Még egy évet kell várni az energiatakarékos lámpák uniós vámjának eltörlésére. Az EU tagállamok ugyan csak hajszálnyi többséggel, de pénteken jóváhagyták az Európai Bizottság javaslatát, hogy még egy évig 66 százalékos büntetővámmal sújtsák a főként Kínából származó izzókat.
Göncz Kinga külügyminiszter az amerikai belbiztonsági tárca államtitkárával pénteken megállapodott: Magyarország és az Egyesült Államok között vízumügyben a közeljövőben folytatódnak a szakértői tárgyalások, előkészítik a következő lépéseket. Göncz Kinga előző nap érkezett kétnapos washingtoni látogatásra, elsősorban azért, hogy megbeszéléseket folytasson Condoleezza Rice külügyminiszterrel. Göncz…
Szüreteken razziáztak a munkaügyi felügyelők és a határőrök pénteken Heves megyében. A mezőgazdaságban dolgozó feketemunkásokat szerették volna kiszűrni. A felügyelők az alkalmi munkásoknál ellenőrizték a munkaidő-nyilvántartást és a pihenőidő betartását is.
Magyarországon évente 10 ezren betegszenek meg tüdőrákban és 8 ezren halnak meg ebben a kórban. Ezzel a tüdőrákos halálozás tekintetében hazánk világelső. A Magyar Rákellenes Liga "Célkeresztben a tüdőrák" elnevezéssel szombaton a Normafánál egy sétát szervez, amellyel szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy lehet és kell is tenni ez ellen a betegség ellen.
A portugál Futball Szövetség pénteken bejelentette: nem mondja föl Luiz Felipe Scolarival kötött szerződését. A szövetségi kapitány esetleges elbocsátása azért került szóba, mert egy Európa-bajnoki selejtezőn állítólag megütötte a szerb játékost.
Történelmi csúcsra erősödött pénteken este a WTI olajfajta ára a kereskedés leállítása előtt közel egy órával, majd a csütörtöki záróérték alá gyengült.
A nagyközönség előtt is megnyílt a 62. IAA (International Automobil-Ausstellung), a Frankfurti Nemzetközi Autókiállítás. Tíz nap alatt ötven ország ezer cége mutatja be a járműipar legújabb termékeit a szervezők által elvárt egymillió látogatónak.
Házilag átalakított régi maroklőfegyverrel a levegőbe lőtt egy fenyegetőző férfi a Zala megyei Szentliszlón; senki nem sérült meg - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A középkorú férfi azt követően vette elő a fegyvert, hogy házában szóváltásba keveredett egy helybéli fiatalemberrel, aki megütötte őt - közölte Csizmazia Péter. A veszekedés után a megütött férfi a házból távozó…
Venni kéne egy új cipőt. Meg egy új asztal sem ártana és a múltkori buliban összetört vagy három pohár, lehet azt is be kéne szerezni. Melyik boltba menjünk? Vagy elég hozzá az internet?
OJ Simpson feltételezett áldozatai egyikének családja azt állítja: azért szervezték meg a gyilkossággal vádolt volt amerikaifutball-sztár könyvének kiadását, mert így szerették volna büntetni azt az embert, aki szerintük végzett szerettükkel.
A számítógép és az internet számtalan előnyét felsorolni igen időigényes lenne: megkönnyíti az információszerzést, a kapcsolattatást, és ma már szinte minden munkahelyen és iskolában nélkülözhetetlen. Azonban, van néhány kevésbé dicséretes tulajdonsága is: szép lassan leszoktat minket a könyv- és újságolvasásról - és a helyesírásról.
Észak-Amerika legnagyobb meteoritjának, a Willamette-meteoritnak egy darabkáját el akarják árverezni, de egy oregoni indián törzs, a klakamák szent tárgyként tisztelik, és mélyen elítélik áruba bocsátását.
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) nem csatlakozott ahhoz a nyilatkozathoz, amelyben pénteken Prágában hat közép-európai ország szociáldemokrata pártja az amerikai rakétapajzs csehországi és lengyelországi telepítése ellen foglalt állást. Az MSZP álláspontja az, hogy ha Európát valamilyen veszély fenyegeti - s a terrorizmus az kétségtelenül egy ilyen fenyegetés -, akkor az ellen védekezni kell.…
Péntek délután hat óra körül letartóztatta a szerb rendőrség a háborús bűnökkel vádolt, volt boszniai szerb vezető, Radovan Karadzsics fiát. Szasa Karadzsicsot a speciális egység vette őrizetbe- mondta el az AFP hírügynökségnek a fiú lánytestvére. A boszniai Pale városkában élő Szonját a család ügyvédje értesítette a letartóztatásról.
Eddig összesen 39 rendőrrel szemben emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség a tavaly őszi tüntetéseken tapasztalt rendőri törvénytelenségek miatt - mondta Falvai Zsolt, a szervezet vezetője. Ez idáig csupán egy rendőrrel szemben hoztak ítéletet, de az sem jogerős.
A 49 rendbeli gyilkossággal és három gyilkossági kísérlettel vádolt Alekszandr Picsuskin perében pénteken kezdődött meg a tulajdonképpeni tárgyalás, miután csütörtökön kiválasztották az esküdteket.
A második helyen végzett Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros-világbajnokság Portugál Nagydíjának első időmérő edzésén. A gyakorlást az olasz Mattia Pasini nyerte. hírTV
Patrónus néven kulturális társaságot alapított a Szigetvári Takarékszövetkezet és az Alexandra Kiadó, hogy vállalkozók és magánszemélyek bevonásával anyagilag támogassák a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programot - közölte a bank elnöke pénteken Pécsett.
Van megoldás a nyugdíjrendszer problémáira - állítja a Barankovics István Alapítvány elnöke. Mészáros József a "Nyugdíjreform Magyarország 2007" című szakmai tanulmánykötet bemutatója alkalmából az InfoRádiónak elmondta: javaslataik közt szerepel az alapnyugdíj és a "nagyipénz" bevezetése, valamint a magánnyugdíj-rendszer gyökeres reformja.
Az emberi jogok tiszteletben tartását szorgalmazta XVI. Benedek pápa, amikor fogadta Omar Haszan Ahmed el-Besir szudáni államfőt, aki pedig a dárfúri tűzszünet betartására tett ígéretet, mihelyst megkezdődnek a nyugat-szudáni tartományt sújtó polgárháború lezárását célzó béketárgyalások.
A szlovákiai Érsekújváron és Révkomáromban is tüntettek a lakbérhátralékaik miatt kényszerűen kitelepített romák. Tiltakoztak ugyanakkor azoknak a többségében magyarlakta falvaknak az elöljárói is, amelyek lakatlan házaiba próbálják kényszerrel áttelepíteni az őrző-védő szolgálatok által elhurcolt embereket.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) főigazgatójával is tárgyal hétfőn Bécsben a Magyar Külügyminiszter. Göncz Kinga a NAÜ közgyűlésének 51. ülésszakára érkezik az osztrák fővárosba. Ennek keretén belül folytat majd megbeszéléseket Mohammed El Baradei-jel.
Bayer Zsolt a Magyar Nemzet főmunkatársa, és Csermely Péter a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese szemlézi végig a hét politikai eseményeit a Hír Tv műsorán. Vendégük a héten Semjén Zsolt, a KDNP elnöke.
Észak-Amerika legnagyobb meteoritjának, a Willamette-meteoritnak egy darabkáját el akarják árverezni, de egy oregoni indián törzs, a klakamák szent tárgyként tisztelik, és mélyen elítélik áruba bocsátását.
Lódarazsak támadták meg a somogyvári gyermekotthon lakóit, tíz gyerekeket csíptek össze, egyiküket csaknem tucatnyiszor - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese pénteken este.Pfeifer Péter tájékoztatása szerint a marcali tűzoltókat este nyolc órakor riasztották az esethez. A nevelők értesítették a háziorvost, aki ellátta a gyerekeket, a tűzoltók pedig kiirtották a…
Távozik posztjáról az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium sajtófőnöke, Oravecz Éva, utódját pályázat útján keresi a tárca - tudta meg az MTI pénteken.A minisztérium honlapján pénteken közzétett dokumentum szerint a főosztályvezetői besorolású munkakörre szeptember 24-ig lehet pályázni, azt követően nyolc napon belül a munkáltató által kijelölt háromtagú bizottság dönt a beérkező pályázatokról.…
Nem fog szerepelni David Beckham a Született feleségek című világsikerű tévésorozatban. Ezt a film egyik sztárja, Eva Longoria jelentette be, véget vetve a pletykáknak.
Hosszas huzavona után, mégis engedélyezik Tom Cruise-nak és stábjának, hogy Berlinben eredeti helyszínen, az úgynevezett Bendlerbockban forgassák a Hitler ellenes sikertelen merényletkísérletről szóló filmjüket, a Valkűrt (Valkyrie).
Lazacból képesek pisztrángot "előállítani" japán tudósok, akik ezzel a módszerrel próbálják megmenteni a veszélyeztetett halfajt. Kísérleteik eredményeként lazac szülőktől pisztráng utódok születtek.
Szeptembertől elektronikus ellenőrző- és üzenőfüzet működik az egyik győri szakközépiskolában. A szülők akár gyerekükkel egy időben értesülhetnek az osztályzatokról és hiányzásokról az interneten keresztül. A hazai középiskolákban egyedülálló módon a rendszer tananyagokat, feladatokat, teszteket és dolgozatokat is tartalmaz.
A címvédő Debrecen nyerte a magyar labdarúgó NBI 8. fordulójának nyitómérkőzését pénteken este. A hajdúsági gárda a Vasast fogadta és győzte le 2-0-ra.
Mégsem tart rendezvényt vasárnap a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban a Jobbik miskolci szervezete, új helyszínt választottak - közölte Ábrám Tibor, az intézmény igazgatója pénteken. A Magyar Gárda a Magyarországi Református Egyház egyetlen intézményében és épületében nem tartott és nem tart semmilyen rendezvényt - tette közzé még aznap este internetes portálján az egyház kommunikációs…
Az idei évben a Magyar Gyógyszerészi Kamara prognózisa szerint a gyógyszertárak forgalma mintegy 14 százalékkal csökken, a lakossági terhek nőnek, s körülbelül 21 milliárd forinttal fizetnek majd többet az emberek idén, mint egy évvel korábban - közölte Horváth Tamás, a kamara elnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján. A támogatott gyógyszerforgalom mintegy hét százalékkal, a…
Az értelmi fogyatékosokkal foglalkozó szakembereknek szóló úgynevezett "gyorsított" tanulási módszert mutatta be a Kézenfogva Alapítvány és a képzési program kifejlesztésében résztvevő két külföldi partnerszervezet képviselője pénteken, Budapesten.
Egy nyugdíjas tűzoltónak köszönheti életét egy 30 év körüli férfi, aki péntek este balesetet szenvedett az autójával Kapolynál - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese. A személygépkocsi egy út menti fának csapódott és kigyulladt - tájékoztatott a balesetről Pfeifer Péter. Az ügyeletes elmondása szerint egy arra járó teherautó és egy személyautó vezetője is megpróbált…
Banda Ádám, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója és az orosz Lev Szolodovnyikov megosztva végzett az első helyen a 42. Nemzetközi Zenei Versenyen, amelyet idén Szigeti József és Hubay Jenő, a híres magyar hegedűiskola képviselőinek tiszteletére rendeztek - közölték a szervezők az MTI-vel pénteken.
Őrizetbe vette pénteken a szerb rendőrség Belgrádban Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezető fiát, hogy kikérdezzék szökésben lévő apjával kapcsolatban - jelentette Belgrádból a Reuters. Sonja Karadzic, a hágai Nemzetközi Törvényszék által körözött háborús bűnös lánya a boszniai Paléban az AFP hírügynökségnek elmondta, fivére, Aleksandar azért tartózkodott a szerb fővárosban, mert ötéves fián…
Kun viadal elnevezéssel a nagykunsági lovashagyományokat ápoló háromnapos rendezvénysorozat kezdődött pénteken Kisújszálláson; a program látványos része szombaton lesz, amikor a harcosok a kun vitézi cím elnyeréséért küzdenek meg. Harminc lovas városi felvonulása után a Kunok kapuját avatta fel Varga Mihály, a térség országgyűlési képviselője, majd a viadalnak otthont adó Horváth tanyán egy…
Péntek délután Beethoven örömódájának hangjaira több mint ezren vettek végső búcsút Leedsben Jane Tomlinsontól, a rákbeteg kampányharcostól, aki súlyos betegen is keresztülbiciklizte Amerikát.
A francia elnök pénteken az Országházban mondott beszédében stratégiai partnerségként jellemezte Franciaország és Magyarország viszonyát, amelyet testvérinek nevezett.
"Kizárólag a reform hozhat eredményt, csak így juthatunk el a magasabb szintű foglalkoztatáshoz, növekedéshez és versenyképességhez, tehát reform, reform, refom!" - hangoztatta tegnap teátrálisan Budapesten Nicolas Sarkozy Gyurcsány Ferenccel tartott közös sajtótájékoztatóján. A francia elnök Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc kormányfő közös meghívására egynapos - pontosabban…
Magyarországnak szüksége van az alternatív irányból érkező gázforrásra, ezért szüksége van a Nabucco-projektre - mondta el az InfoRádiónak a MOL elnök-vezérigazgatója egy budapesti szakmai konferencián.
Várhatóan mindennap megtelik majd az a nyolcezer nézőt befogadó bakui létesítmény, amelyben hétfőtől vasárnapig rendezik az olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságot.