Elvárás, hogy a MÁV és a Volán társaságok összevonásával létrejövő nemzeti közösségi közlekedési holdingon belül érvényesüljön a vasút előnye - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára kedden a Magyar Vasút 2010 című konferencián, Budapesten.
Miközben egy negyedévvel ezelőtt még 4,5 százalékos átlagos profitnövekedést vártak a következő egy évben a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) vezetői, ma már úgy ítélik meg, hogy csak 3,7 százalékos lesz a nyereségnövekedés - derül ki a K&H és a GfK kedden kiadott felméréséből.
Budapest – Ex-rendőrorvosok is részt vettek abban a botrányos ügyben, ahol a Nemzeti Nyomozó Iroda számos doktort gyanúsít azzal, hogy százmilliókat loptak.
A magánnyugdíjpénztárak működését is vizsgálni fogja Selmeczi Gabriella miniszterelnöki megbízott. A magánnyugdíjpénztárakból való visszalépés lehetőségéről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter készít törvényjavaslatot. Selmeczi Gabriella bejelentette azt is, hogy megszűnik a pályakezdők kötelező beléptetése a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe.
A válságos tavalyi évben a tőzsdén jegyzett európai cégek jelentős létszámleépítést hajtottak végre, a tőzsdén nem szereplő vállalkozások viszont bővítették az alkalmazotti állományt - írta kedden a Handelsblatt.
„Anya, mit csinál a néni és a bácsi?" Ha ezt a kérdést feltette már neked ovis kisfiad, és csak hebegtél-habogtál, neked szól ez a cikk. Pszichológus szakértőnk segít megtalálni a megfelelő szavakat.
Visszautasítja a miniszterelnök magán-nyugdíjpénztárakra vonatkozó kijelentéseit a Stabilitás Pénztárszövetség; mindez csak arra szolgál, hogy elterelje az emberek figyelmét arról, hogy az Országgyűlés által szerdán tárgyalandó törvénytervezetben nyoma sincs annak, hogy a pénztártagokat az állam később bármi módon kompenzálná a nyugdíjcélú megtakarítások központi költségvetési átirányításáért -…
Pakisztáni titkosszolgálati tisztek kulcsfontosságú szerepet játszottak a Mumbaiban (Bombay) 2008-ban elkövetett terrortámadásokban - állapították meg az indiai kormány szakértői
Kényszervallatással vádol két bátaszéki és egy decsi rendőrt a Tolna Megyei Főügyészség. A rendőrök a Tolna Megyei Bíróság előtt kedden, a per első tárgyalásán tagadták bűnösségüket.
Zsibbad a hüvelykujjam, illetve a mutatóujjam vége (az utolsó ujjpercek). A problémám csak kellemetlen, és enyhén zavaró, de szeretném tudni, hogy mi okozhatja? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Megszűnik a pályakezdők kötelező beléptetése a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe - jelentette be Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott szerdán az MTI tudósítása alapján. Az...
Nagyon élesen lefordult az ausztrál dollár- USA dollár árfolyama azt követően, hogy pénteken elérte a paritást és 1.0003-nál tetőzött. Ám még napon belül lefordult az árfolyam és már a tegnapi kereskedésben is lefelé kacsintgatott, ma viszont az amerikai nyitás idejére már közel 250 ponttal van lejjebb az 1.000-ás szintnél. (Solar Capital)
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden az úgynevezett alternatív befektetési alapok, köztük a spekulációs jellegű alapok szabályozásáról
Jelentősen, több mint háromszorosával nőtt a Harley-Davidson amerikai motorkerékpár-gyártó harmadik negyedévi adózott eredménye elsősorban pénzügyi ágazatának a nyereségességére, ami ellensúlyozta a motorkerékpár eladások csökkenését.
Mostanra már a burgonyának is be kellett érnie. Miután a levelei leszáradnak, ezeket levághatjuk, és még néhány hétig hagyjuk a földben. Ezzel megelőzhetjük a penészgomba spóráinak elterjedését a növényeinken.
Az Eurórendszer aranytartalékai 1 mrd euróval 334,40 mrd euróra emelkedtek. Az emelkedés fő oka az árfolyam emelkedésére vezethető vissza. (OT-GFXnews)
Fehér Miklós 25, Dárdai Balázs 23 éves volt, amikor minden előjel nélkül összeestek a futballpályán, majd néhány perc múlva életüket vesztették. Pár hete majdnem megtörtént ugyanez, de egy 16 éves labdarúgónál egy magyar fejlesztésű készüléknek köszönhetően sikerült időben felismerni a bajt. A hirtelen szívhalál komoly probléma az egész világon. A sportolók pedig különösen veszélyeztetettek,…
A román kormány adócsökkentési javaslatot terjesztett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elé, amelynek romániai küldöttségével a kabinet a következő napokban folytat tárgyalásokat a tervezett intézkedések...
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, reggelig főként északon, délutántól északnyugat felől egyre nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet
A Váci1 üzletházban jelenleg 50 euró az átlagos négyzetméterenkénti és havonkénti bérleti díj, de ez fél éven belül 200 euró lesz, ami még mindig csak ötöde a Párizs belvárosában elkért díjnak -...
Tavaly a tőzsdén jegyzett európai cégek jelentős létszámleépítést hajtottak végre, a tőzsdén nem szereplő vállalkozások viszont bővítették az alkalmazotti állományt
Megszűnik a pályakezdők kötelező beléptetése a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe - jelentette be Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott szerdán Budapesten sajtótájékoztatón
Több mint egy százalékos csökkenéssel nyitottak a tőzsdék New Yorkban kedden. A kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 1,14 százalékos, a S&P-500 index 1,09 százalékos, a Nasdaq Composite index 1,64 száz...
Az idei Nobel-békedíj kitüntetettjének fivére nem kapott engedélyt arra, hogy börtönében meglátogathassa az "államellenes felforgatásért" 11 év szabadságvesztésre ítélt Liu Hsziao-pót
A november havi ellátással egyidejűleg, egy összegben folyósítják a nyugellátások és a baleseti járadék kiegészítését - az erről szóló kormányrendelet a keddi Magyar Közlönyben jelent meg. A nyugdí...
Az Egyesült Államokban a szezonálisan kiigazított adatok alapján szeptember folyamán a megkezdett ingatlanépítések száma évesített adatok alapján 0,3 százalékkal öt hónapja nem látott szintre, 610.000 egységre emelkedett, a felülvizsgált augusztusi 608.000 egységről, mindez 4,1 százalékkal haladja meg a 2009 szeptemberében mért 586.000 egységet. Az elemzők 580.000 egységre történő csökkenésre…
Azután, hogy október 11-én (2010-ben negyedszer) újabb 50 bázisponttal emelte a 6 legnagyobb kereskedelmi bank kötelező tartalékrátáját, a kínai jegybank (PBOC) ma bejelentette, hogy október 20-tól - 2007 decembere óta először - 25 bázisponttal növeli az 1 éves jegybanki betét (2.25%) és hitel (5.31%) kamatlábat is. Sörös Csaba, Takarékbank
Az augusztusi 134-es szintek távolinak tűnnek mostanság, mivel a csúcsot követő korrekció után, nem tudott ismételten emelkedni a Bund határidős árfolyama.(Solar Capital)
A sorozatos termékvisszahívások miatt csökkent az amerikai Johnson & Johnson bevétele a harmadik negyedévben, a gyenge dollár azonban nagyobb nyereséghez segítette az egészségügyi és kozmetikai szereket gyártó óriáscéget.
Moszkva – Nincs takargatnivalója Anna Chapmannak (28), a nyáron Amerikában lebukott orosz kémnőnek. A vörös hajú szépség hosszas rábeszélés után levetkőzött az orosz Maxim férfimagazinnak, s mégpedig pisztollyal a kezében, Bond-lányként pózol a címlapon.
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden az úgynevezett alternatív befektetési alapok, köztük a spekulációs jellegű alapok szabályozásáról.
A Goldman Sachs Group Inc. a várakozásokat meghaladóan növelte a nyereségét az idei harmadik negyedévben, a profit azonban így is jócskán elmaradt az egy évvel korábbitól.
Az LMP parlamenti frakciója kedden tárgyalta Ivády Gábor ügyét, de egyelőre nem hozott döntést. A képviselő az MTI-nek azt mondta, valószínűleg két napon belül dönt arról, hogy megvárja-e a testület határozatát, de az is lehet, hogy önmagától kilép a képviselőcsoportból vagy akár mandátumáról is lemondhat.
Az eddigiek során csak érintőlegesen esett szó a Hedge Fund-ok és a hasonló stratégiákat folytató megoldások egyik legnagyobb előnyéről. Ez nem más mint a szabad stratégia kialakítás miatti remek...
Egy angol nyugdíjas azt állítja, hogy ő nyerte meg a EuroMillions lottó főnyereményét - férje azonban elvesztette a 113 millió fontot érő szelvényt....
Valamelyest stabilizálódott a vörösiszapömlésben a legsúlyosabban megsérült, Győrben ápolt beteg állapota - közölte a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa kedden az MTI-vel
Valamelyest stabilizálódott a vörösiszapömlésben a legsúlyosabban megsérült, Győrben ápolt beteg állapota - közölte a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa kedden az MTI-vel.