Kubában öt újabb politikai fogoly - köztük egy nő - szabadon bocsátását jelentették be csütörtökön, akik - az első hírekkel ellentétben - nem tartoznak az úgynevezett 75-ök csoportjához.
Eddig ismeretlen eredetű robbanás történt a grúz főváros, Tbiliszi pályaudvarának körzetében csütörtök este, de az első jelentések szerint nincsenek áldozatok.
Újabb kivégzést hajtottak végre csütörtökön Texasban: az 51 éves Larry Wooten azért kapott méreginjekciót, mert 14 évvel ezelőtt meggyilkolt egy idős házaspárt.
Holokauszt-túlélők és hozzátartozóik keresetet nyújtottak be csütörtökön Washingtonban a magyar állammal, illetve a MÁV-val és a Rail Cargo Hungariával (a MÁV Cargo jogutódjával) szemben, azzal a váddal, hogy a második világháború idején együttműködtek a nácikkal a zsidók kiirtásában.
Magyarország újjászületésének jelképe ez a pillanat, mert a világ egyik legmagasabb műszaki színvonalát képviselő Daimler-Benz itt építi fel új gyárát - mondta Matolcsy
A GYSEV Zrt. napokon belül kiírja négy villamos motorvonat beszerzési pályázatát - írja pénteki számában a Világgazdaság. A járműveknek alacsony padlósaknak és akadálymentesítetteknek kell lenniük, s...
A kötelező tananyag csökkentését várja az új közoktatási törvénytől a Gimnáziumok Országos Szövetsége. A többletfeladatok elvégzéséhez azonban plusz állami támogatásra is szükség van - mondta az InfoRádiónak Szebeni Tas, a szervezet elnöke. A szövetség álláspontja szerint emellett több fizetett iskolai időt kell adni a tanároknak, amikor nem feltétlenül tanóra keretében, akár délután is, de…
A napokban jelent meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárának, Jobbágyi Gábornak „Szevasztok, én meghalok!” című legújabb 1956-os könyve. A kötet – a szerző kutatásai révén – olyan új adatokat tartalmaz, amelyek alapján több szempontból más megvilágításban látjuk 1956-ot, különös tekintettel a halottakra vonatkozó számadatokra. Jobbágyi Gábor talán legnagyobb érdeme, ho...
Ben Affleck elismerte, hogy rablók között töltött el némi időt – legújabb filmje, a nálunk ma mozikba kerülő Tolvajok városa kedvéért. Előzetes a cikkben!
A vártnál jobb harmadik negyedévi eredményeket hozott nyilvánosságra csütörtökön a finn mobiltelefon-gyártó Nokia. A működési hatékonyság növelése érdekében 1800 munkahelyet szüntetnek meg.
Magyarország újjászületésének jelképe ez a pillanat, mert a világ egyik legmagasabb műszaki színvonalát és minőségét képviselő Daimler-Benz itt építi fel új gyárát - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Kecskeméten, a Mercedes gyárban tartott bokrétaünnepen
Az alapkőletételtől számított egy éven belül elkészültek a Mercedes gyár épületei, szeptember óta már a berendezéseket szerelik az üzemekben. Ma már 650 alkalmazottja van a gyárnak, de 2011 végére 2200 magyar munkavállaló fog dolgozni a Mercedes gyárban, közülük csak 220 lesz a német.
Utolsó alkalommal látható Budapesten a Győri Balett Adiemus – A halál és a lányka – Kakas című előadása szerdán hét órakor a Művészetek Palotája Fesztivál Színházban.
Magyarország a közép-európai tagjelöltek közül elsőként léphet be az euróövezetbe, de valószínűleg a magyar valutauniós tagságra is még hat évet várni kell - jósolták londoni felzárkózó piaci elemzők csütörtöki helyzetértékelésükben.
A Költségvetési Tanács (KT) véleménye szerint a már elfogadott válságadók, illetve a személyi jövedelemadó benyújtott tervezete jövőre nulla, 2012-ben viszont 200 milliárd forintos negatív hatást okoz a költségvetésben. Ezzel szemben az NGM szerint az adóváltozások számos előnnyel járnak.
A jövő nyáron kezdődhet az építése, a 2013-as karácsonyi szezonra pedig akár meg is nyílhat a zuglói Mundo kereskedelmi központ - írja pénteki számában a Napi Gazdaság. A központi tervtanács néhány m...
A BÉT az elmúlt napokban felülteljesítő volt, az indexet elsősorban mozgató OTP erősödése kicsit megtorpant, és a befektetők profitot realizáltak. Az OTP részvények ára 35 forinttal, 0,58 százalékkal 5.965 forintra csökkent, forgalmuk 12,8 milliárd forintot tett ki tegnap. Nézzük, mire számíthatunk a folytatásban: OTP részvény elemzés.
Komplex, több mint 300 millió forint értékű ingatlanfejlesztési program kezdődik Tihanyban - írja a pénteki Napi Gazdaság. A hajóállomás és a 71-es főközlekedési út között 1,5 kilométer hosszú kerékpá...
A magyarországi adórendszer versenyképességének javítása céljából, az új gazdasági rendszer kialakításának részeként legfontosabb feladat az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó rendszer bevezetése, a gyermeket vállaló családok terheinek mérséklése, a családi típusú adóztatás megteremtése, valamint az adóztatás jelentős egyszerűsítése - foglalja össze az Nemzetgazdasági Minisztérium…
Nehéz lenne pontosan megmondani, hogy milyen kárt okoztak azzal a hekkerek, hogy Schobert Norbinak és Rubint Rékának feltörték azt az internetes oldalát ahol a rajongókkal tartották a kapcsolatot.
BUDAPEST — Ghánai származása miatt huszonnégy évig tiltakozott a hó ellen, most mégis egy téli sportokkal foglalkozó műsorban kapott szerepet Tücsi (24), azaz Aryee Claudia (24), akinek ráadásul síelni is meg kell tanulnia.
Németországban jóformán népbetegségnek számítanak az alvászavarok: a 82 millió lakos közül minden harmadiknak megkeserítik az életét. A baj ellen altató tablettákkal lehet védekezni - vagy pedig azzal a "szenderítő itallal", amelynek receptjére nemrég kért szabadalmi oltalmat egy müncheni cég.
Egy nő meghalt csütörtök este Budapest X. kerületében, miután tűz ütött ki otthonában. A lángok a Vaspálya utca egyik háromszintes bérházának második emeletén csaptak fel.
A GBP/USD árfolyama 40 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,5693 és 1,5733 között. Támogatás 1,5642-nél, míg ellenállás 1,5806-nál található. Az ausztrál importárindex a 3. negyedévben a várt 0,0% helyett +0,7%-os értéket hozott (elözö. +2,0%). Az AUD/USD alig reagált az adatokra. Az ausztrál exportárindex a 3. negyedévben +7,8%-os értéket produkált (elörejelzés: +4,0%, elözö:…
Hétvége, állatkert és egy kis AngoloZoo – egy éve már, hogy a British Council havonta egyszer játékos angol nyelvű mesedélelőttre várja a legkisebbeket.
Az Erste Asset Management Bécsben tartott kétnapos előadássorozatán elhangzottak szerint a régiónk nagyon kedvező kilátásokkal rendelkezik, lakossági oldalon a GDP növekedés, és a magasabb...
Kreatív Város – Kreatív Régió: Film- és Médiaipar – Budapest Filmfőváros” elnevezéssel rendezett szakmai konferenciát a Studio Metropolitana Városfejlesztő Műhely. A konferencián a legnagyobb hazai filmstúdiók képviselői tartottak előadást a kreatív szakmában és a filmiparban rejlő lehetőségekről – mi pedig összegyűjtöttünk egy csokorra valót azokból a produkciókból, amelyek az elmúlt tíz évben…
Moszkvában tavaly szeptemberben a törvényhozás alsó házában, majd idén júliusban, a 2011. évi költségvetés első változatának kidolgozásakor a pénzügyminisztériumban közzétették az oroszországi...
„Ismeretlen minőségű” salakból készült az ajkai vörösiszap-tározó alapozása egy a Heti Válasz birtokába került 1993-as dokumentum szerint. Egy 6 évvel későbbi jelentés pedig a Mal Zrt. résztulajdonosává vált Bakonyi Árpád felelősségre vonását javasolta a privatizáció ügyében, mivel az állam képviselőjeként annak idején éppen ő adott túl az ajkai cégen.
A csütörtöki kereskedésben néhány órára már sikerült a 275-ös szint alatt maradnia a forintnak az euróval szemben, de estére visszaemelkedett egészen 276-ig a kurzus. Ma reggel 275-ről indult a...