező harmadik játékfilmjében, a Szerelmes dalban (Chanson d,amour) tudta megénekeltetni Gérard Depardieut. A francia film óriása lakodalmas dalnokká vált a szerep kedvéért.
szept. 11
8:40
Nagyszabású rendőrségi akció kezdődött Németországban (Gondola)
Nagyszabású rendőrségi akció kezdődött kedd reggel a nyugat-németországi Spangdahlemben található amerikai katonai repülőtéren, miután az amerikai erőket hétfő este telefonon terrortámadással...
szept. 11
8:45
Egymást is ellenőrzik a kutatócsoportok az emődi kislány keresése során (Gondola)
Tovább keresik azt az alig kétéves kislányt, aki egy hete tűnt el a Borsod megyei Emőd egyik családi házának udvaráról; a kutatócsoportok egymás útvonalát is átvizsgálják a keresés során - mondta a...
szept. 11
8:45
"A képviselők alig tudtak kijutni a Parlamentből" (HírTV)
Hazaárulónak nevezték Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és megdobálták a kormánypárti képviselőket a parlament előtt tüntetők, miután az országgyűlés késő este megszavazta a vagyontörvényt.
szept. 11
8:51
KPN: 766 millió euró a Getronicsért (Privátbankár)
A holland KPN távközlési szolgáltató 766 millió euróért meg akarja venni a szintén holland Getronics számítógépes szolgáltatót. A Getronics vezetése elfogadásra javas...
szept. 11
8:51
Egy amerikait 24 év börtönre ítéltek terrorizmus vádjával (Gondola)
Huszonnégy év szabadságvesztést szabtak ki egy férfira Kaliforniában terrorizmus vádjával. Az amerikai állampolgárságú 25 éves Hamid Hayat állítólag részt vett az al-Kaida terrorszervezet egy...
szept. 11
8:53
ERP felsőfokon - tematika (Piac és Profit)
Folytatjuk piacvezető hazai cégek termékbemutatóját az immár hetedik alkalommal megrendezésre kerülő workshop-unkkal.
szept. 11
8:57
Visszakézből is nagyot üt a tőzsdeválság (Privátbankár)
A Bázelben ülésező jegybankelnökök az amerikai jelzálogpiac válságának lehetséges másodlagos hatásait elemezték.
szept. 11
8:57
Az Élőlánc Magyarországért elítéli a Kossuth téri rendbontókat (Gondola)
Az Élőlánc Magyarországért elítéli a Kossuth téren megjelent "szélsőséges és garázda elemeket", akik rátámadtak a Parlamentből távozó országgyűlési képviselőkre az Élőlánc gyűlése után - tudatta...
szept. 11
8:57
Elérte az árhullám Budapestet (HírTV)
Kedd dél óta már nem emelkedik a Duna vízszintje Budapestnél - mondta a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletese. A folyó 692 centiméteren tetőzik, és a főváros felett már lassú apadás kezdődött. A szakember azt nem tudta megmondani, mikortól várható a vízszint csökkenése Budapesten.
szept. 11
9:02
Holttestet találtak Sarkadon (HírTV)
Egy idős férfi holttestét találták meg hétfőn este Sarkadon, a Kopolya-csatornában - értesült a HavariaPress.
szept. 11
9:04
Felülvizsgálják a költségvetést (Piac és Profit)
Az EU költségvetését immáron 20 éve szabályozó előírások reformjáról kezdődik átfogó vita szeptember 12-én. A megállapodás nem lesz egyszerű: az átalakítások a mezőgazdasági támogatások és a visszatérítések rendszerét is érintik.
szept. 11
9:08
EUR-USD Nött a francia kereskedelmi mérleg deficitje (HírTV)
Júliusban 3,1 milliárdról 3,3 milliárdra emelkedett a francia kereskedelmi mérleg deficitje, meghaladva ezzel a 3,0 milliárdos elörejelzést. Az EUR-USD-t 1,3792-ön jegyzik. Ellenállás 1,3819-nél, támogatás pedig 1,3765-nél található. In-GFX
szept. 11
9:08
Miért nem kell a tündéri kisfiú Kamarás Ivánnak? (Blikk)
Budapest - Információink szerint nem ismerte el a rá megszólalásig hasonlító és a vezetéknevét viselő négyéves Zalán Ivánt (4) Kamarás Iván (34) az apasági tárgyaláson. A színészre így DNS-teszt vár, amelynek segítségével megállapítják, valóban ő-e a Tormás becenévre hallgató kisfiú édesapja.
szept. 11
9:08
Túl sovány, nem engedik a kifutóra a szupermodellt (Infostart)
Hiába csodaszép, nem engedik meg, hogy kifutóra lépjen a londoni divathéten egy rémesen sovány modell. A 22 éves lány csípőbősége akkora, mint egy nyolcévesé.
szept. 11
9:13
Tovább szennyez Garé és Hidas (Privátbankár)
Nem tudni, mikor és miből fejeződhet be a garéi és hidasi lerakókban összegyűlt, rákkeltő anyaggal szennyezett föld semlegesítése, az erre kötelezett Budapesti Vegyi Művek ugyanis csődöt jelentett.
szept. 11
9:18
Augusztusi infláció: 8,3 százalék (Privátbankár)
A fogyasztói árak augusztusban nem változtak júliushoz képest, és 8,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők 8 százalékos 12 ...
szept. 11
9:18
EUR-HUF A vártnál kedvezöbben alakuló magyar fogyasztói árak (HírTV)
Augusztusban 8,3%-kal emelkedtek a magyar fogyasztói árak, meghaladva ezzel a 8,2%-os elörejelzést. Legutóbb még 8,4%-os pluszról számoltak be. Az EUR-HUF-ot 256,42-ön jegyzik. A devizapár sávjának alsó oldalán mozog. Ellenállás 256,78-nál, támogatás pedig 255,86-nál található. Ha az érték alá megy az árfolyam, visszaesés várható 254,95-ig. in-GFX
szept. 11
9:20
A nagykanizsai millenniumi parkot ismét megrongálták (HírTV)
Ismét megmutatták az erejüket a garázdák Nagykanizsán: újra feldúlták a Thúry téri Millenniumi Parkban a kőből készült köztéri bútorokat. Csakhogy ezúttal össze is törték a nehéz kőlapokat - írja a Zalai Hírlap.
szept. 11
9:20
Mérges utasok a csődbe ment irodánál - képekkel (Infostart)
Csak a rendőrök segítségével tudták bezárni hétfő éjjel a csődbe jutott Bella Tours belvárosi irodáját a cég munkatársai, néhány pórul járt utas ugyanis a helyszínen tiltakozott.
szept. 11
9:23
Augusztusi infláció: 8,3 százalék (Privátbankár)
A fogyasztói árak augusztusban nem változtak júliushoz képest, és 8,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők 8 százalékos 12 ...
szept. 11
9:23
Négy palesztin sérült meg egy izraeli támadásban Gázában (HírTV)
Egy férfi és három gyerek megsebesült, amikor izraeli tankok tüzet nyitottak gázai házukra, Beit Hanúnban, kedden reggel - közölték kórházi források az AFP francia hírügynökséggel.
szept. 11
9:25
Erősödéssel nyitott a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,68 pontos emelkedéssel, 26.403,74 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,20 százalékkal erősödött.
szept. 11
9:26
23 tűt találtak a kínai nő testében (Vital)
tovább
szept. 11
9:29
Tovább bővülne az Arcelor (Privátbankár)
A tavaly nyáron befejezett egyesüléssel megalakult nyugat-európai-indiai ArcelorMittal, a világ legnagyobb acélipari vállalata, 20 százalékos szerves termelésnövelést tervez a tavalyi...
szept. 11
9:29
KSH: nem változott, 8,3 százalékos az infláció (Gondola)
A fogyasztói árak augusztusban nem változtak júliushoz képest, és 8,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az elemzők 8...
szept. 11
9:31
Ellátás helyett magánrendelőbe küldtek egy kiszombori férfit (Gondola)
Nem látták el a makói kórházban azt a kiszombori férfit, akinek egy ötcentis fémcsavar sebesítette meg bal szemét, egy magánrendelőbe küldték, majd a szegedi klinikán operálták meg; az intézmény...
szept. 11
9:31
A vártnál is gyorsabban romlik a pénzünk (Infostart)
Augusztusban 8,3 százalék volt a 12 havi infláció - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Elemzők 8 százalékos éves inflációt vártak.
szept. 11
9:37
Meghalt Joe Zawinul (Spa Trend Online)
Hetvenöt éves korában elhunyt Joe Zawinul billentyűs, a fúziós zeneként is emlegetett dzsesszrock legendás alakja. Kedden hajnalban, egy bécsi kórházban érte a halál. A bécsi születésű, többszörös Grammy-díjas amerikai művészt az elektronikus hangzás úttörőjeként tartják számon a dzsesszben. Nevéhez fűződik a szintetizátor meghonosítása és egy új műfaj, a dzsesszrock megteremtése. Számos…
szept. 11
9:39
BUX: +0,20 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,68 pontos emelkedéssel, 26.403,74 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,20 százalékkal erősödött.
szept. 11
9:39
Nem Madeleine vére volt az autóban? (HírTV)
Nem biztos, hogy a Portugáliában eltűnt Madeleine vérét találták meg a szülei által bérelt autóban, állítja a portugál rendőrség egyik vezetője. A vérminta vizsgálati eredménye alapján pénteken gyanúsítottként hallgatták ki a brit McCann házaspárt 4 éves lányuk eltűnésével kapcsolatban.
szept. 11
9:44
Nyírmihálydi: kissebbségi képviselők is kaptak az új wc-kből (HírTV)
Kifizették a szociális segélyeket a fertőző májgyulladással sújtott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírmihálydiban. Az öt udvari wc-ből, ami adományként érkezett a faluba kettőt a helyi kisebbségi önkormányzat vezetői vittek haza, hogy kicseréljék lerobbant illemhelyeiket.
szept. 11
9:50
OPEC-döntés: szinten tartásra számítanak (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
szept. 11
9:55
Az adóváltoztatás fellendítheti a lakáspiacot (Privátbankár)
Kedvezően érinthetik a tervezett adóváltoztatások azokat, akik január elseje után szeretnék eladni lakásukat - véli a PriceWaterhouse Coopers adótanácsadó cég szakértője. A múlt héten kiszivárgott elképzelések alapján jövőre már csak azoknak kell adózni a lakásuk eladása után, akik kevesebb mint 6 éve tettek szert a vételre kínált ingatlanra. Erdős Gabriella szerint a változtatás fellendítheti a…
szept. 11
9:55
NOK-SEK A vártnál kisebb mértékben emelkedö svéd fogyasztói árak (HírTV)
Augusztusban 1,8%-kal emelkedtek a svéd fogyasztói árak, miközben 1,9%-os plusszal számoltak. Amíg a NOK-SEK nem esik vissza emelkedö ékjébe, melynek felsö oldala 117,75-nél fut, a devizapár tovább folytathatja középtávú emelkedö trendjét. A devizapár augusztus 20-a óta vételeken áll. A következö cél az 1,1947-es érték. Támogatás 1,1860-nál található. In-GFX
szept. 11
9:55
Nagy a torlódás a fővárosban: Pest felé az összes híd bedugult (Gondola)
Torlódik a forgalom a fővárosban, Pest felé az összes hídon lassú az előrehaladás - közölte a Fővinform ügyeletese kedden délelőtt az MTI-vel. A Nagykörúton mindkét irányban - a Margit hídtól a...
szept. 11
9:57
Eredményes vállalatot akar? Az ösztönzés a kulcs (Privátbankár)
A dolgozók megfelelő ösztönzése a sikeres vállalatvezetés kulcsa - véli a világ legismertebb menedzsment gondolkodói között számon tartott Jonas Ridderstrale. A szakember a Gazdasági Rádiónak adott interjúban hangsúlyozta: fontos, hogy a cégvezetők a dolgozók igényeit és adottságait figyelembe véve próbálják elérni a legjobb vállalati eredményt. A szakember üzletvezetési stratégiája szerint azok a…
szept. 11
9:57
Bevezetik a fordított áfafizetést az építőiparban (HírTV)
Az általános forgalmi adóval való visszaéléseket fordított áfafizetéssel szorítaná vissza az építőiparban a pénzügyi tárca. A változás várhatóan csak a cégeket érintené, a magánszemélyeket nem.
szept. 11
10:01
A Google vendégei (Gondola)
A Google internetes kereső egyik mérnöke négy éve előszeretettel fényképezkedik azokkal a híres emberekkel, akik meglátogatják a cég kaliforniai székházát. Gyűjteményét fel is tette a világhálóra....

Keresés