A tanulmány 13 országból követett nyomon olyan férfiakat, akiknél már fennállt szívbetegség. Megfigyelték, hogy kialakul-e náluk szívinfarktus vagy stroke. A résztvevőket kikérdezték az erekciós diszfunkcióról is a tanulmány kezdetén, kettő, ill. öt év elteltével.
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem éri kár a magánnyugdíj-pénztári tagokat a tegnap bejelentett tervek miatt. Átadták az Arad és Szeged közötti földgázvezetéket. Penicillint tartalmazó, Németországból származó fejhúst foglaltak le a hatóságok.
Összecsaptak fiatalok a rendőrökkel csütörtökön Párizs közelében, miután középiskolások blokád alá vették iskoláikat, és kövekkel dobálták meg a kivonuló rendőröket. Az AFP jelentése szerint a rendőrök „az emberi életre nem veszélyes fegyvereket” vetettek be a diákok ellen. A diákok blokádja a kormány nyugdíjreformja elleni tüntetés- és sztrájksorozat része volt.
Legfontosabb feladat a helyzet stabilizálása és a károsultak segítése a magyarországi iszapkatasztrófa térségében - Jelentette ki Janez Potocnik uniós biztos
A japánok legfrissebb igáslováról, a BT-50 pick-upról ugyan még nem hullott le a lepel a Sydney-i Autószalonon (ez vélhetően néhány napon belül fog bekövetkezni), ám a Mazda a mai nap folyamán néhány hivatalos fotót jelentetett meg az autóról.
Az Oroszország által támogatott Déli Áramlat gázvezeték várhatóan 2018-tól üzemel teljes kapacitással, míg egy rövidebb szakaszát már 2015 decemberében átadhatják - nyilatkozta az orosz energiaipari óriás, Gazprom szóvivője.
Caracas nem adja ki Madridnak az ETA-tagok Venezuelában élő állítólagos spanyol kiképzőjét, Arturo Cubillast, mivel venezuelai állampolgársággal rendelkezik - közölte csütörtökön Luisa Ortega főügyész.
Elrabolta a posta értékszállító gépkocsiját egy férfi Kaposváron csütörtök délután, fegyvernek látszó tárggyal kényszerítve az autó vezetőjét, hogy adja át járművét - tájékoztatott Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Pénteken újraindítják a termelést a Mal Zrt.-ben, a cég felügyelői már átvették az összes szükséges dokumentumot. A vörösiszapot egy eddig még nem használt tározóba fejtik majd. Péntek déltől újra...
Visszavonta Angelina Jolie háborús szerelmi filmjének forgatási engedélyét a boszniai Muzulmán- Horvát Szövetség kulturális minisztériuma a növekvő felháborodás hatására. Az AFP csütörtöki közlése szerint az amerikai filmsztár azért harcol, hogy meggyőzze a helyi hatóságokat, hagyják mégis jóvá első rendezői munkájának forgatását.
Sok mindent rosszul sejtünk saját országunkról. Magyarországon nem nagyobb a társadalmi egyenlőtlenség az európai átlagnál, a rendszerváltás pedig alapvetően sikeres folyamat volt. Csődöt mondott...
Pénteken visszatérhetnek az emberek Kolontárra, a tervek szerint a visszatelepítés délben kezdődik. Az országos katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a megyei védelmi bizottság rendeletet hozott a Kolontárra történő visszatelepülés végrehajtására, mely pénteken délben kezdődik meg.
Csődközelinek nevezte Budapest pénzügyi helyzetét a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában. Tarlós István azt mondta: a főváros és a BKV belső és tényleges adóssága meghaladja az ezer...
Elfogta a rendőrség az a férfit, aki Budapest XXI. kerületében piros lámpákon keresztül menekült a rendőrök elől. Egy kereszteződésben fogták el, ahol balesetet okozott. Az előállítás után derült ki, hogy a férfi az ellene kiadott hat körözés miatt próbált egérutat nyerni.
Saját klinikáján keresztül értékesítette a hamis, lejárt szavatosságú és forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező gyógyszereket az az orvos, aki ellen a napokban emeltek vádat a fülöp-szigeteki hatóságok.
Az idei 3,5%-ról 2%-ra lassulhat jövőre a német gazdaság növekedése, ezt mutatják legalábbis a vezető német kutatóintézetek legfrissebb előrejelzései. A munkanélküliségi ráta viszont 19 éve, vagyis...
Terjed a pánik az amerikai pornóiparban, miután kedden pozitív lett az egyik szereplő HIV-tesztje. Csütörtökön újabb két gyártó függesztette fel a forgatásokat azt követően, hogy egy nappal korábban a sok milliárd dolláros dél-kaliforniai pornóipar két legnagyobb stúdiója leállította a munkákat.