A hét elején még egyetértésben örülhettek a pártok , hogy végre jogerős lépések történtek a vörösiszap okozta kár felelőseinek ügyében. Ám szerdától a politikusok már válságadóról és magánnyugdíjpénztárt érintő megvonásokról vitázhattak a parlamentben.
A Tisza vízgyűjtő területén szükséges hatékony regionális védelmi programok előkészítéséről tárgyaltak környezetvédő szakemberek a klíma védelméről rendezett kétnapos kiskunfélegyházi konferencián.
A palesztinok a közeli napokban megvizsgálják az Izraellel folytatott béketárgyalások alternatíváit - közölte Jasszer Abed Rabbo, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) főtitkára
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a módosító javaslatot, amely a társadalombiztosítási törvény (Tbj.) módosításával megteremti annak alapját, hogy a magánnyugdíjpénztári tagok átmenetileg - 2010. november 1-je és 2011. december 31-e között - tagdíj helyett járulékot fizessenek a Nyugdíjbiztosítási Alap részére.
A párt teljes megújítása mellett döntött az MDF országos választmánya szombaton. A testület általános tagrevíziót rendelt el, valamint az Állami Számvevőszék javaslatainak figyelembevételével módosította a párt pénzügyi és gazdálkodási szabályzatát – olvasható az MDF sajtóirodájának közleményében.
Az adójegyforgalom és a költségvetési bevételek jobb tervezhetősége érdekében változnak az adójegyek beszerzésének korlátozására vonatkozó szabályok, a módosítás az adóemelések előtti "bespájzolást" kívánja visszaszorítani.
Látványos autósüldözés után fogtak el a brazil rendőrök egy szökött rabot Sao Paolóban. A férfi menekülés közben több autóbuszt és kocsit is összetört a forgalmas úton.
A szezon előtt talán kevesen gondolták volna, de a Kaposvár a 2. helyről vágott neki – az egyébként negyedik pozícióban található – Ferencváros elleni küzdelemnek, így egy igazi rangadót rendeztek szombat késő délután az Albert-stadionban.
Gyurcsány Ferenc nem alakít új pártot - mindezt Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke jelentette be a választmány ülése közben tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: az épülő baloldalon új platformoknak helyük van és szerepük is nagyon fontos.
Az egyik szegedi hipermarket ruházati áruházában lettek figyelmesek a biztonsági szolgálat emberei arra, hogy több ruhadarab hiányzik, illetve a próbafülkében eltávolított áruvédelmi jelzők vannak.
A palesztinok a közeli napokban megvizsgálják az Izraellel folytatott béketárgyalások alternatíváit - közölte szombaton Jasszer Abed Rabbo, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) főtitkára.
A kormány által a telekommunikációs vállalatokra kivetett különadó a Magyar Telekomot arra kényszerítheti, hogy visszafogja a beruházásait vagy csökkentse az osztalékfizetés mértékét, mondta...
Szögi Lajos halálának évfordulójára emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán szombaton késő este a Jobbik Magyarországért Mozgalom szervezésében
Kettős állampolgárságának feladását, a svéd állampolgárságról való lemondást követeli Geert Wilders, a szélsőjobboldali holland Szabadságpárt (PVV) vezetője a frissen megalakult holland koalíciós kormány egyik miniszterhelyettesétől.
Megtartották Brüsszelben az Európai Vállalkozók Parlamentje névre keresztelt rendezvényt, amelynek alkalmából az összegyűlt vállalkozók arra kérték az uniós döntéshozókat, hogy szüntessék meg azokat az akadályokat, amelyek a vállalkozások nemzetközi, illetve globális piacokon való megjelenését nehezítik.
"Teljességgel megbukott" a multikulturális Németország modellje, amely szerint különböző kultúrák harmonikusan élhetnek egymás mellett - jelentette ki szombaton Angela Merkel kancellár, állást foglalva a bevándorlás kapcsán fellángolt németországi vitában
Kihúzták az Ötöslottó 41. heti nyerőszámait. Mivel a múlt héten nem volt telitalálat, ezen a héten már 673 millió forint (lett volna) a főnyeremény....
Féktávolságon belül kanyarodott teherautó elé egy kerékpáros szombaton Ács belterületén, a 67 éves férfi a helyszínen életét vesztette - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel
A vörösiszappal elöntött térségben az ivóvíz iható és a levegő szálló por koncentrációja sem haladja meg az egészségügyi határértéket - közölte a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága (OKF) szombaton az MTI-vel magyar és európai uniós szakértői adatok alapján
Motoros gázolt el egy gyalogost Pest megyében, a 405-ös úton szombat este; a balesetben mindketten életveszélyesen megsérültek - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 41. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 2, 8, 38, 44, 50
Nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízottat nevezett ki a kormányfő. Kármentő bizottság foglalkozik a vörösiszap-katasztrófa kárainak enyhítésére érkezett adományok koordinálásával. A nap legfontosabb hírei.
Néma demonstráción mintegy háromszázan fejezték ki szolidaritásukat szombat este a hortobágyi Kilenclyukú-híd lábánál a két helyi állami cég, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft
A felgyorsult életvitel miatt egyre kevesebb idő jut az alapvető spanyol hagyományra, a sziesztára, ezért egy vállalkozó szellemű társaság kilencnapos sziesztaolimpiába kezdett Madrid egyik zsúfolt bevásárlóközpontjába.
A közép-kelet-európai régió ingatlanbefektetési forgalma 2010 harmadik negyedévében elérte a 1,5 milliárd eurót (410 milliárd forintot), ami 60 százalékos növekedést jelent a második negyedévhez képest. – derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb kutatási eredményeiből.