Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő szerint megdöbbentő, hogy korábbi ígéretével szemben Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nem vitte a szerdai kormányülés elé a...
Az Egészségügyi Minisztérium még nem döntött a mentőszolgálat megsegítésére szánt kétmilliárd átutalásáról - mondta a tárca sajtófőnöke, Kundra Anna. Mindez az után derült ki, hogy az Egészségügyi Bizottság bejelentette, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az egészségügyi kasszából megkapja a pénzt, 1,5 milliárd forintos adósságának rendezésére.
A magyar-kínai kapcsolatok legtermékenyebb időszakának nevezte az elmúlt 5-6 évet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök négynapos hivatalos kínai látogatását záró szerdai sanghaji nemzetközi sajtóértekezletén. Kereskedelmi forgalmunk megnégyszereződött, s mára lényegesen mélyebb együttműködési formák, közös vállalatok alapítása, tudományos és kutatási együttműködés jellemzi a viszonyt - mondta.
Mojabeen 21 esztendős afgán nő, akit szülőfalujában köröz a rendőrség, mert megszökött az elől a férfi elől, akinek hathónapos korában ígérték oda. A Christian Science Monitor című lapban jelenlegi munkaadója és barátnője jelentetett meg róla és történetéről egy cikket, hogy a világ felfigyeljen, milyen sorsuk van az afgán nőknek a XXI. században.
Az Egyesült Államokat nem fenyegeti közvetlen terrorveszély azzal kapcsolatban, hogy Németországban iszlámista merénylők amerikai katonai és polgári célpontok ellen pokolgépes támadásokat terveztek...
Összességében csaknem 20 százalékkal csökkent a budapesti fürdők forgalma az elmúlt négy hónapban az előző év azonos időszakához viszonyítva - mondta Mogyorósi Ferenc, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. fürdőüzemek osztályának vezetője szerdán az MTI-nek.
Lapértesülések szerint kábítószergyanús anyagot és bűncselekményre utaló videofelvételt talált a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Zuschlag János szocialista politikus és társai ügyében elrendelt nyomozás során egy házkutatáson. Szabó Ferenc, a megyei főügyészhelyettes az InfoRádiónak elmondta, a gyanús anyagnak és a videokazettának nincs köze a politikus elleni nyomozáshoz.
Kétnapos frakcióülést tart az SZDSZ Veszprémben csütörtök-pénteken - közölte Horn Gábor ügyvivő. Az első nap munkáját az SZDSZ helyzetének értékelésével kezdi a képviselőcsoport; először Horn...
A Vodafone a pr-ügynökségváltás után sem vált meg a Grey egyik munkatársától, akit külső kommunikációs menedzsernek nevezett ki a vállalatnál. A szakember három évig felelt a mobiltársaság pr-megjelenéseiért.
Lapid Lajos rendőr dandártábornok, Gulácsi Sándor ezredes, Nagy-Juhák István ezredes, VII. kerületi rendőrkapitány, Domoszlai Dániel, Majoros Zoltán és Pigler István, a Rebisz alezredesei. Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány mellett ők hatan követtek el szakmai hibákat az október 23-ai véres tömegoszlatásnál a Papp-jelentés néven ismert belső rendőrségi vizsgálat szerint.
Szeptemberben öt kiállításnak ad helyszínt a Hungexpo kőbányai területe: szeptember 8. és 16. között lesz a 111. Budapesti Nemzetközi Vásár és a Szórakoztató elektronikai és autóhifi vásár, azaz az Intersound. Szeptember 8. és 11. között rendezik az Infomarketet és a Mobil Show-t, 14. és 16. között pedig az I. Budapesti Női Autószalon és Életmód Kiállítást.
Sztrájkol az egyik nagy taxisszövetség New Yorkban, mert nem ért egyet azzal a tervezett követelménnyel, hogy minden taxiban legyen GPS és hitelkártyás fizetést lehetővé tevő készülék. A taxissztrájk rendkívül kellemetlen az utasoknak, mert éppen a New York-i divathét és az amerikai nyílt teniszbajnokság kellős közepére időzítették. Azt nem tudni, hogy az Egyesült Államok legnagyobb városának…
Orbán Viktor és a Fidesz egyre nyögvenyelősebb megfogalmazásokba menekül, hogy a külföld felé úgy tűnjön, elhatárolódnak a Magyar Gárdától, de a szélsőségesek továbbra is kacsintásnak érezhessék a mondataikat - áll az MSZP szóvivőjének közleményében. Nyakó István úgy fogalmaz: "Európa azonban az elmúlt hatvan évben elveszítette a türelmét az ilyen kétlelkű mondatokkal szemben: nem sokáig lehet…
Az előző négy évben az önkormányzatok vagyona és költségvetési bevétele közel duplájára nőtt, ennek ellenére közel harmaduk hitelfelvétellel növelte eladósodását - derül ki az Állami ...
Csíkrákos a Rákos-patak és az Olt mentén, a Középcsíki-medence kijáratánál fekszik. A hagyomány szerint az ősidőkben a székelyek ezen a területen pogány szertartásokat tartottak.
Emberölés kísérlete miatt a rendőrség őrizetbe vett egy asszonyt, aki Győr közelében 140 kilométeres sebességgel szándékosan árokba hajtott és csodával határos módon ő és a kocsiban ülő négy és féléves kisfia is mindössze apróbb zúzódásokat szenvedett - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán.
A kézzel sodort cigarettát fogyasztók ugyan kevesebb dohányt szívnak el, de náluk jóval nagyobb a tüdőrák kialakulásának veszélye - állítják norvég kutatók, akik tüdőrákos betegek körében végeztek...
Az Országos Rendőr-főkapitányság megadta az Origo internetes portálnak, hogy kik voltak azok a magas rendfokozatú, vezető beosztású parancsnokok, akik a rendőrségi jelentés szerint szakmai hibákat követtek el a 2006. október 23-i tömegoszlatáskor.
Az EUR-USD ma nagy ugrást hajtott végre, miután extrém módon gyengén alakultak az amerikai adatok. A várható ház-eladások száma havi szinten 12,2%-kal csökkent, miközben csupán 2,0%-os mínusszal számoltak a legutóbbi +5,0%-os érték után. A piaci résztvevök szerint az adatok az amerikai jelzálogpiaci krízis kiélezödésére utalnak. Ha a devizapárnak sikerül átlépnie az 1,3654-es értéket, szabaddá…
Az alapítványi pénzek elosztásáról és a visszaosztásáról beszélnek a Zuschlag-ügy gyanúsítottjai azon a felvételen, amelyet a napokban foglalt le a rendőrség egy házkutatásnál. Az ügyészség a befolyással üzérkedés gyanúját vizsgálja. A házkutatások során kábítószergyanús anyagot is találtak.
Emberölés kísérlete miatt a rendőrség őrizetbe vett egy nőt, aki Győr közelében 140 kilométer per órás sebességgel szándékosan az árokba vezette az autóját. Ő és a kocsiban ülő négy és féléves kisfia apróbb zúzódásokat szenvedett.
Téli időjárás köszöntött szerdán a Magas Tátrára: 1300 méter tengerszint feletti magasságban harminc centiméter friss hó esett. Az alacsonyabb fekvésű területeken is zordra fordult az idő: eső,...
HVG, RTL Klub és Sláger Rádió - ezek a médiumok a legkedveltebbek az üzleti döntéshozók körében. Úgy tűnik, a vezetők a médiafogyasztás tekintetében márkahűek, ugyanis ezek voltak a kedvencek 2003-ban is - derült ki a Szonda Ipsos és a GfK Hungária által közösen készített „Üzleti Döntéshozók MédiaAnalízise (ÜDMA) 2007” nevű kutatásból.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) azt várja az Egészségügyi Minisztériumtól, hogy a csecsemőhalálozással kapcsolatban indítson átfogó vizsgálatot szeptember végéig - jelentette ki Mánya Kristóf, a kamara titkára szerdán Budapesten.
A magyar-kínai kapcsolatok legtermékenyebb időszakának nevezte az elmúlt 5-6 évet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök négynapos hivatalos kínai látogatását záró szerdai sanghaji nemzetközi...
Az alkotmányügyi bizottság szerdai ülésén támogatta az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság indítványát, amely kivenné azt a két módosító javaslatot a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvényből, ami miatt a köztársasági elnök a jogszabályt megfontolásra a parlamentnek visszaküldte.
Elhunyt Néray Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész. A Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum igazgatóját súlyos betegség után, életének 66. évében, szerdán érte a halál - tudatta az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM). "Néray Katalin munkásságával aktívan járult hozzá a nemzetközi és hazai kortárs művészet megismertetéséhez határainkon innen és túl, halála hatalmas veszteség a kortárs…
Egy szibériai olajváros polgármestere megtiltotta a hivatalnokoknak, hogy bizonyos kifejezéseket használjanak a munkahelyi kommunikáció során. Tilos a "Nem tudom"
Az SZDSZ sem országos, sem helyi szinten soha nem működött együtt sem formálisan, sem informálisan a MIÉP-pel - közölte Budaörs liberális polgármestere szerdán. "A hazai politikai közéletben egyesek makacsul igyekeznek elültetni azt a valótlan információt, miszerint az előző önkormányzati ciklusban Budaörsön együttműködött volna az SZDSZ a MIÉP-pel. Legutóbb Varga Mihály, a Fidesz alelnöke tette…
A dárfúri helyzet politikai megoldásának a felgyorsítását ígérte Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára, aki afrikai körútjának keretében szerdán felkereste a nyugat-szudáni tartományt. A világszervezet...
Az SZDSZ maximálisan támogatja az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság munkáját - közölte Gulyás József, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke az MTI-vel szerdán, annak kapcsán, hogy a Kenedi János vezette testület csütörtökön kezdi meg munkáját. "A testület egy elfogadhatatlan gyakorlat felszámoláshoz járulhat hozzá, hiszen időről időre, nyilvánvalóan napi politikai célok…
Szemtől szembe találta magát egy kiállításon vitrinben kiállított saját szívével egy fiatal angol nő, aki szívátültetése után a régi szervet felajánlotta egy egészségügyi bemutatóra.
A meglehetösen gyenge amerikai adatok után gyengülést mutatott az USD-JPY, és csak 115-nél állt meg visszaesése. A várható ingatlaneladások száma júliusban havi szinten 12,2%-kal, éves szinten pedig 16,1%-kal csökkent. Az adatok miatt a Dow Jones Index is nagy nyomás alá került. Egy kereskedö szerint ugyan fel voltak készülve a rossz hírekre, de ezek az adatok botrányosak. A következö cél a…
Felmondta a szolgálatot a japán környezetvédelmi minisztérium szervere a McDonald’s félárú Big Mac-akciója közben, amelyet a cég japán leányvállalata “a Föld megmentésére” hirdetett meg.
A válságközeli állapot mostanra már valódi válsággá érett - jelentette ki Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a Független Hírügynökségnek.
Bécsben az Európai Közösség kardiológiai kongresszust tartott. Erre az adott okot, hogy az utóbbi napokban több labdarúgó meghalt. A tudósok megegyeztek abban, a sportolók aritmiás szívpanaszait illik komolyan venni. Amint mellkasi fájdalmat éreznek, légzési nehézséggel küszködnek, az orvosnak kötelezô lépnie. Feltéve, ha a sportoló jelzi a bajt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 129,38 pontos csökkenéssel, 27.316,60 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,47 százalékos gyengülés.
Felmondta a szolgálatot a japán környezetvédelmi minisztérium szervere a McDonald's félárú Big Mac-akciója következtében, amelyet az amerikai multinacionális cég japán leányvállalata "a föld megmentésére" hirdetett meg.
Sztrájkol az egyik nagy taxisszövetség New Yorkban, mert nem ért egyet azzal a tervezett követelménnyel, hogy minden taxiban legyen GPS és hitelkártyás fizetést lehetővé tevő készülék. A...
Gyilkos krokodilok keltenek félelmet a kórházakban - adta hírül a brit bulvársajtó. Valójában azonban nem igazi ragadozókról, hanem az idei nyár nagy divatszenzációjáról, a Crocs, vagy Krokodil nélkül ismert lábbeliről van szó, amelyet most betiltottak, mert veszélyesnek minősítették.
Még szeptemberben 130 milliárd forintos ingatlan beruházásba kezd a Home Center 1 Zrt. Angyalföldön, a Duna Pláza mögötti területen - közölte a fejlesztő cég az MTI-vel. A hajógyári és az északi...
Kidolgozta azt a jogszabálytervezetet az igazságügyi minisztérium, amellyel korlátozható a miniszterelnök által szélsőségesnek minősített Kuruc.info internetes portál elérése. Takács Albert a köztévé reggeli műsorában elismerte, a korlátozás kényes ügy, miután a cenzúrát idézi.
Mindössze tizenöt ember ment el tüntetni szerdán a szlovák belügyminisztérium elé, ahol az Emberek az Rasszizmus Ellen (LPR) nevű civil szervezet aktivistái arra szólították fel Robert Kalinák tárcavezetőt, hogy ne nézze tétlenül az újnáci és rasszista megnyilvánulásokat.
Testi sértés gyanújával letartóztatták Jude Law brit filmszínészt - közölte a londoni rendőrség. Law kedden megpróbálta kicsavarni a kamerát egy lesifotós kezéből a nyugat-londoni Maida Vale...
Öt nappal az oszakai világbajnokság zárása után Zürichben gyűlik össze az atlétikai világelit, hogy a Golden League-sorozat keretében megküzdjön az összesen 1,4 millió dolláros pénzdíjért, hárman pedig még az egymilliós GL-jackpotért is versenyben vannak.