Az amerikai nyersolaj ára 51 centtel megközelítette a rekordot azt követően, hogy Mexikóban szabotőrök földgázvezetékeket robbantottak, és az OPEC miniszterek az olajtermelés szintjének tartását rebesgetik.
A kormány felülvizsgalta a nyár eleji törvénytervezeteit, és benyújtotta a T. Ház őszi ülésszakának legújabb törvényalkotási programját. Ellenzéki javaslatoknak legfeljebb a nyomait lehet benne keresni.
Új honlapot hozott létre a MTM SBS a TV2 Brand Care értékesítési márka bemutatására. A megújuláshoz kampány is kapcsolódik, melyben a Brand Care szakemberei a csatorna sorozathőseinek szerepében jelennek meg.
Az esélyegyenlőséget segítő együttműködési megállapodást kötött egymással az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) és a MÁV Zrt. - közölte a vasúttársaság. A még pénteken...
A diósdi kettősgyilkosság megrendelője lophatta el a múlt héten, Győrben megtalált több tonnányi pénzpapírt 1995-ben. Információk szerint a férfi két társa közül Csóka István 1997-ben eltűnt, a rendőrök, azóta is keresik. A másikat, Terjék Istvánt autójával együtt felrobbantották az M0-ás autóúton, 1998-ban.
A német Volkswagen csoport azt tervezi, hogy a következő három évben tizenkét teljesen új modellt hoz ki - közölte a társaság elnöke a frankfurti nemzetközi autószalon alkalmából.
Az EUR-USD-t továbbra is 1,38 körül jegyzik. Délután tart beszédet Jean-Claude Trichet és Ben Bernanke. Az EKB-elnök egy rendkívüli ülésen, 16.00 órakor beszél a pénzpiaci folyamatokról. A Fed-elnök 17.00 órakor tart beszédet a globális pénzügyi problémákkal kapcsolatban (az USA és Kína közötti fizetési mérlegdeficit). A kommentárok hatására eldölhet az EUR-USD mozgásának iránya. Nem az a kérdés,…
Nem megfelelő eljárást alkalmazott az ügyészség E. Zsanett DNS-nyomainak vizsgálatára, állapította meg a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet két igazságügyi szakértője. A szakértők azt erősítik meg, hogy Zsanett vendéghaját mitokondriális vizsgálattal kellene ellenőrizni, amit az ügyészség korábban elutasított. Ez bizonyíthatja, hogy ült a rendőrök autójában.
Elemzők szerint az élelmiszerek gyorsabb drágulása miatt volt magasabb az infláció augusztusban. Mint mondták, jól látható, hogy megindult az élelmiszerár-emelkedés első hulláma.
Nemzetközi együttműködést ajánl a számítógépes kalózkodás elleni védekezés érdekében Kína. A pekingi külügyminisztérium szóvivője azt mondta: ez globális probléma, és Kína is gyakran célpontja a támadásoknak.
Március végén 1,316 millió lakossági és 208 ezer vállalati ügyfélnek volt internetbanki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéssel: a lakossági internetbanki ügyfelek száma az elmúl...
Brit sajtójelentések szerint vádemelési javaslattal adja át a portugál rendőrség az ügyészségnek a McCann-ügy aktáit, az eddig összegyűlt bizonyítékok alapján ugyanis "véletlen emberöléssel"...
Szeptember 17-ig meghosszabbították a diákhitel-igénylés első határidejét. A Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója közölte: akik legkésőbb a jövő hétfőn leadják kérelmüket, azok október 15-én megkaphatják a kölcsön összegét.
A jégtelenítő rendszer hibája miatt hajtott végre kényszerleszállást egy angol katonai szállító repülőgép kedden nem sokkal dél előtt Ferihegyen. A C 130 Hercules szállítógép Romániából tartott Angliába, mikor a fedélzeten észlelték a hibát. A gép szállítmányáról egyelőre nincsenek információk.
Üdvözölte az Irakban állomásozó amerikai csapatok főparancsnokának helyzetjelentését a bagdadi kormány. Az iraki vezetés azt ígérte: mindent megtesz azért, hogy mielőbb csökkenteni lehessen az Egyesült Államok vezette nemzetközi erők szerepét az országban.
Beszélő robotot állítottak üzembe ügyintézőként a budaörsi városházán, a berendezés felgyorsítja, leegyszerűsíti az okmányirodához forduló lakosok ügyes-bajos dolgainak intézését - kö...
Az idén ötödik évébe lépő MOL Jazz Fesztivállal végre Budapesten is gyökeret eresztett egy régóta áhított, elsőrangú jazzfesztivál, amelyre már nem csak a kerület, Ferencváros, hanem az egész főváros is büszke lehet. A jazz növekvő népszerűségét jelzi, hogy a Művészetek Palotájának hangversenytermei mellett az igazi fesztiválhelyszín idén is a Közraktárnál lévő nagysátor lesz.
A csődbe ment Bella Tours valamennyi ügyfele visszakapja az utazásokra befizetett pénzét - mondta az InfoRádióban a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke.
London - Brit sajtóértesülések szerint a portugál rendőrség vádemelési javaslattal adja át a McCann-ügy aktáit az ügyészségnek. A bizonyítékok alapján "véletlen emberöléssel” gyanúsítják a a kislány édesanyját.
A vártnál gyengébb svéd fogyasztói árak közzététele óta emelkedett az EUR-SEK árfolyama. A magban havi szinten 0,1%-os, éves szinten pedig 0,7%-os emelkedés mutatkozott, elmaradva ezzel az 1,0%-os elvárástól. Az adatok miatt kevésbé vélik úgy, hogy a Riksbank tovább emeli alapkamatát. Ellenállás 9,3836-nál, támogatás pedig 9,3356-nál található. In-GFXEUR-SEK Annyi a kamatfantáziának
A fővárosi Fidesz-frakció szerint nem tud elszámolni az útfelújítási pénzek egy részével, mintegy 580 millió forinttal a fővárosi önkormányzat. A képviselő-csoport vizsgálatot követel az ügyben.
A sterling ma gyengének mutatkozott a crossokban, föleg a jennel és a frankkal szemben. Az EUR-GBP ma új 3 hetes csúcsot ért el 0,6815-nél. A következö cél a 0,6825-ös érték. Lehetséges, hogy tartja magát a 0,6795-ös támogatás. Ellenállások 0,6840-nél és 0,6860-nál találhatók. In-GFX
Még hat napjuk van azoknak, akik új diákhitel-igénylőkként már az első kifizetési napon, október 15-én szeretnének pénzhez jutni; a nagy érdeklődésre való tekintettel a Diákhitel Központ kivételesen m...
Súlyos sérülést szenvedett a hét végén Nagy László, a válogatott és a Barcelona jobbátlövője. A világválogatott játékos a spanyol Szuperkupért vívott meccsen – vasárnap Salamancában a Ciudad Real volt az ellenfél – a második félidő derekán kényszerült befejezni a játékot.
Az Európai Unió 2,8 százalékra szállította le a korábban 2,9 százalékban megadott, idei évi átlagos gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését, a módosítást a pénzpiacok mostani zavaraival indokolv...
A Németországban állomásozó amerikai alakulatok szóvivője közölte, hogy rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe a Spangdahlemben lévő katonai támaszpont térségében, miután hétfő este egy ismeretlen telefonáló terrortámadást helyezett kilátásba a bázis ellen.
A Fidesz szerint az éj leple alatt kisemmizte az országot a kormány a vagyontörvény megszavazásával. Varga Mihály szerint kiárusítják a maradék közvagyont, mert a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy eladják a még állami tulajdonban lévő vállalatokat.
Jóváhagyta az elsőfokú ítéletet a Baranya Megyei Bíróság a mandulaműtét után, 2005 márciusában elhunyt kisfiú halála ügyében. A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben jogerősen bűnösnek talált szigetvári orvost 6 hónap, két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A férfi az ítélet szerint tovább dolgozhat.
Két szerződést írt alá Budapesten Gyurcsány Ferenc magyar és Nikola Spiric bosznia-hercegovinai kormányfő. Az egyik megállapodás értelmében Magyarország környezetvédelmi beruházásokhoz nyújt segítséget a nyugat-balkáni államban, Szarajevó pedig visszafogadja a jelenleg Debrecenben tartózkodó 23 menekültet.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke jó hírnév megsértése miatt pert indít egy újságíró ellen, aki antiszemitának bélyegezte egy hétfői televíziós műsorban - jelentette be Halász Zsuzsa, a kereszténydemokraták szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A szóvivő nem akarta megnevezni az újságírót, de az MTI úgy tudja, hogy a Hír TV hétfő esti műsoráról és Szakonyi Péter újságíróról van szó.
A cseh korona ma a többi kelet-európai devizához hasonlóan gyengülést mutatott az euróval szemben. Szerdán teszik közzé a júliusi cseh fizetési mérleget, ahol 19,0 milliárdos deficittel számolnak a legutóbbi -13,3 milliárdos érték után. Ellenállás 27,738-nál, támogatás pedig 27,568-nál található. In-GFX
Gépkocsiba rejtett, nagy erejű pokolgépet hatástalanítottak kedden Ankarában, az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletek 6. évfordulóján - jelentette be a török főváros kormányzója.
Még hat napjuk van azoknak, akik új Diákhitel-igénylőkként már az első kifizetési napon, október 15-én szeretnének pénzhez jutni. Ez a pénzösszeg akár 150 ezer - a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók számára akár 200 ezer - forint is lehet. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Diákhitel Központ kivételesen még a szeptember 17-én, hétfőn leadott új igényléseket is figyelembe veszi az…
A dollár ma a jen kivételével gyengült a többi fö devizával szemben. Az EUR-USD-nek az erösödö részvénypiacokra való tekintettel sikerült átlépnie az 1,3818-as napi csúcsot, és újat ért el 1,3830-nál. Chart-technikailag nem áll semmi az 1,3852-es mindenkori csúcs tesztjének útjában. Mivel emelkednek a részvények jegyzései, a jen ismét eladási nyomás alatt áll, és erösödnek a magas kamatú devizák,…
"Nem történt bűncselekmény és semmilyen illegális pártfinanszírozás sem. Az ügy tisztázódni fog" - jelentette ki Zuschlag János az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnöke kedden Budapesten, miután tájékoztatta az ellene folyó eljárásról Lendvai Ildikót, a párt országgyűlési frakcióvezetőjét.
A vécék történetét, technológiai és esztétikai fejlődését, valamint a higiéniás kultúra változásait, kultúrtörténeti vonatkozásait mutatja be az a kiállítás, amely szeptember 26-án nyílik a Millenáris Parkban.