„Jószolgálati segítség” vezérelte a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem korábbi rektorát, és csupán segíteni próbált a DHL szállítmányozási cég házon belüli problémáinak megoldásában.
A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén várhatóan napirenden lesznek a fővárosi cégek vezetői kinevezései, a BKV támogatása, a közterület-felügyelet feladatbővítése, valamint a főjegyzői pályázat kiírása.
Pusmognak. Pletykálják, hogy Angelina Jolie megint gyermeket vár. Bennfentesek arra alapoznak, hogy Brad Pitt megint körülrajongja feleségét, éppen úgy, mint korábbi terhességénél.
Felhajtott a járdára és elütött egy babakocsit egy furgon kedden késő délután Hőgyészen – tudatta a Független Hírügynökséggel szerda reggel a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Mianmar titokban atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, s fennáll a veszélye annak, hogy Észak-Korea segítségével fel tudja gyorsítani ezt a programot - jelentette ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) egyik volt igazgatója
2 forinttal csökken a benzin ára szerdától a hazai kutakon, a gázolaj ára ezúttal változatlan marad - értesült a holtankoljak.hu internetes portál. Így a benzin országos átlagára 337 forint lesz, míg a dízel üzemanyagé 322 forint marad. A legolcsóbb és legdrágább kutak árai között azonban még mindig akár 25 forintos különbség is lehet.
10 százalékkal tervezik csökkenteni az állami szférában alkalmazottak számát 2011 és 2013 között, és maximálnák a kormányzati kiadások növekedését Lengyelországban. Azt követően döntött a lengyel...
A tegnapi napon már a megfáradás jeleit mutatta Európa, mely eddig a mai napon is folytatódik főként a kedvezőtlen amerikai határidők és a romló technikai kép eredőjeként. Az amerikai S&P futures...
A Pest megyei kapitányság szóvivője azt mondta: a most őrizetbe vett két ember annak a csapatnak a tagjai, akit egy vietnámi házaspár megölésével gyanúsítanak
A másodfokú döntés szerint Veres János megsértette a Fidesz pártelnökének személyiségi jogait, de a felülvizsgálati kérelem után másként döntött a Legfelsőbb Bíróság
Kivonul a Tiszáról a Mahart Passnave Személyhajózási Kft., s ha nem talál bérlőt, viszi magával Szeged egyetlen sétahajóját és azt a pontont is, amely jelenleg nemzetközi hajókikötőként szolgál - írta a Délmagyarország szerdai számában.
A japán Canon Inc. elektronikai konszern negyedéves eredményének a piaci várakozásokat felülmúló növekedéséről számolt be szerdán, köszönhetően az irodai berendezések és a digitális fényképezőgépek iránti piaci kereslet javulásának.
Rátámadtak a betörők egy hazaérkező lakástulajdonosra Körmenden; olyan súlyosan bántalmazták, hogy a nő elvesztette az eszméletét - közölte a rendőrség
Az EU-s pénzmennyiség-adatok nem mozgatták meg a jegyzéseket. Háromhavi átlagban a várt 0,9% helyett 0,8%-kal emelkedett az M3-a-s pénzmennyiség (elözö: +0,5%). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A KutatóCentrum felmérése szerint a diákok úgy látják, a karrierépítésben a nyelvtudásra, kommunikációs készségekre, agilitásra, szakmai tapasztalatra és kapcsolati rendszerre van leginkább szükség
A kormány tegnapi bejelentései a pénzpiacok és a befektetők olvasatában pénzügyi biztonságot illetve tegnap óta jogbiztonságot veszélyeztető tervek - vélekedik napi piaci kommentárjában Kerékgyártó...
Ma nyit 2010 egyetlen új magyar plázája: a Corvin Atrium Budapest 8. kerületében, a Corvin mozi mögött várja a vevőket. A Pénzcentrum.hu élőben tudósít a helyszínről!...
Mindig örömteli hír, ha valami előre halad – ez pedig különösen igaz az autóiparra, amely kezdi magát túltenni a válság okozta nehézségeken. Ennek jele az is, hogy hazánkba új autómárka érkezett. A Polar Mobil Kft. forgalmazta Isuzunak lesz némi esélye, hogy kihasítsa magának a torta egy szeletét.
Peter Jackson Új-Zélandon forgathatja le "A Hobbit" című kétrészes filmet, miután az ország kormánya megegyezett a filmet gyártó amerikai filmstúdióval – jelentette be szerdán John Key új-zélandi kormányfő. A kormány törvénymódosítást és pénzügyi támogatást ígért a Warner Bros stúdió Új-Zélandon tárgyaló vezetőinek, hogy a forgatást ne vigyék másik országba. Ezzel majdnem két hónapja tartó b...
A bevándorlóknak kötelességük beilleszkedni az európai társadalomba XVI. Benedek pápa szerint. A katolikus egyházfő úgy fogalmazott: minden országnak jogában áll törvényeket hozni a bevándorlók integrációja érdekében.
Tömören összefoglalva Az amerikai című sikerfilm alapkoncepciója a rendező szavaival élve: Egy magányos férfi megpróbál feloldozást nyerni a bűnei alól, miközben a történetben feszültség és románc is van