A 2006-os események kapcsán eddig a legnagyobb összegű kártérítést, 28,5 millió forintot egy olyan személy kapta, aki elveszítette a látását, a munkahelyét, és foglalkozását sem tudja már gyakorolni - mondta a köztévében a Belügyminisztérium államtitkára
A fizetési határidők törvényben történő rögzítése nem garantálja automatikusan, hogy a cégek be is tartják ezeket - az új EU-irányelvet mégis inkább pozitívabban fogadták a vállalatok
BUDAPEST — Sokan meglepődtek tegnapi cikkünkön, amely szerint a Magyar Televízió sportosztályának két meghatározó arca, Egri Viktor (35) és Szántó Dávid (29) elhagyta, illetve elhagyja a csapatot. Schulek Csaba (39), a Telesport főszerkesztője reagálni kívánt a megjelentekre
Hónapokra nyoma veszett a nukleáris fegyverek indítókódjainak Bill Clinton elnöksége idején - írta most megjelent emlékirataiban Hugh Shelton tábornok, az amerikai egyesített vezérkar volt főnöke
Franciaországban október 28-ra és november 6-ra újabb országos tiltakozónapot hirdetnek a szakszervezetek. Sarkozy azzal vádolta meg az olajfinomítókat és az olajtárolókat blokád alatt tartó sztrájkolókat, hogy túszul ejtették az országot.
A Nestle elsö 9 hónapra vonatkozó eredményei felülmúlták a várakozásokat. A L\'Oreal a 3. negyedévben 4,8 milliárdos forgalmat bonyolított le, ami szintén meghaladja az elörejelzést. A Saint-Gobain (10,5 milliárdra) megemelte forgalommal kapcsolatos elörejelzését, akárcsak a Valeo. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az ING Investment Management magyarországi és romániai vezérigazgatója szerint a magán-nyugdíjpénztári átutalások felfüggesztése kizárólag abban az esetben elvárható áldozat a pénztártagoktól, ha garanciát vállal a kormány a pénzbeli kompenzációra - írja az MTI nyomán a Népszabadság.
Készételek fogyasztása mellett sem garantált az elhízás, sőt, az ilyen jellegű ételek fogyasztása mellett fogyni is lehet, amennyiben tanácsadás is társul a készétel-fogyasztáson alapuló fogyókúrához.
Igencsak hullámzó kereskedés jellemezte tegnap az amerikai részvénypiacokat, ahol a keddi letörés után a felfelé kitöréssel próbálkozott sikertelenül a piac. A kezdő órákban még masszív pluszok...
Közel 140 szakma kerül át a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oltalma alá annak a megállapodásnak a keretében, amely a duális rendszerű szakképzés hazai bevezetését rögzíti....
Rendhagyó zenei eseményre készül Láng Annamária színésznő. Afrikai utazásai során ismerkedett meg Sydonie Raawiya Koumbával, a hetvenes évek emblematikus funk-királynőjével, aki azóta visszavonult a zenei életből.
A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság delegációjával fog tárgyalni ma a Főpolgármesteri Hivatalba szervezett találkozón Tarlós István főpolgármester. Nem egyszerű protokolltalálkozóról van...
Timothy Geithner, amerikai pénzügyminiszter szavaira a dollár ismét gyengült az euróval szemben. Geithner a G20-as pénzügyminiszterek dél-koreai találkozója előtt ismételten hangsúlyozta, hogy a...
Az elemzői várakozásokat felülmúló számokat közölt az Amazon.com tegnap este közzétett negyedéves gyorsjelentésében, ennek ellenére a társaság részvényei közel 4%-ot estek a zárás utáni kereskedésben...
Vegyes képet mutatnak az ázsiai indexek, a Shanghai Composite és a a Hang Seng enyhén csökkent, míg a Nikkei és az S&P ASX fél százalékot növekedett. A kedvezőbb hangulat annak is köszönhető, hogy...
Többnyire erősödtek a vezető tőzsdemutatók Ázsiában, követvén az amerikai piacok csütörtöki erősödését, amit az idézett elő, hogy sok jó vállalati hír érkezett, és a vártnál jelentősebben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt igénylők száma a múlt héten. A piacok egyelőre várakozó állásponton vannak a G-20-as országok pénteken és szombaton Dél-Koreában zajló tanácskozása előtt.
Csökkenéssel indulhat a kereskedés a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken pénteken a csütörtöki, illetve az előző napok lendületes növekedése után. A befektetők profitot realizálnak, a piacok várják a G-20-as országok Dél-Koreában pénteken kezdődő két napos tanácskozásának kimenetelét.
A világ nagy részét szélsőséges aszályok sújthatják a következő három évtizedben, hacsak nem sikerül érdemben mérsékelni az üvegházgáz-kibocsátást - derül ki egy tudományos kutatásból.
Tegnap is folytatódott a reakció az aranynál és arra számítunk, hogy egészen az 1.310 / 1.298-as célsávig eltarthat. Fölérendelt értelemben még mindig 65% esély lenne rá, hogy folytatódik az emelkedö trend, amennyiben megáll a mozgás a hangulat változása elött. Fontos észben tartani, hogy már alábbhagyott a lendület. Több szempontból is valószínü a további emelkedés és a reakciós cél tesztje…
A Commerzbank elemzöi szerint nyomás alatt maradhat a dollár. 'Egy olyan bank, mely foglalkoztatási politikát folytat, végül kudarcot vall, addig pedig inflációt okoz. Talán tévedünk, egy azonban biztos: A dollárt tartósan megviselheti, hogy fennáll a veszélye, Tom Hoenignek, és a hasonlóan gondolkodóknak igazuk van.
Nem lehet kapkodva nekiállni alkotmányt módosítani vagy újat csinálni. Önök kérték alapon ez nem megy, erről szól Sólyom László tegnap a HVG-ben megjelent írása az új alkotmánytervezet kapcsán - vélte a Klubrádió reggeli műsorában Kolláth György alkotmányjogász. Ehhez az alkotmányhoz, ami egy párttaktikai érdekű tákolmány, komoly ember nem is adja a nevét - hangsúlyozta.
A MR1 reggeli műsorában a Mol elnök-vezérigazgatója szerint nagyon rossz üzenet lenne minden külföldi és magyar befektetőnek a válságadó esetleges meghosszabbítása
Egyelőre semii jele annak, hogy kifulladna az optimizmus, nincs az a rossz hír, amire bárki is részvényt adna el. Így a mai kereskedésben tovább araszolhat felfelé a magyar piac - véli Szatmári Tamás...
Szörnyethalt egy férfi, amikor ráesett egy magasles a Bács-Kiskun megyei Borota határában. A rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettessel szemben.
Védené az ellenséges felvásárlástól a MOL-t, ha a magyar állam megvásárolná az orosz Szurgutnyeftegaz részvénycsomagját - mondta Hernádi Zsolt, az olajtársaság elnök-vezérigazgatója az MR1 reggeli...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84,39 pontos csökkenéssel, 23.581,11 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,36 százalékos gyengülést jelent. A főbb európai tőzsdék is csökkenéssel kezdték a pénteki kereskedést.
A tegnapi kereskedés során több kisebb magyar részvény árfolyama is jelentős, 3-4 százalékos árfolyamcsökkenést szenvedett el, miközben ezt a piaci hangulat nem indokolta. Egyes feltételezések...
Mexikói kisváros rendőrfőnöke lett egy húsz éves egyetemista lány abban a határmenti régióban, amelyet érint a kábítószercsempész-bandák kegyetlen háborúja - adja hírül a Népszabadság.
Nőhet a szülési szabadság minimális időtartama, és legalább kéthetes fizetett apasági szabadságot kell adnia a munkáltatónak - ezt szavazta meg az Európai Parlament az InfoRádió információi szerint.
A híres kismama terhessége 18. hétben eddig mindössze egyetlen kilóval nyom többet. Réka rendszeresen jár orvosi vizsgálatokra, magzata és ő is makkegészséges.
Csaknem negyedmillió német jelezte, hogy nem szeretné, ha a tulajdonát képező ingatlan felismerhető lenne a Google utcanézegető alkalmazásán (Street View).
Árokba borult egy rakománnyal teli kamion a 86-os számú főúton, Pósfa térségében; a műszaki mentés idejére 9 órától teljes útzár lép érvénybe - közölte a rendőrség.
Az Obama-kormányzat egy újabb, több milliárd dolláros segélycsomagot nyújt Pakisztánnak, azt várva tőle, hogy fokozza harcát a szélsőségesek ellen, akik saját területén és a szomszédos Afganisztánban követik el támadásaikat - közölték washingtoni illetékesek
A Handelsblatt szerint az amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner benyújtott egy javaslatot a globális egyenlötlenségek megszüntetésére. A nagy exporttöbblettel rendelkezö országoknak (Németország) a belsö kereslet erösítése, míg a deficittel rendelkezöknek (USA) a megtakarítás és a kivitelre termelö ágazat élénkítése lenne a feladatuk. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Védené az ellenséges felvásárlástól a Molt, ha a magyar állam megvásárolná az orosz Surgutneftegas (Szurgutnyeftegaz) részvénycsomagját - mondta Hernádi Zsolt, az olajtársaság elnök-vezérigazgatója az MR1 reggeli műsorában
A kormány jövő évi adóterveit is megvitatja mai plenáris ülésén az Országos Érdekegyeztető Tanács. A szakszervezetek többsége bírálja az egykulcsos adórendszer bevezetését.