A francia borok harmadának megtévesztő a címkéje, az ital ugyanis nem abban a régióban készült, ahol a felirat szerint kellett volna, és nem éri el azt a minőséget sem, amelyet a címke szerint kellene - állítja egy fogyasztóvédelmi szervezet.
Hatvan dolgozó - köztük húsz orvos mondhat fel egyszerre a Pécsi Traumatológiai klinikán, ha nem sikerül megegyezniük az ügyeleti díjakról az egyetem vezetésével. Ma egész nap tárgyaltak, megegyezniük azonban nem sikerült.
A negyeddöntőben búcsúzott egyesben Szávay Ágnes az amerikai nyílt teniszbajnokságon. Az alig 19 éves magyar játékos 6:1, 6:4-re veszített a negyedik helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovával szemben.
Az amerikai hadsereg egy B-52-es bombázóval tévedésből átutaztatott öt atomtöltetet az Egyesült Államok területe felett; több mint három órán át senki nem tudta, hova tűntek a veszélyes fegyverek.
Megnyílt a XX. Moszkvai Nemzetközi Könyvkiállítás és Vásár, amelyen több mint 70 ország mintegy 2500 kiadója összesen 150 ezer új kiadványt mutat be, s amelyen a díszvendég Kína. A kiállításhoz kapcsolódó egyik rendezvényen bemutatnak több, a közelmúltban orosz nyelven megjelent jeles magyar irodalmi műcet.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 5-én megtartott 36. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 4, 6, 7, 21, 22, 28, 35. Második...
Szávay Ágnes 6:1, 6:4-re kikapott a negyedik helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovától az amerikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében, ezzel egyesben búcsúzott a tornától.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye tizenkét településén zárt be az általános iskola, egy községben pedig az óvoda nem fogadja a kicsiket szeptembertől, és mintegy hatszáz pedagógus vesztette el állását - mondta Ódor Ferenc (Fidesz) a megyei közgyűlés elnöke sajtótájékoztatón, szerdán.
A bíróságon kell megharcolnia az örökségért Trouble-nak, a máltai selyemkutyának, amelyre 12 millió dollárt hagyott a gazdája. Az ebet a házvezetőnő pereli be, akit többször is megharapott.
A pozsonyi parlament alkotmányjogi bizottsága szerdán úgy ítélte meg, hogy helyénvaló a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) képviselőcsoportjának indítványa, miszerint a törvényhozás határozatban mondja ki a szlovákiai magyarok II. világháború utáni jogfosztását törvényesítő Benes-dekrétumok érvényességét.
Fegyvervásárlási tervekkel Szerbiában tartózkodik az iraki védelmi miniszter - derült ki szerdán belgrádi sajtóinformációkból. A Danas című lap értesülése szerint Abdel-Káder Dzsászim és munkatársai több napos, be nem jelentett látogatásra érkeztek Szerbiába. Csütörtökön Kragujevacba, a Zastava Oruzja fegyvergyárba látogatnak, hogy M21 típusú puskák megvételéről tárgyaljanak.
Megnyílt a XX. Moszkvai Nemzetközi Könyvkiállítás és Vásár, amelyen több mint 70 ország mintegy 2500 kiadója összesen 150 ezer új kiadványt mutat be, s amelyen a díszvendég Kína.
Kazincbarcika díszpolgára lett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, aki Borsod-Abaúj-Zemplén megyei látogatása során vette át a kitüntető címet az észak-borsodi város szerdai ünnepi testületi ülésén. A díszpolgári címről eredetileg még az előző testület döntött, de a város új vezetése is támogatta azt. Szili Katalin beszédében úgy fogalmazott, hogy számos alkalommal részese volt Kazincbarcika…
Nem szégyelli csontsovány testét Keira Knightley; a színésznő olyan estélyi ruhában jelent meg új filmje londoni bemutatóján, amely minden eddiginél többet mutatott nem létező idomaiból.
Luciano Pavarotti olasz operaénekes egészsége romlott, a világsztár "nagyon súlyos állapotban" van - közölte az AGI olasz hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
Világszerte egy milliárd ember használja az internetet - ez derült ki a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) szerdán Genfben nyilvánosságra hozott jelentéséből.
A magyar tűzoltókat annak ellenére küldték ki Görögországba, hogy az erdőtüzekkel küzdő ország nem tűzoltókat, hanem csak műszaki eszközöket kért - mondta Tatár Attila altábornagy szerdán. Danielisz Béla, a fővárosi önkormányzat illetékes bizottságának MSZP-s elnöke közölte: kormányzati szintű volt az egyeztetés, és csak a szakmai felügyeletet ellátó szervezet találta aggályosnak a segítségnyújtás…
Az idén Lengyelország legjobb dzsesszzenészei lesznek a csütörtökön kezdődő Debreceni Jazznapok vendégei - jelentette be Siklósi Csaba, a Főnix Rendezvényszervező Kht. programigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.
Szerdán este Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter üdvözlő szavaival ünnepélyes keretek között megnyílt a Várban a 16. Budapesti Nemzetközi Bor és Pezsgőfesztivál, amely vasárnap estig várja a látogatók népes seregét. A megnyitón jelen volt dr. Duduzile Moerane Khoza, a Dél-Afrikai Köztársaság nagykövete is, mivel Dél-Afrika ezúttal a fesztivál díszvendége. Ebből az…
Egy kínai vállalat ötmilliárd forintos beruházással 800 munkahelyet létesít a Borsod megyei Miskolc-Alsózsolcán környezetbarát csomagolóanyagok gyártására.
Kétnapos sztrájkba kezdett szerdán több ezer New York-i taxis, jelentősen csökkentve a város egyik jelképének számító sárga autók számát a nagyvárosban. A taxisok szövetsége az ellen tiltakozik, hogy a város illetékes szabályozó testülete kötelezővé tenné a műholdas helyzetjelzők alkalmazását, és a bankkártyával való fizetést a taxikban.
A vádlott távollétében megkezdődött szerdán Moszkvában Borisz Berezovszkij, a száműzetésben élő orosz milliárdos sikkasztási pere. A Londonba menekült vállalkozót azzal vádolják, hogy csalással...
Az izraeli női kosárlabda-válogatott - a kontinenstorna hivatalos honlapja szerint - hazai környezetben legyőzte Bulgária csapatát az Európa-bajnoki pótselejtezőben, ezzel a B csoport mindhárom együttesének három pontja van két mérkőzés után.
A Starbuckst mindenki a hatalmas tejeskávéiról és a frappuccinóiról ismeri. A hamarosan Magyarországra is belépő kávéház-láncról azonban kevesen tudják, hogy hatalmas mennyiségű tejet értékesít. Épp ezért jelentős a vállalat azon bejelentése, hogy a jövőben csak olyan tejet értékesít, amelynek előállításához nem használtak mesterséges hormont.
Soron kívüli megbeszélést kért Kaposvár polgármestere, Szita Károly (Fidesz) Sergei Detchevtől, a Coats Magyarország Kft. ügyvezetőjétől, miután tudomására jutott, hogy a cég a kaposvári gyárában dolgozók elbocsátását tervezi.
Luciano Pavarotti olasz operaénekes egészsége romlott, s a világsztár "nagyon súlyos állapotban" van - közölte az AGI olasz hírügynökség szerdán este, meg nem nevezett forrásra hivatkozva. Pavarotti kétheti kivizsgálás és kezelés után augusztus 25-én távozott egy modenai kórházból, s jelenleg az otthonában foglalkoznak vele a szakorvosok. A 71 éves művésznek hasnyálmirigyrákja van.
Százötvenezer dollárt fizetett ki egy ausztrál férfi két első osztályú repülőjegyért a világ legnagyobb utasszállítójára. A Singapore Airlines az első járat összes jegyét internetes árverésen értékesítette.
A Fidesz országos pártigazgatója szerint az emberek a népszavazási kérdésekben pártja mellett állnak, és győzelmet várnak - erről Kubatov Gábor beszélt sajtótájékoztatón szerdán, Füzesgyarmaton....
A Fidesz országos pártigazgatója szerint az emberek a népszavazási kérdésekben pártja mellett állnak, és győzelmet várnak - erről Kubatov Gábor beszélt sajtótájékoztatón szerdán, Füzesgyarmaton. Szerinte az eredményes népszavazás kormányválságot okozhat.
Luciano Pavarotti olasz operaénekes egészsége nagyot romlott, s a világsztár "igen súlyos állapotban" van. Nincs eszméleténél, és leállt a veseműködése - közölte az olasz sajtó szerdán este, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Pavarotti magas láz miatt augusztusban kórházba került, s kétheti kivizsgálás és kezelés után 25-én távozott onnan. Jelenleg modenai otthonában foglalkoznak vele a…
Kizárja az igazságosság és a működőképesség egymást az egészségbiztosítás tervezett privatizációjában, ismerte el az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet vezetője, Kincses Gyula egy szakmai konferencián. Az első Gyurcsány-kormány egészségügyi minisztere, Rácz Jenő pedig azt mondta, a kórház-rendszer összeomlik, ha a beszállítók megunják, hogy hónapokig nem fizetnek nekik. A csornai kórház a múlt…
Súlyos veszélyt jelent a kutyasétáltatás a vadvilágra. Kiderült, hogy 41 százalékkal kevesebb madár él olyan helyeken, amerre rendszeresen járnak kutyák a gazdáik kíséretében.
Szerdán éjszakára sem függesztik fel annak a kétéves kislánynak a keresését, aki a Borsod megyei Emődön egy családi ház udvaráról tűnt el; a gyermeket nagy erőkkel keresi a rendőrség, a határőrség és a tűzoltóság, de a kutatásba a civilek, és a helyiek is bekapcsolódtak, illetve a miskolci Spider munkatársai, valamint fővárosi, egri és szolnoki speciális menőcsapatok.
Szerdán éjszakára sem függesztik fel annak a kétéves kislánynak a keresését, aki a Borsod megyei Emődön egy családi ház udvaráról tűnt el; a gyermeket nagy erőkkel keresi a rendőrség, a határőrség...
A spanyol Oscar Freire nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny ötödik szakaszát. A Cangas de Onís és Reinosa közötti 157,4 km-es etapon sprintbefutó döntött.
Brit tudósok emberi és állati sejtekből embriót állíthatnak elő - erre adott elvi engedélyt tudományos kutatási célokra szerdán az illetékes brit hatóság. A Vatikán keményen bírálta a londoni...
Tíz éve nem végeztek ki olyan kevés embert Kínában, mint az idén. A csökkenés annak köszönhető, hogy az új törvények értelmében minden egyes halálos ítéletet jóvá kell hagynia a legfelső bíróságnak.
Egy lengyel bíróság szerdán 25 év börtönre ítélt gyilkosság miatt egy írót, aki első könyvében a valósághoz túlságosan is hasonló történetet írt le. A rendőrség a 2000-ben történt gyilkosságot csak az író könyvének megjelenése után tudta megoldani.
Jelentős értéket képvisel az a különleges vetőburgonya, amelyet Fenékpusztán, mintegy másfél hektáros területről loptak el az elmúlt hetekben - tájékoztatta az MTI-t szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Nem csupán a pattogatott kukoricát gyártó cégek alkalmazottait, hanem a fogyasztókat is veszélyeztetheti az a ritka tüdőbetegség, amelyet a mesterséges vaj-ízesítés okoz - figyelmeztetnek amerikai orvosok.
Diákok tüntetettek Szegeden a felsőoktatási tandíj bevezetése ellen. A hallgatók már hétfőn elhelyeztek harmincnégy bábut az egyetem rektori hivatala előtt. Így jelezték, hogy tandíj miatt várhatóan több tízezer szegény fiatal marad ki a felsőoktatásból. A diákok azt mondták, addig folytatják a tiltakozást, amíg a kormány visszavonja a tandíj-rendeletet.
A legfrissebb adatok szerint legkevesebb kilenc halálos áldozatot követelt Nicaraguában a Közép-Amerikára kedden lecsapó Félix hurrikán, amely közép-európai idő szerint kedd éjjel trópusi viharrá szelídült.