Megújult a Privátbankár.hu egyik legnépszerűbb rovata. A Befektetés szekcióban a real-time devizárfolyamok mellett immár valósidejű hazai és külföldi részvény-, árupiaci és indexalapú CFD árfolyamokat is kínálunk olvasóinknak a nap 24 órájában, továbbra is ingyenes hozzáféréssel
A Mol változatlanul nem hajlandó stratégiai befektetőnek tekinteni a Szurgutnyeftyegazt - mondta a magyar energetikai vállalat elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Hernádi Zsolt szerint, ha volna olyan cég, amely hatékonyabban tudná az eszközöket működtetni, akkor lehet helye a felvásárlásnak - ilyen viszont Európában nincs. Ami a kőolaj árának várható alakulását illeti,…
Két nap alatt csaknem negyven zeneiskolás versenyzett a hétvégén a Budapesti Fesztiválzenekar óbudai próbatermében. A győztesek jutalma, hogy november 29-én este a Fischer Iván vezényelte Fesztiválzenekar kíséri őket a Corinthia Szálloda báltermében egy gálakoncerten, a hangverseny és az azt követő gálavacsora bevételét a Fesztiválzenekar gyerekeknek szánt programjaira fordítják.
Az Európai Bizottsághoz és az az Európai Tanácshoz fordult a 12 nagy biztosítótársaság, hogy elérjék, a kormány álljon el a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos tervétől - tudta meg a Népszabadság
Színpadi jelenléte, egyedi hangja és utánozhatatlan mozgása örömkönnyeket csalt a nézők, valamint a zsűritagok szemébe. A műsor koreográfusa hagyja is, hogy a csodabogár úgy táncoljon, ahogy akar. Norbi sem tudja, honnan jönnek a mozdulatai.
Felszaladtak a kilók az egykori Év hangjára. Rúzsa Magdi a múlt héten egy étteremmegnyitón jelent meg, ahol tigrismintás ruhájában sokkal nőiesebbnek tűnt, mint néhány hónappal ezelőtt.
Micheller Myrtill és Pintér Tibor: Voice & Guitar című műsorát az Új Színházban mutatják be ma este. Egy kivételes énekesnő és egy bravúros gitáros, akik külön-külön is fantasztikusak, de együtt lehengerlőek!
Limában fogták el a Fényes Ösvény szélsőbaloldali gerillaszervezet egyik feltételezett parancsnokát. Rayo állítólag azért tartózkodott a perui fővárosban, hogy a börtönből kiengedett terroristákat újra beszervezze
Egy talányos teniszmérkőzés képeivel fejeződik be Michelangelo Antonioni klasszikusa, a Nagyítás: egy láthatatlan labdát ütögetnek egymásnak ketten, ám a játékszer egyszer csak elrepül, és azt az arra kószáló főszereplőnek kell visszadobnia.
Jövő hónapban írhatják ki újra a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói pályázatát, miután a jelenleg fogalmazás alatt álló dokumentum tervezetre vagy a november 4-ei, vagy a november 18-ai ülésen bólinthat rá az újonnan megválasztott, és a múlt szerdán megalakult városi közgyűlés.
Az Európai Unión belüli Gazdasági és Pénzügyi Unió eddigi legnagyobb reformját jelenti az a javaslatcsomag, amelyről az EU-tagországok pénzügyminiszterei hétfőn, luxembourgi találkozójukon állapodtak meg - hangoztatta Herman Van Rompuy, az uniós tagországok kormányfői tanácsának elnöke, a reformokon dolgozó munkacsoport vezetője a tárgyalásokat követően.
Egy új magyar hordozható EKG-készüléknek köszönheti az életét az a pécsi focista, aki a közelmúltban esett át életmentő szívműtéten a Pécsi Tudományegyetem Szívgyógyászati Klinikáján.
A miniszterelnök szóvivője szerint a kormány kettes számú akcióterve ahhoz segít hozzá, hogy végre ne nemzetközi pénzintézetek lélegeztető gépéről működjön Magyarország. Szijjártó Péter a köztévében forradalmian újnak nevezte a bevezetendő adórendszert, mely szerint szakít a korábbi munka- és családellenes szisztémával
Sting énektudását hiába érte számos kritika, mégis a világ legnagyobb zenészeként tartják számon. Sorozatunk második részében Sting első házasságáról és kezdeti sikereiről olvashatnak.
Egy meghibásodott biztosítóberendezés miatt késnek a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon, Öttevény - Lébény-Mosonszentmiklós -Kimle állomások között.
Legalább 130 házat kell felépíteni a vörösiszap-katasztrófa után Devecserben és Kolontáron. A Mal Zrt. összesen másfél milliárdot ajánlott kártérítésként. De ebből nem futja ennyi épületre.
Az import erősödése, illetve a saját márkás termékek térhódítása a két meghatározó tényező a tejtermékek hazai kiskereskedelmében, az import aránya kétszeresére nőtt
A választások miatt az idén alig történt mozgás az önkormányzati banki piacon, ám az új testületek felállását követően, 2011 első hónapjaira kissé élénkülhet az ügyfelekért folytatott verseny, és nőhet a kiírt pályázatok száma – írja keddi számában Világgazdaság.
Hugo Chavez venezuelai elnök évi 10 millió tonna kőolajat ígért Minszknek, s ezzel feltehetően jelentősen megerősítette Fehéroroszország pozícióját az Oroszországgal rég húzódó energetikai viszályban. (MTI)
Legalább tíz halottja van a Fülöp-szigeteken a Megi tájfunnak; a vihar az ország északi részén csaknem 120 ezer hektár rizsültetvényt pusztított el. Több helyen szünetel az áramszolgáltatás, egyes településekkel nincs telefonösszeköttetés.
Súlyos pénzügyi gondokkal küzd az oktatási jogok biztosa, miután az előző kormányzat a tíz évvel ezelőtti összeg nyolc százalékára csökkentette szakmai költségvetését. – írja a Magyar Nemzet. Aáry-Tamás Lajosnak már a nyomtatási költségek finanszírozása is problémát okoz, sajtótájékoztatóra és vidéki utakra sincs pénze.
Nagyváradon fejezi be kétnapos romániai látogatását a köztársasági elnök. Schmitt Pál részt vesz az idén húsz éve alapított Sulyok István Református Főiskola, valamint ennek jogutódja, a tíz éve létrehozott Partiumi Keresztény Egyetem jubileumi ünnepségén. Az eseményen adományokat gyűjtenek a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak is.
Évek óta nem látott mennyiségű marihuánát foglalt le a hadsereg Mexikóban hétfőn. Egy fegyveres összecsapás után körülbelül 105 tonna került elő a kábítószerből.
Háromra szűkítette hétfőn az Európai Parlament külügyi és fejlesztési szakbizottsága az EP emberi jogi díjának, a Szaharov-díjnak a várományosi listáját, amelyen eddig tíz jelölt szerepelt
Nemrégiben érkezett be az Alkotmánybírósághoz (Ab) egy beadvány a szeptember 27-én hatályba lépett pénzintézeti különadóval kapcsolatban - írja a keddi Napi Gazdaság. Sereg András, a taláros testület...
Az Európai Unión belüli Gazdasági és Pénzügyi Unió eddigi legnagyobb reformját jelenti az a javaslatcsomag, amelyről az EU-tagországok pénzügyminiszterei hétfőn, luxembourgi találkozójukon állapodtak meg - hangoztatta Herman Van Rompuy, az uniós tagországok kormányfői tanácsának elnöke, a reformokon dolgozó munkacsoport vezetője
Üdvözlik a bürokrácia csökkentésére vonatkozó kezdeményezést a vállalkozói szervezetek, a munkavállalói érdekképviseletek ugyanakkor hiányolják a részleteket a miniszterelnök bejelentéseiből.
Szigorítaná a teljesítési határidőket, nemfizetés esetén pedig jelzálog-bejegyzési lehetőséget biztosítana a magánmegrendeléseknél az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége.