2010. október 12. kedd

okt. 12
9:24
Télen is utazhatunk nyitott tetővel az új Mercedes SLK-ban (Auto Pult)
Jövőre az Audi TT Roadster és a nemrégiben nálunk is vendégségben járt BMW Z4 felkötheti a nadrágját, ugyanis fő konkurensük, a Mercedes-Benz SLK vadonatúj változata is harcba indul a vásárlók kegyeiért.
okt. 12
10:18
Az év befektetése: játékautó Porsche-áron (Auto Pult)
Azt hiszem, keresve sem találunk olyan férfit/fiút, akinek az élete valamely szakaszában ne játszottak volna fontos szerepet a játékautók. Ám az évek teltek és múltak, a mecsboxok pedig szépen lassan a szoba egyik poros szekrényébe szorultak, várva az esetleges utódra, akinek a keze által majd újra száguldozhatnak.
okt. 12
10:54
A hátsó padból előre – motorforradalom 435 lóerőig a Hyundai-nál (Auto Pult)
Mint Tanító bácsi a mindig is rosszul tanuló Pistikénél, mikor váratlanul kedvenc témájából 5-ösre felelt, úgy dörzsölhették a szemüket a Hyundai standján azok, akik a márka mostani ügyködését nem követték nyomon. A jeles eseményen ugyanis annyi új, élvonalbeli motort mutatott be a koreai márka, hogy inkább meg sem próbálták lepellel takargatni őket; így már a szalonnyitásnál szemügyre vehette…
okt. 12
11:48
Két hengerrel és három kerékkel ünnepel a 100 éves Morgan (Auto Pult)
1910. nem volt hangzatos eseményekben gazdag esztendő, azonban pont 100 éve történt, hogy megalakult napjaink egyik különc gépeit faragó manufaktúrája, a brit Morgan, mely a válságot túlélve immáron új modellel is kecsegtet.
okt. 12
13:18
James Bond egy városi miniben? – Gyártásba kerül az Aston Martin Cygnet (Auto Pult)
Ha azt mondom, Aston Martin, két dolog szokott az emberek eszébe jutni: a televízión érlelődött generáció a James Bond filmekre asszociál, míg a technokrata réteg hátborzongató V8 és V12 hangot vizionál. A patinás brit márka azonban ez alkalommal egy tőle szokatlan műfajban próbál szerencsét a Cygnettel.
okt. 12
21:42
Komoly magyar sikerek a hétvégi, hungaroringi 12 órás versenyen (Auto Pult)
Múlt pénteken már emlegettük olvasóinknak, hogy szombaton ha versenyzőként nem is, de legalább látogatóként az Autó Pult is képviselteti magát a Hungaroringen megrendezett 12 órás versenyen, a 24h Series legutóbbi állomásán.

Keresés