Hétfő reggel érkezik Magyarországra az az öttagú európai szakértői csoport, amely segítséget nyújt a magyar hatóságoknak az iszapömlés nyomán keletkezett környezetkárosodás elleni küzdelemben - közölték vasárnap Brüsszelben.
A környezetvédelmi államtitkár szerint menthetetlen állapotban van a sérült tározó. Le fog szakadni az ajkai zagytározó megsérült északi oldalfala - jelentette ki Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a vörösiszap sújtotta katasztrófatérségben, Kolontár határában.
Az InfoRádió információi szerint a belügyminiszter vasárnap 13 órára valamennyi parlamenti párt elnökét összehívta egyeztetésre. Pintér Sándor a vörösiszap-katasztrófa jelenlegi helyzetéről tájékoztatta a politikusokat.
A vártnál jobban nőtt havi szinten a német ipari termelés augusztusban: szezonális kiigazítással 1,7 százalék volt a növekedés. Tavaly augusztushoz viszonyítva 10,7 százalékos volt az ütem, ez csaknem megegyezik az elemzők által várttal.
MIAMI – Shauna Sand (39) pompásan startolt. Tizenöt éve szerepet kapott a Renegade – A fejvadász című sorozatban, és összejött a címszereplő Lorenzo Lamasszal (52).
LOS ANGELES – Nálunk is sikerrel megy a Hazudj, ha tudsz című amerikai tévésorozat, amelyben Tim Roth alakítja a hazugságfelismerő szakembert. Dr. Cal Ligtham valós személy, csak nem ez a neve, hanem Paul Ekman.
Engedélyt kérnek a magyar borászok az Európai Uniótól, hogy az eddigieknél nagyobb mértékben adjanak cukrot az idei borokhoz – a csapadékos nyár miatt ugyanis nem mindenhol tudtak beérni a szőlők. Eddig 1,5 alkoholtérfogat-százalékkal lehetett javítani a cukorfokon, a gazdák most 2 százalékos javítást szeretnének elérni. Mivel a szüret már javában tart, a döntés rövid időn belül várható.
Azok az orvosok, akik vigyáznak az egészségükre, általában gyakrabban adnak életmódra vonatkozó tanácsokat betegeiknek, mint azok, akik gyorsételekkel tömik magukat és elbliccelik az edzéseket.
Három győzelem és egy vereség után a befejező napon megint nyert a Honvéd férfi vízilabdacsapata a LEN Kupában: a Kőér utcaiak a tbiliszi csoportban vasárnap 19-0-ra lépték le az isztambuli Enka együttesét, s vagy elsőként, vagy másodikként folytathatják a sorozat második selejtezőkörében október 22. és 24. között.
Három győzelem és egy vereség után a befejező napon megint nyert a Honvéd férfi vízilabdacsapata a LEN Kupában: a Kőér utcaiak a tbiliszi csoportban vasárnap 19-0-ra lépték le az isztambuli Enka együttesét, s vagy elsőként, vagy másodikként folytathatják a sorozat második selejtezőkörében október 22.és 24. között.
Az Eger férfi vízilabdacsapata bekerült az Euroliga legjobb 16 együttese közé, miután vasárnap, a G betűjelű négyesben 3 góllal legyőzte a francia CN Marseille-t.
Ezer karton ásványvízzel segíti a mentésben résztvevő mentőket, tűzoltókat a Minden gyermek lakjon jól közhasznú alapítvány. A szervezet emellett ezer károsult családnak juttatott el élelmiszercsomagot.
Budapest a tavalyi 26-ikról a 30-ik helyre esett vissza a külföldi cégek terjeszkedési tervei alapján készült, 36 európai várost tartalmazó listán, amelyet a Cushman and Wakefield, nemzetközi ingatlan-tanácsadó állított össze.
WASHINGTON – A DARPA okozta a pusztító tűzvészt Oroszországban? Először senki sem vette komolyan a kérdést, de a moszkvai szmogriadó óta egyre több szakértő szólalt meg az amerikai médiában.
Hétfő reggel érkezik Magyarországra az az öttagú európai szakértői csoport, amely segítséget nyújt a magyar hatóságoknak az iszapömlés nyomán keletkezett környezetkárosodás elleni küzdelemben - közölték vasárnap Brüsszelben.
Ruháit szárítgató, elázott gázolaj-tolvajt fogtak el a rendőrök szombaton este a Csongrád megyei Mórahalmon, egy vizesárok közelében. A férfi először azt mondta, hogy éppen vizelni indult, azt viszont már nem tudta megmagyarázni, hogy ahhoz miért van szükség kannára és csőre. Kiderült, hogy egy markológépből akart gázolajat leszívni, csak nem vette észre a közte és a munkagép között húzódó vizes…
Az erőszak elvetésére szólította vasárnap XVI. Benedek pápa a közel-keleti vallások - a muzulmán, a zsidó és a keresztény hit - hívőit vasárnap a térségbeli katolikus egyházi elöljárók szinódusának megnyitóján, a vatikáni Szent Péter-bazilikában
Mintegy 2,5 millió köbméter vörösziszap van a tározókban, amelynek állaga sűrűbb folyadék annál, mint amely hétfőn öntött el több tíz hektárt, így az esetleges szakadás után arra számítanak, hogy legfeljebb 500-1000 méter távolságig juthatna el az újabb sárlavina. - jelentette ki Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a vörösiszap sújtotta katasztrófatérségben.
Benzines palackokkal és kövekkel hajigálták meg a vasárnapi homoszexuális-felvonulást biztosító rendőröket tüntetők a szerb fővárosban. A belgrádi parádén nem idén volt először incidens, tavaly inkább az egész rendezvényt lefújták.
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető és legkisebb fia, bejelentett utóda, Kim Dzsong Un is látható volt vasárnap élő televíziós közvetítésben, amint jelen voltak az állampárt alapításának évfordulóján megrendezett nagy katonai díszszemlén.
"Vélhetően buzgárok keletkeztek a töltés oldalában, de a MAL Zrt. illetékesei nem foglalkoztak ezekkel hatékonyan, nem építettek ellennyomó medencéket, így a szivárgások idővel repedést okoztak, így omolhatott le végül a töltés fala" - nyilatkozta a katasztrófa lehetséges okáról az Indexnek Illés Zoltán államtitkár.
Két magyar rekord született Siófokon, a tojásfesztiválon. Megsütötték az eddigi legnagyobb adag tükörtojást és a legnagyobb adag ínyenc tojásserpenyőt. Mindkét étel egyben Guinness-rekord kísérlet is volt. A rendezők kezdeményezték világrekordként a hitelesítésüket.
Spanyolország nem hagyja többé, hogy idegen roncsvadászok kezébe kerüljenek a tengerfenéken nyugvó történelmi örökségei, ezért saját kincskereső kampányba kezdett, ám egyelőre nem tudni, hogy a hadihajók által őrzött part menti merülő helyeknél értékes hajóroncsokat, vagy csak szemetet rejt a sötétség
Nagy valószínűséggel egy túszejtő robbanóöve ölte meg a brit foglyot, Linda Norgrove-ot, miközben az afganisztáni NATO-erők pénteken megpróbálták kiszabadítani a szeptemberben elhurcolt segélymunkást - közölte vasárnap egy neve elhallgatását kérő brit kormányzati forrás.
A HybridBox Nyrt. tájékoztatja részvényeseit az alábbi vezető állású személyek október 8-ai részvény tranzakciójáról. Reisz Attila 456 db részvényt vett 628.24 forintos átlagáron, a tranzakció...
Szorítja az idő a MAL Zrt-t: a timföldgyártási technológia sajátosságai miatt ugyanis ha sürgősen nem indul el újra a termelés a gyárban, később már az is lehetséges lesz, hogy a továbbiakban egyáltalán nem tud majd újraindulni.
Legeredményesebb magyar wakeboardosunk, Horváth Kinga „hivatalból” tesztelheti a világ legszebb strandjait. Kagylógyűjtő szenvedélye pedig férjet hozott neki.
A kullancs Magyarországon ma már annyira elterjedt, hogy nemcsak árnyas erdőben járva, hanem városi környezetben is találkozhatunk vele. Bár a tavasztól őszig terjedő időszakban vagyunk leginkább kitéve az apró ízeltlábúak támadásának, a szükséges immunizációra már ősszel gondolni kell.
Az Országgyűlés hétfőn, a kétnapos ülés első napján várhatóan megválasztja a médiatanács elnökét és tagjait, valamint a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumát. Emellett szerepel a Ház napirendjén két, a közmédia átalakítását szintén érintő törvényjavaslat is.
Négyezer négyzetméteres üzemcsarnokot épít a bőröndöket gyártó szekszárdi Samsonite Hungária Kft., amely a bővítés után tovább növeli dolgozói létszámát és termelését is - mondta a cég termelési...
Lengyelországban az ötven év felettiek egyre nagyobb hányada választja a korai nyugdíjazást - derül ki a magánszféra munkaadói szövetségének felméréséből. A Lewiatan adatai szerint az ötven év fele...
Bulgáriában 40 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése az idei első háromnegyed évben az egy évvel korábbihoz képest. A Novinite hírportál idézi a bolgár gépjárműgyártók- és importőrök sz...
Bekapcsolódik a Déli Áramlat projektbe a német Wintershall, a BASF kőolaj- és gázipari leányvállalat is - számoltak be vasárnap olasz lapok a két ország kormányfőinek megállapodására hivatkozva
Csalás miatt nyomoz a rendőrség, miután ismeretlenek a devecseri polgármester nevében próbáltak adományokat gyűjteni a vörösiszap katasztrófa károsultjainak.