2010. október 19. kedd

okt. 19
18:24
Romániai romákat támogat az Oscar-díjas színész (ATV)
Az országban forgatja legújabb filmjét.
okt. 19
18:25
Ma már eljött a profitrealizálás ideje az OTP piacán (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,67 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 23.477,20 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 35,7 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények, a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hektikusnak nevezte a keddi kereskedést.
okt. 19
18:26
Nyugdíjrendszerben is a háromlábú a legstabilabb + videó (ATV)
Pénztárszövetség: a kormány hitelteleníteni akarja a magánpénztárak munkáját.
okt. 19
18:39
Szávay segíti a vörösiszap károsultjait (Blikk)
okt. 19
18:39
Rapszódiával jubilál Kóbor János és az Omega (Infostart)
Omega Rhapsody címmel Kóbor János énekes összeállításában, szimfonikus rockzenei hangszerelésben hallhatók az Omega együttes dalai az együttes szerdán megjelenő új stúdiólemezén. Az angol és magyar nyelvű album az Omega ötvenéves fennállásához kapcsolódó turné, lemez- és könyvbemutató előfutára.
okt. 19
18:39
Tudtak a veszélyről, mégsem engedték fel a bányászokat (Infostart)
A múlt héten Chilében közel 700 méteres mélységből kiszabadított 33 bányász már a tárnaomlás bekövetkezte előtt 3 órával tudott arról, hogy fokozottan kockázatos a mélyben tartózkodni, a munkálatok irányítója azonban nem engedte őket a felszínre jönni.
okt. 19
18:42
Bűnösnek találták a szaúdi királyi család gyilkossággal vádolt tagját (Blikk)
okt. 19
18:42
Washington egy második repülőgép-hordozót is Afganisztán körzetébe vezényelt (Gondola)
Az afganisztáni csapaterősítés támogatására az Egyesült Államok egy második repülőgép-hordozót is a térségbe vezényelt - jelentette be kedden az ötödik amerikai flotta Bahreinben kiadott közleményében
okt. 19
18:44
Meghalt a szemenyei bikatámadás áldozata (Blikk)
okt. 19
18:45
2007 óta először emeltek kamatot Kínában (Privátbankár)
Kínában nagy meglepetésre kamatot emeltek, 2007 óta először. Az egyéves irányadó kamatot 25 bázisponttal 5,56 százalékra, a betéti kamatot hasonló mértékben 2,5 százalékra növelték. Az intézkedés szer...
okt. 19
18:47
BÉT: nap végére romlott el a hangulat (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,67 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 23.477,20 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 35,7 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények...
okt. 19
18:49
Gatyába rázhatja a MÁV-ot a holding (Privátbankár)
A közösségi közlekedési holding létrehozásától a vasúttársaság pozíciójavulást vár, a Volán szerint racionális törekvés az egységes vagyonkezelés. Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kedd...
okt. 19
18:51
Csökkenéssel zártak az európai tőzsdék (Privátbankár)
Ebben a fő szerepet a kínai kamatemelés játszotta, ami felerősítette azokat a félelmeket, hogy lassul a globális gazdaságnövekedés. A nap legnagyobb vesztesei a bányaipari cégek részvényei voltak. ...
okt. 19
18:51
Ne légy a saját gyilkosod! (WebBeteg)
Ne légy a saját gyilkosod! - ez a fő üzenete az Interpol által indított lakossági figyelemfelhívó, gyógyszerhamisítás elleni kampánynak. A videókban meggondolatlan vásárlók mesélnek döntésük okairól, de a drámai következményeket ők már nem mondhatják el…
okt. 19
18:54
Eséssel zártak az európai piacok - bekavart a kínai kamatemelés (ProfitLine)
Csökkenéssel zártak a főbb európai tőzsdeindexek kedden. Ebben a fő szerepet a kínai kamatemelés játszotta, ami felerősítette azokat a félelmeket, hogy lassul a globális gazdaságnövekedés. A nap legnagyobb vesztesei a bányaipari cégek részvényei voltak.
okt. 19
18:57
Fellegi: Felgyorsítjuk a pályázati rendszert (HírTV)
Jövő év elejétől érthetőbb, gyorsabb és hatékonyabb lesz a pályázati rendszer, így egyszerűbb lesz pályázni is – mondta kedden a veszprémi Pannon Egyetem a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás szerint az állam lehet jó gazdája a közpénznek, ezért a kormány megerősíti az állami szerepvállalást azokon a területeken, ahol a piac nem jól, vagy nem kellő mértékben látja el feladatait.
okt. 19
19:00
Schmitt: az egyetemek továbbfejlesztése közös feladat (Gondola)
Az egyetemek továbbfejlesztése, oktatási kínálatának és kutatói bázisának bővítése a romániai magyarság és az anyaország közös feladata - hangsúlyozta kedden Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) jubileumi ünnepségén Schmitt Pál köztársasági elnök
okt. 19
19:00
Végzetes hibára figyelmeztet a jövőbe látó professzor (Portfolio)
A német gazdasági növekedést övező rajongás túlzott mértékű, a legnagyobb európai gazdaság ugyanis távolról sem érte el még a válság előtti szintet - jelentette ki Nouriel Roubini a német Capital...
okt. 19
19:02
Meghalt a bikatámadás áldozata Szemenyén (Gondola)
Belehalt sérüléseibe az a 50 év körüli férfi, akire rátámadt egy bika kedd délután a Vas megyei Szemenyén - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese
okt. 19
19:15
Orbán Szlovéniába és Csehországba látogat (HírTV)
A kormányfő szerdán munkalátogatást tesz Szlovéniában és Csehországban. Orbán Viktor a két ország fővárosában Magyarország EU-elnökségéről és az elnökségi feladatokra való felkészülésről tárgyal vendéglátóival - áll Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő keddi közleményében.
okt. 19
19:17
Egyeztetés kezdődött az otthonszülésről (HírTV)
Széles társadalmi egyeztetés kezdődött az otthonszülés körülményeinek szabályozásáról; az egészségügyi államtitkár reméli, hogy év végére ez az előkészítő folyamat be is fejeződik. A részleteket még nem tisztázták, eddig az érintett szervezetek és a szakma képviselői mondták el álláspontjukat.
okt. 19
19:18
4,5 milliárd forintos uniós támogatást nyert az egri Markhot Ferenc Kórház (Gondola)
Az egri Markhot Ferenc Kórház tulajdonosa, a Heves megyei önkormányzat és az intézmény működtetője mintegy 4,5 milliárd forint uniós támogatást nyert el - közölte Horváth László, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke az MTI-vel
okt. 19
19:18
A befektető guru életének legrosszabb befektetése (Portfolio)
A világ egyik legsikeresebb befektetési guruja, Warren Buffett az élete legrosszabb befektetéséről mesélt a CNBC-n. A szakember még a hatvanas években spekulált egy textilipari cég részvényeire, ám...
okt. 19
19:18
A kormány tovább nyírja a magánnyugdíj-pénztárakat (ATV)
Pályakezdőknek nem lesz kötelező a belépés.
okt. 19
19:20
Az aratási időszakban csapott le a szupertájfun (ATV)
Tíz ember meghalt a Fülöp-szigeteken.
okt. 19
19:21
Nem lesz kötelező magánpénztári tagnak lenni (Privátbankár)
Megszűnik a pályakezdők kötelező beléptetése a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe - jelentette be Selmeczi Gabriella
okt. 19
19:22
Chavez Ahmadinezsádtól tanulja az atomprojektet (ATV)
Épül a szövetség Irán és Venezuela között.
okt. 19
19:24
Nem mindennapi mentés: WC-be szorult egy kínai férfi (ATV)
A telefonja után nyúlt.
okt. 19
19:33
Elhunyt Rózsa Vera (HírTV)
Életének 96. évében elhunyt Rózsa Vera. A világhírű magyar zenepedagógust, énektanárt, az angol királynő kitüntetettjét, London díszpolgárárt londoni otthonában érte a halál, a múlt pénteken - közölte a Független Hírügynökséggel kedden a Zeneakadémia.
okt. 19
19:35
Orbán fogadta Soros Györgyöt (HírTV)
Hivatalában fogadta kedden Orbán Viktor miniszterelnök Soros Györgyöt, a Soros Alapítvány elnökét - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a miniszterelnök szóvivője.
okt. 19
19:36
A Magyar Telekom fizeti a felét távközlési szektor különadójának (Gondola)
Várhatóan a Magyar Telekomnak kell befizetnie a távközlési iparág összesen 61 milliárd forintra becsült különadójának közel felét - közölte a társaság
okt. 19
19:36
Két év fogházra ítéltek egy ittasan verekedő férfit (Blikk)
okt. 19
19:36
Nagyot korrigáltak az amerikai indexek (Portfolio)
A legfőbb amerikai részvényindexek jelentősebb korrekciót mutattak a mai nap. A rossz hangulatot részben a nem túl biztató vállalati gyorsjelentések, részben a kínai kamatemelés okozhatták. A hét...
okt. 19
19:39
Pénztárak: Orbán lejáratott minket (Privátbankár)
Juhász Istvánné, a szövetség főtitkára szerint a törvénytervezetben egy szó sem esik kompenzációról, és a miniszterelnök erről akarja elterelni a figyelmet
okt. 19
19:51
Súlyos baleset a 61-esen (HírTV)
Felborult egy cukorrépát szállító kamion a 61-es úton, a Somogy megyei Baténál. A sofőr súlyosan megsérült, a rakomány kiömlött az útra.
okt. 19
19:54
Fellegi: Magyarország tartalékai a kkv szektorban vannak (Gondola)
Magyarország tartalékai a kis- és középvállalkozói szektorban vannak, ezek a vállalatok az elmúlt években nem kapták meg a nekik járó előnyöket - mondta Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter Veszprémben tartott előadásán
okt. 19
19:54
Durva: hiába kérték, nem engedték felszínre a chilei vájárokat (Kripto Akadémia)
A múlt héten Chilében közel 700 méteres mélységből kiszabadított 33 bányász már a tárnaomlás bekövetkezte előtt 3 órával tudott arról, hogy fokozottan kockázatos a mélyben tartózkodni, a munkálatok irányítója azonban nem engedte őket a felszínre jönni.
okt. 19
19:56
Gulyás Gergely: a választójogot nem kötnék állandó magyarországi lakhelyhez (Gondola)
Vélhetően kiveszik az alkotmányból azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti - mondta Gulyás Gergely (Fidesz), az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke kedd este a TV2 Tények című műsorában
okt. 19
19:58
Az Idősek csoportja a palesztinok kiegyezését és a blokád feloldását sürgeti (Gondola)
A közel-keleti béke megteremtését szolgáló lépéseket sürgetett a korábbi vezetőkből, világszerte ismert politikusokból álló "Idősek csoportjának" küldöttsége a szíriai fővárosban, kiegyezésre szólítva a rivális palesztin feleket, Izraelt pedig a Gázai övezet blokádjának feloldására
okt. 19
20:00
Korózs (rémhírterjesztő, hazudós) Lajos (MSZP): "A Fidesz-KDNP kormány ellopja a nyugdíjak felét" (Gondola)
okt. 19
20:09
A nap melyik időszakában érdemes fizetésemelést kérni a főnöktől? (Infostart)
Egy nő nem mindig kapja meg, amit akar, ennek egyik oka az lehet, hogy rossz időpontban kéri - derült ki egy felmérésből, amely arra is választ adott, hogy mikor "érdemes" vitatkozni egy nővel, és mikor "kell" fizetésemelésért fordulnunk a főnökhöz.
okt. 19
20:09
Választójogot kaphatnak a határon túli magyarok (Infostart)
Szavazati jogot kaphatnak a határon túli magyarok egy készülő munkaanyag alapján - mondta az InfoRádiónak Balsai István.
okt. 19
20:09
Vigyázat: a vörösiszap miatt elpusztult halakat árusítják (HírTV)
Feketén próbálják árusítani ismeretlenek a vörösiszap-szennyezés miatt elpusztult halakat több Győr-Moson-Sopron megyei településen. A szigetközi községek lakói szerint a pontyok kilogrammját a hipermarketek ezer forintos árával szemben 700-800 forintért árulták háztartásokban, vendéglőkben. A térség horgászai kártérítést követelnek a katasztrófát okozó Mal Zrt.-től a Marcalon bekövetkezett…
okt. 19
20:11
Martonyi: Az emberi tényezőre épül az uniós elnökség programja (Infostart)
A magyar uniós elnökség programja az emberi tényezőre épül - közölte Martonyi János külügyminiszter az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén. A tárcavezető az InfoRádiónak azt mondta: a program középpontjában a növekedés, a foglalkoztatás és a társadalmi befogadás áll.
okt. 19
20:12
Ukrán állampolgárságot követelnek a delfineknek kijevi ökológusok (Gondola)
Teljes körű ukrán állampolgárságot követelnek a delfinek számára Viktor Janukovics ukrán elnöktől kijevi ökológusok arra való hivatkozással, hogy a delfinek mentális képességei az emberéhez közelítenek
okt. 19
20:12
Öt lövést adtak le a Pentagonra (Blikk)
okt. 19
20:12
Választójog: mégse kell az állandó magyarországi lakhely? (Alternatív Energia)
Vélhetően kiveszik az alkotmányból azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti - mondta Gulyás Gergely (Fidesz), az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke kedd este a TV2 Tények című műsorában. Ezzel választójogot kaphatnak a határon túli magyarok - hangzott el a hírműsorban.
okt. 19
20:12
Félnek és cáfolják a kormányt a magánynyugdíj-pénztárak + videó (ATV)
Azt mondják, nincsenek veszélyben a befizetések.
okt. 19
20:15
Az Unió vette meg a Millenáris Modernt (Privátbankár)
Az Európai Unió vette meg 8,8 millió euróért a WING Zrt. Millenáris Parkban található, Millenáris Modern elnevezésű irodaházát - közölte a fejlesztő az MTI-vel. Az épület idén ősztől ad otthont az ...
okt. 19
20:17
Bedarálják a fizetésképteleneket Amerikában (Privátbankár)
A Bank of America a szövetségi államok majdnem felében folytatja az adósok egy hete felfüggesztett kilakoltatását, mivel nem talált egyetlen indokolatlanul elindított jelzálog-behajtási eljárást sem; ...

Keresés