Az LMP szerint a magán-nyugdíjpénztári befizetésekre irányuló, hétfő este elfogadott - szerintük alkotmányellenes - törvényjavaslat szabad utat engedtek a kormánynak arra, hogy az rátegye a kezét a m...
A 4,3 millió magyar lakás közül 3,1 milliónak van biztosítása, azonban ezek jelentős hányada is alulbiztosított - a lakosság elsősorban még mindig a díj alapján választ
A hazájukba visszatérő iraki menekültek jelentős része bánja, hogy a hazatérés mellett döntött - derült ki az ENSZ megbízásából készült felmérésből. A hazatérőknek megélhetési gondjaik vannak, nem jutnak kielégítő egészségügyi ellátáshoz, ráadásul a térségben még mindig mindennaposak a civilek életét veszélyeztető robbantások.
Az olasz labdarúgó-bajnokság hétfő esti mérkőzésén az AC Milan - Robinho és Ibrahimovic góljával - 2-1-re győzött Nápolyban, s feljött a táblázaton a második helyre.
Várhatóan kedden összegyűlik a sukorói kaszinó-beruházás körülményeit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásához szükséges számú aláírás – írta keddi számában a Népszava
Ma szavaz a Parlament a magán-nyugdíjpénztári befizetésekkel kapcsolatos törvényjavaslatokról. A munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek szerint elfogadhatatlan az eljárás, amelynek során minden jogszabályi háttér és visszafizetési garancia nélkül átmenetileg elveszik azoknak a munkavállalóknak a nyugdíjjárulékát, akik magán-nyugdíjpénztár tagok.
Demszky Gábor volt főpolgármester és a korábbi városvezetés jókorát „tévedett” a kampányban tett nyilatkozataival, ugyanis a fővárosi önkormányzat adatai szerint az idén a tervezettnél több mint tízmilliárd forinttal kevesebb bevétel folyik be a kasszába. Atkári János, a főpolgármester pénzügyi tanácsadója a Magyar Nemzetnek elmondta: a válság 2010-re megbénította Budapest gazdasági él...
A legjobb esetben is csak egy-két alapvető élelmiszer esetében csökkenhet az áfa mértéke jövőre - írta keddi számában a Magyar Nemzet Czerván Györgyre, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárára hivatkozva
Rajong az internetért Lengyelország egyik legidősebb asszonya, aki most ünnepelte 102-ik születésnapját - közölte hétfőn a lengyel média. Két éve használja az egyik telekommunikációs rendszert az interneten, hogy a hozzátartozóival beszélgessen.
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel hétfő estéhez képest; hét óra körül egy euró 273,05 forintba került a nemzetközi bankközi devizapiacon, a hétfő esti 273,16 forint után, a svájci frankot pedig 201,19 forinton jegyezték, az esti 201,21 forintot követően.
Igazságügyi szakértők kezdik meg kedden annak a 225 devecseri lakóháznak az értékbecslését, amelyek bontását javasolta a kárfelmérő bizottság. A szakértők a héten valamennyi épületről elkészítik a jelentésüket - mondta Toldi Tamás polgármester az MTI-nek.
Wole Soyinka Nobel-díjas nigériai regényíró szerint Afrikának haza kell csábítania az értelmiségieket fejlődésének biztosítására, de ehhez meg kell teremteni a kedvező munkakörülményeket.
A HybridBox Nyrt. elvi megállapodást kötött a Port.hu üzemeltetője a Port Data Kft-vel, illetve elvi megegyezésre jutott a HybridBox termék romániai forgalmazásáról is, áll a vállalat BÉT...
Csütörtökön folytatódik az egyeztetés a kormány és a közüzemi szolgáltatók között arról az új árképletről, amelynek alapján a gáz és az áram ára alakul a jövőben - írta keddi számában a Magyar Hírlap
Demján Sándort, illetve a vele kapcsolatban álló kínai légitársaságot sejtik némelyek a nemzeti fejlesztési miniszter új Malév-befektetőre utaló mondata mögött, míg lapinformációk szerint amerikai és török légitársaságok lehetnek a kiszemeltek. Demján Sándor cége nem kívánta kommentálni a Magyar Nemzet értesüléseit.
A korábbinál nagyobb ütemben nőtt, és szeptember végére megközelítette a 900 ezret a Központi Hitelinformációs Rendszerben, közkeletű nevén a BAR-listán tároltak száma Magyarországon. Vélhetően az...
Nem lesznek súlyponti kórházak, szigorodik a patikalapítás, nem lesz elszámolási nyilatkozat, július elseje szabadnap lesz az egészségügyi dolgozóknak és tiltólistán lesz a mefedron – többek között ezeket tartalmazza a kormány legújabb egészségügyi csomagja.
Az Országgyűlés hétfőn megvitatta, majd el is fogadta Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi kormánybiztos a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló javaslatát. A képviselők 293 igen szavazattal, 9 nem ellenében fogadták el a múlt pénteken beterjesztett javaslatot. A szocialisták nem vettek részt a szavazáson, míg a kormánypártok és a Jobbik igennel, az LMP pedig nemmel szavazott.
A választók felhatalmazásával (vissza)élve az Országgyűlés a 2010. évi XC. törvénnyel két új adót hívott életre. Az egyik a magánszemélyeket, a másik a pénzügyi szervezeteket terheli, s mind a kettőt különadóként nevesíti a törvény. A törvény megalkotásával egyidejűleg az Országgyűlés módosította az alkotmányt is. Jelen írásomban csak a magánszemélyeket terhelő különadó alkotmányosságával…
Elfogadta az Országgyűlés a Fidesz hétpontos javaslatcsomagját, amely szerint egyebek mellett a jövőben ötévente egy előtörlesztés ingyenes a lakáshitelesek számára
Csütörtökön folytatódik az egyeztetés a kormány és a közüzemi szolgáltatók között arról az új árképletről, amelynek alapján a gáz és az áram ára alakul a jövőben
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel hétfő estéhez képest; hét óra körül egy euró 273,05 forintba került a nemzetközi bankközi devizapiacon, a hétfő esti 273,16 forint után, a svájci frankot...
A vártnál jobban alakuló használt ingatlan értékesítési adatnak köszönhetően mutatkozó vételi erő, hat hónapos csúcsra emelte az amerikai piacokat a tegnapi kereskedési napon.
Évi százmilliárd forintos bevételhez juthatna az állam a Levegő Munkacsoport számításai szerint, ha az országgyűlés elfogadná a közlekedéssel kapcsolatos javaslataikat. A szervezet többek között adómentessé tenné a munkaadók által biztosított tömegközlekedési bérletet, valamint korlátozná a céges autók költségeinek elszámolását.
A jelzálogjog bejegyzésének elrendelése három hónapnak megfelelő hátralékonként megismételhető lesz a jövőben, ha a parlament is elfogadja a kereszténydemokrata Nagy Kálmán javaslatát
Kéthavi bérnek megfelelő jutalmat osztott ki valamennyi munkatársa számára az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA). Történt mindez annak ellenére, hogy a kormány júniusban az irányítása alá tartozó intézményeknél felfüggesztette a jutalmak és más, jutalmazási jellegű juttatások kifizetését, továbbá zárolta az e címen rendelkezésre álló, még fel nem használt kereteket - írja a Magyar…
A Nemzetközi Valutaalap 2010-re egy százalékos bruttó hazai termék (GDP) növekedést, és az idei év végére 3,75 százalékos inflációt, a fizetési mérlegben többletet vár Magyarországon, 2011-re pedig 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol, - mondta Christoph Rosenberg, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi tárgyalódelegációjának vezetője a nemzetközi pénzintézet éves gazdaságpolitikai…
A forgalom közepes volt a tegnapi kereskedésben, fontosabb makroadat és vállalti hír hiányában az amerikai piacok mérsékelt optimizmusa határozta meg a részvényárfolyamokat. A Mol és az OTP erősen kezdett, nap végére azonban veszítettek nyereségükből, de az OTP így is pluszban zárt. Az OTP részvények ára 56 forinttal, 0,95 százalékkal 5.920 forintra erősödött, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett…
Autókban se legyen szabad dohányozni! - ezt követeli egy skót szervezet. A dohányzásellenes egyesület - melyet az anti-smoking charity kezdőbetűiből Ash-nek, azaz Hamunak neveztek el - Skócia legnagyobb gyilkosának mondja a dohányzást, ezért akar tovább szigorítani, de legalábbis vitát kelteni a problémáról.
Egy kert kiépítése időigényes és sok hibát rejtő feladat. Íme, néhány kertészkedési alapfogalom, amiből elsajátíthatjuk a virágládákban való kertészkedést, és megtanulhatjuk kezdőként, hogy hogyan termesszünk és takarítsunk be egyes növényeket.
Ismét koncesszió alapján lehet bányászati kutatást folytatni hazánkban azt követően, hogy Magyarországot zárt területté nyilvánították - számolt be a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal...
A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György és az általa vezetett Hunnia Mozgalom tagjai 2009-ben összehangolt robbantás-sorozatra készültek - írta keddi számában a Magyar Nemzet egy, a lap birtokába került nyomozati dokumentumra hivatkozva
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel hétfő estéhez képest; hét óra körül egy euró 273,05 forintba került a nemzetközi bankközi devizapiacon, a hétfő esti 273,16 forint után, a svájci frankot pedig 201,19 forinton jegyezték, az esti 201,21 forintot követően
A magánnyugdíjpénztárak működésének hiányosságait nem a rendszer felszámolásával, hanem szabályozói eszközökkel célszerű kezelni - hangsúlyozza a jegybank rendhagyó értékelése