2007. szeptember 23. vasárnap

szept. 23
13:07
Vasy: Össznemzeti érdek az anyanyelv ápolása (Infostart)
Össznemzeti érdeknek nevezte az anyanyelv ápolását és a színvonalas irodalmi élet megteremtését a Magyar Írószövetség szombaton megválasztott elnöke.
szept. 23
13:09
Választási lázban és a Munkáspárt (HírExtra)
Az előrehozott választásokról szóló találgatások lázában kezdődik a kormányzó brit Munkáspárt éves kongresszusa a dél-angliai Bournemouth-ban.
szept. 23
13:09
Egy asztalnál az amerikai és az iráni külügyminiszter (Gondola)
Egy asztalnál ült az amerikai és az iráni külügyminiszter helyi idő szerint szombat este New Yorkban az Irakról szóló nemzetközi konferencián, de egyetlen szót sem váltottak egymással - közölte egy amerikai illetékes. Az iráni miniszter hosszú kirohanást intézett az Egyesült Államok ellen.
szept. 23
13:10
40 milliárdos kárt okoznak évente a filmkalózok (HírTV)
Évente csaknem 40 milliárd forintos kárt okoznak a nemzetgazdaságnak azok, akik illegálisan töltenek le filmeket az internetről vagy dvd-re másolják azokat. A veszteség felét a felsőoktatásban tanuló filmkalózok okozzák, de az érdekvédők szerint az egyetemek, főiskolák nem igazán partnerek a szerzői jogok védelmében.
szept. 23
13:11
Fidelitas nem a tandíjra (Alternatív Energia)
A Fidelitas arra szólítja fel az embereket, hogy a közelgő népszavazáson szavazzanak a tandíj ellen - mondta Koszorús László, a Fidelitas alelnöke a szervezet másik alelnökével, Ágh Péterrel tartott sajtótájékoztatón, vasárnap, Budapesten. "Mindenkit felhívunk arra, minden fiatalt, minden családot, minden gyermeket vállaló fiatal felnőttet, hogy a közelgő népszavazáson mondjon nemet a tandíjra" -…
szept. 23
13:15
Kamatvágásra várva (HírExtra)
Kamatdöntő ülést tart hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, az elemzők 25 bázispontos kamatvágást várnak. A testület az előző kamatdöntő ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul 7,75 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot.
szept. 23
13:21
Apácák is csatlakoztak a mianmari-tüntetéshez (HírTV)
Több mint húszezer tüntető vonult végig vasárnap Yangon utcáin Mianmar fővárosában. A buddhista szerzetesek kormányellenes tüntetéséhez ápáckák is csatlakoztak. A csaknem két évtizede uralmon lévő katonai vezetés ellen ez eddig a legnépesebb tüntetés.
szept. 23
13:26
Nyolcadik helyen zárt az országos bajnok (HírExtra)
Nyolcadik lett 340 kilós összteljesítménnyel Kiss Attila a súlyemelők thaiföldi világbajnokságának vasárnapi versenynapján, a 94 kg-os kategória C csoportjában.
szept. 23
13:26
„Kabai az MSZP áldozata” (Gondola)
Nyírbogát fideszes polgármestere Kabai Károlyt, az adócsalásért jogerősen elítélt, szombaton őrizetbe vett szocialista vállalkozót az MSZP áldozatának nevezte. Mint ismert, a körözés alatt álló Kabait a HírTV munkatársai találták meg pénteken az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben.
szept. 23
13:31
Kikapott a Sevilla (HírExtra)
Hazai pályán verte 2-1-re a Barcelona a Sevilla gárdáját, a spanyol bajnokság 4. fordulójában szombat éjszaka. A hazai csapat vezéregyénisége az argentin Lionel Messi volt, aki alig hét perc alatt duplázni tudott. Messi parádés teljesítményére csak Frederic Kanoute tudott válaszolni a hosszabbításban.
szept. 23
13:31
Nukleáris anyag miatt bombázott Izrael? (HírTV)
"Észak-Koreából származó nukleáris anyagot" talált az izraeli kommandó abban a titkos szíriai katonai üzemben, amelyet az izraeli légierő később lebombázott szeptember 6-án.
szept. 23
13:31
Szavazati jogot adna a 15 éveseknek az iráni kormány (Gondola)
Tizenöt évre szállítaná le a választójog alsó korhatárát az iráni kormány - közölte vasárnap Mahmúd Ahmadinezsád elnök. "A kormány hamarosan előterjeszt egy törvényjavaslatot, amelyben a szavazati...
szept. 23
13:32
MSZP: kamionstop 2008! (Alternatív Energia)
A fővárosi tehergépjármű-forgalom radikális csökkentését kezdeményezi az MSZP Budapesti Tanácsa. Erről kamionstop 2008 feliratú piros pólóban Burány Sándor, a szervezet elnöke és Steiner Pál, a fővárosi önkormányzat MSZP frakciójának vezetője beszélt vasárnap az 1-es villamosnak a BRFK közlekedésrendészetével szemben lévő megállójában.
szept. 23
13:36
Heves esőzések és áradások sújtják Észak-Koreát (HírTV)
A Wipha tájfun pénteken érte el az ázsiai ország déli tartományait. A koreai állami televízió szerint több mint 450 milliméter csapadék hullott az elmúlt napokban.
szept. 23
13:41
350 éve született a kuruc király (HírExtra)
Háromszázötven éve, 1657. szeptember 25-én született Késmárkon Thököly Imre, Felső-Magyarország és Erdély fejedelme, a kuruc király.
szept. 23
13:45
Magyar arany Poznanban (Infostart)
Aranyérmes lett a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár a poznani evezős Európa-bajnokságon.
szept. 23
13:47
Soós kiesett (HírExtra)
A 63 kilós Sastin Marianna ugyan kikapott a nyolcaddöntőben, de ellenfele egészen a fináléig menetelt, így helyi idő szerint délután a vigaszágon folytathatja küzdelmét az olimpiai kvótáért a bakui birkózó-világbajnokságon. A másik magyar versenyző, Soós Rita első meccsét elvesztette, ezért ő kiesett.
szept. 23
13:47
Parlamenti menetrend - kezdődik a zárszámadás (Gondola)
Ombudsmant és parlamenti jegyzőt is választ a parlament. A parlamenti ülések idején a képviselők érkezése és távozása rendőri biztosítással történik. Gyurcsány Ferenc, túljutva híresen hírhedett őszödi beszédének évfordulóján, meglepetést okozna, ha ezúttal sem szólna napirend előtt, s legalább ekkorát, ha a Fidesz és a KDNP meghallgatná.
szept. 23
13:49
"Csak menjen be a zongorába!" (Infostart)
A hangszerek megihlették az építészeket Kínában. Nemrég zongora és hegedű formájú épületet adtak át, hogy így keltsék fel a turisták figyelmét.
szept. 23
13:49
Talmácsi előnye kilenc pontra nőtt (Gondola)
A gyorsasági motorosok Japán Nagydíján, a 125 kcm-s géposztályban a világbajnoki pontversenyben élen álló Talmácsi Gábor a második helyen ért célba Mattia Pasini mögött. Ezzel megőrizte vezető helyét a világbajnoki pontversenyben, Hector Faubel hátránya ötről kilenc pontra nőtt.
szept. 23
13:52
Kilenc szurkolót állítottak elő Nyíregyházán (Blikk)
szept. 23
13:54
Csaknem húszezren, köztük tízezer szerzetes tüntet Mianmarban (Blikk)
szept. 23
13:58
Saját honlapon is közölhetnek (HírExtra)
Az új cégtörvény szerint a gazdasági társaságok a Cégközlöny helyett saját honlapjukon is közzétehetik a közleményeiket - az ennek részletszabályairól készített rendelet tervezete az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján olvasható.
szept. 23
13:58
Eltűnt két olasz katona Afganisztánban (Gondola)
Eltűnt két olasz katona Afganisztánban - jelentette be vasárnap a római külügyminisztérium. Előzőleg hírügynökségek arról számoltak be, hogy elraboltak két olasz állampolgárt az ázsiai ország...
szept. 23
13:58
Meghalt Marcel Marceau (Blikk)
szept. 23
14:01
MSZP: radikális forgalomcsillapítás Budapesten (Infostart)
A fővárosi tehergépjármű-forgalom radikális csökkentését kezdeményezi az MSZP Budapesti Tanácsa. Erről Burány Sándor, a szervezet elnöke és Steiner Pál, a fővárosi önkormányzat MSZP-frakciójának vezetője beszélt.
szept. 23
14:03
A Dunába ugrott a ráuszított kutya elől (Blikk)
szept. 23
14:08
Besenyei hatodik (HírExtra)
Besenyei Péter a hatodik helyen végzett a Red Bull Air Race műrepülőverseny San Diegó-i állomásán, az egyesült államokbeli viadalt a brit Paul Bonhomme nyerte. A magyar pilóta az összetett pontversenyben a harmadik a záró futam előtt, és már nincs esélye előrelépni.
szept. 23
14:14
Húszezren tüntettek (HírExtra)
Több mint húszezer tüntető vonult végig vasárnap Mianmar fővárosának, Yangonnak (korábban: Rangoon) utcáin. A csaknem két évtizede uralmon lévő katonai vezetés ellen ez eddig a legnépesebb tüntetés.
szept. 23
14:14
Olaj után gázvita Fehéroroszországban (HírTV)
Fehéroroszország felemeli a nyugat felé tartó gázvezetékek tranzitdíját, ha az orosz Gazprom drágábban adja neki a földgázt. Ezt Alekszandr Lukasenko, fehérorosz elnök jelentette be. A Gazprom még év elején kétszeresére a földgáz árát, jövőre pedig 15-20 százalékos drágulást tervez.
szept. 23
14:14
A fővárosi MSZP korlátozná a tehergépjármű-forgalmat Budapesten (Gondola)
A fővárosi tehergépjármű-forgalom radikális csökkentését kezdeményezi az MSZP Budapesti Tanácsa. Erről kamionstop 2008 feliratú piros pólóban Burány Sándor, a szervezet elnöke és Steiner Pál, a...
szept. 23
14:15
Elnyelte a halászokat a tenger (Infostart)
Száznál több bangladesi halász eltűnt a Bengáli-öbölben, miután egy vihar elsüllyesztett legkevesebb 15 halászhajót - közölték a helyi hatóságok és szemtanúk.
szept. 23
14:19
Újabb sarcok a felsőoktatásban (Gondola)
A Fidelitas arra kér mindenkit, hogy a közelgő népszavazáson szavazzanak a tandíj ellen - hangzott el Ágh Péter és Koszorús László vasárnapi sajtótájékoztatóján. Hozzátették, a tandíj bevezetése mellett megszűnt a mindenkinek járó lakhatási, a tankönyv - és jegyzettámogatás, amellyel 8-10 ezer forintot vettek ki a magyar fiatalok, családok zsebéből.
szept. 23
14:23
A bitek városa lesz Szeged (Piac és Profit)
Az együttműködés jelenti a szegedi szoftveripari cégek jövőjét. Most ők klaszterbe szerveződnek, hogy ezzel is gazdasági növekedést generáljanak.
szept. 23
14:25
65 éves a Gerry and The Pacemakers frontembere (HírExtra)
A hatvanas évek elején még korántsem volt egyértelmű, hogy a Beatles minden idők legnagyobb együttesévé növi ki magát. Ezért gondolhatta Brian Epstein, aki a gombafejűek menedzsere is volt: nem árt más csapatokat is futtatni. Az egyik legsikeresebb, a Gerry and The Pacemakers volt, amelynek frontembere, a Magyarországon is járt Gerry Marsden 65 esztendős.
szept. 23
14:25
Őrtüzek a Mecsekben (+videó) (HírTV)
Őrtüzekkel demonstráltak civil szervezetek a Mecsek öt legmagasabb pontján. A 18 civil szervezet a Zengőn a Hármas és a Jakab hegyen valamint a Misinán és a Tubesen egyszerre fellobbanó lángokkal a Mecsek érintetlen természeti értékeire akarták felhívni a figyelmet.
szept. 23
14:30
Kutyát uszítottak egy hajléktalanra Budapesten (Gondola)
Kutyát uszítottak egy fiatalemberre vasárnap a ferencvárosi Nehru parkban, aki félelmében a Dunába ugrott. A rendőrség közölte, a férfit kórházba szállították. Kormos Endre, a Budapesti...
szept. 23
14:35
Új baloldali naplilap indul (HírExtra)
Publico néven szerdától új baloldali napilap indul Spanyolországban. A 250 ezer példányban megjelenő újságnak külön madridi, katalóniai, andalúziai és országos kiadása lesz, példányonkénti ára 50 eurócent (125 forint), feleannyi, mint a többi fizetős lap ára
szept. 23
14:40
Távozik a sereghajtó csapat ezője (HírExtra)
Távozott posztjáról Petrik Sander, a labdarúgó Bundesligában sereghajtó Energie Cottbus vezetőedzője.
szept. 23
14:40
Korlátozzák majd a kamionok fővárosi forgalmát? (HírTV)
Budapesten megérett az idő arra, hogy a kamionok forgalmát korlátozzák. Az MSZP budapesti elnöksége Budapest Kamion Folyosó elnevezéssel egy javaslatcsomagot dolgozott ki, amelyet a kerületek polgármestereivel és a főváros szakembereivel, politikusaival kívánnak egyeztetni, bevonva a fuvarozókat is - közölte Burány Sándor.
szept. 23
14:46
Fának ütközött egy autó, három gyerek megsérült (Blikk)
szept. 23
14:46
Tehetségkutató vetélkedő Pavarotti emlékére (Gondola)
A nemrég elhunyt Luciano Pavarotti szülővárosa, Modena nemzetközi tehetségkutató vetélkedővel tiszteli meg a sztártenor emlékét. A fiatal énekesek Pavarotti-vetélkedőjének első rendezvényét 2008...
szept. 23
14:51
Újabb fogyokat enged el Izrael (HírExtra)
Az izraeli kormány vasárnapi döntése értelmében szabadon engednek 90 palesztin foglyot, zömében a Fatahhoz tartozó személyt, hogy ezzel megtámogassák Mahmúd Abbász palesztin elnököt.
szept. 23
14:51
Október 23-án dönt az Európai Bíróság a "Volkswagen-törvényről" (Gondola)
Az Európai Bíróság október 23-án hoz ítéletet a németországi "Volkswagen-törvény" ügyében, amely a gyakorlatban lehetetlenné teszi a Volkswagen csoport felvásárlását, közölték hivatalosan az...
szept. 23
14:56
Megnézhetjük a búza világító kromoszómáit (HírExtra)
A Kutatók Éjszakáján, szeptember 28-án az érdeklődők megismerhetik a búza világító kromoszómáit, bepillantást nyerhetnek a növények intim életébe, s elsajátíthatják a kőkorszaki "ökoételek" elkészítésének módozatait is a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetében.
szept. 23
15:01
Fának ütközött egy autó Ráckevénél, három gyerek megsérült (Gondola)
Fának ütközött egy személyautó Ráckeve és Tököl között vasárnap; a balesetben három gyerek könnyű, egyik szülőjük súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség. Az autó egy éles kanyarban,...
szept. 23
15:06
Kutyát uszítottak rá, vízbe ugrott (HírTV)
Félelmében a Dunába ugrott egy férfi vasárnap reggel Budapesten, mert állítása szerint egy kutyát uszítottak rá. A rendőrség már vizsgálja az ügyet.
szept. 23
15:06
Távozik a FIFA főkommunikátora (HírExtra)
Távozik posztjáról Markus Siegler, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kommunikációs igazgatója. A FIFA közleménye szerint a feladatot 2002 óta ellátó 49 éves szakember közös megegyezéssel hagyja el a futballszervezetet. Utódjának kinevezéséig, Andreas Herren, a FIFA médiaosztályának a vezetője tölti be ezt a posztot.
szept. 23
15:06
Marad a kellemes, őszi idő, 19-23 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint derült idő várható, legfeljebb fátyolfelhők jelenhetnek meg az égen. Csapadék nem lesz. Az éjszakai, reggeli órákban párássá válik a levegő,...
szept. 23
15:17
Belpolitikai válság uralkodik Belgiumban (HírTV)
A belpolitikai válság árnyékában ünnepelte a függetlenség napját Belgium. Mintegy ezer ember gyűlt össze a brüsszeli belvárosban, hogy a nemzet egységét ünnepelje. Belgium 1830-ban vívta ki függetlenségét. A flamandok és a vallonok alkotta Belgium szétszakadásáról azonban épp a napokban lángolt fel újabb politikai vita.

Keresés