2007. szeptember 28. péntek

szept. 28
18:37
Milliárdok pályázatok reklámozására (Piac és Profit)
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) lebonyolította az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) két éves kommunikációjára kiírt közbeszerzési eljárásokat, 3,080 milliárd forint keretre négy tendert bonyolítottak le három témakörben - közölte Lantos Gabriella főigazgató.
szept. 28
18:40
Jövőre nappali kórházakba is mehetünk (HírExtra)
A nappali kórházak, ahová nap közben csak néhány órára, például a számára szükséges infúzió idejére fektetik csak be a beteget, akár már jövőre "beindulhatnak" - mondta Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke a háromnapos Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia megnyitását követő sajtótájékoztatón pénteken Balatonfüreden.
szept. 28
18:40
A szlovák kormány szerint előre kell tekinteni (Gondola)
Ha a szlovák-magyar megbékélési nyilatkozat egyszer mégis megszületne, a dokumentumnak végérvényesen le kell zárnia a múltat, és a jövőbe tekintő távlatokat kell nyitna - jelentette ki a szlovák...
szept. 28
18:42
Bajnai: a kunfehértói Rózsa Motel nem kért uniós támogatást (Gondola)
Bajnai Gordon, az önkormányzati tárca vezetője szerint a minisztériumát ért vádak megalapozatlanok, a kunfehértói Rózsa Motel nem kért és nem is kapott uniós támogatást. Több mint 17 ezer ügy...
szept. 28
18:42
Kutakodjon ma éjjel! (Privátbankár)
Kilenc város tizenkét intézményében, csaknem hatszáz kutató részvételével, kétszáznál is több rendezvény várja ma a Kutatók Éjszakáján az érdeklődőket. Az Európai Unió...
szept. 28
18:44
Új kormánybiztosok és államtitkárok jönnek (Privátbankár)
Három új kormánybiztost és két államtitkárt mutatott be a kormányszóvivői tájékoztatón Budai Bernadett kormányszóvivő. A miniszterelnök Sarkadi Ildikót az audio...
szept. 28
18:45
Bajnai: nem uniós pénzről beszélt Weiszenberger (HírExtra)
Nem uniós pénzekről van szó a HírTv szerdán nyilvánosságra hozott felvételén, amelyen Weiszenberger László a pályázati összegek "lefölözéséről" beszél - jelentette ki Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter újságírók előtt pénteken.
szept. 28
18:45
Lakásvásár (HírTV)
Budapesten a SYMA Sport- és Rendezvényközpontbeli nyolcezer négyzetméteren, kétszáz kiállító sorakozott fel a mintegy százezres lakáskínálatával a 2007. szeptember 21-23-án megrendezésre került 11. Budapesti Lakásvásáron. Már öt éve szolgálja ez a rendezvény a lakásvásárlók eligazodását a lakóingatlanok kínálatában.
szept. 28
18:45
Előadás a köldökzsinórvérből származó őssejtek alkalmazásáról (Metropol)
A köldökzsinórvérből származó őssejtek alkalmazásának lehetőségei a regeneratív gyógyászatban - e témában tartott előadást pénteken Budapesten az a két angol tudós, akinek tavaly, a világon elsőként sikerült emberi májszövetet alkotnia.
szept. 28
18:47
Kő, a szobrászmester (HírExtra)
Kő Pál szobrász kapta az idén az M.S. mester-díjat, az elismerést pénteken adták át a Kossuth- és Munkácsy-díjas alkotónak Budapesten. Az érdemes művész életművét Rieger Tibor szobrász méltatta, kiemelve: Kő Pál szobrait a szeretet és az empátia jellemzi. "Az élet és mű nála egy" - hangsúlyozta Rieger Tibor.
szept. 28
18:47
Döbbenet: csak a protekció és a törtetés számít (Privátbankár)
A felnőtt magyar lakosság véleménye szerint ma Magyarországon az életben való előrejutásban az a legfontosabb, hogy az illető ismer-e befolyásos embereket, illetve, hogy mennyire törekvő típus - derül ki a Közép-európai Egyetem megbízásából végzett kutatás májusi eredményeiből.
szept. 28
18:49
Sokkoló képriport a négy áldozatot követelő M0-ás balesetről (Infostart)
Négy ember meghalt az M0-ás körgyűrűn a 10 kilométernél, amikor egy kamion hátulról két személyautónak ütközött és az egyiket egy tartálykocsi alá lökte. A balesetben mindkét jármű kigyulladt. A péntek délutáni baleset miatt órákig le volt zárva az M0-ás körgyűrű mindkét sávja. Az egyik sávon kora este indult meg a forgalom.
szept. 28
18:50
Az OMV kikéri magának (HírExtra)
Az OMV osztrák olaj- és gázipari vállalat tiltakozásának adott hangot pénteken a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által rá kiszabott 25 millió forintos bírság miatt, és bejelentette, hogy minden lehetséges jogi eszközt igénybe vesz a döntés megváltoztatására.
szept. 28
18:51
Fejér megyei lakásmaffiát buktattak le (HírTV)
Az üzletszerűen elkövetett több rendbeli csalás sértettjei egyedülálló, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek voltak. Volt, aki heteken keresztül nem tudta, hogy a lakását már más nevére íratták át. Volt olyan eset is, amikor erőszakkal tettek ki a saját lakásából egy embert.
szept. 28
18:52
Lódított a Magyar Nemzet? (HírExtra)
Budai Bernadett szerint képtelenség, amit a Magyar Nemzet állít, hogy a kormányzati negyed helyszíne nem megfelelő, ugyanis a NATO biztonsági előírásai nem engedik meg az államfők, vezető diplomaták által látogatott létesítmények vasúti létesítmények közvetlen közelébe építését. A kormányszóvivő erről a pénteki tájékoztatón beszélt Budapesten.
szept. 28
18:57
A beteg helyett a kórházi dolgozó fizet (HírTV)
Átlagosan 12 százalékkal csökkent a betegforgalom a vizitdíj miatt, és egyre többen direkt nem fizetnek - ezt mutatta ki az az országos felmérés, amit a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara készíttetett.
szept. 28
18:58
Kóka: kevesebb rubrikát az adóíven (Privátbankár)
Az adórendszer átalakításának célja 2008-ban az egyszerűsítés, 2009-től pedig a foglalkoztatást támogató belső átrendezés - jelentette be Kóka János, az SZDSZ elnöke a Liberális Gazdasági Tanács ülésé...
szept. 28
19:01
Kétmillió forintos könyv (HírExtra)
Csaknem százszázalékos árverést bonyolított csütörtökön este az Antiquarium Hungaricum. Az aukcióra vitt 246 tételből mindössze 3 nem kelt el, s átlagosan háromszorosára futottak fel az árak.
szept. 28
19:02
Figyelmeztető sztrájkot szervez a Liga Szakszervezetek (HírTV)
Országos figyelmeztető sztrájkot szervez a jövő évi nyugdíjszámítási változás miatt a Liga Szakszervezetek szövetsége november 21-ére, amennyiben a kormány nem változtat jelenlegi álláspontján.
szept. 28
19:03
Jövőre négy napos tanítási hét (HírExtra)
A jövő tanévtől megszűnik szombaton a tanítás a francia általános iskolákban - jelentette be pénteken a francia oktatási minisztérium. Ezzel négy naposra csökken a francia kisiskolásoknak a tanítási hét, ugyanis az általános iskolákban szerdán nincsen tanítás.
szept. 28
19:04
A parlament előtt az új áfatörvény (Privátbankár)
Az 1992-ben hozott és a számtalan módosítással lerontott hatékonyságú, nehezen alkalmazható áfatörvény helyére új jogszabály lép, a javaslat pénteken került a parlament elé. A javaslath...
szept. 28
19:06
A Fidesz térképet szeretne a lenyúlásról (HírExtra)
A Fidesz szerint a feketegazdaság elleni küzdelemre életre hívott legújabb szervezetnek a felülről irányított pénzlenyúlási rendszert kellene feltérképeznie - közölte a párt szóvivője pénteken, Budapesten.
szept. 28
19:09
"A klímaváltozás ellen nem bioüzemanyaggal kellene küzdeni" (Privátbankár)
A bioüzemanyagok irracionálisan drága eszközei a klímaváltozás elleni küzdelemnek, helyette ésszerűbb lenne az államnak olcsóbb széndioxid-csökkentési módokat ösztönöznie - vélekedett...
szept. 28
19:11
Marad a 13. havi nyugdíj - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Nem változtat a kormány a 13. havi nyugdíj rendszerén - mondta a miniszterelnök az idősek világnapja alkalmából rendezett konferencián. Gyurcsány Ferenc utalt arra, hogy a kabinet döntése szerint januárig visszamenőleg 2,4 százalékkal emelik a nyugdíjakat és akkor folyósítják a 13. havi járandóságot is.
szept. 28
19:12
Gay lemaradt (HírExtra)
Idei utolsó versenyén először maradt alul ebben az évben 100 méteren Tyson Gay. A háromszoros világbajnok sprinter második lett a sanghaji Grand Prix-versenyen honfitársa, Wallace Spearmon mögött.
szept. 28
19:12
Átépítik a horogkereszt alakú amerikai katonai bázist (Gondola)
A Pentagon 600 ezer dollárt fordít arra, hogy az Amerikában szent "politikai korrektség" jegyében átépíttessen egy kaliforniai katonai bázist, amelynek épületei madártávlatból horogkeresztre...
szept. 28
19:14
Románok háborúznak Róma utcáin (Privátbankár)
Romániából érkezett bűnözők rivalizáló bandái valóságos háborút vívnak egymással Róma utcáin: legutóbb csütörtökön, az olasz főváros egyik elővárosában volt köztük lövöldözés. Egy ember meghalt, egy m...
szept. 28
19:17
George Michaelt fejbeverték, azóta nem érdeklik a rovarok (HírExtra)
Saját bevallása szerint egy jókora fejbekólintás hatására kezdett el a rovarok helyett a zene iránt érdeklődni minden idők egyik legsikeresebb popénekese, George Michael.
szept. 28
19:17
Megbüntették a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központot (HírTV)
Megszüntette a Közbeszerzési Döntőbizottság a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ közbeszerzési eljárását, amellyel az elektronikus útdíjfizetési rendszer ellenőrzőjét választották volna ki. A döntőbizottság azért érvénytelenítette az eljárást, mert kizárólag az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-t hívták meg a tenderre.
szept. 28
19:17
Sportlövő ob: meglepetés női sportpisztolyban (Metropol)
Meglepetésre a még ifjúsági korú Babicz Sára nyerte a női sportpisztolyosok versenyét a Sarlóspusztán zajló sportlövő országos bajnokságon.
szept. 28
19:20
Megválasztották a Nemzetközi Valutaalap új vezetőjét (Infostart)
Megválasztották a Nemzetközi Valutaalap új vezetőjét Dominique Strauss-Kahn volt francia pénzügyminiszter személyében.
szept. 28
19:22
Madonna halhatatlanná vált (HírExtra)
Madonna, Leonard Cohen, a Beastie Boys és John Mellencamp is esélyes arra, hogy jövő év márciusában a rock and roll halhatatlanjainak csarnokába kerüljön.
szept. 28
19:25
Narancsot vett a Deutsche Telekom (Privátbankár)
A vezető német távközlési szolgáltató, a Deutsche Telekom (DT) 1,33 milliárd euróért megvásárolta - adósságaival együtt - a holland Orange Netherlands vállalatot, az ország egyik jelentős mobiltelefon...
szept. 28
19:27
Apja fia az űrben (HírExtra)
A következő űrturista Richard Garriott, Owen Garriott amerikai űrhajós fia lesz, és 2008 októberében egy orosz Szojuz űrhajóval indul a Nemzetközi Űrállomásra - jelentette pénteken az orosz Interfax hírügynökség a Space Adventures amerikai cég honlapjára hivatkozva.
szept. 28
19:28
Az amerikai hadsereg végzett az iraki al-Kaida egyik vezetőjével (Gondola)
Az amerikai hadsereg pénteken bejelentette, hogy három napja Irakban egy légicsapásban életét vesztette az al-Kaida terrorszervezet helyi szárnyának egyik magas rangú vezetője. Joseph Anderson...
szept. 28
19:28
Várhidi kijelölte bő keretét (HírTV)
Kijelölte bő keretét Várhidi Péter szövetségi kapitány pénteken az október 13-i Magyarország-Málta Eb-selejtezőre, illetve a október 17-i Lengyelország-Magyarország barátságos válogatott mérkőzésre.
szept. 28
19:33
Az őssejtek alkalmazásának lehetőségei (HírExtra)
A köldökzsinórvérből származó őssejtek alkalmazásának lehetőségei a regeneratív gyógyászatban - e témában tartott előadást pénteken Budapesten az a két angol tudós, akinek tavaly, a világon elsőként sikerült emberi májszövetet alkotnia.
szept. 28
19:34
Francia vezetőt választott a Nemzetközi Valutaalap (HírTV)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa a francia Dominique Strauss-Kahn-t választotta meg a szervezet új vezetőjének, jelentették be pénteken. A hitelnyújtó intézet új igazgatója jelezte, hogy azonnal megkezdi a szervezet régóta esedékes reformjainak megvalósítását.
szept. 28
19:35
Még mindig korruptak vagyunk! (Piac és Profit)
Az előző évekhez képest szinte azonos eredményt ért el Magyarország a Transparency International (TI) korrupció érzékelési indexén - a régióban legalább jól szereplünk.
szept. 28
19:38
Narancsos győzelmet jósolnak (HírExtra)
A 2004-es "narancsszínű forradalom" erőinek győzelmét tartja a leginkább reálisnak a vasárnap tartandó ukrajnai előrehozott választásokon Volodimir Polohalo ismert ukrán politológus.
szept. 28
19:40
Titokzatos űr-sugárzás tartja lázban a tudósokat (Privátbankár)
Tudósok egy eddig ismeretlen, nagy intenzitású rádióhullám-kitörést fedeztek fel a kozmoszról készített felvételek archívumában. Váratlan és szenzációs jelenségnek tartják
szept. 28
19:42
Szezonvégi leárazás: 1170-ből hasíthatunk 4 napig (Privátbankár)
A személyautókra érvényes négynapos autópálya-matricák ára 1530 forintról 1170 forintra csökken a nyári turisztikai időszak után, október 1-jétől - közölte a Állami Autópálya Kezelő Zrt.
szept. 28
19:43
Mol: a bioüzemanyag irracionálisan drága "klímafegyver" (HírExtra)
A bioüzemanyagok irracionálisan drága eszközei a klímaváltozás elleni küzdelemnek, helyette ésszerűbb lenne az államnak olcsóbb szén-dioxid-csökkentési módokat ösztönöznie - vélekedett Vargha Péter Simon, a Mol stratégiai elemzője egy pódiumbeszélgetésen. A szakértő jelezte, hogy Magyarországon a kukoricából készült bioetanol benzinbe keveréséért literenként 8 forint jövedéki adókedvezmény jár.
szept. 28
19:43
A nagyhatalmak novemberre halasztják a döntést Iránról (Gondola)
Novemberre halasztották a döntést az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagja és Németország külügyminiszterei az Irán ellen bevezetendő újabb büntetőintézkedésekről. A nagyhatalmak...
szept. 28
19:45
Átkeresztelték az Egészségügyi Minisztériumot (HírExtra)
"Népirtási minisztériumnak" kellene átnevezni az Egészségügyi Minisztériumot - mondta Jobbágyi Gábor, a Pacem in Utero Egyesület elnöke pénteken a tárca épülete előtt tartott tiltakozáson.
szept. 28
19:47
Design Hét az esély jegyében (HírExtra)
Az esély jegyében rendezik meg a Design Hetet az idén a fővárosban, az október 8-án kezdődő egyhetes programsorozat több mint 80 eseményt kínál a téma iránt érdeklődőknek - közölte Pohárnok Mihály, a szervező Design Terminál Kht. ügyvezetője pénteken Budapesten.
szept. 28
19:48
Ezüsthozó gáncsolás (HírExtra)
A 48 kg-os Csernoviczki Éva ezüstérmet nyert az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Világkupa rotterdami állomásán. A múlt héten Tallinnban diadalmaskodó tatabányai hölgy olasz és izraeli ellenfél legyőzésével jutott be az elődöntőbe, ahol ipponnal verte az ukrán Szuhát.
szept. 28
19:49
Dominique Strauss-Kahn lett az IMF új vezetője (Gondola)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa Dominique Strauss-Kahn volt francia pénzügyminisztert választotta meg a washingtoni székhelyű szervezet élére - jelentették be. Az igazgatótanács...
szept. 28
19:54
Kirabolták Coppolát (HírExtra)
Öt álarcos, húszas éveiben járó, késekkel felfegyverkezett betörő hatolt be Francis Ford Coppola Buenos Aires-i rezidenciájára és elrabolta az amerikai filmrendező személyi számítógépét, benne a Matt Dillonnal jövőre forgatandó Tetro című új filmje forgatókönyvével, valamint a rendező számára becses számtalan egyéb adattal, írással, fotóval, archívummal.
szept. 28
19:54
Nagyobbak lesznek a hegyközségek (Gondola)
Az önálló hegyközségek szőlőterületének nagysága 50-ről 500 hektárra emelkedik, a kötelező hegyközségi tagság feltétele pedig nem 500, hanem 1.000 négyzetméternyi szőlőterület lesz - egyebek...

Keresés