Az idei év sok változást hoz majd a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási piacon. A legfontosabb a törvény módosításából fakad, mely szerint 2010-től már nem a motor hengerűrtartalma, hanem a teljesítménye alapján történik a kategóriába sorolás. Az idei kampány során várhatóan mintegy 1 millió ügyfél vált biztosítót....
Súlyos közlekedési baleset történt kedden Ukrajna keleti részében; utasokkal teli busz ütközött vonattal egy vasúti kereszteződésben, 37-en meghaltak, 12-en megsérültek - közölte a rendőrség
Francesco Totti kapta idén a Golden Foot díjat. Az elismerést minden évben egy olyan, 29 évesnél idősebb futballistának ítélik oda, aki nemcsak a pályán alkotott maradandót, hanem azon kívül is méltó módon képviselte a sportágat.
A fideszes politikus azt mondta a Parlament előtt demonstrálóknak, nagy tisztelettel adózik Geréb Ágnes munkája előtt, és még a Gyorskocsi utcában is meglátogatta az őrizetbe vett szülész-nőgyógyászt
Hozzávalók: 50 dkg liszt (BL-55) fél csomag instant élesztő (11 g-os) 2 csapott, nagyobb kávéskanál cukor 3 csapott, nagyobb kávéskanál kanál só 3 dl víz 2 nagyobb kávéskanál olívaolaj 8-10 dkg szalonna (itt húsos erdélyi szalonnát használtunk) pici olívaolaj a forma kenéséhez (opcionális) pici zsemlemorzsa a formába szóráshoz (opcionális)
Rendkívüli oktatási szüntetet rendelt Patkó Gyula rektor kedden és szerdán a Miskolci Egyetemen azokon a karokon, ahol a felújítási munkálatok miatt még nincs fűtés
A magyar nép iránti együttérzését fejezte ki az ökológiai katasztrófával összefüggésben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. A politikus – miután tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel – kijelentette: a 2011 első félévében esedékes soros magyar uniós elnökség fontos eredményeket érhet el.
A vártnál nagyobb gyengüléssel kezdtek a fő nyugat-európai értéktőzsdék kedden, elsősorban az amerikai jelentési időszakkal kapcsolatos aggodalmak nyomán. Nem javította a hangulatot az sem, hogy hírek szerint a Kína hat legnagyobb bankjának növelnie kell a tőkefedezeti rátáját, melynek célja a hitelezések visszaszorítása és az infláció mérséklése.
Jelentősen gyorsul, a mostani 1 nap helyett legfeljebb 4 óra lehet az elektronikus csatornán benyújtott megbízások teljesítése a hazai bankrendszerben 2012-től, a Magyar Nemzeti Bank szerdán megjelenő rendelete szerint - jelentette be Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának keddi ülésén - hosszas vita után - a képviselők egyharmada sem támogatta Lenhardt Balázs (Jobbik) azon javaslatát, hogy a lakáshitelek előtörlesztésénél a bankok egyáltalán ne számolhassanak fel díjat.
Utolsó nap is befizethetik adójukat a kisvállalkozók és a külföldön tartózkodó gyermek is azonnal pénzhez juthat. A jelenlegi egy nap helyett legfeljebb négy órán belül teljesülnek majd az átutalások
Már csak 24 óra, és elkezdődik Chile valaha volt legnagyobb mentőakciója: magyar idő szerint éjfélkor kezdik meg a két és fél hónapja a mélyben rekedt 33 bányász felszínre hozatalát. Pszichiáterek attól félnek, hogy a férfiak közül néhányan nehezen birkóznak majd meg a szabadsággal, ezért minden készen áll, hogy megkönnyítse a férfiak beilleszkedését.
Az Európai Unió újabb szakembert küld Magyarországra az iszapkatasztrófa elhárítására - jelentette be José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Pécsen, sajtótájékoztatón.
Öt török állampolgárt próbált Magyarországra csempészni egy román sofőr kedd éjjel Gyulánál, az illegális menekültek egy kamion nagy méretű szerszámtároló ládájában utazva próbáltak átjutni a határon – jelenti a HavariaPress.
Összevonják a szlovák közszolgálati televíziót és a rádiót, a két intézmény a jövőben egy közszolgálati intézményként fog működni - közölte kedden Daniel Krajcer szlovák kulturális miniszter.
Zebrán gázolt el egy 69 éves nőt a Kecskemétet az autópályával összekötő régi 5-ös úton kedden egy személygépkocsi, az asszony nem kerékpárral, hanem gyalog kelt át - közölte a rendőrség.
Hatályba lépett a "lex Mal", miután a hétfő esti parlamenti elfogadása után Schmitt Pál államfő aláírta a jogszabályt, és azt a keddi napon ki is hirdették. A kormány elrendelte a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. állami felügyelet alá vonását; a céget kormánybiztosként Bankondi György irányítja.
Hatályba lépett a "lex Mal", miután a hétfő esti parlamenti elfogadása után Schmitt Pál államfő aláírta a jogszabályt, és azt a keddi napon ki is hirdették
A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának keddi ülésén - hosszas vita után - a képviselők egyharmada sem támogatta Lenhardt Balázs (Jobbik) azon javaslatát, hogy a lakáshitelek előtörlesztésénél a bankok egyáltalán ne számolhassanak fel díjat
A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának keddi ülésén - hosszas vita után - a képviselők egyharmada sem támogatta Lenhardt Balázs (Jobbik) azon javaslatát, hogy a lakáshitelek előtörlesztésénél a bankok egyáltalán ne számolhassanak fel díjat.
A számlák felét késve fizetik ki a vállalatok Magyarországon - ismertette a vállalati fizetési szokásokról készült legújabb felmérés eredményét Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító magyarországi fióktelepének vezetője, aki szerint e téren lassú, fokozatos javulás várható.
Az ügyészség alkotmányos helyzetének megerősítésével, a jogalkotási eljárás reformjával és a jogalkotás rendjének szabályozásáról szóló törvényekkel összefüggésben nyújtott be alkotmánymódosító javaslatot a kormány - mondta az előterjesztés általános vitáját megnyitó expozéjában Répássy Róbert kedden
Az esküokmányokat Kövér László házelnök jelenlétében Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és egyben a médiatanács elnöke, Auer János, Kollarik Tamás, Koltay András és Vass Ágnes testületi tagok írták alá.
A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának keddi ülésén - hosszas vita után - a képviselők egyharmada sem támogatta Lenhardt Balázs javaslatát
Magyarországnak be kell épülnie a globális gazdaságba - mondta Chikán Attila közgazdászprofesszor egy budapesti vállalatvezetői fórumon. Az első Orbán-kormány gazdasági minisztere arról is beszélt, hogy Magyarország versenyképességének javításához átfogó gazdasági stratégiára van szükség, ehhez pedig a politikusoknak és a közgazdászoknak kompromisszumra kell jutniuk.
Jan Olbrycht lengyel politikus, néppárti európai parlamenti képviselő kapta első alkalommal a Pálfi István-díjat A 2006-ban fiatalon elhunyt fideszes politikusról, egykori európai parlamenti képviselőről elnevezett kitüntetést Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Gál András Levente, a tárca államtitkára adta át Budapesten.
Kedden délelőtt Kövér László, az Országgyűlés elnöke előtt esküt tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának megválasztott tagjai a parlamentben. A testület még kedden össze is ül, majd ezt követően sajtótájékoztatón számolnak be a terveikről.
A rendszerváltás óta először fordul elő Pest megyében, hogy a közgyűlés élén két cikluson át ugyanaz az elnök tevékenykedhet - emelte ki Szűcs Lajos (Fidesz-KDNP), miután a Pest megyei közgyűlés tagjai a keddi, megyeházán tartott alakuló ülésén megerősítették elnöki tisztségében.
A számlák felét késve fizetik ki a vállalatok Magyarországon - ismertette a vállalati fizetési szokásokról készült legújabb felmérés eredményét Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító magyarországi fióktelepének vezetője, aki szerint e téren lassú, fokozatos javulás várható.
A tegnapi behalt emelkedési kísérlet után ma a korrekció útjára lépett a BUX, így a hazai benchmark jelenleg 0.9%-os csökkenést mutat alacsony 7.8 milliárd forintos forgalom mellett. A piac már...
Ingyenes koncertet ad szerda este Belgrádban a vajdasági hegedűvirtuóz, Lajkó Félix. A koncert - amelynek helyszíne a belgrádi Rex kulturális központ - a Szabadka - fesztiválváros elnevezésű projektet hivatott népszerűsíteni.
A számlák felét késve fizetik ki a vállalatok Magyarországon - ismertette a vállalati fizetési szokásokról készült legújabb felmérés eredményét Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító magyarországi fióktelepének vezetője, aki szerint e téren lassú, fokozatos javulás várható.
A kormány kiemelt célja a közigazgatási rendszer átalakítása, egy hatékonyabb, koordináltabb, olcsóbb, legfőképp ügyfélközpontú területi közigazgatás létrehozása - közölte Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló törvényjavaslat általános vitájában kedden, a parlamentben.