Egy óceán választja el őket egymástól. Meg 13 év és 43 centi. Vladimir Klicsko és Hayden Panettiere mégis imádják egymást, erről meséltek – először együtt – egy német lapnak.
Az EU-s fogyasztói árak szeptemberben a várt szerint változatlanul 1,8%-os értéket hoztak. Az augusztusi EU-s külkereskedelmi mérleg -4,3 milliárdos értéket hozott (elörejelzés: 0,5 Mrd EUR- elözö: 6,7 Mrd). A nap csúcspontját a Fed-elnök, Bernanke beszéde jelentette. Bernanke a következöket mondta el: csekély az infláció, és fennáll a további Fed-intézkedések veszélye. A Fed további…
Alig szerezte meg Kiss Pál Tamás, a HELL Racing Team versenyzője a Brit Forma Renault sorozat harmadik helyét már száguld tovább az újabb sikerek és álmai megvalósítása felé. A versenyszezont követően ugyanis csapata - az Atech- lehetőséget biztosított a pilótának arra, hogy az estorili pályán három napon keresztül gyakorolhasson az istálló GP3-as versenyautójával. A Forma-1 előszobájának is…
Hozzávalók: 3-4 db nagy darab szikkadt kenyér 30-40 dkg darált pörkölt /lefagyasztott maradék a mélyhűtőből/ 1 fej vöröshagyma /aprítva/ 1-2 evőkanál olaj 1 db kisebb zöldpaprika /aprítva/ 1 db paradicsom /hámozva, aprítva/ 2-3 gerezd fokhagyma /préselve/ 2+2 db egész tojás felverve 1 púpos mokkáskanál zselatin só bors szerecsendió őrölt gyömbér
A BKV eszközparkjának teljes körű megújítása kétezer milliárd forintba kerülne - derül ki egy, pénteken az MTI birtokába került dokumentumból. Ez az összeg a 2009-es bruttó hazai össztermék (GDP) 7,7 százaléka.
A várt javulás helyett romlott októberben a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban. Az amerikaiak főként a jövedelmi viszonyok alakulása miatt aggódnak
Karda Beát még az áram se b….a meg! - ezekkel a szavakkal jellemezte Bárdosi Sanyi az örökifjú énekesnőt, aki a Frizbi Hajdú Péterrel című műsor felvételéig nem is hallott még az ominózus kijelentésről.
Tiszabecs – Betelt a pohár! Lekapcsolta a villanyt az alvállalkozó tegnap a tiszabecsi általános iskolában, mert megelégelte, hogy a fővállalkozó nem fizette ki neki 10 millió forintos tartozását.
Már hónapok óta halmozódik és az újabb rekordnak számító 164,4 millió eurónál (45,2 milliárd forintnál) jár az olasz lottó főnyereménye, miután a több milliónyi olasz játékosnak és az országba érkező lottóturistáknak és külföldieknek sem volt telitalálatos szelvényük.
A csütörtökön kezdődött orosz népszámlálás keretében "megszámlálják" a tajgai remetét is: felkeresik Agafja Likovát, aki magányosan él a Szajan-hegységben lévő Hakassziában, a legközelebbi lakott településtől több mint 300 kilométerre.
A 36 éves brit topmodell és a 40 éves Jamie Hince augusztus 7-én tartotta esküvőjét egy kis szicíliai kápolnában, ahová csak a hozzátartozókat és néhány barátot hívtak meg.
Pánikkeltésnek és rémhírterjesztésnek minősítették a hévízi városvezetők, valamint a helyi idegenforgalmi szakemberek, miszerint tömegesen mondják le foglalásukat a turisták a vörösiszap miatt a világhírű fürdőváros szállodáiban. Erről több hazai és külföldi internetes portál is írt. A szennyeződés a hévízi gyógyfürdőt egyáltalán nem érinti, és erről már hivatalos tájékoztatást is kapott a város…
Magyarország — Mélyen a zsebébe kell nyúlni annak, aki gyermeket szeretne és természetes úton nem tud teherbe esni. A kétségbeesett asszonyoknak pedig készséggel segítenek kevésbé kétségbeesett hölgytársaik, akik az interneten árulják petesejtjeiket. Egy petesejt „piaci ára" legkevesebb 400 ezer forint.
A saját válogatottja szurkolóinak botrányokozása miatt félbeszakadt Európa-bajnoki selejtező újrajátszását fogja kérni a Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) a sportág európai irányító szervezetétől (UEFA). A rendbontók a Szerb Labdarúgó Szövetséget akarták lejáratni.
Kolontár—Ajka — Rendőri felvezetéssel elindulhattak haza tegnap az Ajkára telepített kolontáriak. A hazaérkező mintegy 700 fő vegyes érzelmekkel vágott neki az útnak. Volt, aki rettegett a levegőben szálló vörösiszap porától, azonban többen várták, hogy visszatérjenek a faluba. Sok ház azonban még lakhatatlan, folyik a kármentesítés, és temetni sem lehet.
Kilenc éve után pénteken ismét megindult a kompközlekedés Vezsenyről a Tisza túlsó partjára, Tiszaföldvár külterületére, ahonnan egy másik település Martfű is megközelíthető - közölte a Szabó Ferenc, Vezseny polgármestere az MTI-vel.
Az állami nyugdíjrendszer nagyobb veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni bizonyos időszakokban, mint amelyet a magánnyugdíjpénztárak szenvedtek el a 2008-as válság kapcsán - derül ki a TÁRKI...
A női futógála miatt módosul a Városliget környékét érintő BKV-járatok útvonala, és időszakos lezárások lesznek az Andrássy út Oktogon és Hősök tere közötti szakaszon is
A gyűrűsujj és a középső ujj ízületei a bal kezemen duzzadtak, és nyomásra fájdalmasan reagálnak. Szeretném tudni mi okozza a tüneteket. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Nem hivatalos hírek szerint bekötötték Kate Moss fejét. Úgy tudni, hogy Jamie Hince, több mint két hónappal ezelőtt, Szicíliában vette el a neves topmodellt.
Megvásárolta a jelentős tartozásokat felhalmozott Liverpool labdarúgócsapatát az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB) érdekelt Boston Red Sox együttesét is birtokló New England Sports Ventures (NESV).
A délutáni adatok szerint összesen háromszáz ember költözött vissza pénteken 15 óráig a Veszprém megyei Kolontárra, amelyet az iszapömlés miatt ürítettek ki korábban. A visszatelepítés délben kezdődött, ami az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) délutáni tájékoztatása szerint azóta is folyamatos és zavartalan. A visszatelepülőket a katasztrófavédelem, a rendőrség és a helyi…
Érd — Egymásra utaltak az Unisex frontembere és fia. A két Erdélyi külön-külön ugyan, de nagyjából egy időben balesetet szenvedett, és ezért jelenleg Laci és Botond is gipszben fekszik.
Budapest — Három hete nagyon beteg Papp Feri (39). Az Irigy Hónaljmirigy nyolcasfogatának tagja súlyos tüdőgyulladással és arcüreggyulladással küszködik.
Egy ember megsérült, amikor egy személyautóval ütközött a 4-6-os villamos a Rákóczi téren. A baleset miatt buszok járnak a Blaha Lujza tér és az Üllői út között.
Orosz János, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kft.-t jogi képviselője korábban azt mondta: "az eddigi vizsgálatok szerint szabálytalan szerződésekkel 100 milliós kárt okoztak a cégnek a kft. volt vezetői"
A bolgár rallyn mutatott fantasztikus szereplés máris meghozta az eredményét a Synergon Turán Motorsport számára. Az október 22-én rajtoló Rallye de Espaňa-n az M-Sporttal való együttműködésnek köszönhetően egy Ford Focus RS WRC-vel versenyez a Turán Frici Zsiros Gábor páros Katalóniában.