Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese nyilatkozott a Reutersnek a bank kilátásairól és akvizíciós terveiről. Véleménye szerint a hitelezés idén nem nő, de a bank profitabilitása javulhat. Az...
Meghaladta a 100 millió forintot a vörösiszap-katasztrófa okozta károk enyhítésére létrehozott Magyar Kármentő Alapba befizetett adományok összege - jelentette be a miniszterelnök szóvivője.
Alig pár nappal a vörösiszap-katasztrófa után több bank is jelentkezett a károsultaknál, akiknek hitel van a házán. Az iránt érdeklődtek, hogy sérült-e az ingatlanjuk, valamint, hogy tudják-e fizetni a törlesztőrészleteket.
Múlt pénteken már emlegettük olvasóinknak, hogy szombaton ha versenyzőként nem is, de legalább látogatóként az Autó Pult is képviselteti magát a Hungaroringen megrendezett 12 órás versenyen, a 24h Series legutóbbi állomásán.
Átcsempészte a határon magyar területre illegálisan foglalkoztatott magyar munkavállalója holttestét egy burgenlandi gazda, miután a férfi munka közben, osztrák területen összeesett és meghalt - írta egy osztrák napilap
Spanyol kutatók szerint bizonyítékokat találtak arra, hogy az Észak-Spanyolországban fél millió éve élt barlangi emberek gondoskodtak az öregekről és a betegekről. A madridi egyetem tudósai azt mondták, hogy megtalálták egy akkortájt élt férfi részleges csontvázát, ami azt mutatja, hogy erősen görnyedt volt, és ezért bottal járt.
Az amerikai kormány feloldotta a Mexikói-öbölben, a BP olajplatformjának balesete nyomán a mélytengeri fúrásokkal kapcsolatban meghirdetett hathónapos moratóriumot
Az amerikai kormány kedden feloldotta a Mexikói-öbölben, a BP olajplatformjának balesete nyomán a mélytengeri fúrásokkal kapcsolatban meghirdetett hathónapos moratóriumot, írja az MTI. A tiltást...
Az amerikai Fed kamatdöntőinek többsége szerint új lépésekre van szükség az amerikai gazdaság növekedésének a fellendítésére - tartalmazza az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) szeptemberi kamatdöntő ülésének kedden nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve.
Orbán Viktor miniszterelnök már szerdán bejelenti azokat a gazdasági lépéseket, amelyekre kedden már utalást tett és amelyeket tegnapi sajtóértesülések előrevetítettek - írja az MTI. Eközben a TV2...