2010. október 26. kedd

okt. 26
5:12
Cozma-per: újabb tanú valott Raffaelre (Alternatív Energia)
Pisztolyért kiabált Marian Cozma leszúrása után egy "nagy darab, véres fejű" férfi - erről számolt be nyomozati vallomásában Ilyés Ferenc, az MKB Veszprém volt kézilabdása, akit a román válogatott segítségére siető Ivan Pesic is megerősített.
okt. 26
5:12
Kutyákkal tépette volna szét a Tv2 műsorvezetőjét a sértett modell (ATV)
Ritka szópárbajnak lehettek tanúi a nézők.
okt. 26
5:14
Megtelt a régi, de még nincs új tározó (Alternatív Energia)
Az előrejelzések szerint csak máig maradt hely a vörösiszapnak és törmelékeknek a gyűjtésükre - egy hete a Mal Zrt. által - kijelölt tározóban; új tározó azonban még nincs. A hatóságok szerint a kijelölés folyamatban van. Az iszapkatasztrófa károsultjainak megsegítésére befolyt pénzek elosztásáról várhatóan ma döntenek az illetékes bizottságok.
okt. 26
5:30
Újabb csapást mértek a magyar torrent oldalakra (Alternatív Energia)
Ismét lefoglalási hullám rázta meg a magyar torrent megosztókat a hétvégén. Ugyan a razzia nem volt olyan átfogó, mint júniusban, de így is legalább két portál gépeit érintette. Az eddigi információk szerint, az egyik neves magyar énekes legújabb albumának ingyenes internetes megosztása miatt kapcsolták le a szerverfarmokat.
okt. 26
5:30
Egykulcsos adó: lesz, aki 55 ezerrel kevesebbet visz haza + videó (ATV)
Ez havonta közel ötezer forintot jelent, és a bruttó 220 ezer forintos fizetéssel rendelkezőkre vonatkozik.
okt. 26
5:32
Polt a legesélyesebb a főügyészi posztra (Alternatív Energia)
Bár tegnap Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, az új legfőbb ügyésszel kapcsolatban minden találgatást károsnak tart, a Schmitt Pállal folytatott egyeztetésen állítólag szóba került, ki lehet az év végén távozó Kovács Tamás utóda.
okt. 26
5:34
Háromszázmilliós átszervezés jön (Alternatív Energia)
Két holdingcég megalakítására háromszáz millió forintot költ a főváros - erről Tarlós István javaslatára holnap dönt a közgyűlés jobboldali többsége. A Budapesti Városüzemeltetési Központba hét önkormányzati céget olvasztanak, míg a kormányfővel távoli rokonságban álló Vitézy Dávid irányítása alá kerülő Budapesti Közlekedési Központba a szolgáltatócéggé csupaszított BKV-t, a közútfenntartási,…
okt. 26
5:36
Létrejöhet a Sukoró-bizottság (Alternatív Energia)
Várhatóan ma összegyűlik a sukorói kaszinóberuházás körülményeit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásához szükséges számú aláírás - értesült lapunk. A kezdeményező LMP már egy hete "körözteti" a csatlakozni kívánt képviselők között az ívet, melyen legalább 78 szignót kell összegyűjteni, hogy a Ház egyáltalán napirendre vegye a kérdést.
okt. 26
5:38
Elvonták a közmédiumok vagyonát (Alternatív Energia)
Jövő év elejétől a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap tulajdonába kerül a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Duna Televízió valamint a Magyar Távirati Iroda vagyona. Erről is döntöttek este a képviselők, de a médiaalkotmányról csak a jövő héten szavaznak.
okt. 26
5:40
Szegeden is ellehetetlenítésre játszik a Fidesz (Alternatív Energia)
A szegedi Fidesz-frakció által a városi közgyűlés szervezeti és működési szabályzatához (szmsz) benyújtott módosító csomag 44 ponton törvénysértő - jelentette ki lapunknak az MSZP-s polgármester. Botka László szerint a tervezett változtatások, amelyek többségében az ő hatáskörének csorbítását céloznák, egyebek mellett a gazdasági társaságokról-, az államháztartásáról-, valamint az…
okt. 26
5:48
Képzéssel a feketegazdaság ellen (Alternatív Energia)
Hamarosan lezárul a jelentkezési határidő a keresztféléves felsőoktatási képzésekre és azokra a szakirányú továbbképzésekre is, melyek egy-egy, kifejezetten specifikus szakterületen nyújtanak alapos szaktudást.
okt. 26
6:21
Mráz Ágoston Sámuel: A hátország eltűnésével átalakulhat az MSZP (Infostart)
A parlamenti ellenzék a jövő évi költségvetés vitájában mutathat először alternatívát a kormánnyal szemben - mondta az InfoRádióban a Nézőpont Intézet vezető elemzője. Mráz Ágoston Sámuel beszélt arról is, hogy a Gyurcsány Ferenc által létrehozott platform önálló szerepre és a nyilvánosság előtti aktív szerepvállalásra törekszik, nem pedig az egész egy része kíván lenni. Hozzátette: a hátország…
okt. 26
6:57
Futballistafizetési körkép Angliától Magyarországig - lapszemle (Infostart)
Mit keresel itt? Futballistafizetési körkép Angliától Magyarországig. Budaházyék készültek a nagy körre. Nagy László kiverte a biztosítékot. A strandok is kinyitnak a hétvégén.
okt. 26
6:59
Csak egy-két alapvető élelmiszer áfája csökkenhet jövőre (Infostart)
Csak egy-két alapvető élelmiszer áfája csökkenhet jövőre.
okt. 26
7:00
„Adtunk egy pofont Sarkozynek” Nem hátrál a francia elnök + videó (ATV)
Tovább folytatódnak a közel két hete tartó tiltakozó megmozdulások Franciaországban. Ennek ellenére Sarkozy elnök nem adja fel nyugdíjreformját, pedig népszerűsége rekord mélységbe zuhant.
okt. 26
7:01
Az MSZP-nek és az LMP-nek nem tetszik a magánynyugdíj-rendszer megváltoztatása (Infostart)
Az MSZP szerint a magánynyugdíj-rendszer megváltoztatásával a Fidesz hárommillió ember pénzét akarja megszerezni, ami legalább 2700 milliárd forint.
okt. 26
7:18
Készül az újabb vasutas sztrájk + videó (ATV)
Ezer munkahely is megszűnhet.
okt. 26
7:36
Az LMP-ről vall a kilépett politikus (Alternatív Energia)
Ideológiai okokra hivatkozva lépett ki múlt héten az LMP-ből és annak frakciójából Ivády Gábor, aki a Népszabadságnak azt mondta nem zárja ki, hogy idővel más frakcióban folytatja.
okt. 26
7:38
Durva, hogy mire készültek Budaházyék (Alternatív Energia)
A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György és az általa vezetett Hunnia Mozgalom tagjai 2009-ben összehangolt robbantás-sorozatra készültek - írta keddi számában a Magyar Nemzet egy, a lap birtokába került nyomozati dokumentumra hivatkozva.
okt. 26
7:51
Devecserben megkezdődik az értékbecslés (Infostart)
Devecserben igazságügyi szakértők kezdik meg a bontásra javasolt 225 lakóház értékbecslését.
okt. 26
7:54
Elkezdték felmérni a devecseri házakat (Alternatív Energia)
Igazságügyi szakértők kezdik meg kedden annak a 225 devecseri lakóháznak az értékbecslését, amelyek bontását javasolta a kárfelmérő bizottság. A szakértők a héten valamennyi épületről elkészítik a jelentésüket - mondta Toldi Tamás polgármester az MTI-nek.
okt. 26
7:54
Se munka, se szerelem: az X-Faktortól várja a kitörést az énekesnő (ATV)
Eddig nem tudott saját lábra állni.
okt. 26
7:56
Fontolva haladna a kormány az egészségügyben + videó (ATV)
Nem lesznek súlyponti kórházak, szigorodik a patikalapítás, nem lesz elszámolási nyilatkozat, július elseje szabadnap lesz az egészségügyi dolgozóknak és tiltólistán lesz a mefedron – többek között ezeket tartalmazza a kormány legújabb egészségügyi csomagja.
okt. 26
8:09
Így juthatna százmilliárdos adóbevételhez az állam (Infostart)
Évi százmilliárd forintos bevételhez juthatna az állam a Levegő Munkacsoport számításai szerint, ha az országgyűlés elfogadná a közlekedéssel kapcsolatos javaslataikat. A szervezet többek között adómentessé tenné a munkaadók által biztosított tömegközlekedési bérletet, valamint korlátozná a céges autók költségeinek elszámolását.
okt. 26
8:30
Három helyen történt volna robbanás Gyurcsány lemondása után (ATV)
Nyúl István János, Káli Sándor és Ecsődi László ingatlanjai lettek volna a célpontok.
okt. 26
8:48
Elítélték a balhézó Honvéd-drukkereket, Szalait kinézte az Inter (ATV)
Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb híreit? Az alábbi összeállításban a mai nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!
okt. 26
8:50
Izrael nem a zsidóké: botrányt keltett az érsek (ATV)
A Vatikáni Szinóduson kijelentették, hogy Izrael nem a kiválasztott nép.
okt. 26
9:06
Óriási magyar siker: Baráti Kristóf nyert Moszkvában (ATV)
Baráti Kristóf magyar hegedűs nyerte el a moszkvai Paganini verseny első díját, amelyet a "hegedűsök Oscar-díjának" is nevez a nemzetközi sajtó.
okt. 26
9:08
Magánnyomozó figyelte a Barcelona futballsztárjait (ATV)
Magánnyomozókkal figyeltette meg sztárjait Joan Laporta, az FC Barcelona labdarúgóklub korábbi elnöke.
okt. 26
9:24
Baleset: forgatás közben érte a baj a magyar sztárt (ATV)
Onnan is le tud esni, ahonnan normális ember nem.
okt. 26
9:39
Ma hirdeti ki a 98 százalékos különadóról szóló határozatát az AB (Infostart)
Ma hirdeti ki a 98 százalékos különadóról szóló határozatát az Alkotmánybíróság. A testülethez több mint 90 indítvány érkezett az ügyben.
okt. 26
9:41
Magyar nyerte el a hegedűsök "Oscar-díját" (Infostart)
Moszkvában Baráti Kristóf nyerte el a Paganini verseny első díját, amelyet a hegedűsök Oscar-díjának is nevez a nemzetközi sajtó.
okt. 26
9:42
Bakondi: magánvagyonukból térítsék meg a kárt a Mal-tulajdonosok + videó (ATV)
A cég peren kívül egyezkedne.
okt. 26
10:18
„Jobb, ha megyek” Elege van Magyarországból, külföldre megy az RTL Klub sztárja (ATV)
Itt még sokan nem készültek fel rá.
okt. 26
10:36
Újabb gyerekgázolás Szombathelyen - 3 nap alatt a harmadik (Alternatív Energia)
Egyszerre három, a gyalogátkelőhelyen áthaladó fiatal fiút gázolt el egy autó Szombathelyen, a gyerekek csak könnyebben sérültek meg. Három nap alatt ez volt a harmadik gyermekbaleset a városban - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
okt. 26
10:36
1000 milliárdot visznek ki a multik évente (ATV)
Az ATV „Civil a pályán” című műsorának legutóbbi adásában a multinacionális cégekre kivetendő válságadóról beszélgettek az érintettek képviselői és szakértők.
okt. 26
10:51
Kigyulladt egy műhely Vácszentlászlón (Infostart)
Kigyulladt egy műhely kedden Vácszentlászlón; a tűz a szomszédos családi házra is átterjedt, de személyi sérülés nem történt - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem.
okt. 26
10:54
Alkotmányellenes a 98 százalékos különadó (Alternatív Energia)
Alkotmányellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság (Ab) a 98 százalékos különadót és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette.
okt. 26
11:09
Ab: alkotmányellenes a 98 százalékos különadó (Infostart)
Alkotmányellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság (Ab) a 98 százalékos különadót és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette.
okt. 26
11:11
Romlott Magyarország korrupciós megítélése (Infostart)
Romlott Magyarország korrupciós megítélése: az ország jelenleg az 50. helyen áll a 178 országot tömörítő korrupciós rangsorban, míg tavaly 46. volt, ráadásul 2010-ben a közép-kelet-európai átlag mögé került - mondta az Inforádiónak a 2010-es nemzetközi Korrupciós Érzékelési Index (CPI) adatait ismertetve Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója.
okt. 26
11:12
Sorozatban készül a lánc nélküli kerékpár (Alternatív Energia)
Rácz Gábor, Kohlheb Robert és Vonhauser Olivér találmányának, a lánc nélküli kerékpárnak megkezdték a sorozatgyártását a Schwinn Csepel kerékpárgyárban.
okt. 26
11:12
"Kártékony és gerinctelen agymosás" - nekimentek Orbánnak (ATV)
Nem akarnak, és nem is tudnak olyan országban élni a szocialisták, ahol következmények nélkül lehet - az általuk kirekesztőnek minősített orbáni - gondolatokat közvetíteni.
okt. 26
11:13
Matolcsy: az adótörvénycsomag megteremteni a költségvetés, a gazdaság és a társadalom egyensúlyát (Infostart)
A most beterjesztett adótörvénycsomag megteremteni, beállítja a költségvetés, a gazdaság és a társadalom egyensúlyát - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az adóváltozásokról tartott expozéjában, az adótörvények általános vitájában kedden az Országgyűlésben.
okt. 26
11:30
Zöld utat kapott a megtakarítások lenyúlása (Alternatív Energia)
Kizárólag a Jobbik támogatásával tehetett pontot a parlament a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló előterjesztésre. Az Országgyűlés ugyanis a házszabálytól eltérve, az általános és részletes vitát is tegnap lefolytatva fogadta el a kormánypárti javaslatot.
okt. 26
11:30
Irán élesíti az atomreaktort (ATV)
Elhelyezték az első fűtőrudakat az atomreaktorban, amely a tervek szerint 2011 elején kezdi meg a működését.
okt. 26
11:32
Korrupció: romlott Magyarország helyzete (Alternatív Energia)
Romlott Magyarország korrupciós megítélése: az ország jelenleg az 50. helyen áll a 178 országot tömörítő korrupciós rangsorban, míg tavaly 46. volt, ráadásul 2010-ben a közép-kelet-európai átlag mögé került - ismertette a 2010-es nemzetközi Korrupciós Érzékelési Index (CPI) adatait Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
okt. 26
11:45
Hoffmann Rózsa: alapvető fontosságú a magyarságismeret megerősítése az iskolákban (Infostart)
A kormány alapvető fontosságúnak tartja a magyarságismeret megerősítését az iskolákban - mondta Hoffmann Rózsa kedden Budapesten.
okt. 26
11:47
Pálinkás József: a cigányság politikai vetélkedések eszközévé vált (Infostart)
Pálinkás József szerint a cigányság, miközben a helyzete folyamatosan romlik, egyre inkább a politikai vetélkedések "könnyen manipulálható eszközévé" vált.
okt. 26
11:48
Mit csináltak eddig a kerületi fideszes vezetők? (Alternatív Energia)
Jogsegélyszolgálatot indított a fővárosi MSZP: azokat a bejelentéseket várják, amelyek szerint a kerületi fideszes vezetők visszaélnek a hatalmukkal, megsértik a személyhez fűződő jogokat, az adatvédelmi törvényeket, vagy más, súlyos jogsértést követnek el.
okt. 26
11:48
Magánnyomozó figyelte a sztárokat (ATV)
Magánnyomozókkal figyeltette meg sztárjait Joan Laporta, az FC Barcelona labdarúgóklub korábbi elnöke.

Keresés