Mínuszban nyitottak az amerikai tőzsdék, miután közzétették az augusztusi kiskereskedelmi forgalom számait. A forgalom gépjárműeladások nélküli összértéke 0,4%-kal csökkent, miközben az előző hónapban még 0,7%-os emelkedést mértek. Ma publikálták a második negyedéves folyó fizetési mérleg adatot is, 5,5 %-os a GDP-arányos hiány. Lányi Bencével, a Raiffeisen bank elemzőjével Szabó Rezső készített…
Az idei első félévi adatok alapján a betegek 9 százalékkal kevesebb gyógyszert vettek, de így is 23 százalékkal többet fizettek a készítményekért, mint tavaly - mondta Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke a szervezet pénteki tájékoztatóján. Éves szinten ez azt jelenti, hogy csökkenő forgalom mellett 20-21 milliárd forinttal nőnek a betegek terhei, a patikák pedig - főleg a vidékiek -…
A Nabucco gázvezeték és a közös európai energiapolitika fontosságát emelték ki a vezető európai energetikai cégek képviselői a Financial Times által szerevezett rendezvényen Budapesten. A fórumon felszólalt Kóka János gazdasági miniszter és Andris Piebalgs, uniós energiabiztos is. A magyar szakminiszter elmondta, hogy Magyarország a gázellátást tekintve a legveszélyeztetettebb európai állam, ezért…
Elkötelezett vagyok az iránt, hogy a fővárosban létrejöjjön egy komplex, jól működő, korszerű kórházi ellátórendszer, amely minőségi betegellátást nyújt, s egyben hatékonyan támogatja a megelőzést - mondta Horváth Csaba főpolgármester-helyettes, miután pénteken látogatást tett a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben.
A Gyurcsány Ferenc kormányfővel folytatott hivatalos tárgyalásai és a magyar Parlament üléstermében tett felszólalása után a francia államfő pénteken találkozott Orbán Viktorral, a Fidesz-MPSZ elnökével. Az idő rövidsége miatt Nicolas Sarkozy e találkozó után azonnal elsietett, Demszky Gábor főpolgármesterrel együtt megtekinteni a francia együttműködéssel épülő 4-es metrót. Ezért csak Orbán Viktor…
Brit tudósok kikisérletezték a Rev7 elnevezésű nem ragadó rágógumit. A találmány már jövőre a boltokba kerülhet, ha átmegy az EU egészségügyi és biztonsági tesztjein.
A jövő évi magyar államháztartási hiány a hazai össztermék 4,0-4,3 százaléka lehet, kisebb a konvergencia programban vállalt 4,3 százaléknál - mondta Gyurcsány Ferenc pénteken a Reutersnak. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a deficit csökkenésének köszönhetően Magyarország az eddig vártnál korábban vezethetné be az eurót. Ma reális célnak tűnik a 2011-2013 közötti időszak, szemben a…
Az európai uniós források nem elegendőek, a társadalomnak is változnia kell az ország jövőbeni fejlődése érdekében - jelentette ki Bajnai Gordon miniszter pénteken Pécsett.
Október elsejétől Hódmezővásárhely valamennyi játszóterén tilos lesz a dohányzás, aki mégis rágyújt, 500-tól 10 ezer forintig terjedő büntetést fizethet - mondta Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere pénteken.
Az egészségügyi reform megkerülhetetlen, és az SZDSZ célja az, hogy még ebben a ciklusban megvalósuljon - szögezte le Gulyás József, a szabad demokraták országos tanácsának elnöke a Liberális hét miskolci rendezvényén tartott sajtótájékoztatóján pénteken,. A Szabad Demokraták Szövetsége azt szeretné, ha a változás ebben a ciklusban valósulna meg. Ez a kormány, a koalíciós pártok közös sikere…
Érsekújvár után péntek délután már Révkomáromban is tüntetni kezdtek a lakbérhátralékaik miatt kényszerűen kitelepített roma emberek. Ezzel egyidejűleg azoknak az érintett környékbeli magyar többségű falvaknak a lakossága is határozottan felemelte a szavát, ahova - a települések lakatlan épületeibe - az Érsekújvárból őrző-védő szolgálatok által elhurcolt romákat próbálják betelepíteni.
A Külügyminisztérium ismét arra figyelmeztette a magyar állampolgárokat, hogy nagyon körültekintően járjanak el, ha külföldön kívánnak munkát vállalni.
Házilag átalakított régi maroklőfegyverrel a levegőbe lőtt egy fenyegetőző férfi a Zala megyei Szentliszlón; senki nem sérült meg - közölte pénteken az MTI-vel a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Mátraszőlősön újabb egyeztetést tartanak hétfőn az iskola lehetséges működési módjáról; ha ekkor sem születik megállapodás, a szülőknek máshová kell vinniük a gyerekeket - mondta pénteken az Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO) képviselője. Csikós Árpád, az ÖCO oktatási bizottságának elnöke közölte: két lehetséges variációt vitatnak meg. A salgótarjáni székhelyű Cognito Alapítványi Iskola átvenné a…
Gyors kormányalakítást és stabil kabinetet sürgettek az Európai Unió vezetői pénteken Kijevben az EU- Ukrajna csúcstalálkozón. Keleti szomszédunknál szeptember 30-án tartanak parlamenti választásokat. Az ország elnöke még áprilisban oszlatta föl a törvényhozást.
Egy országos rendezvénysorozat első állomásaként olimpianapot rendeztek a győri Bercsényi iskolában, amelyen Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke is részt vett.
Elengedték fogva tartói azt a belga turistát, akit több mint egy hónappal ezelőtt raboltak el Irán délkeleti részében - jelentette be pénteken a belga külügyminisztérium. Stefaan Boevét és barátnőjét egy banda ejtette fogságba augusztus 12-én az országnak azon a részén, amelyet a kábítószer-kereskedők és út menti bűnözők egyik fő tevékenységi területének tartanak. Az antwerpeni hölgyet két nappal…
Az eredeti programhoz képest 20 perccel korábban érkezett pénteken Nicolas Sarkozy, a Francia Köztársaság elnöke a Műegyetem téri 56-os emlékmű koszorúzására. Emiatt nem Demszky Gábor képviselte a fővárost a koszorúzáson, hanem Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes.
A jövő évi magyar államháztartási hiány a hazai össztermék 4,0-4,3 százaléka lehet, kisebb a konvergencia programban vállalt 4,3 százaléknál - mondta Gyurcsány Ferenc a Reutersnak. A ma...
Hét munkanélküli pedagógus dolgozhat újra egy rendőrségi pályázatnak köszönhetően Szegeden. A helyi rendőrkapitányság 17 millió forintot kapott általános iskolások bűnmegelőzési programjára, amit három iskolában el is indítottak. A tanárok az órák után azokkal a gyerekekkel foglalkoznak, akik egyébként az utcán vagy otthon, de egyedül töltenék az idejüket: játszanak velük, segítenek a tanulásban,…
Harminchat emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy panamai zászló alatt közlekedő teherhajó a Fekete-tengeren - jelentette pénteken az NTV török magántelevízió. A legénység sorsa egyelőre ismeretlen. A török parti őrség hajója, amely kimentésükre indult, a rossz időjárási körülmények miatt kénytelen volt visszafordulni - értesült a CNN-Türk hírtelevízió.
Az igazságszolgáltatást sértette meg az a vádlott, aki csütörtökön megpróbálta leköpni az ügyében eljáró bírót - mondta Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. A Fővárosi Bíróság bírája kábítószerrel való visszaéléssel kapcsolatos ügyben ítélkezett, a vádlott ugyanis megszegte a lakhelyelhagyási tilalom szabályait. Ilyenkor a bíróságnak döntenie…
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az év végéig meghosszabbította Carla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyészének mandátumát. A 15 fős testületben a döntést tizennégyen támogatták, Oroszország képviselője tartózkodott.
Nem volt hajlandó a rendőrökkel együttműködni Kármán Irén. A nyáron megvert újságírónő nem vett részt egy bizonyítási kísérletben. Emiatt akár meg is bírságolhatják.
Drasztikus büntetésre számíthatnak jövőre az adójogszabályok megsértői. Ha valaki például nem adja le időben az adóbevallását, az eddigi 100 ezer forint helyett akár 200 ezer forintra is büntethetik. Ugyanezért a cégeknek félmillió forintos bírság jár majd. A számlát nem adó vállalkozások egymillió forintos bírságra számíthatnak, és fizetniük kell a feledékeny pénztárosoknak, eladóknak is.
Tovább folytatódik az apadás a Duna felső szakaszán. Budapestnél péntek reggel 8 órakor már csak 636 cm volt a folyó vízszinje, és vasárnapra 600 cm alatti vízállás valószínű. Bajánál a Duna jelenleg 792 centiméter magasan áll - tájékoztatott közleményben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
Budapesten tárgyalt a francia elnök, Gyurcsány Ferenc szerint szokatlan, hogy egy éve nem találkozott a Fidesz elnökével, a Forma-1 világbajnoka is érintett a McLaren-botrányban - a nap legfontosabb hírei.
Bernie Ecclestone, a Forma-1-es cirkusz első embere elárulta, hogy csütörökön egy hajszálon múlt a McLaren teljes kizárása a 2007-es és a 2008-as szezonra.
Hosszas huzavona után, mégis engedélyezik Tom Cruise-nak és stábjának, hogy Berlinben eredeti helyszínen, az úgynevezett Bendlerbockban forgassák a Hitler ellenes sikertelen merényletkísérletről szóló filmjüket, a Valkűrt (Valkyrie). Az épület - ahol 1944-ben kivégezték a lázadó Wehrmacht-tiszteket - ma a Védelmi Minisztériumnak ad otthont.
Szerdán este valakik felgyújtották az aznap Nagysallóra költöztetett érsekújvári roma családok bútorait. A nagysallóiak szerint a romák voltak, a romák szerint ez nem igaz. Az új lakókat nem fogadták kitörő lelkesedéssel a településen, de maguk a romák sem örülnek a költözésnek.
Szeptembertől elektronikus ellenőrző- és üzenőfüzet működik az egyik győri szakközépiskolában. A szülők akár gyerekükkel egy időben értesülhetnek az osztályzatokról és hiányzásokról az interneten keresztül. A hazai középiskolákban egyedülálló módon a rendszer tananyagokat, feladatokat, teszteket és dolgozatokat is tartalmaz.
Hét város jelentkezett a 2016-os nyári olimpiai játékok megrendezési jogáért. Ezt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jelentette be pénteken a svájci Lausanne-ban.
Felülvizsgálja a rendőrség, hogy a tüntetőké lehet-e az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének első évfordulóján a fővárosi Kossuth tér, miután a Magyar Kézilabda Szövetség és a Miniszterelnöki Hivatal is lemondott a területről erre az időszakra. Ha a demonstrálók bejelentése a gyülekezési törvényben foglaltaknak megfelel, akkor a rendőrség várhatóan tudomásul veszi azt.
Az USA-ban az augusztusi ipari termelés a várt 0,3 százaléknál kisebb mértékben, 0,2 százalékkal bővült. A korábbi 0,5 százalékos felülvizsgált adathoz mérten egyértelmű visszaesés történt.
Sajnos sok idő telt el azóta, mióta a francia R. F. Sully-Prudhomme megkapta az első irodalmi Nobel-díjat. A kitüntetés sokáig valóban nagy megtiszteltetésnek számított, hivatalosan még ma is az, de egyre többet beszélnek a díj politikai hátteréről is, ami sokat ront a szép hagyományokon. És hogy nem csupán rosszindulatú rágalmazásról van szó, arra az idei kitüntetett is „jó” példa...
Viktor Zubkov, akinek miniszterelnöki kinevezését az állami duma pénteken jóváhagyta, aznap délután már hozzá is fogott az új tisztségével járó teendők ellátásához - közölte a kormány sajtószolgálata. A kormány épületében megbeszélést folytatott elődjével, a távozó Mihail Fradkovval, majd megtekintette dolgozószobáját is, amelynek ajtaján már az ő neve szerepelt. Vlagyimir Putyin elnök a duma…
A biztosításról ma már egyre több cégvezetőnek nem csupán a vállalat, vállalkozás vagyontárgyainak védelme, hanem a munkatársak javadalmazása, ösztönzése is eszébe jut. Az OTP Garancia Biztosító által kínált Menedzser-, illetve Csoportos Élet-, Baleset- és Egészségbiztosítás olyan konstrukciók, melyekkel lehetőség nyílik a kulcsembereknek és az alkalmazottaknak adott juttatások hatékony…
Százötven éve, 1857. szeptember 17-én született Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij orosz tudós, az űrrepülés úttörője. Tudományos munkássága mellett szépirodalommal is foglalkozott, több ötletét elbeszéléseiben, regényeiben dolgozta fel.
Szüreteken razziáztak a munkaügyi felügyelők és a határőrök Heves megyében. A mezőgazdaságban dolgozó feketemunkásokat szerették volna kiszűrni, az építőipar után ugyanis ebben az ágazatban foglalkoztatják a legtöbb illegálisan munkást.
A forrófejű befektetők jobb döntéseket hoznak – olvasható egy tanulmányban, mely az Academy of Management Journalben jelent meg. Ha érzelmekkel döntünk, sokkal kreatívabbak vagyunk. A brókerek szerint a fegyelem fontosabb, de lehet hogy tévednek
Évek óta ébreszti a nézőket, össze sem tudná számolni, hány riportalanyt faggatott már a Reggeliben. Ennek ellenére Stohl Andrásnak minden adás más és más. Akadnak olyanok is, amelyekre mindig emlékezni fog.
A pazarlás újabb mérföldkövéhez érkezett a világ leggazdagabb cégvezetőinek klubja, miután a Google alapítói úgy döntöttek, hogy az amerikai űrügynökség, a NASA területén tartják magánrepülőgépüket, mert az közel van az irodához. A hóbort évi 1,3 millió dollárba (238 millió forintba) kerül...
Több mint félmillió forintot értékű kokaint találtak egy helybeli férfinál a rendőrök péntek délben Győrújbaráton. A 25 éves fiatalembert előzetes információk alapján állították meg közúti ellenőrzésre a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr Főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói. A férfinál 33 és fél grammnyi kábítószert találtak, amelyről a gyorsteszt is kimutatta, hogy kokain. Ez a mennyiség…
Alultáplált afrikai gyerekek milliói menekülhetnek meg az éhhaláltól, ha a kezdeményezés, amelynek keretében Malawiban a mogyoróvajhoz hasonló táplálékkiegészítőt osztanak az egész kontinensre kiterjed.
Az orosz duma pénteken elsöprő többséggel szavazta meg az új kormányfő, Viktor Zubkov kinevezését. A parlament alsóházában 381 igen és 47 nem szavazatot kapott a politikus, nyolcan pedig tartózkodtak.
Percekig tartó vastapssal és felállva ünnepelte a prágai közönség tegnap a Csárdáskirálynő című előadást, amelyet ezúttal Kerényi Miklós Gábor vitt színre a Karlíni Zenei Színházban.
Új módszert dolgozott ki több ország hasonló szervezeteivel közösen a Kézenfogva Alapítvány a fogyatékkal élő embereket oktatóknak. Ez az ígéretek szerint könnyebbé és gyorsabbá teszi a fogyatékkal élők tanulását.