A 36 éves Linda Norgrove-ot és három afgán kollégáját szeptember 26-án rabolták el ismeretlen fegyveresek Kunár tartományban, ahol egy projekt megvalósítását ellenőrizték. A három afgánt később elengedték, a brit nőt viszont az északkeleti országrészbe vitték
Mintegy 2,5 millió köbméter vörösziszap van a tározókban, amelynek állaga sűrűbb folyadék annál, mint amely hétfőn öntött el több tíz hektárt, így az esetleges szakadás után arra számítanak, hogy legfeljebb 500-1000 méter távolságig juthatna el az újabb sárlavina. - jelentette ki Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a vörösiszap sújtotta katasztrófatérségben.
Benzines palackokkal és kövekkel hajigálták meg a vasárnapi homoszexuális-felvonulást biztosító rendőröket tüntetők a szerb fővárosban. A belgrádi parádén nem idén volt először incidens, tavaly inkább az egész rendezvényt lefújták.
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető és legkisebb fia, bejelentett utóda, Kim Dzsong Un is látható volt vasárnap élő televíziós közvetítésben, amint jelen voltak az állampárt alapításának évfordulóján megrendezett nagy katonai díszszemlén.
"Vélhetően buzgárok keletkeztek a töltés oldalában, de a MAL Zrt. illetékesei nem foglalkoztak ezekkel hatékonyan, nem építettek ellennyomó medencéket, így a szivárgások idővel repedést okoztak, így omolhatott le végül a töltés fala" - nyilatkozta a katasztrófa lehetséges okáról az Indexnek Illés Zoltán államtitkár.
Két magyar rekord született Siófokon, a tojásfesztiválon. Megsütötték az eddigi legnagyobb adag tükörtojást és a legnagyobb adag ínyenc tojásserpenyőt. Mindkét étel egyben Guinness-rekord kísérlet is volt. A rendezők kezdeményezték világrekordként a hitelesítésüket.
Spanyolország nem hagyja többé, hogy idegen roncsvadászok kezébe kerüljenek a tengerfenéken nyugvó történelmi örökségei, ezért saját kincskereső kampányba kezdett, ám egyelőre nem tudni, hogy a hadihajók által őrzött part menti merülő helyeknél értékes hajóroncsokat, vagy csak szemetet rejt a sötétség
Nagy valószínűséggel egy túszejtő robbanóöve ölte meg a brit foglyot, Linda Norgrove-ot, miközben az afganisztáni NATO-erők pénteken megpróbálták kiszabadítani a szeptemberben elhurcolt segélymunkást - közölte vasárnap egy neve elhallgatását kérő brit kormányzati forrás.
Ha az ajkai timföldgyár egy-két napon belül nem indul újra, a műszaki-technológiai károk olyan szintet érnek el, amelyek hosszú távon teszik lehetetlenné a termékkibocsátást
A HybridBox Nyrt. tájékoztatja részvényeseit az alábbi vezető állású személyek október 8-ai részvény tranzakciójáról. Reisz Attila 456 db részvényt vett 628.24 forintos átlagáron, a tranzakció...
Szorítja az idő a MAL Zrt-t: a timföldgyártási technológia sajátosságai miatt ugyanis ha sürgősen nem indul el újra a termelés a gyárban, később már az is lehetséges lesz, hogy a továbbiakban egyáltalán nem tud majd újraindulni.
Legeredményesebb magyar wakeboardosunk, Horváth Kinga „hivatalból” tesztelheti a világ legszebb strandjait. Kagylógyűjtő szenvedélye pedig férjet hozott neki.
A kullancs Magyarországon ma már annyira elterjedt, hogy nemcsak árnyas erdőben járva, hanem városi környezetben is találkozhatunk vele. Bár a tavasztól őszig terjedő időszakban vagyunk leginkább kitéve az apró ízeltlábúak támadásának, a szükséges immunizációra már ősszel gondolni kell.
Az Országgyűlés hétfőn, a kétnapos ülés első napján várhatóan megválasztja a médiatanács elnökét és tagjait, valamint a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumát. Emellett szerepel a Ház napirendjén két, a közmédia átalakítását szintén érintő törvényjavaslat is.
Négyezer négyzetméteres üzemcsarnokot épít a bőröndöket gyártó szekszárdi Samsonite Hungária Kft., amely a bővítés után tovább növeli dolgozói létszámát és termelését is - mondta a cég termelési...
Lengyelországban az ötven év felettiek egyre nagyobb hányada választja a korai nyugdíjazást - derül ki a magánszféra munkaadói szövetségének felméréséből. A Lewiatan adatai szerint az ötven év fele...
Bulgáriában 40 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése az idei első háromnegyed évben az egy évvel korábbihoz képest. A Novinite hírportál idézi a bolgár gépjárműgyártók- és importőrök sz...
Bekapcsolódik a Déli Áramlat projektbe a német Wintershall, a BASF kőolaj- és gázipari leányvállalat is - számoltak be vasárnap olasz lapok a két ország kormányfőinek megállapodására hivatkozva
Csalás miatt nyomoz a rendőrség, miután ismeretlenek a devecseri polgármester nevében próbáltak adományokat gyűjteni a vörösiszap katasztrófa károsultjainak.
Biztosra veszi az ajkai zagytározó sérült falának leszakadását a környezetvédelmi államtitkár, az újabb vörösiszap-áradás megakadályozhatatlan, de mindent elkövetnek annak érdekében, hogy kordában tartsák a mérgező anyag hömpölygését, s megvédjék az emberek életét, vagyonát. Eközben a MAL Zrt. a termelés újraindítása miatt aggódik
Felfoghatatlanul sok időnek tartja Hajdú Roland (29) azt a 35 évet, amelyet az ítélőtábla döntése alapján fegyházban kell töltenie – ezt mondta a Blikknek exkluzív interjújában a fiatalember, akit a tokaji pénzszállító rablógyilkosság miatt ítéltek el.
Már most is Kolontár jövője épül, az elkövetkezendő napokban pedig végleg eldől a település sorsa - fogalmazott Kolontár polgármestere az MTI tudósítójának vasárnap délután, miután a magyar és a nemzetközi sajtó képviselői megtekintették az előző nap kiürített Veszprém megyei települést.
Ukrajnában tetten értek egy 28 éves nőt, aki 100 ezer hrivnyáért (2,5 millió forintért) akarta eladni kétéves kislányát - adta hírül vasárnap az UNIAN hírügynökség. A nőt még az sem érdekelte különösebben, ha gyerekét a vevő szervátültetés céljából vásárolja meg.
A rendőrség utakat zárt le a katasztrófa által érintett térségben a mentési és gátépítési munkálatok zavartalanságának biztosítása érdekében - tájékoztatta a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság vasárnap az MTI-t
Aki szürkületben sokkal rosszabbul lát, vagy éppen rendszeresen úgy érzi, hogy kiszárad a szeme, az gyanakodhat, hogy kevés A-vitamin van a szervezetében. Ez a zsírban oldódó vitamin felelős ugyanis a szemünk egészségéért és látásunk teljességéért.
Négyezer négyzetméteres üzemcsarnokot épít a bőröndöket gyártó szekszárdi Samsonite Hungária Kft., amely a bővítés után tovább növeli dolgozói létszámát
Egy svájci orvosi szakfolyóiratban arra hívták fel a figyelmet a kutatók, hogy az ölben tartott laptop által kibocsátott hő hosszútávon megpiríthatja a bőrt a combon.