2007. szeptember 19. szerda

szept. 19
13:31
BKV: kevesebb utas - több járat (Infostart)
Mintegy nyolc százalékkal kevesebben vették igénybe a BKV Zrt. szolgáltatásait idén az első félévben, mint az előző évben - jelentette be Regőczi Miklós, a közlekedési vállalat vezérigazgató-helyettese.
szept. 19
13:32
Védett és hamisított tokhalikrát árultak (Blikk)
szept. 19
13:34
Kollégáikat tartoztatták le a rendőrök (Blikk)
szept. 19
13:35
Sokba fog ez még kerülni a kartellezőknek (Privátbankár)
Többmilliárd forintos kártérítési per fenyegeti - négy másik magyar céggel együtt - a Strabag Zrt-t, legalábbis erre a következtetésre jutott a Die Presse című osztrák lap.
szept. 19
13:37
Lehet demonstrálni, de csak úgy, hogy ne zavarják a képviselőket (Infostart)
Amennyiben egy gyülekezés megzavarja a népképviseleti szerv működését, akkor az betiltható - mondta az InfoRádiónak Lövétei István alkotmányjogász.
szept. 19
13:40
Egy hétig nem járható egy út Borsodban csőtörés miatt (Alternatív Energia)
Csőtörés miatt járhatatlanná vált a Vadna és Sajóvelezed közötti út, autóval legalább egy hétig nem lehet közlekedni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei két települést összekötő úton - közölte Sass István, a Magyar Közút Kht. megyei területi igazgatóságának osztályvezetője. A csőtörés miatt az országos közút mintegy ötven méter hosszúságú szakasza vált járhatatlanná teljes szélességben; a területileg…
szept. 19
13:40
A közszférában keresnek a legjobban (Piac és Profit)
Havonta átlagosan nettó 112 ezer forintot visz haza a magyar, a keresetek az elmúlt egy évben 10,6 százalékkal nőttek a versenyszférában. Legjobban az építőiparban dolgozók jártak, az ő fizetésük majd húsz százalékkal nőtt.
szept. 19
13:43
Ellenséges területnek nyilvánította Izrael a Gázai-övezetet (HírTV)
Az izraeli biztonsági kabinet szerdán ellenséges területnek nyilvánította a radikális palesztin Hamász szervezet által felügyelt Gázai-övezetet - jelentette az izraeli rádió. A döntés azt jelenti, hogy Izrael elzárhatja a 1,5 millió palesztinnak otthont adó területet ellátó energia-, víz- és üzemanyag-vezetékeket.
szept. 19
13:47
Hazatérnek a haldoklók, hogy nyugodtan dohányozhassanak (Infostart)
A dohányzási tilalom bevezetése óta sorra hazatérnek a hospice-otthonokból azok a halálos betegek, akik az utolsó pillanatig nem hajlandóak lemondani káros szenvedélyükről.
szept. 19
13:48
USD-CAD Emelkedö kanadai fogyasztói árak (HírTV)
Augusztusban 2,2%-kal emelkedtek a kanadai fogyasztói árak, meghaladva ezzel a +2,1%-os elvárást. Az USD-CAD-ot 1,0163-on, azaz valamivel az 1,0178 és 1,0338 közti mozgás 138,2%-os Fibonacci-kiterjesztése alatt jegyzik. Az érték átlépése esetén potenciál nyílna 1,0237-ig. Ha 1,0129 alá megy az árfolyam, akkor viszont veszteségekkel kell számolni 1,0079-ig. 14.30 órakor teszik közzé az augusztusi…
szept. 19
13:50
Sváby továbbáll (Spa Trend Online)
Sváby András lemondott a TV2-nek több műsort beszállító Interaktív Kft. ügyvezető igazgatói posztjáról - közölte a kereskedelmi csatorna szerdán. A tájékoztatás szerint az öt év után távozó vezető helyére Kiss Péter, a cég Jóban Rosszban című kórházi sorozatának producere kerül.
szept. 19
13:50
Tűzoltókocsi ütközött tejszállító kamionnal (HírTV)
Egy tejszállító kamion borult árokba a 81-es úton, szerdán kora délelőtt, miután összeütközött egy tűzoltókocsival. Sem a kamionban, sem a szerkocsiban nem sérült meg senki.
szept. 19
13:50
Fidesz: nyilvános közbeszerzési eljárást a páncélozott járművek vásárlásához! (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a kormánynak vissza kellene vonni azt a döntését, amely szerint 471 millió forint értékben vásárol nem nyilvános közbeszerzési eljárás keretében páncélozott biztonsági járműveket - mondta az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. Lázár János kijelentette: ha a döntés visszavonását nem is tudják elérni, legalább azt szeretnék, hogy a közbeszerzési…
szept. 19
13:53
Csőtörés miatt egy hétig járhatatlan lesz egy út Borsodban (Infostart)
Csőtörés miatt járhatatlanná vált a Vadna és Sajóvelezed közötti út, autóval legalább egy hétig nem lehet közlekedni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei két települést összekötő úton - közölte Sass István, a Magyar Közút Kht. megyei területi igazgatóságának osztályvezetője.
szept. 19
13:55
Az MSZP egyelőre nem foglal állást a Zuschlag-ügyben (Alternatív Energia)
Az MSZP nem akarja állásfoglalásával vagy véleményével befolyásolni az igazságszolgáltatást a Zuschlag-ügy kapcsán. Erről Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke beszélt szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Fontos, hogy kiderüljön az igazság, ami az igazságszolgáltatás szervezeteinek, a rendőrségnek, az ügyészségnek a feladata - közölte a kormánypárti politikus kérdésre válaszolva, Zuschlag…
szept. 19
13:59
Nem segít az autópálya: hatalmas a tokaji átmenőforgalom (Infostart)
A Szerencsen épülő szalmatüzelésű erőmű tovább növeli majd a Tokajon áthaladó elviselhetetlen forgalmat - véli Tokaj polgármestere. Májer János az InfoRádiónak elmondta: a teherautósok és kamionosok nem használják a közelmúltban átadott M3-as autópályaszakaszt, mivel drága és messze is van.
szept. 19
13:59
EUR-NZD Lehetségesek a további veszteségek (HírTV)
Ma csökkent az EUR-NZD árfolyama. A napi csúcs elérése óta 300 pipet vesztett a devizapár. Ma már nem kehet jelejtösebb javulásra számítani, mivel az árfolyam jóval a nyitó érétk alatt áll, és magas a csökkenö dinamika. A következö nagyobb támogatás csak 1,8800-nál található. in-GFX
szept. 19
14:01
Különleges Nox fellépés a Művészetek Palotájában (HírTV)
Szimfonikus zenekarral, ütősökkel és népi hangszeresekkel kiegészülve lép fel október 3-án a Művészetek Palotájában a Nox együttes. A zenekar történetében először a táncosok a színpad helyett a nézőtéren foglalnak majd helyet. Ezen az estén ugyanis nem a látványnak, hanem kizárólag a zenének jut a főszerep - tájékoztattak a szervezők.
szept. 19
14:05
MÁV-Start - piackutatót választott (Kreatív Online)
A MÁV Csoport személyszállítási üzletágága, a MÁV-Start szeptember 19-én eredményt hirdetett piackutatási tenderén. Mint megtudtuk: a négy jelentkező közül az utolsó körben két cég versenyzett a megbízásért.
szept. 19
14:05
Magyarország is képviselteti magát a berlini Popkommon (HírTV)
Szerdán délelőtt nyitotta meg kapuit Közép-Európa legjelentősebb könnyűzenei szakvására, a Popkomm. A berlini nemzetközi seregszemlén idén 57 ország, köztük Magyarország is képviselteti magát.
szept. 19
14:07
Horváth Ágnes egészségügyi fóruma Vácott (videó) (HírTV)
Nézze meg a nap legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.
szept. 19
14:08
Temesvári Andrea: Az apám nem adott át másnak… (Vital)
Temesvári Andrea a valaha volt legsikeresebb magyar teniszezőnő a virágranglista hetedik helyéig jutott, de pályafutása során nehézségekkel is szembesült.== Ma boldog édesanya, emellett pedig saját teniszakadémiáját vezeti.tovább
szept. 19
14:10
Sváby András távozik az Interaktív éléről (Blikk)
szept. 19
14:10
Hárommilliárd forint értékű kaviárt foglaltak le (HírTV)
Meghaladja a 3 milliárd forintot annak az engedély nélkül forgalmazott kaviárnak az értéke, amelyet a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai foglaltak le. Nem ez volt azonban az egyetlen gond a drága előétellel, kiderült ugyanis az is, hogy volt, amikor a dobozokban nem is kaviár volt, csupán mindenféle nyesedékből készített étel.
szept. 19
14:12
Járhatatlanná vált egy út csőtörés miatt (Blikk)
szept. 19
14:15
Az orvosok évente másfél milliárd eurót ajándékoznak a munkaadóknak (Infostart)
Katasztrofális a helyzet a német kórházakban - így kommentálta a német orvosi szövetség elnöke a kórházi munkakörülményekről készült legújabb felmérést, amelyből többek között kiderült az is, hogy minden második orvos más állás keresésén töri a fejét.
szept. 19
14:16
Délelötti kommentár (HírTV)
A közgazdászok szerint a Fed tegnapi kamatcsökkentése után idén még egyszer csökkentésre adhatja fejét. A határidös piacon majdnem 100%-ra becsülik ennek esélyét. Számos nagy amerikai bank abból indul ki, hogy az év végén legalább 4,50%-on áll majd az alapkamat. A BoE likviditást bocsátott a brit üzleti bankok rendelkezésére. Az EUR-USD-t 1,3962-ön jegyzik. Hatással lehetnek a jegyzésekre a…
szept. 19
14:17
Zuschlag-ügy: az MSZP egyelőre hallgat (Privátbankár)
Az MSZP nem akarja állásfoglalásával vagy véleményével befolyásolni az igazságszolgáltatást a Zuschlag-ügy kapcsán - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke. Fontos, hogy kid...
szept. 19
14:21
Tömeges megbetegedést okozott a meteor (Gondola)
Már csaknem 200 ember betegedett meg abban a perui faluban, amelynek közelében szombaton meteorit csapódott a földbe. Tudósok siettek a helyszínre, hogy megvizsgálják az égi kőzet ütötte 20 méter...
szept. 19
14:21
Sváby András távozik az Interaktív éléről (Blikk)
Sváby András lemondott a TV2-nek több műsort beszállító Interaktív Kft. ügyvezető igazgatói posztjáról - közölte a kereskedelmi csatorna.
szept. 19
14:21
Szávay ismét a nyolc között (HírTV)
Újabb győzelmet aratott Szávay Ágnes a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi teniszversenyen szerdán. A hatodik helyen kiemelt magyar játékos a második fordulóban a szlovák Dominika Cibulkovát verte két szoros játszmában, és bejutott a legjobb nyolc közé.
szept. 19
14:23
Az OMV-nek jót tett a Mol-ügy (Privátbankár)
Az amerikai Morgan Stanley befektetési bank és értékforgalmazó felértékelte az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalatot, egyebek közt a Mol Nyrt.-vel való, elképzelhető együttműködéss...
szept. 19
14:23
Ellopták az óvodából a befizetett ebédpénzt (HírTV)
Ellopták a kunhegyesi óvodából azoknak a pénzét, akik a város lakói közül az intézményen keresztül fizettek be maguknak ebédet. A környező településeken több, hasonló lopás történt, az egyiknél már gyanúsítottja is van, összefüggést egyelőre azonban nem találtak a nyomozók.
szept. 19
14:27
Ésszerű autóhasználat napja a fővárosban (Gondola)
Új parkolók építésének szükségességére és a meglévők jobb kihasználására hívta fel a figyelmet Hagyó Miklós (MSZP) Budapest főpolgármester-helyettese az Európai mobilitási héthez tartozó Ésszerű...
szept. 19
14:32
6,2 százalékkal csökkent a reálkereset (Gondola)
Január-júliusban a bruttó átlagkeresetek 8,2, a nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 8,5 százalékos növekedése mellett...
szept. 19
14:34
MSZP: Orbán Viktornak európai politikát kellene képviselnie (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint ideje volna, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is az európai konzervatív politikát képviselje - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Európában elképzelhetetlen volna olyan konzervativizmus, amely megengedi magának a szélsőjobboldallal való szüntelen kokettálást - közölte a kormánypárti politikus Orbán Viktornak a miniszterelnök…
szept. 19
14:34
Orbán Viktor a hazugság áráról (Gondola)
Nem szabad elhinni, amikor a kormány azt állítja, hogy az ország túl van a megszorítások nehezén - nyilatkozta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az InfoRádiónak. Hozzátette: a kormányfő hazugságainak árát az emberek fizetik meg.
szept. 19
14:36
Őrizetben Zuschlag - nem akar vallani Gyurcsányról (Gondola)
Őrizetbe vették szerdán Zuschlag Jánost, az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnökét. A terhére rótt bűncselekmény bűnszervezetben elkövetettnek minősül. Ennek büntetési tétele 5-20 évig terjed. Zuschlagot az ifjúsági tárca vezetőiről kérdezték, de nem kívánt vallomást tenni.
szept. 19
14:36
Viharrá szelidült, de így is pusztított Wipha (Infostart)
Hajnalban még az utóbbi évtized legveszélyebbnek tartott tájfunjaként érte el a Wipha Kína keleti partvidékét, mostanra viszont visszaminősítették trópusi viharrá. Érkezése előtt Sanghajban és környékén 2 millió embert evakuáltak. Bár a vártnál enyhébb volt a vihar, így is több száz házat elpusztított.
szept. 19
14:37
A fogyasztóvédelem is elővette a megzsarolt büfést (HírTV)
Nyírbátor jegyzője és a fogyasztóvédelem is problémákat talált az Azfeszt Fesztiválon üzemelő elhíresült büfével kapcsolatosan. A jegyző szerint jogszerűtlen volt a nyitva tartás, a fogyasztóvédelem szerint a büfésnek meg kellett volna állapodni a szervezőkkel.
szept. 19
14:38
Az MSZP egyelőre nem foglal állást a Zuschlag-ügyben (Gondola)
Az MSZP nem akarja állásfoglalásával vagy véleményével befolyásolni az igazságszolgáltatást a Zuschlag-ügy kapcsán. Erről Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke beszélt szerdán Budapesten...
szept. 19
14:39
Diákok veszik el a munkahelyeket? (Piac és Profit)
Egy nemrég készült felmérés kimutatta, hogy a diákok gyakran elveszik a munkát a hátrányos helyzetben lévő álláskeresők elől, ráadásul további problémát okozz, hogy a kikölcsönzésük gyakran ütközik a magyar munkajogi szabályozással.
szept. 19
14:42
Ahol nem lehet tüntetni - lezárások a Kossuth téren (Infostart)
A jövőben nem lehet a Kossuth téri gyepen tüntetni, az országgyűlési képviselők védelmében ugyanis a Köztársasági Őrezred a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal közösen lezárja a demonstrálók elől a tér egy részét.
szept. 19
14:44
Azt szeretnénk elérni, ami Bécsben természetes (Infostart)
A XII. kerületi óvodások és iskolások biztonságát szeretné növelni az önkormányzat. A most bevezetett intézkedés kapcsán digitális sebességmérőket, korlátokat helyeztek el, reggel fél 8 és 9 kilenc között pedig az iskolák előtt az alkalmazottak és a rendőrök is arra figyelnek, hogy a gyermekeket ne érje baleset.
szept. 19
14:45
Bizottsági nem a kötelező óraszám emelésének visszavonására (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága azt javasolja, hogy a parlament utasítsa el a kötelező óraszám emelésének visszavonását indítványozó népi kezdeményezést. Erről a testület szerdai ülésén a kormánypárti többség szavazataival döntöttek, míg az ellenzék támogatta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) kezdeményezését. Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke többek között azzal…
szept. 19
14:48
Amerikai építési engedélyek: 1,31 millió- elörejelzés: 1,35 millió (HírTV)
Augusztusi amerikai építési engedélyek: 1,31 millió- elörejelzés: 1,35 millió- elözö havi érték: 1,37 millió. Részletek következnek… in-GFX
szept. 19
14:50
Budapest Szerződés plusz (Alternatív Energia)
A kormány és a fővárosi önkormányzat közötti "Budapest szerződés" a főpolgármester indítványára kiegészül a kerületek több javaslatával - közölte Demszky Gábor, az MSZP-SZDSZ kerületi vezetőivel, polgármestereivel folytatott szerdai egyeztetését követően. A főpolgármester elmondta, hogy a tavaly márciusban a kormánnyal kötött szerződés megvalósulásáról és kiegészítéséről rövidesen tárgyal a…
szept. 19
14:50
Amerikai fogyasztói árak: -0,1%- elörejelzés: +0,0% (HírTV)
Augusztusi amerikai fogyasztói árak: -0,1%- elörejelzés: +0,0%- elözö havi érték: +0,1%. Részletek következnek… in-GFX
szept. 19
14:52
Amerikai megkezdett építkezések: 1,331 millió- elörejelzés: 1,36 millió (HírTV)
Augusztusi amerikai megkezdett építkezések: 1,331 millió- elörejelzés: 1,36 millió- elözö havi érték: 1,38 millió. Részletek következnek… in-GFX
szept. 19
14:53
Zuschlag őrizetben: befolyásolni akarta a tanúkat? (HírTV)
Megpróbálta befolyásolni az ügyében érintett tanúkat, ez a legfőbb indoka annak, hogy Zuschlag János szocialista politikust őrizetbe vették szerdán az ügyészek. Zuschlag harminc napos előzetes letartóztatásáról a Szegedi Városi Bíróság dönt, várhatóan még a héten. Az ügyben Gyurcsány és az SZDSZ ifjúsági szervezete is állást foglalt, míg a Fiatal Balodal egyelőre hallgat.

Keresés