Közel tízezer látogatója volt a hétvégén Magyarország legnagyobb lakáspiaci rendezvényének. A 11. budapesti Lakásvásáron volt egymillió forintos vásári akció és számos üzlet is megköttetett. A piac legkeresettebb helyszínei: Ferencváros, Zugló, Angyalföld és Újbuda.
Három új kormánybiztost és két államtitkárt mutatott be a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón Budai Bernadett kormányszóvivő Budapesten. A kinevezések október 1-jétől lépnek hatályba.
A 2008. évi, pénteken beterjesztett költségvetési tervezetből kitűnik, hogy a Miniszterelnökség Központi Szolgáltatási Főigazgatósága végzi el közel 16 milliárdos támogatási összeg felhasználásával...
Az Európai Uniónak továbbra is nyitva kell tartania a kapuit a felkészült államok előtt - hangsúlyozta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke pénteken Budapesten, a nyugat-balkáni országok parlamenti elnökeinek tanácskozásán.
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a termőföld elővásárlási jog egyes szabályait. A 2002-es kormányrendelet alkotmányossági vizsgálatát a Somogy Megyei Bíróság egyik bírája kezdeményezte.
Az OMV azt állítja: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nem hagyott nekik elég időt arra, hogy kifejthessék álláspontjukat a tiltott piacbefolyásolás miatt ellenük indított eljárásban.
Az MDF megalakulását is eredményező lakiteleki találkozó huszadik évfordulóján emlékezünk, de nem ünnepelünk, mert az akkor elfogadott nyilatkozat ma is időszerű - mondta az MTI-nek adott interjújában Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke, az MDF egyik alapítója.
Az 1992-ben hozott és a számtalan módosítással lerontott hatékonyságú, nehezen alkalmazható áfa törvény helyére új jogszabály lép, a javaslat pénteken került a parlament elé. A javaslathoz...
A Benes-dekrétumok pozsonyi megerősítése után kialakult helyzetet tekintette át New Yorkban pénteken a magyar és a szlovák külügyminiszter - mondta el a Független Hírügynökségnek a magyar diplomácia vezetője, Göncz Kinga. A külügyminiszter, aki az ENSZ közgyűlésén tartózkodik kiemelte: Budapest most gesztusra vár Pozsonytól. Ám hogy ez pontosan mit jelent, arra a tárcavezető nem tért ki.
A "pinceminta" (termelői és folyó borok) illetve a palackozott borok kategóriájában is a Pécsi Püspöki Pincészet lett az első a Zala megyei Kiskutason minap tartott misebor versenyen - közölte Halász Gábor kiskutasi polgármester, a rendezvény szervezője.
Szombathely közgyűlése megalapította a Weöres Sándor Színházat, amelynek igazgatói posztját Jordán Tamás, a Nemzeti Színház jelenlegi főigazgatója tölti majd be - jelentették be a szombathelyi városházán tartott közgyűlés utáni sajtótájékoztatón pénteken.
Több mint egyórás, szenvedélyes hangú programbeszéddel búcsúzott Edmund Stoiber a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) pénteken Münchenben kezdődött kongresszusán. A több mint 1000 küldött és...
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) lebonyolította az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) két éves kommunikációjára kiírt közbeszerzési eljárásokat, 3,080 milliárd forint keretre négy tendert bonyolítottak le három témakörben - közölte Lantos Gabriella főigazgató.
A nappali kórházak, ahová nap közben csak néhány órára, például a számára szükséges infúzió idejére fektetik csak be a beteget, akár már jövőre "beindulhatnak" - mondta Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke a háromnapos Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia megnyitását követő sajtótájékoztatón pénteken Balatonfüreden.
Ha a szlovák-magyar megbékélési nyilatkozat egyszer mégis megszületne, a dokumentumnak végérvényesen le kell zárnia a múltat, és a jövőbe tekintő távlatokat kell nyitna - jelentette ki a szlovák...
Bajnai Gordon, az önkormányzati tárca vezetője szerint a minisztériumát ért vádak megalapozatlanok, a kunfehértói Rózsa Motel nem kért és nem is kapott uniós támogatást. Több mint 17 ezer ügy...
Kilenc város tizenkét intézményében, csaknem hatszáz kutató részvételével, kétszáznál is több rendezvény várja ma a Kutatók Éjszakáján az érdeklődőket. Az Európai Unió...
Három új kormánybiztost és két államtitkárt mutatott be a kormányszóvivői tájékoztatón Budai Bernadett kormányszóvivő. A miniszterelnök Sarkadi Ildikót az audio...
Nem uniós pénzekről van szó a HírTv szerdán nyilvánosságra hozott felvételén, amelyen Weiszenberger László a pályázati összegek "lefölözéséről" beszél - jelentette ki Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter újságírók előtt pénteken.
Budapesten a SYMA Sport- és Rendezvényközpontbeli nyolcezer négyzetméteren, kétszáz kiállító sorakozott fel a mintegy százezres lakáskínálatával a 2007. szeptember 21-23-án megrendezésre került 11. Budapesti Lakásvásáron. Már öt éve szolgálja ez a rendezvény a lakásvásárlók eligazodását a lakóingatlanok kínálatában.
Kő Pál szobrász kapta az idén az M.S. mester-díjat, az elismerést pénteken adták át a Kossuth- és Munkácsy-díjas alkotónak Budapesten. Az érdemes művész életművét Rieger Tibor szobrász méltatta, kiemelve: Kő Pál szobrait a szeretet és az empátia jellemzi. "Az élet és mű nála egy" - hangsúlyozta Rieger Tibor.
A felnőtt magyar lakosság véleménye szerint ma Magyarországon az életben való előrejutásban az a legfontosabb, hogy az illető ismer-e befolyásos embereket, illetve, hogy mennyire törekvő típus - derül ki a Közép-európai Egyetem megbízásából végzett kutatás májusi eredményeiből.
Négy ember meghalt az M0-ás körgyűrűn a 10 kilométernél, amikor egy kamion hátulról két személyautónak ütközött és az egyiket egy tartálykocsi alá lökte. A balesetben mindkét jármű kigyulladt. A péntek délutáni baleset miatt órákig le volt zárva az M0-ás körgyűrű mindkét sávja. Az egyik sávon kora este indult meg a forgalom.
Az OMV osztrák olaj- és gázipari vállalat tiltakozásának adott hangot pénteken a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által rá kiszabott 25 millió forintos bírság miatt, és bejelentette, hogy minden lehetséges jogi eszközt igénybe vesz a döntés megváltoztatására.
Az üzletszerűen elkövetett több rendbeli csalás sértettjei egyedülálló, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek voltak. Volt, aki heteken keresztül nem tudta, hogy a lakását már más nevére íratták át. Volt olyan eset is, amikor erőszakkal tettek ki a saját lakásából egy embert.
Budai Bernadett szerint képtelenség, amit a Magyar Nemzet állít, hogy a kormányzati negyed helyszíne nem megfelelő, ugyanis a NATO biztonsági előírásai nem engedik meg az államfők, vezető diplomaták által látogatott létesítmények vasúti létesítmények közvetlen közelébe építését. A kormányszóvivő erről a pénteki tájékoztatón beszélt Budapesten.
Átlagosan 12 százalékkal csökkent a betegforgalom a vizitdíj miatt, és egyre többen direkt nem fizetnek - ezt mutatta ki az az országos felmérés, amit a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara készíttetett.
Az adórendszer átalakításának célja 2008-ban az egyszerűsítés, 2009-től pedig a foglalkoztatást támogató belső átrendezés - jelentette be Kóka János, az SZDSZ elnöke a Liberális Gazdasági Tanács ülésé...
Csaknem százszázalékos árverést bonyolított csütörtökön este az Antiquarium Hungaricum. Az aukcióra vitt 246 tételből mindössze 3 nem kelt el, s átlagosan háromszorosára futottak fel az árak.
Országos figyelmeztető sztrájkot szervez a jövő évi nyugdíjszámítási változás miatt a Liga Szakszervezetek szövetsége november 21-ére, amennyiben a kormány nem változtat jelenlegi álláspontján.
A jövő tanévtől megszűnik szombaton a tanítás a francia általános iskolákban - jelentette be pénteken a francia oktatási minisztérium. Ezzel négy naposra csökken a francia kisiskolásoknak a tanítási hét, ugyanis az általános iskolákban szerdán nincsen tanítás.
Az 1992-ben hozott és a számtalan módosítással lerontott hatékonyságú, nehezen alkalmazható áfatörvény helyére új jogszabály lép, a javaslat pénteken került a parlament elé. A javaslath...
A Fidesz szerint a feketegazdaság elleni küzdelemre életre hívott legújabb szervezetnek a felülről irányított pénzlenyúlási rendszert kellene feltérképeznie - közölte a párt szóvivője pénteken, Budapesten.
A bioüzemanyagok irracionálisan drága eszközei a klímaváltozás elleni küzdelemnek, helyette ésszerűbb lenne az államnak olcsóbb széndioxid-csökkentési módokat ösztönöznie - vélekedett...
Nem változtat a kormány a 13. havi nyugdíj rendszerén - mondta a miniszterelnök az idősek világnapja alkalmából rendezett konferencián. Gyurcsány Ferenc utalt arra, hogy a kabinet döntése szerint januárig visszamenőleg 2,4 százalékkal emelik a nyugdíjakat és akkor folyósítják a 13. havi járandóságot is.
Idei utolsó versenyén először maradt alul ebben az évben 100 méteren Tyson Gay. A háromszoros világbajnok sprinter második lett a sanghaji Grand Prix-versenyen honfitársa, Wallace Spearmon mögött.
A Pentagon 600 ezer dollárt fordít arra, hogy az Amerikában szent "politikai korrektség" jegyében átépíttessen egy kaliforniai katonai bázist, amelynek épületei madártávlatból horogkeresztre...
Romániából érkezett bűnözők rivalizáló bandái valóságos háborút vívnak egymással Róma utcáin: legutóbb csütörtökön, az olasz főváros egyik elővárosában volt köztük lövöldözés. Egy ember meghalt, egy m...
Saját bevallása szerint egy jókora fejbekólintás hatására kezdett el a rovarok helyett a zene iránt érdeklődni minden idők egyik legsikeresebb popénekese, George Michael.
Megszüntette a Közbeszerzési Döntőbizottság a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ közbeszerzési eljárását, amellyel az elektronikus útdíjfizetési rendszer ellenőrzőjét választották volna ki. A döntőbizottság azért érvénytelenítette az eljárást, mert kizárólag az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-t hívták meg a tenderre.
Madonna, Leonard Cohen, a Beastie Boys és John Mellencamp is esélyes arra, hogy jövő év márciusában a rock and roll halhatatlanjainak csarnokába kerüljön.
A vezető német távközlési szolgáltató, a Deutsche Telekom (DT) 1,33 milliárd euróért megvásárolta - adósságaival együtt - a holland Orange Netherlands vállalatot, az ország egyik jelentős mobiltelefon...
A következő űrturista Richard Garriott, Owen Garriott amerikai űrhajós fia lesz, és 2008 októberében egy orosz Szojuz űrhajóval indul a Nemzetközi Űrállomásra - jelentette pénteken az orosz Interfax hírügynökség a Space Adventures amerikai cég honlapjára hivatkozva.
Az amerikai hadsereg pénteken bejelentette, hogy három napja Irakban egy légicsapásban életét vesztette az al-Kaida terrorszervezet helyi szárnyának egyik magas rangú vezetője. Joseph Anderson...
Kijelölte bő keretét Várhidi Péter szövetségi kapitány pénteken az október 13-i Magyarország-Málta Eb-selejtezőre, illetve a október 17-i Lengyelország-Magyarország barátságos válogatott mérkőzésre.
A köldökzsinórvérből származó őssejtek alkalmazásának lehetőségei a regeneratív gyógyászatban - e témában tartott előadást pénteken Budapesten az a két angol tudós, akinek tavaly, a világon elsőként sikerült emberi májszövetet alkotnia.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa a francia Dominique Strauss-Kahn-t választotta meg a szervezet új vezetőjének, jelentették be pénteken. A hitelnyújtó intézet új igazgatója jelezte, hogy azonnal megkezdi a szervezet régóta esedékes reformjainak megvalósítását.
Az előző évekhez képest szinte azonos eredményt ért el Magyarország a Transparency International (TI) korrupció érzékelési indexén - a régióban legalább jól szereplünk.
A 2004-es "narancsszínű forradalom" erőinek győzelmét tartja a leginkább reálisnak a vasárnap tartandó ukrajnai előrehozott választásokon Volodimir Polohalo ismert ukrán politológus.