2010. október 6. szerda

okt. 6
10:20
Veszélyhelyzet Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében – Kommentár nélkül (videó) (HírTV)
A kormány veszélyhelyzetet hirdetett Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében.
okt. 6
10:20
Iszapömlés: délben éri el Győr megyét a szennyezés (Gondola)
Szerdán dél körül éri el Győr-Moson-Sopron megyét a vörösiszap-szennyezés - tudta meg a védekezésben részt vevő szakemberek egyikétől az MTI
okt. 6
10:20
Háziállat-allergia: fokozza a szénanátha kellemetlenségeit (WebBeteg)
A Queen’s Egyetem tanulmánya szerint a kutya- vagy macskaszőr-allergia súlyosbíthatja a parlagfű-allergia tüneteit.
okt. 6
10:20
Nem felrántja, csak felhúzza a függönyt Gyurcsány (ATV)
Platformot épít, médiateret bővít, programvitát kezd – környezete szerint a párt megkerülhetetlen embere kíván lenni Gyurcsány Ferenc.
okt. 6
10:22
Őrizetbe vették Geréb Ágnest (HírTV)
Őrizetbe vették az éjszaka Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt, akit kedden délután a XII. kerületi Alma utcából állítottak elő egy otthonszülés helyszínéről, ahol az újszülöttet újra kellett éleszteni. A helyszínről a szülész több munkatársát is előállították.
okt. 6
10:22
BKV-busz teherautóval ütközött, négy utas megsérült (Gondola)
Négy utas, köztük két gyerek megsérült, amikor egy BKV-busz tehergépkocsival ütközött szerda reggel Budapesten, a XVIII
okt. 6
10:33
Továbbra is erős a forint, az euró 270 forint körül (Infostart)
Kedvező nemzetközi befektetői hangulatban tovább erősödött a forint, az eurót szerdán délelőtt 9.45 órakor 270,08 forinton jegyezték a bankközi piacon, kedd délután még 271,33 forint volt az árfolyama, estére viszont már 270 alá került a jegyzés.
okt. 6
10:33
Horror! Négy kést vert saját fejébe (Blikk)
Keményen megedzette a bevetésekben részt vevő katonákat az iraki háború. Egy iraki katona például négy kést ütött saját koponyájába, hogy bizonyítsa, készen áll minden küldetésre.
okt. 6
10:33
Felfelé billen el a S&P500;? (ProfitLine)
Mai elemzésünkben az USA piacok meghatározó indexének az S&P500-as indexnek a várható árfolyam alakulását tekintjük át. ()Solar Capital)
okt. 6
10:35
A ceruza sohasem megy ki a divatból (ProfitLine)
A számítógépes grafika sem ítélte halálra a jó öreg ceruzát. Formájában és megjelenésében ugyan megújult, de a fekete ceruza a mai napig az olasz ipar egyik legsikeresebb termékének számít.
okt. 6
10:36
Milliárdok fiktív hulladékból (Privátbankár)
A Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága nyomozást rendelt el több magyarországi székhelyű gazdálkodó tevékenységével összefüggésben különösen nagy értékre elkövetett adócsalás, vala...
okt. 6
10:36
Félárbocra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk tiszteletére (Infostart)
Az aradi vértanúk tiszteletére szerdán reggel félárbocra engedték a nemzeti lobogót a fővárosi Kossuth Lajos téren, a magyar közjogi méltóságok jelenlétében.
okt. 6
10:36
Új vizsgálatot kezdeményez a mindszenti beteg halálának ügyében a miniszter (Gondola)
Új vizsgálatot kezdeményez annak a 2007. április 6-án Hódmezővásárhely és Szentes között egy mentőautóban elhunyt mindszenti beteg halálának ügyében Réthelyi Miklós miniszter, hogy végre sikerüljön tisztázni az eset körülményeit és a szakmai felelősség kérdését
okt. 6
10:36
Ismeretlen nyelvre bukkantak Indiában (Blikk)
okt. 6
10:36
Commodity: Arany- Túlfütöttség (HírTV)
Az elmúlt napokban gyorsult az arany erösödése, ami túlfütöttséget eredményezett a felsö oldalon. Nem figyelhetök meg ellenállások. Nyereség-kivétekkel számolhatunk. A fokozódó volatilitás is érdekessé teszi a helyzetet, így fordulhat a kocka. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 6
10:36
Félárbocon a nemzeti lobogó - az aradi vértanúkra emlékeznek (Alternatív Energia)
Az aradi vértanúk tiszteletére szerdán reggel félárbocra engedték a nemzeti lobogót a fővárosi Kossuth Lajos téren, a magyar közjogi méltóságok jelenlétében.
okt. 6
10:36
6 napot élt túl élelem és víz nélkül a sivatagban (ATV)
Orvosai szerint jó állapotban van a 64 éves férfi.
okt. 6
10:38
Félárbocra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk tiszteletére (Gondola)
Az aradi vértanúk tiszteletére szerdán reggel félárbocra engedték a nemzeti lobogót a fővárosi Kossuth Lajos téren, a magyar közjogi méltóságok jelenlétében
okt. 6
10:38
Megfenyegették, hogy kiirtják a családját (HírTV)
Megvertek, majd kilöktek a kocsiból egy tiszarádi férfit uzsorásai. Azzal fenyegették meg, kiirtják a családját, ha nem rendezi tartozását. Az adós, akinek a 30 ezer forintos kölcsönért 100 ezret kellene visszafizetnie, könnyebb sérüléseket szenvedett. Egyik támadóját, a kéki uzsorást már őrizetbe vette a rendőrség, demecseri társa ellen elfogatóparancsot adtak ki.
okt. 6
10:38
Mindszenti beteg halála: új vizsgálat lesz (Alternatív Energia)
Új vizsgálatot kezdeményez a 2007. április 6-án elhunyt mindszenti beteg halálának ügyében Réthelyi Miklós miniszter annak érdekében, hogy végre sikerüljön tisztázni az eset körülményeit és a szakmai felelősség kérdését. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője ezt annak kapcsán közölte, hogy Lázár János (Fidesz) hódmezővásárhelyi polgármester írásbeli kérdéssel fordult hozzá.
okt. 6
10:40
Lakossági fórumot tartanak Kolontáron a MAL Zrt. vezetőinek részvételével (Gondola)
Lakossági fórumot tartanak a vörösiszappal elöntött Kolontáron szerdán kora este a sérült tározót működtető Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt
okt. 6
10:45
Több ezer cég tartozik az Apeh-nak (HR Portál)
A magyar cégek körülbelül 15 százaléka, 60 ezer cég nem adta be időben a tavalyi gazdálkodásáról készült beszámolóját az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak (Apeh) - a Magyar Nemzet nyomán a Népszava.
okt. 6
10:47
Szakdolgozatíró cég bukkant fel a piacon (HR Portál)
Meghökkentő szolgáltatást hirdet egy "cég" internetes portálja: szakdolgozatokat készít olyan diákoknak, akiknek a diplomamunka megírása "tortúrát és szenvedést" jelent. Egy dolgozatért akár 120 ezer forintot is elkérhetnek. A csapat éppen HR témában keres szakdolgozatírót - adja hírül a Népszava.
okt. 6
10:49
Demszky ma hivatalosan átadja munkakörét az új főpolgármesternek (HR Portál)
Demszky Gábor ma hivatalosan is átadja a főpolgármesteri munkakört Tarlós Istvánnak, a Fidesz vasárnap megválasztott főpolgármesterének - tudatja az Info Rádió.
okt. 6
10:51
Itt az Alien maszturbátor! (Blikk)
Fellélegezhetnek azok a férfiak, akik még mindig nem tudnak napirendre térni az Avatar valószínűtlenül hosszú lábú kék bombázói fölött. Megjött a segítség a kétcsiklós Na'vi művagina képében!
okt. 6
10:54
Kiszivárgott az adócsomag: jól járnak a gyerekesek (Privátbankár)
Jövőre az egygyerekesek is kapnak családi adókedvezményt; marad a félszuperbruttó adóalap, de 2013-ra teljesen eltűnik; nő a minimálbér, szűkül az adójóváírásra jogosultak köre. A számítások szerint 300-400 milliárd forint marad a munkát vállalók zsebében - értesült az index.hu
okt. 6
10:54
Itt a kormány új adócsomagja: 400 milliárd marad a munkavállalóknál (Infostart)
A kormány a személyi jövedelemadó-rendszer szabályait három évre már most törvénybe iktatja, és jelentős könnyítést kapnak a gyermeket nevelők - értesült az index.hu internetes hírportál.
okt. 6
10:54
Vörösiszap-katasztrófa: Szerbiában is készültség van (Infostart)
Szerbiában szerda reggeltől készültségi állapotot vezettek be a Dunán a magyar országhatárnál a vörösiszap-ömlés miatt. A szerb belügyminisztérium meghozta a legsürgősebb intézkedéseket, ám több és gyorsabb tájékoztatást várnak Magyarországtól.
okt. 6
10:54
Kínai járőrhajók visszavonultak a vitatott szigetcsoport környékéről (Gondola)
Visszavonult a vitatott szigetek környékéről szerdán két kínai halászati járőrhajó, amelyek az elmúlt idők legmélyebb diplomáciai válságát okozták Kína és Japán között - jelentették a japán hatóságok
okt. 6
10:54
Kigyulladt egy villamos (Blikk)
okt. 6
10:54
Brent Crude- Nyereség-kivétek (HírTV)
Az Euwaxon (befektetési jegyek és opciós utalványok tözsdéje) nyereség-kivétekröl számoltak be az olajszármazékoknál. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 6
10:54
Folytatja az emelkedést Európa (Portfolio)
Egyelőre az európai indexek is követik a nemzetközi piacok irányát, a tegnapi jelentősebb emelkedés után ma megint felfelé mozdultak el. A főbb indexek közül a FTSE 0.6, a CAC-40 0.8, a DAX pedig 0...
okt. 6
10:54
Október 6.: nemzeti gyásznap (ATV)
1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.
okt. 6
10:56
Továbbra is erős a forint árfolyama (Gondola)
Kedvező nemzetközi befektetői hangulatban tovább erősödött a forint, az eurót szerdán délelőtt 9
okt. 6
10:56
Gyanúsított lett a távozó ügyvezető polgármester (HírTV)
Hivatali visszaéléssel gyanúsítja a rendőrség Szigetvár leköszönő ügyvezető polgármesterét a kisvárost érintő hulladékszállítási vitával összefüggésben.
okt. 6
10:56
Vörösiszap-katasztrófa: készpénzes gyorssegélyt nyújt a Groupama Garancia (Portfolio)
Gyorsított kárfelméréssel és kihelyezett ügyfélszolgálati irodával segíti ügyfeleit a vörösiszap-katasztrófa által érintett régióban a Groupama Garancia. A biztosító a vörösiszap áradás által...
okt. 6
10:56
Kigyulladt egy villamos Újpesten (ATV)
A jármű vezetője eloltotta a tüzet.
okt. 6
10:58
Kettős gyásznapot tartanak Kolontáron (Gondola)
Kettős gyásznapot tartanak szerdán a Veszprém megyei Kolontáron: az ajkai térségben élők nemcsak az aradi vértanúkra, hanem a két nappal ezelőtti katasztrófa áldozataira is emlékeznek, miközben a vörösiszappal elöntött településen megfeszített erővel végzik a kárfelszámolást
okt. 6
10:58
Karambol: több utas megsérült a BKV-buszon (HírTV)
Négyen sérültek meg, mikor egy BKV-busz és egy darus teherautó karambolozott szerda reggel a XVIII. kerületi Csévéző utcában, Budapesten. A BKV fődiszpécsere szerint a busz utasai közül sérültek meg négyen.
okt. 6
10:58
Szarvas: pénzt most, adósságátvállalást később remél a MÁV (Portfolio)
Ha a mostani kormány nem avatkozna közbe, akkor az idei év végére a MÁV mérlegében 60 milliárd forintot meghaladó veszteség mutatkozna, aminek súlyos pénzügyi és működési következményei lennének -...
okt. 6
10:58
EU-elnökség: milliárdokat költenek majd Magyarországon (ATV)
Kétszáz szakmai és húsz miniszteri szintű rendezvény lesz az elnökségünk alatt.
okt. 6
11:00
Kigyulladt egy 14-es villamos Újpesten (Gondola)
Kigyulladt egy 14-es villamos szerda délelőtt a főváros IV. kerületében, a vezetőnek a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült eloltania a tüzet, senki sem sérült meg - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel
okt. 6
11:06
Hároméves adócsomag, nagy gyerekkedvezménnyel (ProfitLine)
A kormány a személyi jövedelemadó-rendszer szabályait három évre már most törvénybe iktatja, és jelentős könnyítést kapnak a gyermeket nevelők - értesült az index.hu internetes hírportál.
okt. 6
11:08
Augusztusban emelkedett az ipari termelés (ProfitLine)
Az ipari termelés augusztusban az előzetes adatok szerint 14,9 százalékkal nőtt munkanaphatástól megtisztítva, míg korrekciók nélkül 17,6 százalékkal volt magasabb a 2009 augusztusinál, júliushoz képest szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva 2,8 százalékkal nőtt a termelés, szemben a júliusi 1,1 százalékos csökkenéssel - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal szerdán.
okt. 6
11:09
Hároméves adócsomagot tervez a kormány (Blikk)
A kormány a személyi jövedelemadó-rendszer szabályait három évre már most törvénybe iktatja, és jelentős könnyítést kapnak a gyermeket nevelők - értesült az index.hu internetes hírportál. Az index.hu információi szerint így döntött a kormány, miközben az utolsó simításokat végzi az adócsomagon.
okt. 6
11:12
Több arany van magánkézben, mint a bankoknál (Privátbankár)
Magánbefektetők kezében először van több befektetési arany, mint a világ nemzeti bankjainak együttes aranytartaléka, pedig a harmadik negyedévben több nemzeti bank is növelte aranykészletét
okt. 6
11:12
Miért dicsérte meg Tarlós Demszkyt? (Infostart)
Tarlós István szerint feltétlen elismerés illeti Demszky Gábort, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere. A vasárnap megválasztott főpolgármester a főpolgármesteri munkakör átadás-átvételén, szerdán Budapesten mondta ezt, jelezve, hogy ő maga is elismeréssel adózik Demszky politikai teljesítményének.
okt. 6
11:12
Loki-meccsek: már kaphatóak a jegyek (HírTV)
Már Debrecenben és Budapesten is kaphatók a belépők a DVSC-TEVA két hazai Európa-Liga-találkozójára. A piros-fehérek holland PSV Eindhovent október 21-én, csütörtökön, 19 órától, míg az olasz Sampdoria együttesét december 16-án, csütörtökön, 21 óra 05 perctől fogadják Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban.
okt. 6
11:12
Demszky: azt kérem Tarlóstól, legyen mindenki főpolgármestere (Gondola)
Demszky Gábor azt szeretné, ha utódja, Tarlós István, minden budapesti főpolgármestere lenne
okt. 6
11:12
Nyolc év után visszatér Aida (Spa Trend Online)
Nyolc év távollét után Aida visszatért a piramisokhoz: újra Gizánál adták elő Giuseppe Verdi világhírű operaművét.

Keresés